A történet a múlt héten kezdődött azzal, hogy Ági küldött egy levelet Áron névnapjára.
A lányok régóta emlegetik Sárát és Kolost is, épp úgy, ahogy a két Flórát, Bazsit, Emmát, Domit... Eddig nem volt merszem skypeolni semelyikükkel sem, látva a nagyszülőkkel folytatott első pár beszélgetés okozta érzelmi hullámzásukat, jobbnak láttam egy időre elnapolni a kapcsolat felvételének ezen módját. Persze sokat beszélgetünk róluk, nem múlik el nap, hogy ne említődjön valami kapcsán valamelyikük.
Végül abban maradtam magammal, lassan elérkezik az idő... erre jött az impulzus, aztán vasárnap délután megtörtént az első, kisgyerekes barátos beszélgetés. :) a mieink is, de Sára is kellőképpen zavarban volt, Kolost sajnos elvitte a nagymamája, ennek Mikolt egyáltalán nem örült, csak azzal tudtuk megnyugtatni, hogy Ági mutatott neki képet Kolosról.
Sára, mióta eljöttünk szép kis gyűjteményt készített Hannának, abban a reményben, hogy amikor majd legközelebb találkoznak, odaadhatja ezeket a kincseket. Most is nekilátott rajzolni, aztán pedig papírból csónakot hajtogatott. Ági már említette, hogy egyszer Sára azzal fogott neki a hajtogatásnak, hogy majd megtanítja Hannát is erre.
Hogy Hannánek ez mennyit jelentett, azt abból látni, hogy a beszélgetés óta gyakorlatilag sorra készülnek a rajzok, pedig előtte is sokat beszéltünk arról, hogy rajzolhatna ennek-annak, de ez úgy tűnik nem volt elég erős késztetés, főleg a mostanihoz képest.
Tegnap gondoltam egyet, megkérdeztem, mit szólna, ha mi is megtanulnánk csónakot hajtogatni, hátha Sára ennek is örülne. Hanna repült a papírért, és nagyon lelkesen követte a mozdulataimat. Először úgy hajtogattunk, hogy egy papírunk volt, én mutattam, ő illesztett, hajtott, simított. Aztán külön papírral dolgoztunk, ketten, a harmadik úgy készült, hogy ő csinálta, én pedig utánoztam, a negyediket már egyedül hajtogatta, de ott ültem és figyeltem, segíteni már nem kellett, végül az utolsó négy darabot teljesen egyedül készítette. Minden ismerősnek, és rokonnak egyet egyet. Nagyon boldog volt, én pedig egészen meghatódtam. Hogy milyen ügyes, meg hogy mennyire számon tart mindenkit...
Annak alapján, amit láttam, felmerült bennem, hogy ha ilyen fogékony, akkor az valószínűleg az ovis létével kapcsolatban is igaz. Este kérdezgettem, ő pedig annyi szót mondott, hogy szemem szám tátva maradt. Épp előző éjjel jutottam el néhány nagyon jó angolt tanító blogra (Hella jóvoltából), és határoztam el, hogy kicsit elkezdünk komolyabban foglalkozni a meséléssel, mondókákkal, énekekkel... Hanna előttem jár. A szókincsét nem tudnám maradéktalanul leírni, de teljesen magától értetődően mondta angolul, hogy kutya, cica, virág, hátizsák, víz, a kedvencem a kulacs, amit ottabatta-nak mond. :)
Ezeken kívül énekli a Twinkle twinklet, az ipsy wipsy spidert, a wheels of the cart... és még néhány dalt. Persze vannak benne szövegértési problémák, de Gryllus nótáiból is van saját költésű, nyilván másként faragja a szöveget magyarul, mint angolul, de rengeteget tisztultak az angol dalok is.
Danival csak nézünk, nekem vannak ugyan fenntartásaim a kiejtés miatt, hiszen az oviban inkább manglisht beszélnek (ez a "beceneve" a maláj angolnak...) mint englisht, (ebből szempontból nagyon jó volna ha a nemzetközi iskolába járhatna, de erre csak sóhajtozom... rettenetesen drága), ugyanakkor nagyon jó látni és hallani, ahogyan fejlődik, ügyesedik.














