2017. július 29., szombat

Mostmár igazán

Senkiben sem szeretnék feleslegesen nagyszabású reményeket kelteni, de néha elfog a blogolás utáni vágy, és csak sóhajtozom, aztán mégsem írok.
Mert mit írjak?
Amíg a gyerekek kicsik és csodaszépek, az életünk pedig kerek, vagy legalábbis annak tűnik, addig könnyű lenyomatot gyártani.
De mi van akkor, amikor már nem történik minden nap újabb világot megváltó csoda, és az életünk fenekestül felfordul, mert valamit másképp csináltunk, mint ahogy az jó lett volna.

Válok. Válunk.
Pont beleestünk abba az ötven százalékba, akikről ezt előre megjósolták. Pedig nem így terveztem.

Ma van Mikolt születésnapja, és mint minden születesnapon mostanában, hatalmába kerít a düh. Azért, mert amit álmodtam, amit a gyerekeimnek mutatni szerettem volna, mint legesszenciálisabb érték, az semmivé lett.
Már másfél éve, hogy Dani nincs velünk. Sosem írtam a kettőnk életéről, így nem is tudok visszautalni sem arra a borzasztóan nehéz időszakra, ami a hazajövetelünk után kezdődött, és másfél éve végződött.
Sokáig hibáztattam magam, és sokáig nem tudtam mit kezdeni az egyedüllétemmel, előbb a házasságunkon belül, aztán azon kívül. Dani semmiért nem vállal felelősséget. Mit mondhatnék...

Akartam ezt a házasságot, de egyedül kevés voltam hozzá.
Kis Miminek pedig születésnapja van.


15 megjegyzés:

Lina írta...

Ismeretenül írok, bàr én egy kicsit ismerlek...régen minden posztot olvastam és vàrtam...nagyon örülök, hogy ennyi idö utàn ùjra jelentkezel. 😺Sajnàlom, ahogy alakult a hàzassàgod😔

Dius írta...

Valamiért épp a napokban gondoltam rátok. Illetve tudom is miért, minden évben eszembe juttok a nyaralásunk idejekor legkésőbb, mert akkor is épp nyaralni voltunk, amikor Lelle született. Épp Balatonlelle mellett szoktunk nyaralni, így ahányszor csak meglátom a város nevét, vagy a Balatonon a Lelle motorost, mindig eszembe jut a kicsi lány.
Nagyon sajnálom, hogy végül ilyen szomorú vége lett a közös életeteknek. Nem tudok vigasztalót, vagy okosat írni, csak biztatni tudlak, hogy ha esetleg visszatérnél a blogoláshoz, akár még segíthetne is sok mindent kiírni magadból.
Nem mellesleg szerintem sokan vagyunk, akik nagyon szeretnének újra tudni rólatok.
Sok erőt kívánok neked mindenhez, bár gondolom a legnehezebbjén már túl vagy.. :(

Border írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zsombi anyukája írta...

Szia ! Nem is olyan rég találtam rá a blogodra és olyan jó volt vissza olvasni ! Jó volt látni milyen szép kis család vagytok ! Valahogy titokban ilyesmiről álmodoztam én is ( egyedülálló bár csak 1 gyerekes szülőként ) sok picúr,boldog élet,harmónia. Most amit írtál :( Nagyon sajnálom :( Egyszerűen felfoghatatlan,hogy mennyi pár megy szét :( Kitartás ! Szívből kívánom,hogy a történtek ellenére találjátok meg a boldogságot !

Adibaba írta...

Kedves Kinga, a hír számomra sokkoló, viszont az megtisztelő hogy beavatsz minket, úgyhogy örülök hogy írtál róla.
Nem semmi időszakon vagy túl a négy gyerekkel, tanulással, munkával és ezzel a teherrel/kihívással/tapasztalattal....és lehet hogy új párod is van már?!
Kitartást kívánok a procedúrához (ha jól értem, az zajlik most).
Amúgy pedig szívesen olvasnék Rólatok a továbbiakban is!

a mesélő írta...

