2012. július 12., csütörtök

Ma kiabáltam

Nem volt felhőtlen a mai ünneplés, és egy jóideje érik már, hogy leírjam, hogy bánt. De mert a kettőnk dolga sosem volt igazán témája ennek a blognak, egészen eddig nem is írtam erről a részünkről.
Pedig a történethez, a miénkhez ez is hozzátartozik, és kaptam már érte néhány helyről, hogy van olyan, ami itt szebb, mint a valóságban.
Pedig szerintem a gyerekekkel való létem épp olyan, mint ahogyan leírom, és tegye a szívére a kezét, aki képes úgy láttatni az életét, mintha egy független szereplője volna annak.
Én nem szépítek, minden, amit gondolok, vagy gondoltam azt leírom, hogy közben mosom is magamon és megrágva ezredszer helyére kerülnek bennem is a történések, az meg úgy van jól.
Kicsi válasz ez arra is, hogy miértírok.
Részben terápia.

Ma kiabáltam. És van, hogy törökzúzok is.
Mert egy jóideje teljesen asszimetrikus a kapcsolat, és hiába kérek, pillanatnyilag az a válasz, hogy nincs.
Szeretet, energia, adnivaló, befogadnivaló. Mintha egy hatalmas falat emelt volna közénk, tudatosan, azt mondja, mert háborúzni megy, és abba nem fér bele, hogy megélje az érzelmeit. Vagy közösen megéljünk érzelmeket.
Nekem a kapcsolatban levés olyan, mint a levegő.
Most pedig fulladozom.
Mert azt kéri, ha valamire szükségem van, mondjam... de mit mondjak? Hogy szeressen?
Megalázó, természetellenes.
A szeretet magától van, és az egyetlen dolog, amitől mindig többek leszünk. Mindig.

Egyetlen válaszom maradt... az, hogy elvesztünk.
Rengeteg munka, és mégtöbb ütközőpont ennyi gyerek, ilyen tempóban egymás után. Nem csodálkozom, hogy a még megterhelőbb hitelünk mellett rogyadozik a szerkezet.
De akkor is.
Számomra a kapcsolat azt jelenti, hogy felelős vagyok a másikért, épp úgy, ahogy önmagamért.
Ha nekem több van épp, adok. Ha nincs, akkor is.

Neki szeretni egyenlő azzal, elengedni.
Szépen hangzik, igaz is, de nem tudom mit jelent.
Hagyni, hogy akkor és azt tegyen, amit csak akar? Hinni benne, hogy mérlegeli, hogy az esetleg fájdalmat okoz? Meddig viseli el vajon, hogy ez nekem fáj? Ha belehalok, akkor is azt fogja gondolni, úgy volt jó, mindent megtett?
Nem tudom.
Azt igen, hogy amikor ő volt nehezebb helyzetben, mindig ott voltam mellette.
Most nagyon egyedül érzem magam.
És kimondva is egyedül hagyott.

Tegnap azt kértem tőle, a szokásos keddestére ne menjen el.
Szerettem volna végre kettesben lenni, lélekben hangolódni Lelle születésnapjára, csak ülni és fogni a kezét, vagy beszélgetni.
Minden este úgy ér véget, hogy ő Áront altatja és elalszik mellette, én Lellét, ami után nem tudok elaludni.
Persze felkelthetném, de tudom, másnap dolgozni megy, ha akarna úgyis lejönne.
Egyedül vagyok, és arra a kérésre, hogy ne menjen, azt válaszolta, hogy miért pont most, és azon is összekaptunk, hogy vajon azt hiszi-e, ha ma nem megy, akkor már mindig azt fogom kérni, maradjon?

Pedig nem is ez a kérdés...
Hanem, hogy miért nem érezte, hogy nekem nagyon fontos lett volna, ha marad.
Csendesen, szépen kértem.
Elment.

És ez az én oldalam, neki is van egy saját igazsága, és mostanában nem találkozik a kettőnké.
Azt sem tudom, mit jelent neki a MI.
Van-e egyáltalán...
Érzeni, hogy velem van akkor is ha nincs. Ez fontos.
De ennél fontosabb, hogy érezni akkor is, ha itt van. De akkor sincs.
Szétszakít a közönyössége, és folyton sírok. A gyerekek vigasztalnak, ettől még kétségbeejetőbbnek élem meg az egészet.

