2011. február 27., vasárnap

Újabb fejezet szülésügyben

Irhattam volna azt is, hogy vajúdásaim szülésügyben, mert éppenséggel tényleg nehéz dió, rengeteget rágódom is rajta. Persze könnyebb volna elfogadni azt, ami amúgy is adott, de sajnos vagy sem, az számomra nem elég.
Megérkezni ebbe a világba, szerintem ez egyik legfontosabb dolog egy gyerek életében, és hogy ez a lehető legfinomabb átmenet legyen, ahhoz az kell, hogy én megadhassam neki azt, amire közben szüksége van. Ehhez pedig az kell, hogy én jól legyek, amihez pedig az kell, hogy olyan körülményeket teremtsek, teremthessek, amiben csak magamra meg a babára tudok figyelni.
Leginkább azzal, hogy békén hagynak és csak akkor avatkoznak be, ha az életről van szó. Az enyémről, vagy a babáéról.
No itt a kulcs, már csak a helyet kellene megtalálni hozzá, meg azokat, akik hasonlóképpen gondolkodnak a szülésről, mint én.

Irtam már arról, hogy megtaláltam azt az orvost, aki KL-ben az egyetlen, aki vízben szülést vezet. Irtam már arról is, hogy idő közben a kórház, ahol dolgozik, megszüntette ezt a lehetőséget. Meglehetősen buta indokokkal, sőt meglehetősen vaskalapos hozzáállással... Például a dokink, miután decemberben megkapta a levelet, amiben felszólítják, hogy fejezze be ebbéli ténykedését (semmi személyes beszélgetés, megvitatás, pusztán egy felszólítás érkezett hozzá... éljen a kollegialitás), alkudozni próbált, (hiszen voltak januárra olyan kismamák, akik szerettek volna vízben szülni, és sokként érte őket az utolsó pillanatban bejelentett hír... ) hogy legalább ezt a három szülést még hadd vezesse le vízben.
A vezetőség elkérte a neveket, majd miután Choong végül egyiküknél sem használta a kádat, mert épp úgy alakult, az asszisztensén keresztül puhatolózott, vajon a három bónuszt így beválthatja-e másokra, azt a választ kapta (ismét üzenet formájában, semmi szemtől szembe helyzet...) hogy a három névre vonatkozott az alku, mindegy, hogy volt-e vízben szülés vagy sem, ennyi.

Látható, milyen nyitottak, egy olyan intézményben, ami az egyik legnépszerűbb magánkórház... Choong persze minden látogatásunk alkalmával mondja, hogy írjunk levelet, hátha sikerül megváltoztatni a nézeteket, de Dani is és én is elég szkeptikusak vagyunk...

Sőt, mióta tudom, hogy ez a helyzet a kórházban, keresem az alternatív megoldást. Felmerült Penang is, mint második opció, ahol vízben szülhetnék, de a növekvő pocakommal egyre inkább úgy érzem, egy porcikám sem lesz képes megtenni azt az utat. Pedig nagyon kedvesek Szilvi és Ákos, hogy felajánlották a saját házukat, legyünk ott egy darabig, én mégis kezdek emlékezni az utolsó időkre, amikor már mozdulni sincs kedvem, erőm, nemhogy utazni...

Felmerült az itthon szülés lehetősége is, amikor erre gondolok, még most is elképesztően megnyugszom. De.
A legfőbb szempont az egészségünk. Mert bármikor, bármi történhet, mégha icipici is az esélye, hogy pont most, pont velünk, pont ezzel a babával történik. Ezért semmiképpen nem szeretném ezt egyedül, vagy Danival kettesben végigcsinálni.
Beszéltünk arról, hogy Magyarországról keresünk valakit, aki eljön ide, és segít, de annyira életszerűtlennek tűnik, hogy mikor jöjjön, meddig maradjon, hol lakjon... stb., nem beszélve arról, hogy ki is legyen, bár ez lenne a könnyebbik része a dolognak talán... hogy végül mondjuk elvetettük ezt is.
Maradt a remény, hogy itt helyben találok egy olyan szülésznőt, aki hajlandó kijönni hozzánk. Choong egyébként teljesen nyitott minden ezirányú kérdésünkre, a múltkor pl. végigbeszéltük vele a kockázatokat, és megkérdeztük tud-e bárkit ajánlani, de azt mondta, nincs szülésznő, aki házhoz menne, a doula pedig orvosilag nem képzett, csak lelkileg... ebben viszont magunk is jók vagyunk azt hiszem... vagyis nekem egy szülésznő kellene.