Kedves Kinga! Úgy örültem, hogy újra írsz, szerettelek olvasni és a gyerekek képeit is nagyon! Sajnálom, hogy nem sikerült minden úgy ahogy terveztétek korábban, de mert erős, okos, lendületes és kitartó nőnek tartalak, azt gondolom szépen fog alakulni az életetek ha sikerül újra magadra találni. Szívesen olvasnálak még/megint és jó lenne látni a gyerekeket! Miminek nagyon boldog születésnapot!

gyurica írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
gyurica írta...

Kedves Kinga, a gyerekek kicsit nagyobbak, és csodaszépek, az életetek, bár másképp, de kerek, vagy legalábbis annak tűnik, és biztos vagyok benne, hogy minden nap újabb világot megváltó csoda történik veletek. A háló még itt van szerintem, meríts vele, belőle. Nagy ölelés nektek...

BCili írta...

Szia Kinga! Épp Malajziában olvasom a leveled ahol először megismertem a blogod, ahol mindketten másként, máshogy mással küzdve vagy éppen lelkendezve éltünk. Pár levelet váltottunk ugyan de nem találkoztunk. Én terhes lettem ezért visszavettem, aztán par hétre rá nálad is ugyan azt mutatta a teszt. Te kint szültel én csak olvastam milyen itt szülni de nem vállaltam, haza mentünk . Majd ti is. Vissza jöttünk kl be. Meg nem magyarázható miért épp tegnap jutott eszembe hogy milyen rég írtál, hogy s malajziai út után mi lehet veletek hogy sikerült otthon újra indítani az életeteket. Sajnálom. Jó volt látni mindig a nagy boldog családod, a gyerekeket, a határozottságod. Menni fog most is. Üdv Cili

Juli írta...

Annyira sajnálom a házasságotokar 😕...
Bár ettől nem lesz könnyebb számodra.
Szorítok, hogy áttud vészelni ezt az időszakot.

J.E.M.A.K. írta...

Hát Kinga, bevallom, engem sokkolt a hír. Mindig szerettem olvasni az írásaidat, mindig szerettelek volna megismerni titeket személyesen is, mindig felnéztem rátok, hogy annyi nehézségen keresztül, ennyi gyönyörú gyerekkel. Hiányoztak az írásaid, a látásmódod. De bármennyire is szerettem volna, hogy újra írj, bár ne ezt olvastam volna. Nyilván feldolgozza az ember, hiszen nincs más mint előre, pláne egy anyának ... de most ez akkor is sokkolt ...

Melinda írta...

Szia Kinga! Én is benéztem gyakran,mindig olvastalak, és hiányoztok is!
A lehető legtöbb erőt kívánom!

Judit írta...

Drága Kinga,

Teljesen véletlenül vetődtem ide. Végtelenül örülök hogy írtál.

Nagyon sajnálom, hogy szétválnak útjaitok, de hidd el nem a válás az, ami egy gyereknek a legtöbbet árt!
Én, mint elvált szülők gyereke hiteles forrás lehetek: én tényleg nagyon örülök, hogy még idejében elváltak a szüleim és nem kellett tovább élnünk az állandó feszültségben.
Mindkettőjüket nagyon szeretem és megértem.
Természetesen nem rögtön, de az évek múltával nagyon jó lett az ő kapcsolatuk is. Már együtt viszik Kakao-koncertre a 4 éves Stellát.
Nagyon jól csinálod, csak igy tovább!
Nagyon ölelés,
Fanni

.me írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
BirgánAndi írta...

Kedves Kinga, még sose írtam ide neked, de olyan sokat gondolok rátok, mi lehet veled és a gyerekekkel, hogy boldogulsz velük. Ismeretlenül is szerettel ölellek. Andi