Kicsit reagálva a tegnapi bejegyzésre... :)
Hát persze, hogy vérzik a szívem, hát persze, hogy a legjobbat szeretném én is Hannának, és a többieknek is. A mi utunk most ez, itt lenni. Ebből kell kihoznom a legtöbbet, úgy, hogy lehetőleg kapjanak, és ne azt érezzék, meg kell felelni, kötelességet teljesítenek.
Mindehhez hozzátartozik, hogy otthon nagyon sok szempontból speciális volt az ovikezdés. Hanna majdnem négy éves volt már, családtaghoz ment, régi barátokkal egy csoportba, a szülőfalujában, ahol mindenki az anyanyelvén beszélt hozzá. Nagyon régi vágya teljesült, és azt hiszem természetes, hogy nemhogy nem sírt, de minden nap azt kérte, hadd aludjon ott.
Nos ezt az állapotot szeretném elérni, hogy ő akarjon menni, semmi értelme annak, ha sír, ha kiborul, ha nagyon elfárad, ha kötelességből csiál bármit. Van a szomszédunkban egy amerikai család, négy gyerekkel, ők otthon tanulnak. Vonzó, és azt hiszem, a magyar dolgokat amúgy is én fogom neki megtanítani, de egyben azt is hiszem, hogy szüksége van a társaságra, a korlátokra, más felnőttek megerősítésére.
Most eljutott a határaiig. Viszont elég muníciót kapott, hogy képes legyen küzdeni, és arra is, hogy szóljon, ha már nem megy. És ezt nagyon nagyon szeretem benne. Az én dolgom, hogy a körülötte lévő felnőttekkel elfogadtassam, hogy Hanna bármennyire is magas, szociálisan bármilyen érett és érzékeny, igenis hátrány a számára a nyelvismeret hiánya, és még kicsi ahhoz az elvárástömeghez, ami egyszeriben rázúdult.
Az óvónők szerencsére partnerek, de azt is tudom, hogy ha nem megy, akkor kisebb hatékonysággal érik benne a nyelv, én mégis, mint mindig a fokozatosságban hiszek. Egy héten három nap bőven elég, magamban pedig formálgatom, hogy hogyan segítsek neki a leghatékonyabban. Minden nap tanulunk itthon pár szót, kifejezést, játék közben, és úgy tűnik, nagyon fogékony erre a módra is.
A múlt héten szünet volt, hétfőn nem ment, ma volt a negyedik nap, én pedig azt gondoltam, bíni fogja. Nem így lett. Hozzátartozik mindehhez, hogy nagyon későn feküdt, és már reggel sírva ébredt. Én vittem, út közben boldog volt, hogy kettesben vagyunk, és őszintén szólva nekem is jól esett. Bent aztán nem akart elengedni, az óvónéni is késett, az ő másfél évese sem aludt el háromig a tűzijátékok miatt, és mivel mi is későn értünk be, azonnal mennie kellett volna foglalkozásra, nem volt szabad játék már. Görbült a szája, kérte maradjak. Fél óra után, amikor tényleg mindketten megpróbáltunk mindent, úgy döntöttem, hazajövünk. Megértették, Hanna megnyugodott.
Út közben beszélgettünk, elmondtam neki, mennyire ügyesen kezelte az egész eddigi ovis létet, és mennyire szeretném mosolyogni látni, mert jól érzi magát. Nyilván nem célom, hogy minden alkalommal, ha nem érzi jól magát, hazahozzam, de ez most sok volt. Egy idő után ő maga mondta, hogy most hétvége jön, és hétfőn majd megy újra. A lehetőség így is úgy is nyitva.
amiben biztos vagyok, hogy három napot fogom csak vinni, és itt helyben keresünk (mert van) játékos angol nyelvtanfolyamot, ahol velem együtt lehet, és játszva kifejezetten vele foglalkoznak.
Mindezzel együtt még mindig nagyon büszke vagyok rá, és bízom benne. És hiszem, hogy attól, hogy valami nehéz, még nem kell hogy megfutamodjunk, inkább lassítunk, és erősítjük azt, amit kell. Hanna nagyszerű.














12 megjegyzés:
Igen! Hanna "nagyszerű" és mind büszkék vagyunk rá és a hihetetlen ügyes, kitartó, és a gyermekeire fantasztikusan ráérző Mamájára. :-))
(az előző megjegyzésemet követően olvastam ezt a bejegyzésed és azért egy picit még mindig sajog a szívem azért a kis "család-elsőért"...de ugyanakkor kicsit meg is nyugodtam)
Puszi!
Szia Kinga!
Én 15 és 17 éves lányokkal indultam útnak mindenféle nyelvtudás nélkül, ugaz nem olyan messzire, mint ti.
A kisebbik lányom hasonlókat élt át, mint Hanna, nagyon-nagyon meg tudom érteni őt is meg téged is.
Nálunk majd 2 évig tartott, hogy a gyerek nem gyötrődve megy iskolába... Én csak állok és bámulom a teljesítményét, kitartását... A német és a töri kivételével mindenből kitűnő.
Minden támogatást, lelki és fizikai segítséget megkapott tőlünk. (Kicsit talán el is kapattuk, mert ha nagyon rosszkedvű, akkor vásárolni kell vele menni... de jelenleg bánja a csuda.)
Mi lenne, ha Hanna csak heti 2 vagy 3 napot járna oviba? És mi lenne, ha kisebb csoprtba kérnéd át? Ott talán nincs ennyi feladat a gyerekeknek és talán a nyelvet is könnyebben megtanulja, mert azok a gyerekek még egyszerűbben beszélnek.
