2011. július 13., szerda

Hanna gyöngyszem

Hanna olyan, mint egy tisztavizű, mély kút.
Olyan természetességgel és felelősséggel gondoskodik, amire csak az képes, akiből ez legbelülről fakad. Mikolt tanulgatja tőle, édes, ahogy követi Hanna modulatait, szavait, amikor babáznak, de míg Hanna féltőn igyekszik megvédeni a sajátját, nehogy az lepottyanjon, Mimi szemrebbenés nélkül faképnél hagyja a "bábáám"-ját...

Hanna mindig ilyen volt, kecses, finom, érzékeny, be és megengedő. Csodálatos...

Ezt pedig a kicsik is érzik. Amikor Mikolt született, Hanna kapott egy igazi babát. Áron születésekor Hanna és Mimi egyre erősebben kapcsolódtak egymáshoz, és ez a mai napig tart, mégha olyan nagyon különbözőek is.
Mióta pedig Áron nagyobbacska, sokszor látom, hogy Hannához megy, az ölébe ül, ha biztonságot keres rajtam kívül. Hannával is, Mikolttal is vannak ugyan közös játékaik, de míg Mimivel inkább vadulósak ezek, addig Hannával sokkal finomabban rezdül.

Nyugodt szívvel hagytam őket a mamámra, tudtam, minden rendben lesz, ha indulnom kell. Amikor jöttünk, Áron nagyon sokat volt vele, és az elmúlt három hét alatt ismét közel kerültek egymáshoz. Az elalvások miatt aggódtam valamelyest, mert ahhoz eddig én kellettem. És valóban ez a legnehezebb, de álmomban sem gondoltam volna, hogy hogyan fog minden elrendeződni végül.

Az első éjjel anyukám tette le őket, mert Dani végül bennmaradt egy fél éjszakára velünk. A lányok a helyükön feküdtek már, de Áron nagyon sírt, keresett, nem tudott elpihenni. Anyukám hozta vitte, és persze a lányok sem tudtak tőle megnyugodni, kimászkáltak megnézni... Végül anyukám bevitte Áront hozzájuk, és betette közéjük. Ahogy Áron a szivacsukon landolt, Hanna szorosan melléfeküdt, csitítgatta, fogta a kezét. Áron elhallgatott... megnyugodott... és elaludt. Reggelig.

Tegnap délután, és ma este is pont ugyanez történt. Este Dani három percig próbálta vígasztalni, és a saját helyére tenni, aztán odaadta Hannának, aki csittegett neki egy sort, megsimogatta, megfogta a kezét, aztán még kuncogtak egy sort, Áron a szokásos kalimpálással álomba ringatta magát, aztán elaludtak.
Három kisnyúl egy fészekben...

Jajj, azt hiszem tényleg dolgoznak a hormonjaim, de ez a kép annyira gyönyörű... hogy nincsenek is szavaim... És csak bízom benne, hogy ezzel a végtelen mélységével együtt Hanna még mindig egy játékos, kíváncsi, önfeledt kisgyerek...

9 megjegyzés:

Erzsébet írta...

Ez olyan szép volt!
Hanna csodálatos kislány!Nagyon megható,ahogyan képes kimutatni és megfogalmazni az érzéseit!
Ha sikerül lencsevégre kapni a "három nyulat" rakd fel légyszi!Hogy pityereghessünk mi is egy ilyen gyönyörűségen!

Blanka és Manó írta...

Édes szívem.....

Anikó írta...

Gyönyörűek...

Erzsébet írta...

"...Ezalatt a nyusziházban,
fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen,
összebújva békességben"

Zsófi írta...

Már megint megkönnyeztem, fantasztikus Hanna! Na meg a többi is. :) És igen, kérünk képet a közös altatásról/alvásról!

Zsuzsi írta...

Hanna a Te legfőbb tükröd. Csodálatos!

Zsombor és anya írta...

Hanna csodálatos! És szerintem is ő az, aki legjobban hasonlít rád: a mélységével, a tisztaságával, az érzékenységével, néha bizonytalanságával és útkeresésével.

eszter írta...

érdekes, nálunk a második kislány ilyen - és ő is Hanna - az első, Lea, egy kis filozófus, éjjel zsemblámpával ágyban olvasós, számokkal játszós, törtekben gyönyörködős, "hagyjatok békén, gondolkodom" típus.
De Hannánk hajszál pont ilyen, nála keres menedéket minden kicsi. mieink is, nővéremék két mégpicibbje is.

gabci írta...

Hónapok óta olvaslak.Most úgy éreztem,le kell írnom,amit érzek.Csodálatos,ahogy írsz!Imádom olvasni!:)))Fantasztikus család vagytok!Egyszeri és megismételhetetlen!