2011. november 30., szerda

Csakúgy

Talán a háló megvonása az ok, vagy a begubózott gondolatok, akik nem akarnak a pódiumon táncot lejteni manapság, de valahogy nem tudok írni... Csak ülök, és gondolkodom, miről is, miközben annyi apróságot lehetne dokumentálni, hogy megtelne vele naponta több poszt is.
Végetért a nagy kaland, és visszacseppenve a régibe nem tudom, érdemes-e, értékes-e anniyra egy egy morzsa, hogy megosszam.

5 éve írok, majdnem minden nap. Eleinte egyfajta ventillációt szolgált a mindennapos mileszvelem és az elégjóvagyoke dilemmáim ki és elengedésére, később a dokumentálhatnék vezérelt, aztán a félelem, hogy minden, ami olyan csodálatosan egyszerű, a feledés homályába vész, és végül Malajzia... ahol egy kicsit visszatért a legelső, legismerősebb motiváció.
Naponta négyszázan olvassák, amit írok. Akkor is igen magas a látogatottság, ha épp nem írok.
Érdekel persze, hogy ki ez a tömeg, miért érdekes az, ami számomra a szürke, vagy színes, de hétköznap. De egyáltalán nem a számok miatt püfölöm a billentyűzetet, és mostanra kicsit el is bizonytalanodtam, vajon kell-e ez nekem... Vagy nekik.

A lányok nagyjából ismerik ezt a felületet, értik is, hogy róluk szól, és csak néha merengek azon, vajon itt van-e már az ideje annak, hogy megkérdezzem őket egy egy kép, vagy esemény publikálhatóságáról, vagy még ráérek ezzel. Örömmel ülnek az ölembe és nézik vissza egymást, de még sosem kérték, meséljek nekik ebből a mesekönyvből. Pedig érdekes lenne egyszer kipróbálni, mit szólnak hozzá.

Hát íme a dilemma... hogyan formáljam ismét a saját fazonomra a blogot, hogy megmaradjon a részletgazdagság is, és az elveszett kalandot is belecsempésszem valamilyen más módon. Még nem tudom. Babanaplónak már kiskamasz, nagyobb volumenhez még kicsi gyerek.
Egyelőre azt hiszem írom, ami eszembe jut, és kiderül, ebben jól érzem-e magam.

9 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia,

egy ismeretlen a tomegbol leirja miert jon ide nap mint nap. Egy masik blogon lattam meg kb fel eve es erdekelt milyen ott az elet. Aztan a kivancsisag atcsapott "irigykedesbe" :)szep nagy a csaladod, tetszik a stilusod. Jo volt olvasni mennyire megvaltozott Hanna es megnyugodtam hogy bar az en lanyom szeretne hazakoltozni de itt is otthon van, neki nem lenne ekkora valtozas a viselkedeseben csak O lelkeben igazan Magyarnak tartja magat, ami 4.5 evesen bamulatos.

Ivett

Cilee írta...

Ne haragudj, az utóbbi időben nem hagytam kommenteket, de itt vagyok. Ahányszor jelzi az olvasó, hogy új post van, de néha csak úgy is, hogy lássam mi van veletek, lássam a képeket a gyönyörű apróságokról.
Szeretem az írásaidat, akár vidámak, akár keserédesek, akár a sikerekről, akár dilemmákról szólnak. Tudok azonosulni velük.
Szóval írj!
Magadnak, nekünk, a gyerekeknek!
Üdv: Ildikó

Rita írta...

Szeretem a hétköznapjaidat. Mert hasonlóak az enyémhez és megerősít benne, ez így van jól.
És tegnap valami egyéb dolog is kiderült a számomra. Nem csak szeretem de ad is. Olyan sokan írnak blogot és olyan jó mikor leírják hova mentek kirándulni, mert ötletet ad az együttléteink tartalmas eltöltéséhez. Aggódom ha beteg a bloggyerek és kíváncsian olvasom mi segített, volt e csodaszer az adott betegségre.

Tegnap életünkben először megtapasztaltuk mi az a krupp. Olyan de olyan sokat olvastam már róla, hogy amikor éjjel egyedül a sötétben kellett cselekednem akkor nem volt bennem semmi de semmi pánik vagy félsz, mert sokan átestek már ezen, le is írták és ezt megosztották és olvastam és megmaradt bennem, segített. Igen sokat számít egy hétköznap leírása. De néha nem kell, ha pihenni szeretnél vagy átértékelni azt is kell olykor.
Ami pedig a családban kell, hogy maradjon az ott is fog. Nem kell kiadni teljesen a lányokat és a fiút :) de nem is tetted sosem. :)

hajnal írta...

Szia,

mégegy ismeretlen a tömegből:). Nem is tudom kinek a blogján láttam linkelve a Tiédet...a négygyerekes hétköznapok miatt szoktam rá az olvasásra:). Nekem is négy van, hasonlóan sűrű korelosztásban...

Olvasmányos ahogy írsz:).

Azon én is gondolkodtam (szintén blogolok) hogy meddig lehet őlet "csak úgy" publikálni....én zárt blogot írok (most épp nem, mert költöztünk, de hamarosan újra..) ki ttudja ki olvassa....ezzel most a "jószándékú tömeg" ellen beszélek, nekem inkább naplójellegű, persze ismerősök olvassák..

Szép napot: Hajni

Zsana írta...

"Az egyik szent írás azt mondja, ha télen nem akarsz fázni, építs kunyhót. Ha azt akarod, hogy a gyerekeid se fázzanak, építs kőházat. Ha azt akarod, hogy az unokáid is védve legyenek, építs várost falakkal körülvéve. De ha azt akarod, hogy az unokád unokái is emlékezzenek rád, akkor írj..." <3

Dékány Orsolya írta...

Egyszerűen csak jó. Érdekes, Olvasmányos, Magával ragadó. Bátorító. Erőt adó. Megmosolyogtató. Csodálatra méltó.
Ha számít, szerintem folytasd, mert sokunknak adsz ismeretlen ismerősként valami értékeset.

Dius írta...

intimitÉn minden nap benézek, akár többször is, ahogy már annak idején a babanaplóban is, mikor még ott írtál.
Hogymiért?- mert kikapcsol mikor Téged olvaslak, mert szeretem a stílusodat, és ahogyan megéled az életet!Remélem még sokáig olvashatunk!!!!

Rita írta...

Néha úgy érzem annyira az én gondolatom, amit írsz, az én tépelődéseim. A stílusod, akár a gyerekekre adott ruhákban, lakásban, írásban, kapcsolatokban számomra nagyon kedves, megnyerő, követendő. Meg ez 4 kis csoda körülötted. :) Olyan nagyon jó ezt látni, olvasni!

nici írta...

Kedves Kinga!
Én sem nagyon kommenteltem még, de reggelente a Ti blogotok az első amit megnézek. Mert jó, nagyon jó.
Ahogy írsz, ahogy fogalmazol, ahogy a szavakat formába öntöd, az nagyon szép és jó (én ezért sem szeretek kommentelni, mert amit én írok azt sokszor nagyon bénának és sutának érzem). Persze szívesen olvasok egy jó kirándulásról vagy szülinapról is bejegyzést,de veletek izgultam végig a költözést ki is és haza is.
Szóval "csak" jó Téged olvasni!
Szeretettel: Nicolette