Elkezdtem keresni, előbb interneten, aztán mindenkit, akinek kisgyerek van és kicsivel is régebb óta él itt, mint mi, míg végül minden szál egy bizonyos Ann Ibrahimhoz vezetett, aki angliában tanult, szülésznőként végzett, és egy darabig vezetett is otthonszülést. Viszont van három kicsi gyereke, és az infok alapján már nem vállal ilyesmit. Mindenesetre ő lehet a legilletékesebb abban, hogy ezt megmondja, vagy hogy segítsen.

Kutatómunka kellett ahhoz is, hogy a vezetéknevét megtaláljam, majd rákerestem a facebookon (Zuckerbergnek köszönettel tartozom...) és tegnap előtt írtam neki egy levelet. Tegnap este meg is érkezett a válasz. Nem vállal már szüléseket, de nagyon kedves volt, elmondta, hogy vannak akik otthon szültek segítő nélkül, ha van kedvem, megadja az email címüket, illetve azzal biztatott, hogy a Pantaiban a medence azért lett, mert egy várandós kismama beszerezte amerikából és kijárta magának, hogy szülhessen benne, vagyis van remény megváltoztatni a mostani rendeletet, csak kitartó munka szükséges hozzá...
Ann amúgy valóban kulcsember a helyi természetes szülés körüli bármilyen témában, jó, hogy tudom az elérhetőségét, most éppen egy másik kórházban lobbiznak a vízben szülésért... ha egy kicsit is kint lenne a fejem a magam dolgaiból, biztosan lenne keresnivalóm abban a csapatban, amibe egyébként meg is hívott...

Visszakanyarodva. Elkeseredtem.
Mert tudom, a legfontosabb a közeg, ahol biztonságban érzem magam. Ez egyrészt az orvos személyéhez fűződik, másrészt a szülőszoba és környékéhez. Szeretnék vízben szülni, nem kétséges, de nem mindenáron. Pillanatnyilag nem tudom ugyan elképzeli milyen lenne szárazföldön (:)) végigcsinálni mindezt, de barátkozom a gondolattal... viszont nem nyugszom bele addig hogy így kell lennie, míg ki nem derül végképp zsákutca ez az irány.

Biztos, hogy nem szeretnék orvost váltani, Choong nagyon jó, minden képességgel és adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy tudjam, ha nála szülök, vagy vele, vagy ő is ott van, akkor nyugodt vagyok. Teljesen biztos, hogy nem avatkozik be, és ez nagyon fontos.
És ma már biztosan tudom, hogy nem lesz senki, aki kijön hozzánk...

Végül Danival is végigbeszéltük az egészet újra. Nekem kell, hogy teljesen mellettem álljon, és ha ő egy kicsit is bizonytalan abban, hogy ketten is megcsináljuk, akkor én sem merem vállalni. Nehéz volt elfogadnom, hogy vannak ösvények, amik nem vezetnek sehová, így el kell engednem őket, és szembesülnöm kell azzal, hogy nem tudjuk kivitelezni. Pl. a magyar bábát, vagy Penangot. De így legalább tisztul a kép.

Míg végül most a következőkre jutottunk...
Először is szeretném látni a szülőszobát... Minden könnyebb lesz, ha nem egy fantomról gondolkodom.
Dani elkezdni felvenni a szálakat a kórházzal, és minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ha másként nem, legalább nekünk adjanak szabad utat. Ez a medence amúgy nem egy szülésbarát dolog, lévén sehol nem lehet kitámasztani lábbal... vagyis a mi kádunk sokkal alkalmasabb volna, de ezt tegyük félre... de ha ez van, akkor ezt fogom elfogadni, és boldog leszek, ha sikerül.