Nem kellett volna itthon maradnia.
Csak annyit mondani, hogy ÉRTI, hogy ez nekem most fontos volna, és nyitva lenni a kompromisszumra.
De nem...

Már nem akarok kiabálni, sírni, kétségbeesve várni, vajon merre van a tovább.
Szeretném visszakapni a társamat, a szerelmemet, a mosolyomat, a türelmemet, a másik felemet.
Rettentő sokat kapok mindenhonnan. De ha nincs levegő, minden hiába.
Nem tudom, mit tehetnék.

31 megjegyzés:

ivetabt írta...

ez annyira nehéz....
csak bízni lehet abban, hogy újra összetalálkozik a két világ.nem akarok okosabbat írni, mert nem vagyok okosabb :-( Kitartás!

Névtelen írta...

:(
Lesz ez még jó/jobb Kinga, hidd el! Addig is kitartás, tudom, kevés vigasz, de több százan veled vagyunk itt ismeretlenül..
Általában csendben lapuló Zsófi

cucka írta...

kitartás, ez most egy nagyon nehéz periódus az életetekbe, de én hiszem azt, hogy annyira erős a kettőtök közötti szeretet és mindent-túlélő kapocs, hogy fenntart-megtart.
szeretettel ölellek Kingu!

Tündérlátta írta...

Mi pepitába éltünk át mélypontot a kapcsolatunkba. Aztán jött Bence és tanított nekünk sok-sok dolgot. Többszöri beszélgetés sem oldotta meg a problémáinkat. Aztán történt valami, amitől átíródott minden. Addig a sok-sok magány és könny mellett, rengeteg türelemre volt szükségem.
Nagyon szurkolok, hogy átírodjon a kapcsolatotok és újra egymásra tudjatok találni!!!

Rita írta...

Jó lenne valami nagyon okosat írni. Nehéz. Ha segít ez - minden kapcsolatban - nálunk is volt egy nagyon mély pont, amiből hosszú hónapok (számomra talán év is) után jöttünk ki. Elpattant a védőburkom, úgy éreztem. Annyit tanultam, ha én vonzónak és elég "jó nőnek" tudom magam érezni, akkor jön utánam, ha állandóan duruzsoltam neki visszahúzódott a csigaházába. Nem volt egyszerű, de együtt vagyunk, 5 évvel a történtek után.. Amikor azt hittem már csak pár hónap van hátra a kapcsolatunkból.

Nils Holgersonné írta...

Köszönöm, hogy leírtad. Mondanám, h neki is nehéz, sok a teher, így védekezik, de basszus, miért kell mindig nekünk figyelemmel lenni a másikra?! (bocs, ez volt a dühös, jelenleg hasonlóképpen magányos énem)
De... Van négy gyönyörű kovalens kötés köztetek, meg a tudat, hogy ment ez màr jibban is. Túllesztek rajta, aztán sok beszélgetéssel begyógyulnak a sebek és az egész bekerül majd a közös zsákotokba emléknek, h túléltétek. Ezt is. És kapsz majd megint levegőt.

( jaj, nem hagyhatom ki a Macskafogó idevágó részletét, mikor fojtogatja egyik patkány a másikat: Neem kell most levegő! :))) remélem megvan a hangsúly hozzá, és mosolyogtál egyet :))

Nils Holgersonné írta...

A kép a poszthoz meg nagyon üt.

teide írta...

Eddig én is csak csendben olvasgattam az írásaidat, és bár nekünk két gyerekünk van és nem is tervezünk többet, a te soraidat látva sokszor vágytam arra, hogy én is képest legyen hozzád hasonlóan megélni a mindennapokat még több gyerekünk körében. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez két ember "műve", és ebben a felállásban - valamiféles fordított élethelyzetben - ott van hátországként az apa. Elszomorított, amit leírtál, és így ismeretlenül is csak annyit tudok írni, hogy akik ilyen életet alkottak kis nagycsaládjuknak, azoknak együtt kell maradniuk, hiszen egy ilyen anya, mint te, nőként is megérdemli azt, amire szüksége van.
Nagyon drukkolok, hogy meg tudjátok ezt beszélni, és a külvilág nehézségei mellett a köztetek fenállókat is leküzditek.

