Amikor aztán csendes mamázással és talpcsattogással jött át a miágyunkba, hogy egy minimális csatlakozást követően tovább aludjon fél kilencig.
Azért csak 11től, mert Mikoltot végül Hanna püfölte el, mert rámászott... állítólag. Zokogott. Meggívasztaltam, evett egy lekváros kenyeret, aztán elaludt.
Reggel hétkor viszont Hanna is, Mikolt is felébredt Áronra.
Anyukámhoz masíroztak, és ott ébredeztek egy darabig.
Azóta némileg lelassulva játszanak a kuckóban, szintén valamilyen csoda folytán hiszti és sírás nélkül...
Emlékeim sincsenek róla, milyen ennyit egyben aludni... bár hajnali ötkor Lelle beköltözött a tüdőm alá, arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. És nem tudok felülni sem... Végül Dani segített, majd ketten bámultuk az órát hitetlenkedve, hogy még egyik sem érkezett.
Most érzem igazán, hogy mennyire hiányzik az egyben sokóra alvás.
Illúzióim nincsenek a hosszútávú folytatást illetően, de már ezekért a hatalmas apróságokért is hálás vagyok. :)














1 megjegyzés:
nem értek a számmisztikához, de nekem tetszene ez az összeállítás!:)
Megjegyzés küldése