Nincs másik - nem ilyen feladatorientált - óvoda a környéken? Nincs máshol óvoda a külföldi munkavállalók gyerekeinek?
Biztos már egy csomó mindent megfutottatok, úgyhogy talán felesleges az ötletelésem, nem tudom.
Kitartást Hannának! Meg neked is!
Talán ismered Virág blogját, ott nagyobbak ugyan a gyerekek, de az otthontanításban zseniális ötletei vannak:
http://gyereketeto.blogspot.com/
:) Akkor hajrá-hajrá, küldök energiát az "útra"...
(küldenék napsütést is, de az itt most nagyon nincs....)
Emese
Szia Kinga! Hanna zseniális és biztos vagyok benne, hogy megbírkózik a feladattal, ami nem könnyű, de felnőttként nagyon-nagyon sokat fog neki érni.
Én is Virág blogját akartam ajánlani. Ő tanít otthon a gyerekeinek angolt is, nagyon játékosan, szerintem találsz nála ötleteket.
Mikor tegnap olvastalak, azonnal ez volt a gondolatom, hogy 3nap elég a héten. Tegyél be középre is szabadnapot. Vagy 2-2 nap ovi, közte egy szabadnap, aztán a hétvége. A szabadnapon meg lehet Csirizni :-), vagy alkotni, énekelni, ami ott kimarad. Nyilván, vannak dolgok, amik ott hiányoznak, de van helyette más, ami meg itt nincs. Helytállásban meg úgysem lesz gond. Kérlek, ha lesz időd, hallgasd meg Bagdi Bella elengedés-ét. Azt hiszem, Neked is ezt kell gyakorolni. Elengedni a túlzott elvárásokat, amiket magad felé állítasz. Hogy egy kicsit szabadabb lehessél. Ti most ott éltek, és ott kell észrevenni, és magatokévá tenni mindent, amit az élet ad nektek. Nem szabad, hogy nehezítse a BÁRCSAK!
Csak ügyesen!
Szeretlek
De jó, hogy hazavitted!Puszi Mama
De jó, hogy hazavitted!Puszi Mama
Kavarognak bennem a gondolatok... Az előzőt elolvasva csak az volt bennem, hogy szegény Hanna, mennyire nehéz ez, és bizony, bennem is megfordult a kérdés, hogy biztos jó-e ott neki, jó-e ott nektek.
De jó, hogy tovább magyaráztad ebben a bejegyzésben, sokat árnyalt a gondolataimon. Mindezzel együtt nagyon tisztelem Hannát, szerintem jelenleg a 4 évével többet teljesít nap mint nap, mint én felnőtt fejjel. És téged is tisztellek, amiért ilyen finoman, okosan kezeled ezt a helyzetet.
6 évesen én is egy idegen nyelvi környezetben kezdtem az iskolát, magyar szót csak otthon hallottam, nekem is nagyon kemény volt, én november elejéig minden nap zokogva mentem iskolába, de mivel az iskola volt, ott nem nagyon lehetett enyhíteni a terheken. Megküzdöttem nagyon, és végül nagyon megszerettem az egész közeget. Utólag azt mondom mindenképp megérte, és egy nagyon fontos tapasztalat volt nekem az a küzdelem, de ott és akkor kutyául szenvedtem - ezért hatványozottan összeszorul most a szívem Hanna miatt. De kívánom, hogy a folytatás nálatok is hasonló legyen, mint nálam volt anno, biztosan így lesz!
Tényleg nagyon nehéz lehet Hannának,de minden tiszteletem,és le a kalappal!!!
Gondoltam arra is,hogy mire iskolába fog menni ( ha addigra haza jösztök),akkor már sokkal gördülékenyebb lesz minden!Többet is fog tudni,könnyebben fog beilleszkedni új közösségbe.
Sokkal felszabadultabban fogja venni az akadályokat.Ha már most megtanulja kezelni a nehézségeket,és ami az élethez hozzátartozik az ő korában.És ahogy telnek az évek......
Már ez is nagy teljesítmény amit csinál:))
Helytállásnak bőven elég az új környezet, új arcok, új nyelv, új kultúra, új kistestvér...
Egyáltalán nem megfutamodás otthagyni azt, ami nem helyénvaló. Hogy sarkosabban fogalmazzak, nem kell bírni, azt, ami hülyeség. Szerintem egy négyéves számára nincs itt az ideje az ilyen típusú matekozásnak, teljesítésnek -- magyarul se... Nem arról van szó, hogy nehéz neki, hanem egyszerűen nem ez a dolga. Persze a korai fejlesztők egész mást mondanak, de én azokkal értek egyet, akik szerint egy ilyen korú kisgyereknek nem a fejében kell lennie. Te mit gondolsz erről?
Megint más kérdés, hogy mit ér meg, hogy szocializálódjon a gyerek, illetve hogy milyen egyéb lehetőségek adódnak ott erre. De olyan sürgős ez?
Azt is értem, hogy fontos, és éppen biztonságot ad, hogy ha hamar stabilizálódnak a működési keretek, de azért lehet ennek is több időt adni, hogy a legjobb választások sikerüljenek.
Teher alatt nő a pálma, de most nagyon ráéreztél, hogy hol törik már! Csak így tovább, nagyon erősek vagytok, és kialakítjátok a jó megoldást, ahogy eddig is!
Puszi
Megjegyzés küldése