2008. október 20., hétfő

Szülinap

Zsúr volt nálunk tegnap. A babaszobás kisbarátokkal ültük meg a 2. ilyen alkalmat. Tavaly még 12 volt a csapatlétszám, idén már csak 7en maradtak a leglelkesebbek. A partira végül 5 gyerek érkezett, és mindenki hozott, amit tudott. A helyszínt mi biztosítottuk, a tortáról Ágiék gondoskodtak, a gyertyákat Viki hozta, az ajándékot Krisz tervezte és Vikiék kivitelezték.

Egy kicsit átrendeztük a nappalit, ami egy tágas játszószobához hasonlított így, fújtunk szülinapos lufit, mindenkinek egyet egyet, és vártunk. 4re hívtuk a sereget, Soma, Sára, majd Máté érkezett, és végül Gergő is befutott. A testvérek növelték a számot, itt volt Kolos is, na és persze a kis Mikoltot sem hagytuk ki a mulatságból, bár ő evett és aludt is közben.

A lányok igazi gondoskodó növérkékként istápolták Mimit, aki néha meg meg szólalt, felkiabált. Annyira finoman bántak vele, hogy meg is nyugodott, ha a közelében voltak.
Máté kicsit lassabban oldódott a szokásosnál, ő az az igazi tudós típus, befogadó, nyugis természetű. Sajnos az ikerhugocskák ezalkalommal nem kísérték el, de reméljük a legközelebbi eseményre már őket is magával hozza.

Hogy legyen egy kis kézműveskedés program gyanánt, azt találtuk ki ajándéknak, hogy egy nagy lapra minden kézlenyomatát rápecsételjük ujjfestékkel, majd mindenki visz haza a remekművekből egyet. Hogy ne csak egy sima fehér papírlap legyen, Krisz tervezett rá egy kis mintát, minden gyerekről és családról egy kis fotóval, nagyon nagyon szép lett!!! Máté kivételével, aki a maszatolás alatt még az oldódás fázisban volt, mindenki élvezte, hogy kenhet, pecsételhet.

Volt persze elmaradhatatlan, és egyre nehezebben kivitelezhető közös kép készítés is. Miután Gergő hajlandó volt megörökíttetni magát, Mikolt megunta a sztárkodást.

Természetesen a gyertyagyújtás, majd elfújás, és a torták elfogyasztása sem váratott magára sokat.

Végül játék következett kifulladásig.

Szó szerint :):)

Hihetetlen édesek együtt, pedig a többség nem is találkozik nap mint nap. És fantasztikus, hogy már két évesek, az meg pláne, hogy ennyi időn keresztül sikerült megőriznünk egymást!!! Köszönöm, hogy eljöttetek, miután negyed kilenckor elintegettük az utolsó csapatot is, Hannával nekiálltunk elpakolni... De nem volt mit!!! :):) Köszi!!!

És végül Ági, Misi, a képek fantasztikusak lettek, azt hiszem karácsonyra kérek egy vakut a Jézuskától...

Ilyenek voltak tavaly :) A lányok épp takarásban... Balról jobbra: Máté ücsörög, aztán Kolos, Sára eszik, Domi figyel, az alagút előtt Hanna, őt Gergő takarja, aztán pedig Soma... Mekkorát nőtt Hanna haja :)

2008. október 18., szombat

10 000

Bár ebben a látogató számban nyilván én is benne vagyok, azért elég megható, hogy bár titokban kezdtem el írni ezt a blogot, (akkor még rajtam kívül senki sem tudta, hogy Mikolt kislány, és hogy ez a neve... ) a napokban valaki a 10000. látogatást teszi majd nálunk. Olyan jó lenne tudni, ki mindenki olvas bennünket! :) Megteszitek, hogy beköszöntök? Csak hogy tudjam...
Előre is köszönöm!!! :):)

Annyira kedvesek vagytok!!! Köszönöm, megvolt a 10 000. :):)
Örülök, hogy rajtam kívül ennyien szeretitek nyomon követni a lányok fejlődését.

