Hét év óta először nem írok.
Nemrég egy barát azt mondta, szívesen olvasná a blogomat. Olvassa egyébként. Értettem.
Egy elképzelhetetlenül rohanó időszakban mentegetem magam itt is, hogy nincs időm.
Pedig nem igaz.
Amire akarok, arra van. Ezt már régen beépítettem a felnőtt skilljeim közé. Mégcsak nem is érzem magam rosszul tőle, és ez nagyobb szó, mint beépíteni. Szerintem.
Egyszerűen csak többet beszélgetek, többször fekszem le három után, kevesebbel is beérik belőlem a gyerekeim (talán nem csontig rágnak már, de ebben hirtelen nem is vagyok olyan biztos...), és rengeteg az olyasmi, amiről nem írhatok, mert nem csak rólam szól.
Ez így együtt pedig sok.
Ez a blog attól az enyém, hogy őszintén, csupaszon itt vagyok benne.
Minden botlásommal, kétségemmel, kérdésemmel, önazonosan.
Most pedig ismét új utat járok, mögöttem két és fél év történéseivel, amibe néha belehaltam, néha erőt merítettem, néha megpróbáltam rálegyintve fittyet hányni, néha pedig önkívületben kiabáltam miatta.
Sokminden változott, bennem is, körülöttem is, sokszor csodálkozom rá önmagamra, és figyelek értetlenül, de alapvetően nyitottan szemlélem a minimetamorfózist, és megmosolygom magam, mert ami állandó maradt, az ismét csak az, hogy nem a könnyebb utat választom.
Akarok írni, szeretném, ha kidobálva minden lapot engedhetném, hogy bárki lásson lemeztelenítve, ebben a tekintetben minden a régi.
Kifésülgetem a kócokat, leporolom az emlékeket, és írok a gyerekekről is.
Aztán majd drága Tite, beszélgetünk a teraszon.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














9 megjegyzés:
Nagyon vártam hogy mikor írsz:)Mindíg olvaslak és mindíg elgondolkodom dolgokon.Biztos voltam benne hogy a szeptember elvisz a 4gyerekkel együtt, de abban is hogy nem örökre.Gabi.(csak 3fiam van)
Nagyon vártam hogy mikor írsz:)Mindíg olvaslak és sokat ad ez a blog.
Biztos voltam benne hogy a szeptember elvisz a 4gyerekkel együtt, de abban is hogy nem örökre.Gabi.(csak 3fiam van).
Itt állok és tudom, hogy amit nekünk adsz nem mindennapi. Hogy úgy tudsz megnyílni, ahogyan kevesen, ahogyan én sem… A blogod legnagyobb érdeme is ez – az őszinteséged. Az útkeresések és a mégis mindent átszövő ízlés, harmónia, ami abból a kevés szeletből is látszik, amit láttatni engedsz. Az elmúlt év eddigi életem legembertpróbálóbb időszaka volt. Néha nem értettem, hogy tudok akár csak levegőt is venni, de túléltem. Írjál értem is , hogy önző módon töltekezni tudjak egy olyan emberből, akit személyesen nem ismerek, de olyan nekem, mint egy tiszta vizű forrás! <3
Kedves Kinga!
Én nem tudom ilyen szépen leírni, mint az előttem szólók, hogy mit jelent számomra is a blogod. Minden nap megnézem, írtál-e és ha igen, szebb és élhetőbb lesz a napom. Sokszor magamnak is segít megfogalmazni, ami bennem (is) zajlik, máskor pedig segít más szempontjából látni a sokgyerekes életet.
Kérlek, írj!
Anna
Nekem is rengeteget jelentenek az írásaid Egyfajta példakép vagy nekem. Szeretném legalább olyan szépen nevelni a gyerekeim, mint te!
Igen, igen. Nekem is hiányoznak az írásaid! Azok az igazán Kingásak! Meg rég olvastunk a mindennapjaitokról, s így olyan távolinak tűntök. Úgyhogy írj, nagyon várjuk!
Kedves Kinga! Én is azért írok, hogy tudassam: Olvaslak, várlak, megtisztelsz, hogy a bizalmadba fogadsz, hogy beengedsz az életedbe.Kérlek legyél továbbra is az életem része és folytasd az írást!!!Szeretettel:Ági
Esetleg az is jó, ha kezdő lépésként csak a fényképes album frissül...esetleg...netalántán....:-)
Emese
Kinga! Úgy megértelek! Noha nagyon hiányoznak az írásaid, valahogy átérzem, hogy miért nem, mi tart vissza - mégha bizonyára nem pont ugyanabban a cipőben járunk, de valamennyire hasonlíthat.
Néha én is sokat szünetelek, mert amit írnék, azt nem lehet úgy és ott, más meg akkor nem késztet annyira billenytűragadásra.
Mindenesetre várom azért az összes történésetek igazán "kingás" beszámolóját! Ha kell, hát kicsit tovább várok!
Puszi,
Szilvi
Megjegyzés küldése