2012. június 3., vasárnap

Gyermekvasút van az úgy

Mostanában sokszor kapom magam azon, hogy nem tudom eldönteni, hová tegyem a napi aktuálist.
Az írás sokszor meghaladja az erőmet, időmet, képekkel pedig akár megmutathatnám, hogy mi történt velünk, de annak írás nélkül inkább a másik blogban volna a helye.
Ugyanakkor igyekszem betartani azt a szabályt is (de az is lehet, hogy egyre kritikusabb vagyok önmagammal szemben), hogy sokat fotózom és csak a legeslegjobbakat mutatom meg.
Bár ez nehéz is, mert én még pici gyerek vagyok fotózás szempontjából és mégha elég maximalista is, azért nagyon tusok örülne egy egy jó képnek, akkor is, ha az nem a legjobb.
Ezért van olyan is, hogy sem ide, sem odavalónak nem gondolom az elkészülteket...

Mindenesetre mostanra oda fajult a szerelem a kattogtatás iránt, hogy igazi lelki tusa, ha valamiért úgy kell legyen, hogy C. nélkül indulok útnak. Pénteken osztálytalálkozóra mentem, ami úgy kezdődött, hogy Dani és Lelle is elkísértek, aztán vacsoraidő után kicsivel elindultak a többi háromért Paliékhoz, én meg maradtam.
A háziaknál volt egy kamera, és mikor az első fecskék hazaszállingóztak jutott eszükbe, hogy kellene egy csoportkép, mindjárt hozták is a sajátjukat (én azelőtt pár órával komoly küzdelmek árán letettem a konyhában a gépet táskástul, és elhatároztam, hogy csak jelen leszek...) és a kezembe is nyomták (azt azért elárulom, hogy ahhoz, hogy valaki jó képeket tudjon készíteni, az első és legfontosabb, hogy ismerje a kamerát, ami a kezében van... no ezzel elbíbelődtem egy darabig :)).
Azt hittem, hogy kamera nélkül is van élet, de tévedtem.
Bármikor, mondom, bármikor kamerát kapok a kezembe, megszűnik az idő... Fogalmam sincs, milyen képeket kreáltam, remélem van köztük azért használható :):), de az élmény akkor is ugyanaz maradt. Feltétlen öröm.

Nos akkor a gyerekvasút.
Reggel telefonált Manó, hogy ők a negyed 11es vonattal felmennek a János hegyre. Kilenc óra tíz és kilenc óra negyvenöt között felöltöztettünk három gyereket, egyet fel is kellett ébreszteni (ő már egyedül öltözködik), mindet megreggeliztettük, almát, vizet, kekszet pakoltam, Dani pelenkákat cserélt, és tíz nullanullakor a volt Ságvári liget parkolójában voltunk. Én közben az életemért küzdöttem, annyira fájt a hasam, mint Lelle születése után, és soha azelőtt és azóta sem. Gondolkoztam rajta, míg az út szélén görnyedtem, hogy hazamegyek egyedül... végül nem tettem, abban a reményben, jobban leszek, vagy ha nem, hát akkor is legalább látom a gyerekeket miközben agonizálok.
Már majdnem beért a vonat, mikor eszembe jutott, hogy a fényképezőgép a kocsiban maradt.
Dani visszafutott érte, hátán Lellével (olyan nagyon érti ő ezt a függőségemet...), miközben én Áronnal a padon csodáltam a begördülő pirosat. Míg kanyargott felfelé a vasút, kezdtem összeszedni magam, és mikor kicsit túlmentünk a célon, már annyira jól voltam, hogy leugrásra ösztökéltem az összes felnőttet és gyereket, és még sikerült futva elérnünk a visszafelé tartót is, Áron legnagyobb örömére. :)

Játszottunk az Anna réten, ezúttal Áronnak saját felügyelő jutott, lufit kaptak, a háromból kettő elszállt, egyet Lelle hátára kötöttem viccből, homokoztunk, Blanka lassan, de mindenképpen biztatóan oldódott az unokatestvérekkel, Áron egy másik családdal buborékozott is, és végül fára másztak, és mind megették a csokiskekszet, aztán megnéztük a gőzmozdonyt, és megvártuk a simát. Lelle elaludt Dani hátán, a többiek pedig vérmérséklet szerint lógtak az ablakból ki, és integettek az útnak. Áront megcsípte a csalán, Blanka pedig megkóstolta a cicás kulacsból a vizet, mert az biztosan finomabb.

Közben pedig fotóztam, és lett kedvencem már megint egy pár, de a legjobban tetszőt tettem csak ki a másik oldalra, és aki előbb ezt olvassa, az mondja meg, neki melyik... vagy próbálja meg kitalálni, hogy nekem melyik.

7 megjegyzés:

Dorci írta...

Az én három gyermekem pedig bőszen integetett Hannának a szembe vonat ablakából :) És igen, élőben is nagyon bájos...:)

SKY írta...

:):):) dekár, hogy ezt akkor ott nem tudtuk :):) dejó, hogy azért Ti láttatok Bennünket :):):)

Dominika írta...

Nekem legjobban az utolsó előtti kép tetszik. Áron annyit változott mostanában. (Mondom ezt úgy, hogy nem ismerlek benneteket, csak a blogról...)

F.B. Dóri írta...

Nekem a vonat ablakon kileső Áron és Hanna a kedvenc. Meg még a fán boldogan mosolygó Hanna. :) De helyes mind! :)
Megyek megnézem neked melyik! :)

De előtte elmesélem, hogy mennyire értelek. Én nem tudok fényképezni, de nagyon szeretek, a kattogtatás mánia nálam is megvan. Ha nem is olyan szép formában mint szeretném, de legalább kép formájában megmarad sok sok pillanat, sok sok emlék. Úgyhogy C. nélkül ne menj sehová, szeretünk gyönyörködni a képeidben! :))

Millió pussz

rozie írta...

mindegyik:), de a masik oldalra az utolso elottit tennem, ha csak egyet lehet valasztani.:)
es ha mar "masik oldal", nem tenned ki oldalra,h konnyen odajutuhassunk innen? vagy csak en nam latom?
es meg egy utolso: mondjak oly' sokszor, h szepen irsz, igy igaz, nekem most ez kulonosen szep, derus, nyugodt, csordogal. meg sok ilyet!:)

SKY írta...

rozie, már egy ideje gondolkodom ezen az oldalra biggyesztésen, most megtörtént, ezentúl egy klikkelésre lakik innen a fotósblog :)
Köszönöm...

Dominika, igen, sokan mondják, ezen a héten én is észrevettem... nyúlik az arca, kisfiúsodik.

Dóri :):) puszi Nektek is :)

Emi írta...

Gyönyörű képek. :) Én nem is tudok választani... De azt mindenképpen megkérdezném, hogy hogyan lehet 4 gyerekkel ilyen gyorsan elkészülni, és elindulni bárhova is? :) Nekünk (egyelőre) egy gyerekkel (aki 14 hónapos) is fél nap előkészületet igényel egy egyszerű program is. Tanulhatnánk Tőletek! :)