Ha nem, akkor két utat látok, ami viszont egészen biztosan csak a szülés pillanatában lesz majd igazán egyértelmű. Mint ahogy mindig, most is szeretném a vajúdást ameddig lehet, itthon csinálni. Eddig még sosem indult úgy szülésem, hogy elfolyt volna a magzatvíz... így erre volt időm, és mindig beértünk a kórházba. Ha most sem történik másképp, akkor addig maradunk, amíg lehet. És aztán meglátjuk.
Nyitva hagytam a lehetőségét annak is, hogy úgy döntsek, bemegyünk, és állva, fekve, bárhogy szüljek (tudom, hogy ez a baba is gyorsan érkezik majd), végülis nem tart az olyan sokáig, hogy ne lehessen elfogadni bármilyen helyzetet (elkezdtem dolgozni rajta :))... hamár vízbe nem engednek...
és annak, is, hogy végül úgy döntsek, itthon bújik ki Lelle.

Ez utóbbinak feltétele minden, ami egy otthonszülésnek is feltétele, vagyis ha befordul, és ha minden egyéb jel arra utal, hogy komplikáció mentes szülés várható. Bármi egyéb teljesen felülírja a vágyakat. Hiszen a legfontosabb, hogy egészségesen világra jöhessen.

Most nyugodt vagyok. Nem kell döntenem, nem kell harcolnom, és nem kell elengednem semmit. Egyelőre...

8 megjegyzés:

VH írta...

Fontos,hogy a saját megérzéseid vezéreljenek,s hinni kell ebben is ha már így alakult.Ez már biztosan menni fog,csak fontos a bátorság és a hit!!!
Zseniális ahoygan fogalmaztál!Bár én nem tudom,hogy milyen az az élet amiben benne vagy,bárhol is legyél,mégis a legfontosabb,hogy jól érezd magad.

Jut eszembe,hogy Zuckeberg a fecebook feltalálója ,azt hiszem ha nem tévedek.
További kellemes várakozást és döntéseket kívánok.Mert most csak ez jön.

Ölellek,még virtuálisan is:)

Blanka és Manó írta...

Mostanában amikor olvasom a nehézségeket körülöttetek.....ORDÍT egy hang belülről, hogy a fenébe is gyertek már haza.......
DE!
Nehogy egy percig is elgondolkozz ezen. Tisztán önzésből írtam...:-))))
És igazából tudom, hogy, úgy sem fogjátok feladni. Végigküzditek és néhány hónap múlva, de legkésőbb Lelle csodás és biztosan, hogy békés megérkezése után elsimulnak majd a mostani gondok-bajok....és elérkezik az a várva várt otthonos érzés, ott a távoli Malajziában.
És legvégül magatokénak tudhattok majd egy hatalmas élményekkel teli kalandot.
Addig is ügyesen, okosan, de kevesebb elvárással.....
Puszi!

Névtelen írta...

Szia Kinga!

Elég régen olvasom a blogodat, és végül most döntöttem el, hogy kommentelek!

Azt már le sem írom, hogy mennyire becsüllek benneteket, és szorítok Nektek.

Most inkább azt kérdezem, amit megpendített Blanka és Manó is, hogy azt teljesen kizártátok, hogy esetleg hazajönni szülni? Ha itthon az Istvánban már ismerős vagy, Siklós dr. és Erzsike már tesztelt duó, akkor esetleg van ez is, nem? Tudom, hogy a végén már nem repülhetsz, de bármikor jöhettek, nem kell utolsó pillanatban. Hm?

Mit érzel most ezzel kapcsolatban?

