2011. március 8., kedd

Mimi ovis lett

Nem így terveztem, sőt, ha rajtam múlik, akkor ő sem (akárcsak Hanna) ment volna négy éves kora előtt.

De ő ragaszkodott hozzá.
Reggel felkelt, és minden nap, mióta a nővére ovis, elkísérte, csak akkor nem, ha Daninak sikerült úgy kicsempésznie Hannát, hogy ne ébredjen fel. És minden nap elmondta, hogy ő is szeretne ovis lenni.
Biztosan tudom, hogy fogalma sincs igazából, hogy ez mit jelent, hogy mivel jár elköteleződni, és abban is biztos vagyok, hogy a nagy volumenű döntéseket még mindig mi hozzuk helyettük...
De most, mintha kivette volna a kezünkből a kormányt, majd rálépett a gázra, és azt hiszem mindannyian csak figyelünk, hová vezet az útja...

A végső lökést az adta szerintem, hogy Hanna kiborult vasárnap, ő pedig úgy érezte, eljött az idő, amikor kicsi helyett neki kell nagynak lennie, és segíteni a testvérét. Hétfőn reggel felébredt, amikor Dani bement hozzájuk.
Kibontott hajjal, és egy szál bodyban indult útnak.
Petivel mentek, mert Daninak korábban kellett mennie dolgozni, minthogy el tudja juttatni Hannát az oviba. Hanna kiakadt ezen, engem akart, de Áron miatt nem tudtam én vinni. Próbáltuk vigasztalni, de nem nyugodott, míg miután megkérdeztem Mimit, van-e kedve reggeliig bent maradni Hannával, és természetesen igen volt a válasz, végre abbamaradt a kétségbeesés, és elmúlt a félelem.
Peti kint az előtérben ücsörgött, míg a lányok élték az óvodás életüket. Mikolt néha kiment Petihez megkérdezni, hol van Hanna, együtt megkeresték, majd reggeli után, majdnem tízkor végül elindultak haza.
Másfél óra volt az első nap, Mikolt azzal jött el, hogy elég is volt, Hanna pedig békében elengedte őket.

Ma reggel már szépen felöltözve, Hanna Mankás táskáját magára aggatva indult el a nagyok közé azzal a jelmondattal, hogy "Hanna, megyek veled, hogy ne féljél..." Vannak pillanatok, amiket keretbe kellene foglalni, és kitenni a lakásban, annyira szépek. Ez is ilyen volt. Hogy egy kis visszakozás sem volt benne, hogy induljon, hogy a pelust szó nélkül váltotta le bugyira, pedig ha tehetné, mindig pelenkában lenne, hogy útravalóként elvitte magával a küldetését.
Hogy valóban szeretne ovis lenni, hogy ő is oda akar tartozni, ahová Hanna, hogy érdekli, és kell neki, hogy lehessen egymaga, önmaga, Hannával, vagy Hanna nélkül is, de csak úgy, ha tudja, kéznél van a vére.

Úgy volt, hogy reggeli után hazajön. Peti tízkor telefonált, hogy mennének ki az udvarra, és Mimi is szeretne maradni. Azt beszéltük meg, hogy ha az óvónénik partnerek benne, akkor maradjon. Peti pedig hazajött.

Délben mentem értük, Ninával hármasban ültek piros festékes lábakkal a kicsik szobájában, megebédelve, néztek valami kínai mondókás mesét. Mikolt rámmosolygott, mikor meglátott, de nem akart eljönni.
Wc-be pisilt, bár előbb egy picit a bugyijába is, de szólt... Játszott, ebédelt, a helyén volt egész délelőtt.
Tudom, majd a harmadik héten derül ki, valóban érti-e, hogy rendszer került az életébe.
Tudom, ha nem akar majd, nem fogom erőltetni.
Ma is érte némi attrocitás, de nem erről mesélt, ezt Hannától tudom. Ő megoldotta.
Holnap is akar menni.