5 megjegyzés:
Örülök, hogy a linkjeim valaki hasznosnak találta. :)
Amikor arra gondolok, hogy szeretnénk egyszer külföldre menni mi is, mostanában mindig az az első, amire gondolok, hogy a gyerekek hogy fogadnák, hogy Mamit, Papit, és a többi családtagot nem láthatják nap, mint nap! És megszakad a szívem, amikor arra gondolok, hogy Bendike egy bő egy hetes nyaralás alatt hányszor emlegeti, hogy "mikor jönnek már haza Mamiék?"! (na, a hormonok rendesen dolgoznak, síron olyan miatt, ami miatt még nem is kell! :))
A Lányok hogy álltak ezzel, miután hazament anyukád?
Hella, Nálad is olvastam, hogy furcsa lesz a lányoknak, hogy élték meg?
A melegért nem mindig irigykedem, én is nagyon szeretem a tavaszt! :)
Regi, érdekes módon nem hiányolják őket annyira, mint számítottam rá.
Ha valamiért eltörik a mécses, mondjuk mert rosszat csinálnak és megszidom őket, akkor mamát akarják. :)
Mostanában rendszeresen beszélnek Skype-on. Amikor fáradtabbak voltak, mert nagyon későre tolódott a beszélgetés, akkor volt, hogy nagyon csúnya hiszti volt a vége, mondván hogy még mamázni akarnak.
De ezektől az esetektől eltekintve eddig jól bírják.
Regi, azt hiszem, ez is egy része a nagy egésznek, amiben sokminden benne van ebből az új életből. Nem akarnám elbagatellizálni, mert talán a legfontosabb hiány, de rengeteg minden történik velük nap mint nap, ami kitölti a kis világukat. Emellett az, hogy az emberek jönnek mennek körülöttük, az valahogy beleívódik a hétköznapokba, programmá válik, és csodálatos módon jól alkalmazkodnak hozzá...
Nem mondom, hogy nem hiányolják a nagyszülőket, rokonokat, barátokat, sőt, rengeteget emlegetik, élményeket mesélnek róluk, vannak majd ha hazamegyünk játékaik is, szóval számon tartják mindet:). Egy egy beszélgetés végén, tényleg akkor leginkább, ha fáradtak, mert itt főleg este tudunk az otthoniakkal beszélni sajnos, amikor már amúgy is kritikus az állapotuk...előfordul, hogy kiborulnak, csapkodnak, de általában nem is tudják még megfogalmazni, miért... csak én látom, hogy megdolgozza őket, hogy nem lehet odamenni, vagy itt teremteni a szeretteket...
Amikor anyukám elment, én nagyon sírtam, ők meg nem értették, miért... érdekes volt, mert nem hiányolták, Áron kereste a leginkább, aki megszokta, hogy a nagymama hurcolászta addig... és szép lassan ez is elmúlt. Talán az segített, hogy tudták, visszajön.
Szerintem ennél az elválásnál sokkal nehezebb lesz majd akkor, amikor először hazamegyünk... jó sokára, jövő tavasszal :( És főképpen Mikoltnak, mert Hanna már érti, hogy mit jelent, hogy csak látogatóba megyünk, nem végleg. Mikolt még nem... persze addig sok időnk van még. A kicsik szerintem inkább majd az itthont fogják hiányolni.. :)
Anyósomék mindig azt mondják, meg sem ismerik őket a gyerekek... pedig dehogynem, csak éppen nem az illatukról, meg az ölelésükről, ami azért tény, hogy hiányzik, hanem a hangjukról... és ráadásul így azt hiszem minden pillanatot sokkal jobban meg is élünk, és meg is becsülünk...
Elolvastam a gyerekeknek is most, Kolos megállapította, hogy "A Mikolt akkor nagyon szeret engem, de jó!" :)) Sára pedig megdícsérte Hannát hogy "Nagyon ügyes Hanna, szép hajókat hajtogatott és milyen sokat is!" :)
Olyan jó, hogy tudtunk beszélni, Sára még sokáig a "hatása alatt volt" :)) Aztán persze megint jött a kérdés "demikortalálkozunkmáraHannáékkaaal?!?" :))
A rajzok és egyebek :) továbbra is gyűlnek, alkalomadtán majd meglepünk velük benneteket. ;)
Hanna pedig nagyon ügyesen halad az angollal! Hiába, azért a sok esetleges kellemetlenség mellett ott van ez a nagyon jó lehetőség is, hogy így tanulnak nyelvet a gyerekek, és ez így mennyivel hatékonyabb és könnyebb nekik, mint ha itthon kellene.
Sok-sok puszi Nektek!
Ági
Megjegyzés küldése