2011. július 20., szerda

Recovery

Tegnap Áronnal Gymboreen voltunk. Lellét anyukám tologatta, ez volt az eddigi leghosszabb kirándulása. Nem egy kultúrprogram, de végigaludta míg Áron az ismerős helyen rohangált.

Az éjszakára bíztam, hogy elmegyünk-e, vagy sem, de mert Lelle sírás nélkül elaludt (azóta sem...), és Áron is csak egyszer ébresztett, nekem pedig a napi három vastabletta úgy tűnik szárnyakat adott, nekivágtunk. Jó volt egy kicsit csak Áronnal lenni, és ez az a csoport, ahol olyan emberek között vagyunk, akiket nagyon kedvelek.

Vivienne és May az a két anyuka, akikkel hasonlóan gondolkodunk a gyerekekről, sőt egyáltalán van miről beszélgetnünk. Vivienne ausztrál, egy nagyon mosolygós, guruló alma, a kisfia három nappal idősebb Áronnál. May kínai, de erre csak a csík szemei utalnak, amik eltűnnek, ha mosolyog, és állandóan mosolyog ő is. :) Yashveer, a kisfia egy igazi kis energiabomba, sötétbőrű, az apukájára hasonlít. Kicsit késtek mindketten, amikor pedig megérkeztek, alig hittek a szemüknek, hogy újra látnak minket is.

Mitagadás jólesik érezni, hogy a testem ismét használható, hogy napról napra erősebb vagyok, hogy már nem kell megkapaszkodnom, ha fel akarok ülni, vagy Dani segítségét kérni, ha a szoptatás után az egyik oldalamról a másikra szeretnék fordulni. Az elején nem hittem, hogy ilyen gyors lesz a változás, hogy tényleg napról napra tér vissza az erőm.

Mindenki csodálkozik, amikor megkérdezik, mennyi idős Lelle... egyrészt azon, hogy én már teszem a dolgom, másrészt Lellén, akinek ha nyitva a szeme, sokkal inkább tűnik egy hónapos körülinek, mint pár naposnak. Itt úgy tűnik, a felépülés sokkal hosszabb idő, mint nálunk, legalábbis azok között, akiket én ismerek odahaza :), de nem is csoda, hiszen itt a természetes szülésnek, és a hozzá kapcsolódó regenerálódást segítő folyamatoknak kevés teret engednek. Pedig mennyire szépen kitalálta ezt a természet...

A kedvenc történetem a csodálkozásról a mai :)
A lányokért mentem az oviba, Áronnal, aki már majdnem elaludt a kocsiban. Leültünk a folyósón, Áron az ölemben, velem szemben, belémfúródva pihegett. A vezető (egy indiai középkorú nő) jött hátulról, nevetve kérdezi, hogy még mindig nem szültem? :) De, de... mondom neki, ő meg felsikoltott, hogy OMG... mikor? És már itt, és hogyhogy és egyébként is... :)
Aztán ugyanez a kör egy kínai anyukával, egy indonéz maiddel, és egy kínai óvónővel.
Én pedig minden ilyen kör után egyre erősebbnek érzem magam... és ez jó. :)

2 megjegyzés:

Blanka és Manó írta...

Nos... Azért ha őszinték akarunk lenni akkor azt el kell, hogy ismerjük/ismerd, hogy Te egy kis csodabogárnak számítasz a kismamák táborában. (és több szempontból is...) :-))
Örülök, hogy kezdesz Magad lenni. :-)

Zsófi írta...

Néhány bejegyzéssel korábban azt írtad, hogy most végre rendesen lehet gyerekágyad. Én már akkor mosolyogtam magamban, hogy az nem te lennél... :)
A gyerekágy 6 hét, én azért még pihennék a helyedben, bár annak persze nagyon örülök, hogy ennyivel jobban vagy már! :)