Vajon a folytonos bizonytalanságot csinálja, vagy választja az ember?
A miember...
Engem ez a mostani megbénít, türelmetlenné tesz, és feszültté.
Nincs erőm, így aztán nincs is mit összeszednem.
Harmadik napja vagyok egyedül a néggyel, új ez, és működik, legalábbis úgy tűnik.
A jelennel nincs is bajom, a jövő az, amitől nem tudok igazán laza lenni, meg súlytalanul beleereszkedni ebbe a jóba.
Mondogatom magamnak, hogy minden rendben, és csak az számít, ami most van. De nem hiszem...
Folyamatosan hányingerem van, és szorongok...
Nem lehetne, hogy három hónappal később legyen? Mondjuk úgy, hogy közben meg lelassul az idő?
És nem lehetne, hogy ne kelljen ilyesmit akarnom?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














8 megjegyzés:
mi a kulonbseg a csinalja es a valasztja kozott?:-)
jajjaj. nem károgni akarok, de nehogy beleess a szülés utáni depresszióba, mert akár elfogadjuk akár nem van ilyen. Nyilván eddig nem voltál ennyire "egyedül" nem estél pánikba. Inkább örülj a mának a jövő meg igy is úgy is eljön. Anyukám mindig azt mondja, hogy akkor kell átugrani az árkot amikor odaérünk. nem érdemes a jövőn agyalni most. szerintem. Bocsáss meg, nem kioktatásnak szántam.
Kedves,Kinga
Most nagyon át tudom érezni,hogy bizonytalan most minden... Van az úgy,hogy az ember lánya egész nap otthon van a gyerekekkel,s közben elgondolkodik a jövőn.Hidd el,nem vagy egyedül,bizonyára sokan vagyunk így.Van olyan érzésünk néha,hogy már ,,elég volt az aranykalitkából ,és fejlődjünk más úton pl.legyen az munka,közösség stb.
Most egyelőre örüljünk a jelennek.. aztán a többi kialakul:)
Sok puszi.
Hajni
A mindennapi taposómalom felőrli az embert, pláne, hogy 4 gyerek folyamatos készültséget igényel, Dani kevesebbet tud segíteni, egyedül vagy, távol a barátoktól, családtól, otthontól. De talán gondolj arra, hogy még nem telt le az a bizonyos hat hét! Hátha kicsit később máshogy gondolkodsz, illetve nem is kell mindig gondolkodni. Kezd minden jobb lenni, ezt Te is tudod, hisz az előző írásaidból folyamatosan a pozitívumokat láttam ki és nem az elkeseredettséget. Nagyszerűen csinálod! Meg tudtál bírkózni egyedül is a néggyel és az se semmi, hogy ilyen kalssz blogot tudsz nekünk írni. Oly sokan drukkolunk Nektek! Nagyon sok erőt kívánok!!!
Úgy szeretnék ennél konkrétabb lenni... hamarosan...
Tényleg nem a szerepemmel vannak nehézségeim, bár nyilván ez is új, és sokmindent láttathat velem kicsit borúsabban a valóságnál.
A helyzetünk, az életünk van ismét változóban (megspékelve egy újszülöttel...) és az ebbéli kiszolgáltatottságot viselem most ilyen nehezen.
Alszom rá egyet :)
Marian :) van... mi asszem csináljuk...
ok, akkor meg egyszer utoljara csinaljatok, aztan tessek abbahagyni!:-)
Kinga,
mi félévente költözünk a gyerekekkel(2, 5, 7 évesek). Igaz mindig KC és Bp között, de eddig ahányszor költöztünk a gyerekeknek itt mindig új lett a közösség, ahova kerültek. Borsót 5 hónaposan hoztuk ki először, nem volt egyszerű, mert bár naivan azt gondoltam 3. gyerekkel 5 hónaposan már nem érhetnek meglepetések, ehhez képest, mint első gyerekes szenvedtem végig a hozzátáplálós időszakot, hogy mi az, amit itt meg tudok csinálni a korábban bevált praktikákból, mi az amin változtatni kell.
Sokat sírtam és idegeskedtem egy csomó minden miatt.
A legnehezebben én azt az állandó feszültséget kezelem, hogy a gyerekeknek nehogy kórházas baja legyen. Mert akkor nincs itt úgy barátunk akit ugraszthatnánk, hogy ugyan néhány napra álljon be pótnagymamának, amig én a kórházban tutujgatom az ottlevőt...
És még egy, hogy pótoljam az idegen nyelvi környezet és az otthoni ismerősök hiánya miatti szeretet, de úgy, hogy én magam következetes maradjak... Úgy értem, otthon annyival több párbeszédben vesznek részt, amiből pozitív megerősítést kapnak. Általában 2 hónap után látom rajtuk, hogy apró dolgok miatt jobban elvárják a dicséretet ill barátoktól ezt ki is követelik. (Ugye milyen szépet rajzoltam?? és hasonló ugye milyen kérdések ilyenkor záporoznak. Gondolom ez sokat fog javulni, ahogy egyre jobban beszélik a nyelvet...Tamás már rendben van, de Zsófi most megint ebben a korszakban van...figyelni kell a kis lelkivilágukra nagyon.)
Teljesen megértem, hogy aggódsz, hogy ideges vagy. De megoldódik. Nálunk a gyerekek --minden eddigi jóslat ellenére-- nagyon jól viselik ezt az életmódot, szeretnek itt is ott is lenni. És tényleg könnyen alkalmazkodnak.
Egyelőre Ti Danival vagytok nekik a legfontosabbak, hogy együtt legyetek. (Én is mindig ezt kántálom magamnak, mikor elévesz a kétségbeesés... :)) mert az nálam is van szép számmal, pedig nincs is egy sírós kicsi újszülöttem sem...a vele járó hormonokkal együtt)
Szerintem megint jó döntést fogtok hozni, le fog tisztulni minden, és utána össze tudsz majd mindnekit fogni, felkészíteni az újabb változásra/váltásra/költözésre, bármi legyen is az.
--adri
Uhhh, tudom milyen, mikor beindul a gondolat roham és gyűrűződik... kegyetlen és gonosz, mert minden igyekvés ellenére nem lehet megállítani. Ilyenkor olyan jó lenne átugrani egy igazi barátnőhöz vagy felhívni, hogy Ő jöjjön át, csak beszéljük meg szintjén... Egy gyerekkel is nyomasztó, a négybe nem tudok belegondolni, bármennyire erőlködnék sem sikerülne, de azt hiszem neked nem is a gyerekek számával van a problémád.
Eddig is legyűrtél mindent, ezután is menni fog. Biztosan menni fog :o)
Megjegyzés küldése