2012. február 7., kedd

A nevelhetetlen

Kiről is szólhatna ez a poszt ezzel a címmel? :)

Már a délelőtt folyamán többször kellett stratégiát váltanom, az egyre szűkülő palettán adottak közül reméltem csak, hogy marad más is, mint a morgás, vagy a hangos szó. Nem mintha eget rengető dolog történt volna, inkább csak sok volt egymásra rakódó apróság, amikből idővel annyi lett, hogy már esélytelen volt akárcsak a pillanatnyi, káoszhoz közelítő állapotot fenntartani. A dadus minőségemet viselem a legrosszabbul, de persze minden viszonyítás kérdése, és könnyen lehet, hogy a fáradtsággal egyenes arányban nő a rugalmatlanságom.

Mindenesetre ismét eljött a pont, amikor feladtam a szélmalomharcot, és már csak vigyorogtam bután, amikor Mikolt az emeletről kibontott hajjal lépdelt lefelé a szépruhában, alatta a pizsamája... a földön előttem a kicibált gumik, és a kérdésre, hogy miért, azt válaszolta egy vállrándítás kíséretében, hogy ... mert túl hosszú volt a hajam. Erre miért nem gondoltam?

Majdnem délben sikerült kitessékelnem az ajtón, előbb azon nyafogott, hogy fázni fog a keze, majd azon, hogy nem szeretne kesztyűt. Ekkora már becsuktam a kapukat és meg se hallottam amit mond, faarccal adtam rá két párat, tudva, hogy egyet úgyis levesz majd, akkor meg legalább egy maradjon... az évek meg a tapasztalat ugye.

A koronát a napunkra az ebéd tette fel (azt csak megemlíteném, hogy a teraszajtót tisztára nyalták Áronnal (ötletgazda Mimi)), mikor a leves nem akart fogyni, pedig Mikolt sokat dolgozott az ügyön. Leginkább szorizásra használta a száját, úgy meg nehéz lett volna lapátolni is. A többiek már a másodiknál tartottak, Mimi pedig kérte, adjak neki is.
Gondoltam akkor most megpróbálok nagyon következetes lenni, és fordultamban magyaráztam neki az okosat:
- Mimikém, sajnos, amíg a leves a tányérodban van, addig nem tudom adni a másodikat.
- Jó - kezdte, engem meg majdnem elöntött a büszkeség, hogy lám, nem volt hiába az egész napos papolás... majd folytatta:
- Akkor gyorsan edd meg a levesemet.

7 megjegyzés:

Zsana írta...

Imádnivaló <3 :)

Réka :) írta...

Remélem megetted a levest Kinga:)

szokkenoszarvas írta...

Amíg a leves a tányérban van? Az én két éves ikreim egy laza mozdulattal kiöntötték volna az asztalra... :-)

Rita írta...

Nekem is az villant be, hogy akkor most borul a leves! Nálunk azt hiszem borult volna. :)

SKY írta...

:):)
Mindjárt átírom a címet, és megkövetem Mimit, mert eszébe sem jutott kiönteni :):)
Ellenben igen, megettem :):)

cucka írta...

annyira cukorborsó! ♥

persze, így totálisan vicces meg aranyos a történet, de én az én Mikoltom, a Kismici dettó tud ilyen tüneményeseket produkálni. :)

panka írta...

A poszt akár Jankáról is szólhatott volna - ám én is azt hittem, hogy borulni fog a leves, nálunk az is sanszos lett volna.