2013. június 1., szombat

Elballagott

"Egyszer régen Édesapa megfogta a kezemet...".

Így kezdődött.
Egészen pontosan emlékszem, hogy azon a kissé hűvös reggelen, mikor először útnak indult, milyen komolyan vette a feladatát, mennyire nagyon várta már, hogy óvodás lehessen, és milyen szépen, gyorsan, finoman illeszkedett be a csoportba.
Hihetetlen, ahogy elrepült ez a három ovis év. Hihetetlen, hogy még két hét, és többet nem megy.
Ahogy az is, hogy ebből a háromból egy évet megfűszereztünk számára Malajziával, meg a kilátástalannak tűnő elkeseredéssel, körömrágással.
És ahogy tavaly még olyan esetlenül magasnak tűntek a nagycsoportosok, a sok girbegurba fogsorral, a hosszú karjaikkal, ma azt figyeltem, milyen szépek, milyen csodaszépek ezek a sudár, iskolaérett, okos, a világból majdnem minden lényegeset ismerő legnagyobbak.

Volt már, hogy elérzékenyültem egy egy ünnepség alkalmával, de olyan, hogy a szememet törölgetem, hogy lássak, most először fordult elő velem. Verset mondott, táncolt, mesélő volt egy hosszú darabban, és miközben megölelgette a felékacsázó legkisebbet (igazi Hannás természetességgel, szeretettel és gondoskodással), egy pillanatra sem esett ki a szerepéből.

Iskolás lesz.
Egy ideje tudom a fejemmel, de a szívemnek kell még ez a három hónap. Már megint tanulok Hannától, ahogy ismét van egy elsőnk, egy gyönyörű, okos, mégegypicit óvodás, máregypicit iskolás kisnagylányunk.









2 megjegyzés:

Adibaba írta...

Már megint olyan szépeket írtál! Elolvastam a régit is, a kezdeteket. Telitalálat, épp ezek az érzések zajlottak bennem is (és biztosan sokakban még)
Rengeteg sikerélményt a gyönyörű és okos, aranyos Hannának a suliban! Előtte pedig egy felhőtlen nyarat - minden értelemben :-)

Szitya írta...

Gombóc lett a torkomban, Kinga!
Átéltem, amit átéltél, és emlékeztem arra, ahogyan én éltem át hasonlókat....
Persze, ez a dolguk, ez a fránya növés, de mégis...
Hüpp, hüpp.