Ma hivatalosan elkezdődött az új tanév.
Valamikor a napokban az éjszakai gyertyafényes zuhanymagányomban arra gondoltam, ez az év még a játéké, jövőre iskolatáska, tolltartó, könyvek bűvöletében fog telni az augusztus, hogy szeptember első hétfőjén kis gombóccal a torkunkban indítsuk útjára Hannát.
Megint egy első, következésképpen megint egy utolsó.
Még augusztus elején fogalmazódott meg bennem, hogy nem várom az évkezdést. Sok a négygyerek, nagy a zaj, és fáradtak vagyunk estére mind, de ugyanennyire jó az együttjáték, ahogy egymásra hangolódva oldják meg a feladványokat, legyen az osztozkodás vagy öröm.
Kérdezgették többen, mikor mennek a lányok, én meg vállvonogatva habogtam, fogalmam sincs.
Vagyis több dátum is volt arra vonatkozóan, mikor "mehetnek", mert felénk a sok sok sok gyerekes csoportokban nem mindegy, hogy aki otthon terelgeti a nyáját, legyenek akárhányan, azok egy héttel korábban kezdenek, vagy később.
Mondanom sem kell, a nagyonnemszeretemfogalommal élve gyeses anyukák gyerekeit nem szívesen fogadják szeptember elseje előtt.
És mert kirobbanó lelkesedést nem tapasztaltam egyik gyerek részéről sem oviügyben (nem mintha napi téma lett volna, kivéve Mimi születésnapja reggelét, amikor Mimi azzal kelt, hogy akkor holnap mehet-e), úgy döntöttem, kihagyható az első hét.
Így történt, hogy ma, amikor mindenki tömött sorokban igyekezett reggel a Főutcán, a mieink még az igazak álmát aludták.
Az indokok közül a legmarkánsabbnak azt éreztem, hogy az elballagott 8 gyerek helyére 11 új érkezik a vegyes csoportba, zömmel 3-4 évesek, vagyis beszoktatósak.
Lelki szemeim előtt sok kétségbeesett, síró kisgyerek jelent meg, és két óvónéni, akiknek négy kezére százszoros munka jut ebben az első időszakban.
Megkímélem magunkat és őket is. Legalábbis erre jutottam.
A déli melegben az ovival szemközti játszón homokoztak, mikor Áron rábökött az óvoda épületére:
- Nészd, ott vana Hanna ovija.
Hanna kicsit állt a kerítés mellett, nézte nézte a nagy sárga házat, aztán megfordult és játszott tovább.
A homokvár építése közben megbeszéltük, hogy kik vannak már ott, és ők mért nem. Beszéltünk Juliról, meg arról is, ki lesz Mikolt barátja. Elkezdtünk készülni.
Itthon ebéd után fürödtek a medencében, visongtak, ahogy újra és újra lecsúsztak a csúszdán és becsobbantak a vízbe.
Hatalmas a ricsaj nálunk, ha mind itthon van. De ezen a héten még így kerek. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














2 megjegyzés:
Lenne egy kérdésem, amire talán tudod a választ. Hanna mikor ment oviba? Mert látom, hogy Mimi 4 évesen, meg még Áron sem megy, ha jól értettem. Nálunk is ezek a kilátások, mert kistesót tervezünk. Nem mintha bánnám, hogy otthon marad velem még egy évet, csak azt nem tudom, neki nem lesz-e "túl későn", ha bő 4 évesen kerül oviba?
Szia Zsuzsi. Hát a választ nem tudom, mert ezt te fogod tudni csak :). De nálunk Hanna négy éves volt mikor ment, és Mimi is elmúlt már, bár őt adtam volna, mivel Malajziában járt oviba. És mivel Áront sem vették fel (ha felvették volna, akkor is csak egy vagy két délelőttre adtam volna és csak úgy, ha a vegyes csoportba mehetett volna, de nem így alakult... egyébként ma este azt mondta Áron, hogy nem akar oviba menni... :)), ő is majdnem négy éves lesz, mire megy.
Az én értékrendem szerint nem marad le semmiről sőt. Hanna első perctől kezdve örömmel ment, és míg Mikoltot tavaly még nem éreztem oviérettnek, most teljesen bátran merem odaadni, és azt gyanítom, nem kell beszoktatni. :)
De minden család, minden gyerek, minden anya más. A család pedagógusai szerint (sokmindenben nem értenek egyet egyébként) elég négy évesen oviba adni, ha egyébként otthon marad az anya. Minden jót Nektek :) Kinga
Megjegyzés küldése