Üdv:
Dominik anyukája

uriviki írta...

http://www.youtube.com/watch?v=IzBJqegqcp0

Kinga!
Tudod, hogy mennyire szeretlek, és mennyire hiányzol. Nem tudok írni... Kevés lett most a szó. Ne haragudj rám. Remélem tudod, hogy itt vagyok

SKY írta...

Kedves Dominik anya, mostanra már egészen biztos, hogy nem megyünk haza, míg Lelle meg nem születik. Az ok, hogy (bár tehetném, hogy idevarázsoljam legalább Erzsikét...) nagyon fárasztó volna mindannyiunknak, tele bizonytalansággal, Dani nélkül, túl hamar visszacsöppenve oda, ahonnan elindultunk... féltem a gyerekek lelkét, nem szeretném, ha Dani lemaradna Lelle érkezéséről, és nem szeretnék három hónapig egyedülálló anyuka lenni...
Vágyom haza, folyamatosan agyalunk, mikor mehetnénk, hogyan lenne mindenkinek jó :)
De négy ilyen picivel már sokszor meggondolom, hogy mikor, miért és hogyan utazzunk 16 órát. :)
Ha lemondással is jár esetleg, szülés szempontjából, minden más vonatkozásban itt maradni a legésszerűbb.
Minden jót neked, köszönöm, hogy írtál,
Kinga

Névtelen írta...

Kedves Kinga!

Értelek, és megértelek!
Bátornak tartalak, de ez nem új. Én már ott berezeltem volna, hogy 3 kicsivel KL-ba költözni. Nekem csak 1 van, de még vele sem mernék.

Hát igen. Erzsikét sokan vinnék, sok helyre. :-)

Mindenesetre sok szerencsét Neked, Nektek! Ha nem bánod, ezután is olvaslak majd.

Drukkolok!

Üdv:
Dominik anyukája

Rita írta...

Szia!

Mindig olvaslak de csak nagyon nagyon ritkán kommentelek, most viszont felmerült bennem egy kérdés amit nem láttam sehol, hogy feltetted e magadban de lehet, hogy csak én voltam figyelmetlen :)

Mi lesz a gyerekekkel, a nagyokkal ha te otthon szülsz? Ki vigyáz rájuk? Mi lesz ha hallják, hogy bizony a szülés nem feltétlen csendes dolog és ha hasonlít is egymásra nincs két egyforma? Három gyönyörű gyermeket szültem 5 év alatt és nem tartozom a hangos vajúdók közé. Legalábbis ezt hittem a 3. szülésemig. De akkor nem tudtam csendben maradni pedig akartam de nagyon. Én úgy érzem ezt semmiképp nem szabad hallania egy kislánynak, illetve két kislánynak. Mi lesz ha te otthon vagy és nem fog csendben menni? Mi lesz ha szülsz és akkor szükséged lesz Danira de a nagyok is őt akarják és sírni fognak mégha találsz is valakit aki velük lesz? Én nem tudom mit éreztem volna ha az ajtó elött a nagyobbak sírnak utánam vagy a férjem után. Olyan kis érzékeny radarjaik vannak, nem tudhatod hogy reagálnának majd. És magamból kiindulva mikor túl voltam a szülésen és láttam minden rendben van akkor az első kérdésem az volt, hogy mi van a nagyobbakkal otthon? De ehhez kellett, hogy akkor amikor itt volt az ideje kizárjam őket és csak magammal és a születendő élettel foglalkozzak.
Biztos nagyon nehéz lehet, hogy nem szülhetsz vízben de olyan szépen elengedted az itthoni dolgokat és kiköltöztél és felépítettél ott egy életet egyedül 3 kicsivel. És a negyedik babád, a kislányod azt választotta születésének helyéül. Más földrészen mint a nagyok lehet, hogy másképp is akar mint a többiek megszületni. Talán nem feltétlenül vízben. Talán ha megpróbálnád elengedni és nem görcsösen ragaszkodni ehhez lehet, hogy jönne majd a megoldás magától. Lehet, hogy az utolsó pillanatban mégis lesz erre lehetőséged.
Az otthonszülés nagyon szép dolog de ha baj van mi lesz veled ott a nagy világban és a családoddal? Danival? Ha hirtelen közbe kell lépni hogy fogjátok megoldani? Ha azon a pár percen múlik valami? Ami lehet, hogy csak otthon veszélyes, kórházban egy pillanat lenne megoldani. Nem beszélve a sok sok dolgoról ami a szüléssel együtt jár. Nem épp egy fizikailag tiszta folyamat és ezt ott kell nektek eltakarítani. A sok sok mindent. Ez sem feltétlenül jó dolog a szülést követően. Azt hiszem.