Az érem egyik oldala írta...

Kinga, TÜRELEM. Nem azért kell most megint neked türelmesnek lenni és TŰRNI, mert mindig a nőnek kell, hanem mert most nem tudsz mást csinálni. Próbáld meg ezt a levegő szükségedet egy picit eltűrni, míg ő magától visszatalál hozzád. Ezek olyanok, ezek visszajönnek. Tudod a férfi olyan, hogy ha valamire kényszert érez, azt egyszerűen NEM és NEM. Ha szabad, szabadon tud szeretni, azt szereti. A házasság meg pont arra van kitalálva, hogy legyen egy olyan láthatatlan kötél, ami akkor is van és tart, amikor a természetesen hullámzó érzelmek épp a mély ponton vannak. De aki benne marad a házsságban és tűr, illetve később is dolgozik a helyzeten, ott a völgyből a vonat újra megy a hegynek fel! De tudom, hogy te ezt úgyis tudod, és azt is, hogy nem félsz attól, hogy másképp lenne.

Az érem egyik oldala írta...

Ja, aláírás: Normio

Timocska írta...

Szerintem nektek elsősorban most arra van szükségetek, hogy kettesben lehessetek! Hogy újra nő és férfi tudjatok lenni, ne csak anya és apa! Tudom, hogy nehéz megoldani a gyerekek felügyeletét (nekünk "csak" kettő van, de így is az), de muszáj lenne kicsit elszabadulnotok valahová 1-2 napra, ahol nyugodtan, higgadt fejjel tudtok beszélgetni, csak egymásra figyelni.
Biztosan meg tudjátok ezt is oldani, de hosszú és fáradtságos az út... tapasztalat, sajnos. :-(

panka írta...

Úgy írnék valami okosat, biztatót, de kívülről nehéz. Annyi oka lehet egy-egy ilyen mélypontnak, hullámvölgynek. Ami biztos, hogy majd' mindenhol van ilyen, valahol, valamely pontján a kapcsolatnak. Hosszú kapcsolatban meg több is. De ezt nyilván te is tudod, ettől nem feltétlenül könnyebb.
A konstans fáradtság, az nagyon nagy ellenség, én saját tapasztalatból ezt tanultam meg nagyon, és persze jó dolog elmenni kettesben valahová, de van az a fásultság, letörtség, mikor egy ilyen kiszabadulás sem a jót, hanem a bántást hozza felszínre. Ez is tapasztalat, sajnos, de látod, mint még itt annyian, én is azt tudom írni, hogy volt ilyen, nekünk is, nem két napig tartott, hanem hónapokig és túljutottunk rajta, és nem ugyanoda, ahol előtte voltunk, hanem egy sokkal magasabb szintre.
Nekünk egyébként nem a kettesben lét segített kézzelfoghatóan - bár utóbb, mikor kicsit elsimultak az indulatok, az is jól jött, nagyon - hanem egy kéthetes, csak négyesben töltött családi nyaralás hozott hatalmas fordulatot, ott tudtunk ismét egymásba szeretni.
Hiába voltak ott a gyerekek "gondnak", mégis az ő jelenlétük rengeteget segített abban, hogy a legjobbat lássuk meg egymásban újra.
És bizonyára a más hely, más ritmus, és legalább a házimunka majdnem teljes hiánya is kizökkentő erejű volt.

Én tudom, hogy túllesztek ezen, ahogy szerintem te is tudod, addig meg nagy ölelést küldök az egyik legerősebb nőnek, akit ismerek. :-)

Beus írta...

Négy kis kovalens kötés... Többször említetted, hogy a férjed a "kettős kötésnél" már megállt volna. Nyilván hatalmas öröm a kicsik léte, de úgy érzem a te erős nyomásodra ment bele ebbe a nagycsaládosságba, ami most megbosszulja magát. Utálom leírni ezt a szót, de Te Ősanya típus vagy, ő pedig nem Ősapa. Kívánom, hogy minden szépen kialakuljon, de a két pólus már sosem lesz szerintem olyan közel, mint amennyire Te szeretnéd :(. De ő is hibás: érezhette annak idején, hogy két csemetét bír ki a kapcsolatotok, kitarthatott volna erősebben az álláspontja mellett.

eszter írta...

pankával egyetértve: sajnos sokszor nem "visszatalálni" kell tudni.
Lehet, hogy igaza van Daninak is. El kell engedni, ami most van, és újat találni. Elfogadni, hogy mások lettetek, mint szerelmetek elején, mássá alakultatok, és az új embert megszeretni.
És tényleg nem biztos, hogy kettesben.

