Csak nehezen emésztem, hogy amiről én azt gondolom, hogy jó, az neki nem az.
Ha első gyerek volna, bizonyára sokkal többet lamentálnék ezen (is), így csak a legfáradtabb pillanataimban ráncolom a szemöldököm, miközben figyelem és mindig arra jutok, ez tényleg az ő döntése, de ugrásra készen várom a legapróbb jelet, hogy változtassak.
A téma pedig mimás, mint az alvás. (Az evésről kicsit lentebb...) Schon wieder :)
Az úgy volt, hogy eleinte, még a fekete lépcsős házban Áron a lányokkal aludt, mi pedig Lellével, aki az elalvás óráit hangos kiabálással töltötte.
Aztán erről mondjuk áttért a nappaliban, pihenőszékben bebugyolált elalvásra, aztán pedig elköltöztünk.
Egy ideig a hatanegykupacban lét okán Dani járkált vele a mamámék nappalijában, majd hazaköltöztünk, és a lányok visszatértek a fészkükbe, Áron pedig (mert megszokta, mert nekünk is sokkal kényelmesebb volt, és mert szeretünk Áronnal aludni, aki sosem forgolódik, viszont nagyon jó hozzábújni...) velünk tartott a miágyunkba, Lellével együtt.
Lellike egy darabig minden este szopival aludt el, mellettem, és csak valamikor éjfél tájban jelentkezett újra, de azt is csendesen tette, evett, majd aludt is tovább.
Ritkábban, de előfordult, hogy Dani átvitte a mesélős szobába, és mire mindenki elaludt, ő is hordozható állapotba került, és visszacsempésztük a hálószobába.
Aztán egy ideje Lelle megváltozott. Már egyáltalán nem akar mellettem elaludni, akkor sem, ha már tele a pocakja. És bár minden esti szeánsz a miágyunkban kezdődik, az evés végeztével kiabál, és sehol sem jó neki, csak a nappaliban... Abban a szép szobában, ahol minden apró falfelület és parkettadarab remekül használhatóvá lett, és ahol van egy kis sarok, csak neki. Nem is sejtettem, hogy ennyire megszereti. Mert hiába rendeztem be a mesélős szobába is egy kis zugot neki, és hiába teszem mellé az elalváshoz szükséges kellékeket (paplant pl...), és hiába bugyolálom be úgy, ahogy szereti (hogy csak az orra látszik), elaludni mégsem tud máshol.
A nappaliban viszont pillanatok alatt elcsendesedik, és elalszik.
Mára már egyáltalán nem próbálom őt felcsempészni, így minden alkalommal, amikor felmegyek az emeletre, fáj a szívem, hogy mi öten fent, ő pedig lent alszik... egyedül. Pedig olyan angyali békében teszi ezt, hogy kár volna megzavarni egy költöztetéssel.
Vagyis Lelle gyerekszobája a nappali lett.
Hogy van-e összefüggés az evési szokásai és az ébredések száma között, karöltve a holalszik Lelle, ahol mindenkinek a legjobb? Nyilván. Hogy ebben okolom-e magamat, még így vénfejemmel is? Igen. Hogy akarok-e tenni azért, hogy mindenkinek a legjobb legyen? Hát persze. Hogy tudok-e? No ebben nem vagyok biztos...
Meggyőződésem, hogy Lelle Hannáhaz hasonlóan nagyon érzékeny, kis királykisasszony allűrrel érkezett a mivilágunkra, és ez a szopizásában is tetten érhető. Nappal, ha éber eléggé, és éhes eléggé, akkor szív, és ha nem indul el a tejecske úgy, ahogy ő szeretné, akkor csak kicsit haragszik rám. Éjjel elképesztően dühbe tud gurulni, olyannyira, hogy pár próbálkozás után teljesen magába csavarja a kétségbeesés, és tehetek bármit, már nem is hajlandó megpróbálni szopizni, inkább üvölt. Akár egy órán át is.
Egy kis lelkiismeret furdalásom ugyan van a cumizás miatt, bár ha nappal megy, akkor éjszaka is mennie kellene, itt inkább az érdeklődés hiányáról van szó, mint zavarról.