Nem szerettem kórházban szülni ez tény mert a hazai viszonyok rettenetesek. Mégha volt orvos akit szerettem, aki anyám helyett anyám volt ott a szülőszobán, akiben bíztam. De az otthonszülés veszélyeit semmiképp nem vállaltam volna. És a sok takarítani valót sem. Nem akartam, hogy hallják azt amit nem szabad nekik az én meglátásom szerint.

Tudom vannak akik nem így látják, akik szerint ezek butaságok és otthonszülés pártiak de én úgy érzem ehhez nincsenek meg az igazi feltételek itt.

Olvastam egy országról, ahol az otthonszülésnél egy mentő áll a ház elött ha baj van, szülésznő vezeti le és segíti és utána ő takarít el mindent, ő viszi a holmit ahhoz, amit el kell takarítania a lepedőket és a többit, majd egy héten át minden nap kimegy és ellenőrzi a babát és a mamát, hogy nincs e bajuk és még az ételt is az állam oldja meg azon az egy héten át a családnak, hogy valóban olyan élmény legyen az otthonszülés amilyennek lennie kell. Ahogy olvasom ez KL-ban sincs így egészen.

Ne haragudj, hogy hosszúra nyúlt a bejegyzésem vagy ha újabb kétségeket keltettem benned, semmiképp nem volt szándékomban. Biztos vagyok benne, hogy meglesz a megoldás és az jó lesz és bizony vajúdni kell hozzá de ha már megosztottad a nagyvilággal a legbelső titkaidat akkor nem álhattam meg szó nélkül, hogy nem mondjam el a bennem felmerült kérdéseket.

SKY írta...

Szia Rita, köszönöm, hogy mindezt leírtad, és mennyire, de mennyire foglalkoztatnak ezek a kérdések.
Emiatt írtam, hogy azt érzem most, hogy akkor fog eldőlni végleg, hogy megyek-e vagy maradok, amikor az egész elkezdődik...
Hiszen persze hogy nem tudom most, hogy ez a szülés milyen lesz, mert persze hogy mindegyik más, és mindegyik új egyben.
Sokmindentől függ, hogy végül hogyan döntök majd, amiben biztos vagyok, hogy most, itt, innen ezt nem tudom biztosra megmondani. Sem azt, hogy itthon szülök-e majd, sem azt, hogy kórházban.
Emiatt hagyom nyitva mindkét lehetőséget, és keresem a segítőket, a segítséget.

Anyukám jön július elsején, ő itt lesz, tudom, hogy bármiben számíthatok rá, ha úgy, akkor a lányokkal van, ha úgy, akkor velem.
Nyilván senkit sem szeretnék semmi olyasminek kitenni, ami sok, ami nem való, hiszen Lelle hatodikként, egyenrangúként érkezik, így őt is, és a többieket is megillet minden figyelem és tisztelet. Ezt számításba véve még mindig sokmindenen múlik :)

És azt hiszem, én sem azok közé tartozom, akik azt szeretnék, hogy a kisebbek a medence partjáról drukkoljanak, bár Hanna eddig két csendes vajúdáskezdeménynek tanuja volt már, és azt hiszem egyáltalán nem baj ez...

Ha otthon lennénk, nem gondolkodnék hogy hol szüljek, de ez itt egészen más...

Minden jót neked,
Kinga

Gratulálok a harmadik babához :)