Kinga, nem tudom mennyire vigasztalnak a többiek sorai - az, hogy voltak, voltunk ilyen helyzetben, de hátha, és akkor én is csatlakozom: néha tűnt úgy a 13 év házasság alatt, hogy a pokolból támadtunk fel.
És sokáig tartott a regenerálódás. Pedig én annyira türelmetlen vagyok. azonnal akarok mindent megoldani és mindenre választ találni.
De ebben megtanultam várni. Kivárni, és nem akarni. Tenni a dolgom, megélni önmagam.

És voltam már Dani helyében is. Hogy nem tudtam adni, hogy csak élni akartam, levegőt akartam, de nem úgy ahogy Te, hanem elmenni, otthagyni, nem szeretve lenni, kínozni magam, hogy nem kell a jó, magamtól visszatalálni. Az eszemmel tudtam, hogy hogyan kéne és mégsem ment.
Nincs jó tanács. Ez a ti történetetek, más, mint bármelyik, és nincs okos döntés vagy jó megoldás

Még annyit, hogy olvastunk egy nagyon jó könyvet, az egyik mélypont alatt, ami sokat segített, hátha Ti is találtok benne hasznosat: Pál Ferenc, Függőségtől az intimitásig. Tudom, se idő, se energia, de hátha ott nyílik szét, ahol van egy segítő gondolat. (az író hivatásával ellentétben, nem "vallásos" könyv!)

Dominika írta...

Én csak nagyon nagyon drukkolok nektek! Egészen biztos, hogy ebből is ki fogtok jönni együtt! Remélem, minél hamarabb.
Csodálatos családotok van. És nem véletlen! Tarts ki!

Ildi írta...

hátha segít:
Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel,
hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte.
Az elengedéssel nem zárkózol el előle,
csak felismered, hogy nem irányíthatod.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz,
hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből.
Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben!
Az elengedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból.
Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla,
de törődsz vele; nem "megjavítani" akarod, hanem támasza lenni;
nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet,
hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát;
nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal;
nem tagadsz, hanem elfogadsz;

nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol,
hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol;
nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts,
hanem elfogadsz minden napot úgy, hogy ahogy jön, és örülsz neki;nem kritizálsz vagy regulázol másokat,
hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél;
nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz, és jelenben élsz.

Valójában az elengedés azt jelenti:
Kevésbé félsz... Bízol Istenben.... és jobban szeretsz.

Melcsi írta...

Szép és őszinte írás.
Drukkolok Nektek!

Unknown írta...

Nem is olyan reg tetted fel azt a kepet amin kirakta a nevedet. Nem lehet olyan nagy a baj.

Dius írta...

Minden kapcsolatban van egy igazán nagy és komoly mélypont, a mienkben is volt. Ahányan vagyunk, annyiféle "menekülési" útvonalat választunk...
Bízom benne, hogy ezek az útvonalak nálatok is egy kereszteződésben újra találkoznak. Sőt, hiszem, hogy találkoznak, és onnantól majd együtt mentek tovább....
Kitartás, Kinga, drukkolok Nektek én is.

Annamari írta...

olyan gyönyörű család vagytok :)nektek kell,hogy legyen megoldás!!!

mint már leírták előttem azért mert szülők leszünk nem szabad megszűnnűnk férj és feleségnek :)

17 éve tapossuk mi is egymást 2 szer voltunk ilyen helyzetben de mindig sikerült kievickélni belőle, azért mert kitartottam mellette türtem és türtem és hagytam hadd csinálja a maga kis dolgát úgyis visszatalál és a kapcsolatunk egyre jobb lett :) ha két ember eléggé szereti egymást az idő mindent megold :)

Gulácsi Orsi írta...