Hogy mennyire vagyok kitartó? Valamennyire.
Bizonyára meg lehetne próbálni sok csodadolgot, amivel "becsapva" végül a cicit is, őt is lehetne ösztönözni, és hosszú távon, amennyire elkötelezett híve vagyok a sokáig tartó szoptatásnak, meg is érné.
De elfáradtam.
És bevallom, nem jó érzés, hogy nem vagyok békében magammal a döntésem miatt, hogy a könnyebbik utat választottam.
Ami azt jelenti, hogy először úgy két hete kapott éjjel rizstejet. Telerakta a pocakot, és aludt. Akkor nagyon rossz volt, azt éreztem, eddig éheztettem, talán már sokkal előbb is ez lett volna az út. A tápszer gondolatával nem tudok megbarátkozni. És mindemellett vettünk egy dobozzal, és kapott is belőle néhányszor.
A múlt héten már annyira kellett, hogy alhassak, hogy Dani vállalta, hogy ő lesz vele, és nem keltett, hanem cumisüvegből megetette.
Kipihentem magam, annyira legalábbis igen, hogy úgy érezzem, ha ez az út, akkor annak az lesz a következménye, hogy egyre kevesebb lesz a tejem, és Lelle, ráérezve a cumisüveg egyszerűségére, az eddiginél is kevesebb hajlandóságot fog mutatni a szopizára. Lelki szemeim előtt egy hónapnyi távolság képe lebegett, egy pufók tápszeres gyerekről, aki már csak hírből ismeri a cicit. Ha egyáltalán.
Úgyhogy azt a kompromisszumot kötöttem magammal (nem vagyok vele elégedett sajnos..., de tudom, ennél többre viszont nem futja az erőmből már), ami úgy néz ki, hogy mindig cicivel kezdődik az etetés, akár elfogadja, akár nem. Szerencsére eddig még inkább többször elfogadta, mint nem, de amikor nem, az nagyon nyomaszt. Egész biztos, hogy sokat segítene, ha nem stresszelnék ezen.
Amikor pedig úgy látom, éhes maradt, kiegészítésnek kap rizstejet, ízlés szerint tápival, vagy anélkül.
Az eredmény... tegnap este 240ml volt amit a szopizás után még megevett, majd hajnal ötig meg se rezzent, nekem pedig addigra volt annyi tejem, hogy elég legyen egészen a reggeli ébredésig.
Egy gyerekem volt eddig, aki ekkorka korában már kapott kiegészítést, Hanna... Csak akkor a saját lefejt tejemet tudtam adni neki, amit még az elapaszthatatlan első másfél hónap alatt fagyasztottunk hektoszám.
Most is lett volna lehetőség, de mert tudtam, jövünk haza, nem tettem félre, és mikor a mosdóba fejtem, komolyan meg kellett gyászolnom a lefolyóban elvesző fehér kincset.
És most ez hiányzik... nagyon.
Mert még mindig nem vagyok a tápszer barátja, de az éheztetésé sem.
De visszatérve az eredeti témához. Lelle nagylány, aki tudja, mit akar. Nekem felnőttnek pedig egyfelől az a dolgom, hogy örüljek annak, hogy jó neki a kis kuckójában, viszont arról még mindig nekem kell meghoznom a döntést, ami hosszútávon a javát szolgálja. Vagyis egyik szemem sírdogál, míg a másik örömködik.














6 megjegyzés:
Te is írod, hogy Lelle kiskirálylány... Hát egy királylánynak külön, szeparált palota dukál, nemde? Lehet, hogy rosszul okoskodom, de miért ne lehetne, hogy egy ilyen finom kis lélek, aki negyediknek érkezett egy nyüzsgő nagycsaládba, szeretne éjjel egészen elvonulni, és csak ott tud megnyugodni, ahol senki nincs. Ennyi magány minden nagy egyéniségnek jár :-))) - ha tényleg ő kéri, de nálatok ez a helyzet!
