2011. augusztus 28., vasárnap

Hazamegyünk

Abban maradtunk Danival, hogy a miértekről majd ő ír.
Ezt a döntést nem ketten hoztuk, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ezt a döntést nem lehet ketten meghozni. Az én munkám nem helyhez kötött, az övé igen. Az én dolgom, hogy véleményem legyen, segítsek a szempontokat rangsorolni, de a végső szót kimondani nem az én tisztem...

Dani megy, én pedig megyek vele. :) Az a sok, amit az itteni életünk adott, már nem fejlődőképes, és ha szembeállítjuk azzal, amit otthon adhatunk, kaphatunk, akkor a mérleg arra billen. Egy másik posztban majd egyszer összeszedem mindazt, amiért hálás vagyok az itt eltöltött 11 hónapnak, és ha minden úgy alakult volna, hogy az ittmaradás mellett döntünk, azt se bánnám.
Nem vagyok csalódott, nem vagyok szomorú, nem érzek a hazamenetellel kapcsolatban sem rózsaszín habokat, teszem a dolgom, és várom, hogy felkerüljön az i-re a pontunk.

Mert bár a terv az, hogy szeptember 30-án repülőre ülünk, és október 1-én Magyarországon leszállunk majd, még nincs repülőjegyünk, aláírt megállapodás, nincs megállapodás a költöztetőkkel sem. Az egyetlen papír, ami már nálunk van, a ház bérlésének kétoldalúan aláírt felmondása. Azt sem tudom, hogy hova megyünk ha hazaértünk, meddig lakunk majd a hol, és tartok az időjárástól is... vagyis összességében ez az árok már kiásódott, de még mindig csak várom, hogy egyszer valaki azt mondja, most akkor pakolhatok...

Ismét az egész házat kell becsomagolni, ismét egy új élethez kell majd hozzáigazítanom az immár négy gyerekünket, akik közül kettőnek ez volt az otthona eddig... És tudom, hogy minden, amit kaptam, azzal több lettem, és mindazt, amit otthon kaphatok felbecsülhetetlen. Most mégis egy kicsit a saját feladatom került felszínre újra. Elengedni... És én olyan nehezen élem meg a változásokat... hogy a bizonytalanság elviselésének képességéről ne is beszéljek.

Azért remélem sokakat melegséggel tölt el, hogy újra találkozhatunk. Ez az egyetlen dolog, ami erőt ad a hintában ülve, hogy mosolyogjak... és elengedjem ezt itt.

14 megjegyzés:

Mandula írta...

Valahol éreztem, hogy ezt fogod írni :)Végig követtem, ahogy felépítettél egy kerek életet egy ismeretlen országban (kultúrában!). Ez csodás teljesítmény. Most az itthoni közegben talán már könnyebb lesz és rutinod is lett :-). Sok erőt, kitartás kívánok hozzá!

JuditAu írta...

Na végre! :)
Lehet, hogy ezt csak én éreztem így az írásaidból, de nekem olyan volt ez a malajziai kalandotok, mintha végig "szorított volna a cipő". Próbáltál benne járni, sétálni, szaladni, de csak szorított, feltörte a lábad... és most leveheted. Nem tudod még, hogy milyen cipő lesz a következő, de egész biztosan a Te méreted, mert Magyarországon lesz. Végre hazai pályára kerülsz!
Nagyon sok sikert a csomagoláshoz, szervezkedéshez, utazáshoz! Nameg a lelki rákészüléshez.

kikocs írta...

Azt hiszem, nagyon nehéz 11 hónap jutott nektek az életetekből Malajziában, nem feltétlen azért, mert ott voltatok. Jó, hogy abszolút pozitívan tudtok belőle hazajönni.
Kitartást ehhez a pörgős hátralevő időhöz. Aztán lesz itthon túrórudi és meggybefőtt a meleg helyett :)

MátéMíraLilla anya írta...

Nagyon várunk! :-)

Eszter

Unknown írta...

Én hiányolom az őszinte mosolyt.

Nyilván Magyarországon is meg fogod oldani a dolgokat és bárhol megoldanád.

Tarts ki és élvezd a kihívásokat, amikkel szembe kell néznetek. Anélkül szinte uncsi lenne. ;)

KV írta...

"Görnyedt szerénység, kishitü pórerény / ne nyomja lelked járomunott nyakát: / törékeny bár, tengerre termett, / hagyj kikötőt s aranyos középszert / s szabad szolgájuk, állj akarattal a / rejtett erőkhöz, melyek a változás / százszínű, soha el nem kapcsolt / kúsza kerek koszorúját fonják." Babits

Cilee írta...

Sejtettem már, hogy ez jön, de nem tudom mit írjak. Biztosan nagyon nehéz lesz, de sokkal könnyebb, mint amikor kifelé mentetek.
Sokat gondolok rátok! Kitartás!

Regi írta...

Várunk haza Titeket! Tegnap is Budakeszin voltunk, gondoltam Rátok! :)

tellerke írta...

Kingám!
Tudod, hogy nem vagyok egy nagy blogger, de most leírom:
Hát akkor gyertek gyorsan haza :)! Mi nagyon várunk! Marci még most is csont nélkül felismeri Hannát és Mimit a fényképeken, Livikééket meg majd jól össze illetve visszaismertetjük. Szeretem a blogodat, de szóban, sok gyerekzajjal vegyítve még izgalmasabb lesz beszélgetni.
Nagyölelés, Judit

SMate írta...

A lényeg, hogy hűtjük a pezsgőt. A baj csak az, hogy közben mi is vettünk zongorafélét, s Mór zenélésétől már akkor sem szabadultok, ha Nálunk találkoznánk :)

Szitya írta...

Várunk!
Puszi,
Szilvi

vp írta...

Pár hétig net-hiánnyal éltünk, bár csak a Pilisig jutottunk... (és bizony van élet a net nélkül is :-))..., de végre beleolvashattam az életetekbe, valahol sejtettem, hogy megint fordulatot vesz (mint mindig)....
Nagyon örülök a döntésednek, átérzem az előtted álló feladatokat, mögötted álló vívódást! Engedd el a távolt,és gyere haza! Háromgyerekkel+csodálatos nagy- ill. dédszülőkkel a tarsolyomban nyugodtan állíthatom, hogy egy jól működő többgenerációs családnál nem adhatsz többet Magatoknak!
Kiruccanás pipálva, go home!!!!!!!!!!, mert nagyon jó ám itthon :-), és mi is várunk Titeket haza!!!!

Millió erőpuszival: Kacsarét

Zsombor és anya írta...

Bár nem sok mindent tudunk a háttérről (pedig kiváncsi lennék, miért ilyen nagy titok ez), de annyi bizonyos, hogy megint nagy döntést hoztatok, és megint csak gratulálni tudok a bátorságotokhoz!
Arra gondolj, hogy hazafelé már könnyebb lesz minden!
És megvallva, tök uncsi lenne a blog, nem is Ti lennétek, ha mindezek nem így történnének! Sok erőt kívánok az előttetek álló feladatokhoz!

Zsuzsi írta...

Egyértelműen itthon vagytok otthon!
Jó lesz megint randizni a Budagyönygye előtt :)