Mindig imádkozom amikor elveszettnek tűnik minden. Értetek is fogok.

KV írta...

http://www.baktayhazaspar.hu/?
A közelemben van most egy közreműködésükkel alakuló sikertörténet. Kitartás!
„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.

SKY írta...

Talán írtam már, talán csak gondoltam sokszor, hogy érdemes. Írni, bármilyen nehéz és fájdalmas is a téma. Mert ilyen dolgok születnek belőle. A szeretetháló.
Köszönöm és köszönöm.
Mindenkinek.

Nilett írta...

Kinga! Én is nagyon drukkolok Nektek! A példaképem vagy! Szeretnék egyszer majd olyan anyuka lenni, mint Te! Üdv.: Nilett

Kiki írta...

Drukkolok nektek, jöjjön helyre ami elromlott. Szép a nagycsalád, mindig csodáltam őket, nekem se bátorságom, se energiám nem volt 2 gyerek után. De most sem lenne.

Viszont kérdeznék valamit, hátha segíteni fog a kapcsolatotok megjavulásában:
Te mivel várod haza a párod? Ugye, nem mindig azzal, hogy mi az azonnali tennivaló? Ugye nem azzal, hogy ez meg az hiányzik, venni kell.
A sok gyerekes teendők mellett szakíts időt arra, hogy őt magát várd, és ne a segítségét.
Készülj meglepetéssel, ami csak neki szól a részedről.
A blogodból sokszor az jön le, te akarod megvalósítani magad, neked kell a feltöltekezés, neked kell a kikapcsolódás.Te akarod megvalósítani magad (más gyerekek fotózása)
Szerintem, Te most anya vagy, arra vágytál.
Hogy feleség, barátnő, szerető is lehess, ne az legyen az álmod, vágyad, hogy a közös ágyban valamelyik gyerek is ott legyen.

zsuzsi83 írta...

Nagyon nem egyszerű helyzet, és nem tudni, mi a jó megoldás. De remélem hamar helyre jösztök, mert annyira szép család vagytok!

Orshee írta...

Kinguli!

Semmi baj nincs!

Láttam azt a kavicsos képet, ami az elszakíthatatlan köteléket jelenti szerintem kettőtök között.

Saját tapasztalat, hogy most hagyni kell eltávolodni, hogy visszatalálhasson először magához, utána hozzád! Vissza fog!!!! Csak idő kérdése!

Szeretettel,
Orsi

Panka írta...

Kedves Kinga,
még nem írtam eddig, de mindig örömmel pillantok bele az idilli életetekbe, és nagyon sajnálom, hogy most ezt az összhangot ideiglenesen megzavarta valami. Nekünk sokat jelentett, hogy amikor hasonló helyzetben voltunk, tanácsot kértünk egy keresztyén lelkésztől. Ha van olyan pap/lelkész/lelkigondozó, akiben megbíztok, szerintem mindenképpen érdemes elmennetek hozzá együtt. Gondolok Rátok – ha megengeded, imádsággal is –, és bízom benne, hogy még sok-sok boldog családi képet láthatunk Rólatok!:)
PankaMam

albkozi írta...

Sky! Minden rendben van, a "Kinga-szikla" mondja. Szeretettel üdvözöllek!

Zsuzsi írta...

Bizz MAGADBAN! Nekem ha bármi gondom volt, a saját középpontomat kellett megtaláljam ahol béke van és azt követően megoldhatóvá vált minden. Sokat gondolok Rad. Zs.

DViki írta...

Kinga, én sem írtam még, de most csatlakozom Zsuzsihoz.
A lelki problémáid oldásához és a belső harmónia eléréséhez ajánlom neked a virágterápiát.
Mivel a homeopátiára nyitott vagy, biztos nem ismeretlen számodra a lelki öngyógyítás sem. Vannak összetett virágesszenciák is, hátha megtalálod a neked megfelelőt. Van pl. olyan esszencia is, ami megszabadít az előrehaladást gátló múltbéli érzelmi kötöttségektől. Az írásaidat olvasva, így ismeretlenül is azt gondolom, hogy a te esetedben ez lehet a fő probléma. Egyébként ez egy jó kis önismereti tréning.
Kívánom, hogy mielőbb találd meg a lelki harmóniát! :)