Nálunk Jankának 4 és 6 hónapos kora közt volt egy ilyen időszaka, mikor éjjelre is csak a nappaliban lévő ágyát preferálta, egyedül. Nála egyébként aztán elmúlt ez, és visszakéredzkedett Bori mellé a gyerekszobába, és azóta is ugyanott alszik.
Tehát az se jelent örök döntést, hogy Lelle most így áll a dologhoz, lehet, hogy ő maga fog majd változtatni ezen.
A tápszert pedig véletlenül sem akarom magasztalni, de a pufók szón megakadt a szemem, szerintem ez olyan sztereotípia - tudom, nem a tiéd, sokan terjesztik, hogy a tápszeres babák mesterségesen túlpuffadnak. Nem tudom láttál-e Borkánkról babakori képeket, mindenesetre ő 4 hetes korától kapott tápszeres pótlást, és nem hinném, hogy a pufók szó bárkinek is eszébe jutott volna róla. :-)
pl. ezt a képet nagyon szeretem róla, itt kb. Lellével egyidős volt, és ekkor már hónapok óta kapott tápszert:
https://picasaweb.google.com/gonczybori/Bori4Honap#5136907491730938274
Kis törékeny virágszál maradt úgy is, épp csak elégedett volt, és nem sírt az éhségtől.
Nagyon örültem, hogy később Jankával sikerült megvalósítani a féléves korig tartó kizárólagos anyatejes táplálást, és persze, hogy az az ideális, de én a Borival való tapasztalataim alapján a tápszert sem tartom olyan nagyon károsnak.
Olyan szépen írsz a változásokról is, hogy legalább hároszor elolvasok minen posztodat. igaz írni nem nagyon szoktam , de a pufók szón én is elakadtam picit. A fiammal rengeteg tejem volt, tejtestvére is volt. Ahogy betöltötte a 6. hónapját egy hét alatt elapadt a tejem pikk pakk. Akkor oriza rizynyák volt mint tápszer és egy hét alatt az összes bevezethető kaját megkapta a gyerek. mert nem volt más választésa- a lányom 10 évre rá született és 2.hónap végén már kevés volt a tejem. A gyerekorvos nem adott tápszert de én saját hatáskörömön belűl vettem a beba tápszert a metróba a jártunk érte,. elég sokáig adtam neki, talán 15 hónapos koráig. szóval most majdnem 180 centi magas és 65 kiló- csecsemőnek sem volt pufi kicsit sem. szóval ezek a tápol már régen nem olyanok mint kezdetben. mint ahogy a fogamzásgátlók is, változik a világ,(?)!
Lányok, remélem senkit sem bántottam meg... és nagyon köszönöm, valóban le kell küzdenem magamban azt az elvárásomat, miszerint csak és kizárólag anyatejjel lehet egy csecsemőt táplálni... aki ordít éjjel, mert éhes.
Valóban sokkal jobb mosolyogni látni, jóllakottan :):)
Panka, íródik egy levél, lassan a végére érek :)
Andicsek, öröm volt olvasni tőled ismét :)
A kicsik is érzékelnek minden változást és a maguk szintjén reagálnak. Akár egy alvóhely változtatással, akár cici ügyben. Nálam is történt ilyen.
Anno a most 6 éves fiam, aki szépen átaludta az éjszakákat, egy költözés után elkezdett éjjel is enni. 3 hónapos volt. De mi fél év múlva költöztünk tovább, akkor kezdett velem aludni. Azóta is velem alszik.
Ő 2 éves korig szopizott. Az utána érkező fiam 2 hónaposan abbahagyta, egyszerűen nem kellett neki a cici. Lehet, hogy a tej nem volt elég dús, mert szerintem éhes volt. Legalábbis onnan kezdve megszűnt az ébredés éjjel.
Az ötödik babám 3 hónaposan harapni kezdett. Nem kicsit, mert véresre harapott. Igen, hamar fogzó gyerekeink vannak.
Ami viszont szerintem nálad nagyon jó, azaz én bánom, hogy nem így tettem, hogy rizstejet adsz, és a táp csak kiegészítő.
Én régen hallottam olyat is, hogy a búzadarától nagy lesz a gyerek feje :)
Sinlac?
Megjegyzés küldése