2013. szeptember 9., hétfő

Mégsem esszük azt olyan forrón

Hanna első hetéről szerettem volna írni, de azt majd holnap... Most az ovisaimról.

Mikoltot hátizsákkal ellátva tereltem ki az udvarra reggel. Ő volt az első, aki ébredt, és bár nem tűnt izgatottnak, azért kihúzta magát az almással a hátán, amit Hannától örökölt meg.
Áron kezébe nyomtam egy pár cipőt, hátha ma már egy picit be is mehet a gyerekek közé.
Gondoltam én.
Csináltunk egy képet is, mégiscsak nagy nap ez a mai, még Miminek is az első lesz, hiszen új óvónénit kap. (Lelle is beállt a kamera elé :), némileg közel, de szeretem ezt a manóarcot is :))



Mimikét letettük a szokásos helyen.
Sosem fogom megszokni a vegyes csoport őszi gyerekanyag cserélődését, ma reggel is rácsodálkoztam, mennyi új arc van bent a szobában. És mert az idén főleg nagyokkal duzzadt a létszám, olyan érzésem volt, hogy Mikolt kicsike közöttük.
Átkarolta a lábamat, amikor meglátta az új óvónénit.
Megölelgettem, nem tartott sokáig a ragaszkodása :), indult reggelizni, játszani.
A pulóvere a táskámon maradt, de mielőtt visszavittük neki, befizettük az ebédet, és beszéltünk a vezető óvónénivel is.

A tényállás szerint Áronnak még mindig nincs számomra is megnyugtatóan helye.
Hogy végülis hova fog járni majd a jövő héttől, soktényezős.
Huszonkilencediknek mehetne Mikolthoz, vagy abba a középső csoportba, ahol szerintem a legjobb helyen lenne. Az a lehetőség, amiről a múlt héten azt gondoltam több, mint lehetőség, nincs.
És lassan ott tartok, hogy feladom, és elfogadom azt a helyet, ahova papíron már felvételt nyert.
Egyelőre még nem megy.
És ezzel nehezítem a saját dolgomat, a vezetőét, és mostmár talán egy kicsit Áronét is.

Mert miután bedobtuk Miminek a pulcsit (addigra már megreggelizett, és javában játszott), Áron, a váltócipőivel a kezében kérdőn nézett rám, vajon megyünk-e a cica csoportba. Nemet kellett mondanom, ő pedig sírva fakadt.
A héten már nem vetem fel neki az ovikérdést, nem beszélünk róla többet. Amíg meg nem születik a végső megoldás, nem mondok neki semmit.
Azt tudja, hogy a héten biztosan nem megy.

Mikolt miatt egész nap pici gyomorszorítást éreztem. Hogy fogadja a sok újdonságot, beleértve a csoporttársakat, Hanna és Csilla hiányát, az új helyzetet?
Ragyogó arccal, és nagyon fáradtan kaptam vissza egykor.
Egy sünit szorongatott, amit aznap készítettek közösen.
Megnyugodtam.
Végülis minden gyerekem jó helyen van. :)


3 megjegyzés:

Adibaba írta...

Mikolt arca sokat változott..eltűnt a baba-vonás :-)
Áron miatt ne aggódj, bízzál ahogy szoktál. Ha nagyon rossz lesz ahogy lesz, akkor meg úgyis cselekedni fogsz.

Noémi írta...

Ó, reméltem, hogy a pont kikerült a végére. Nagyon átérzem az örlődést, tudod... Ilyenkor az ember elvész az észérvek és a megérzései közt; a megoldás helyett egyre több szempont kerül képbe - gumicsont, ahogy nekem is találóan írtad. :) El fogod dobni Te is, és így vagy úgy, Áron szuper édes kis koma és meggyőződésem, hogy remekül boldogulni fog.
Mimi pedig...azon túl, hogy továbbra is szépséges, hihetetlen, hogy milyen nagylány lett!
Pihenj, tisztulni fog a kép, nagyon drukkolok!

Szitya írta...

Jaj, Mimi, az én szívem csücske... :-) Igazi komoly, óvodás arcot vág - tagadhatatlan huncutságával együtt!