Gyerekkoromban volt kutyánk, egészen kamaszkoromig (az utolsó egy hatalmas bernáthegyi volt, akit akkoriban nehezen viseltem, de valószínűleg abban a korszakomban egy halat is nehezen viseltem volna), Dani is kutyákkal nőtt, de abban biztosak voltunk, hogy míg legalább Hanna nem lesz akkora, hogy értékeljen egy állatot, addig nem vágunk bele. (ismét mélyen magamba tekintve Hanna nagyjából egy éves kora óta minden állatot messzemenőkig értékel, sőt...)
Aztán Hanna elég nagy lett, és még mindig volt itthon picike, aki miatt a kérdés kérdés maradt.
Egy ideig elég volt az adottság, pl. hogy jár ide két macska a szomszédból.
Kedves dolog, hogy a fekete a nappalink párkányán sétál végig minden reggel, Lelle ámulva nézi a rituálét, én meg általában arra gondolok, hogy ez így pont jó, simogatni a saját gazdájának sem hagyja magát, ebben a formában (kivéve a homokozó tisztítását) mi csak nyerünk a jelenlétével.
Aztán van itt nyest is (a minap szemezett velem éjjel egykor, de én voltam a kitartóbb), nappal meg csigák, meg sáska, pillangók, és szárnyas hangyák... ahogy az egy vidéki házban, közel a városhoz mondjuk megszokott.
Az eltűnődéseket időről időre konkrétumokban bővelkedő beszélgetés követte, és egyre határozottabb vágy, és persze Hanna nyomdokain a többiek is hangot adtak az igénynek, legyen nekünk végre valami sajátunk. Látva Hanna viszonyát az állatokhoz, azt gondoltam, hogy a gyerekek ebben a kertben kutya nélkül valami olyasmit nem kapnának meg, ami esszenciális, még akkor is, ha egyelőre fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mi is ez.
A tél egyébként mindig visszavetette a lelkesedésemet, hogy aztán a tavasz újra meg újra meghozza.
Danit némileg váratlanul érte a felvetésem, hogy hozzunk haza egyet a kiskutyák közül, bár mind időpont, mint fajta szempontjából ideális volt a dolog, de annyit beengedett a nagy lendületemből, hogy nézzük meg az akkor mégcsak másfél hetes apróságokat, aztán meglátjuk.
Íme az eredmény.
Borzsi szombat délután óta velünk lakik, a gyerekek öröme pedig határtalan.





















11 megjegyzés:
Ultracuki. :) Így tökéletesen teljes a család. <3
Jajj de édes, gratulálok hozzá, legyen sok örömötök Vele!
(...és milyen érdekes hogy ideülök blogot olvasni és ezt a beszámolót látom, miután a lányommal éppen a úgyvágyomegyháziállatra témáról beszélgettünk (ma sokadszor, az elmúlt napokat véve ezredszer). Mi is még húznánk az időt, de lehet hogy nem tudjuk tovább :-))
De jó! Lelle már úgyis elég "nagy", legalább újra babázhattok :) Borzsi? - Morzsi Lellésen, vagy valami új név? Amúgy a név is tetszik!
Gratulálok! A családodhoz, a párosotokhoz, a gyerekekhez, a munkádhoz, a képeidhez és Őkutyaságához is! :)És köszönöm, hogy a "részese" lehetek. :)
nagyon aranyos!!!!!!!!!!!!!!!!!
Drága Kinga! A gyerekek öröme :) És a tiéd? Gratulálok az új családtaghoz, Borzsi szupercuki. Ha megengedsz egy tanácsot egy sokgyerekes kutyástól, akkor csak biztatni tudlak, hogy a Borzsiba a közeljövőben befektetett idő/energia/klasszikus ill. operáns kondicionálás később sokszorosan meg fog térülni. És nagyon érdemes :) Sok puszi, Virpi.
...Merthogy nálunk Bodza az, akinek csak egyszer kell valamit mondani, máris csinálja :) Nagyon jó érzés. A gyerekeknek általában jóval többször el kell ismételnem egy kérést... :)V.
Biztos nem az IKEÁból van? Ott is láttam ilyet...:)
Ezt most bàrki làtja-rohan kutyàt szerezni.Szóval merénylet.Én is sokat vacilàltam de nem bírtam magammal.Az előre megbeszéltem mindenkivel hogy az én kutyàm, mert a vele jàró munka az enyém.Mindentől függetlenül siker és nekem a 4.gyerek.Neked5.:)Szólj ha mâr beengedtétek a hàzba...
Tökéletes fajtaválasztás! :)
Remélem minden rendben, csak sűrűek a programok.....
Mes
Megjegyzés küldése