2010. december 4., szombat

Az élet praktikus oldala

Dani végre hazajött... így egy kicsit kiegyensúlyozottabb az élet :)

Kb. egy hete, hogy megkaptuk a vízumokat, mindenki két évre, kivéve Hannát, akinek jövő májusban lejár az útlevele... Még nem tudom, hogyan fogjuk kezelni ezt a kis apróságot, lévén itt még magyar konzulátus sincs.

A vízum a feltétele egy csomó dolognak, pl. autót sem tudtunk addig saját névre vásárolni, míg ez meg nem érkezik.
A múlt héten Dani aláírt egy szándéknyilatkozatot (kb.olyan komolyságú, mint egy szerződés) a házzal kapcsolatban, hétfőn pedig aláírjuk a szerződést is.
Ma érkezik a konténerünk, és hétfőn költözünk!!! Tudom, mekkora dolog ez, és most mégsem érzek semmit. Kicsit elfáradtam, és bár Hanna naponta mondja, mennyire unja ezt a szobát (főleg ha elalvásról van szó), és szeretne végre a saját ágyában aludni... megértem. Szóval egészen biztosan más világ kezdődik hétfőn, de ez még messze van... :)

Gita Bayu autó nélkül kicsit elképzelhetetlen, így a második nagy feladat (vagy nemistudom hányadik... amellett, hogy nekem nincs telefonom, és nincs étkezőasztalunk, székeink, és vendégágyunk sem...) hogy mihamarabb kerüljön a háztartásba az is. Nehéz dió, lévén, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeg véges és szűkös, az itteni autópiac pedig úgy rendeződik, hogy helyi autó megfizethető de kétes minőségű, nyugati autó nagyjából dupla annyi, mint odahaza. Ráadásul mindkettőnknek elég nagy autóra lenne szükségünk, a hosszútávú terveknek megfelelően legalább hat, de inkább hét+ ember befogadóképességűnek kellene lennie.

Közben pedig zajlik a normális élet, vagyis három gyerek, egyelőre három, vagy két felnőtt, nagy meleg, sok eső, mérsékelt mennyiségű programlehetőség... és egy kis bezártság. Hétfővel azért ez is változni fog, legalább az utcára ki lehet menni sétálni, krétázni, motorozni egyet. Szinte el is felejtettem, micsoda szabadság is egy kis séta!!!

2 megjegyzés:

Vera írta...

Amikor egy hete nap mint nap szó szerint felszenvedem az overálokat a lányokra, ordítás, hiszti gyerekrészről, tehetetlenség szülőrészről (tavaszvárás már most ezerrel), sokszor eszembe juttok, hogy de szeretnék most melegebb éghajlaton élni én is, pláne, mikor a képeket nézem.
Ugyanakkor ezekből a bejegyzéseidből nagyon átjön, hogy mennyire nem egyszerű ez a külföldre költözősdi, főleg pici gyerekekkel nem, és hogy én mennyire könnyű helyzetben vagyok az ismert, megszokottban, még akkor is, ha nálunk is dúl a bezártság, sötétség, egyedüllét. Advent a megmentő ilyentájt.
Ezért állandóan csak drukkolok, hogy minél előbb rendeződjön minden kisebb-nagyobb dolgotok, hogy minél előbb meglegyen a nyugalom, ami itthon is megvolt. De ezt már biztos írtam, csak ismételni tudom magam. Még lehet, hogy fogom is. :-D Szóval, kitartás, tényleg, én felnézek Rátok! :-)))

Szitya írta...

Vera!!! A számból ( billentyűzetemből?!?!) szedegetted ki a szavakat!!! Szóval, Kinga! Részemről is főként az elismerés és a kalapemelés jár neked.. Igen,hiába van itt ahideg (vagy éppen pont azért, mert én szeretem a négy évszakot...), de eszembe sem jutna irigykedni! Keméyn,a mit most végigcsinálsz... Nem csoda, hogy fáradsz. Az volt a csoda, hogy eddig nem!
Ölellek,
Szilvi