Jövő héten szünet lesz, és egyébként is úgy tervezem, hogy elsőre elég lesz három nap egy héten. Hanna négyszer megy, a csütörtökös medencézést nagyon szereti. Igy aztán jut mindenkinek mindenből.

Elkezdődött valami új, általában mélyen megérint, ez is megtette a magáét most. Nehéz elengednem, de látom, megy a maga útján, és ez jó.
Semmi sem végleges, és semmi sem kötelező. Talán ezért könnyebb most. :)
Mikolt pedig egy igazi kis hős. A hónap hőse, egészen biztosan.

9 megjegyzés:

Blanka és Manó írta...

A Te szavaiddal élve Én is "cseppfolyóssá váltam" mikor olvastalak.
Eddig mindig csak Hanna miatt lelkendeztem.....most viszont leesett az állam, hogy Mimi milyen kis bátor és hős "kis-oroszlán".

Unknown írta...

Jaj ez...!!!Mikor Csilla iskolás lett,/nem voltunk óvodások/minden nap elkísértem a buszig és mindíg vártam a busznál, aztán az anyukámat munkája után.Sokkal könnyebb a 2. gyereknek pláne hogy nálunk is kicsi a korkülönbség.Kétszer szorul a szívem,már nem bánnám, hogy a Csillához járnának.Puszi Mama




















































































c

VirgArt írta...

Nálunk is egyre magabiztosabbak, talpraesettebbek a gyerekek, a legnagyobb ilyen szempontból a legelesettebb. Ez rám és a tesómra is igaz.
Ettől függetlenül hihetetlen, hogy ennyire felnőtt tud lenni egy pici lány! :o)

Judit írta...

Az én könnyeim is potyogtak... Drága "kicsi" Mikolt! Hát ilyen egy második testvér útja... Szívszorongatóan szép. Micsoda Kislány! Ejha! :))))
Ölellek!

Unknown írta...

Én már tudom, hogy mekkora dolog, ha együtt járhatnak. Még az én kis Bogyóm is így érzi biztonságban magát. Akkor képzeldd, nekik most mekkora szükségük van egymásra. Teljesen egymásra vannak utalva, és csodálatos, ahogy egyre tisztábban látják és érzik immár tudatosan is a köztük lévő szeretetköteléket. Engedd, mert ők így fognak ott beilleszkedni, önmagukra találni, egymás támogatásával. Ez az ő feladatuk, és meg is találták maguknak a számukra járható utat.
Nagyon nagy dolog! Felnőtt emberek nem tudják a feladataikat ilyen tisztánlátással teljesíteni. Óriási lelki fejlődés, és még erősebb kötelék köztük. Életre szóló társ.
:-)

uriviki írta...

Az a Pistike én voltam...
Csók!

Sziltó írta...

Fantasztikus! Hihetetlen okosan kezeli a helyzetet. Ő is!

panka írta...

Én nem most sírtam, hanem a kettővel ezelőtti bejegyzésnél, amikor arról írtál, Hannának milyen nehéz, és Mimi hogy segítene neki. Most egyszerűen örülök, és büszke vagyok Mimire - már amennyiben lehet büszkének lenni valaki más gyerekére. :-) Elsőre tényleg bizarrnak tűnik, hogy egy ilyen pöttöm ilyen volumenű kérdésben önállóan döntsön, de mégis hiszek benne, hogy egy jó anya igenis érzi, hogy mikor lehet mégis engedni a kicsik nagyívű elképzeléseinek, lelkesedésének. Szerintem ez most az a helyzet, ahol tényleg ez volt a lehető legjobb döntés.
Attól pedig nem félek, hogy Mikolt ne jelezné, ha esetleg mégis meggondolná magát. :-)

krz írta...

Kinga jelentkezz! Földrengés nem ért el hozzátok?? írj, hogy megnyugodjunk.
Emese