Hogy a picike se maradjon ki

Lehet, hogy még nem írtam? :) Úúúgy szeretem Mikolt szemeit. Nem csak azért, mert felemás színű, vagy azért, mert bogár, vagy mert olyan a szemöldöke, mintha rajzolva lenne, de amikor figyel, ha lehet fokozni a méretet, akkorára nyitja, hogy azt hihetnénk, kiesik rajta az egész gyerek. Ilyenkor felhúzza a szemöldökét, ami ettől még ívesebben keretezi a kis gombokat, és csak néééz, míg meg nem unja.


Egy ilyen hasonfekvős, könyöklős, kiesős bambulás végén, ma nekilátott újabb perspektívák keresésésnek. És mivel hason már mindent megfigyelt, oldal irányba tornázta magát. Hirtelen bevillant, Hanna is így kezdte anno a fordulás technikájának begyakorlását. Mikolt egészen odáig jutott ma, hogy az egyik lábacskája is elemelkedett a földtől.


Háton fekve hasból húzza magát gömbölyűre, és billen az oldalára. Olyan jó látni, ahogy egyre ügyesebb. :)

2008. október 17., péntek

Egyik ámulatból a másikba

Épp hogy csak leírtam az ébredezős bejegyzést...

Dani délután, mikor a lányok aludtak, elment Petiért, hogy áthozza hozzánk Hannázni egy kicsit, míg mi a szülinapjával foglalkozunk. Általában ha nyílik a bejárati ajtó, bármilyen óvatos legyen is az, aki nyitja, Hanna felébred. Most is így történt, egy pillanattal később, mint ahogy Dani kilépett a lakásból, jött a kis torzomborzi a kendővel, cumival, majd eltűnt a nappaliban. Én a gépet püföltem, és egy darabig nem is törődtem a csenddel, de olyan nagy volt, hogy végül elindultam keresni Hannát. Sem a szőnyegen, sem a kanapén nem volt, kicsit meg is ijedtem, mert nem hallottam kimenni. Aztán ahogy fordultam, mit látok:

Elaludt Mikolt pihenőszékében. :):) Az én nemalvó gyerekemet sem a fény, sem a kényelem hiánya, de még a mosogatógép zaja sem zavarta, így aludt még egy órát!!!

A következő ámulatom: három szavas mondatokat mond, többszótagú szavakkal, teljesen tisztán, ragoz, múlt időt használ. Mindezt egy nap alatt. Hol volt eddig ez a tudás? A következőt mondta Petinek:
- Pepe, csinálj zenét. :)

És a sorban az utolsó... Este fürdés előtt vetkőztettem, kérdezem tőle, van-e a pelusban ez az, mondja, van. Megtörölgetjük, elindul a kádba, majd odabenn a lábait összeszorítva jelzi: - Pisi... Kérdezem, üljünk-e a wc-re, mire a válasz: - Jó. Kicsit hitetlenkedve kiveszem a kádból, felültetem, és láss csodát, csurog is. Ha sorraveszem, hogy ehhez mi minden kellett... hát igazán büszke vagyok rá!

És hogy még soroljam, ma délután szintén pelus nélkül kóricált, egyszercsak közli: - Pisi, megy a bilihez, ráül, és dolgát végzi. :) Csak a kis bodyja lett pisis, azt még nem tudja, hogy fel is kell emelni, ha leül a bilire. :) Lehet, hogy bugyikat kellene vennem szülinapjára?

2008. október 16., csütörtök

Ébredezés

Ez az a fogalom, illetve tevékenység, ami Hanna számára születése óta nem létezik. Nagypapára, apukájára hasonlít abban, ahogy ébred, vagyis kinyitja a szemét, és már itt is van. Felpattan és teszi a dolgát, úgy, mintha sosem aludt volna. Danival sokszor kérleltük egy egy délutáni szunyókálás végén, tegye le a fejét még egy kicsit, nem muszáj azonnal elrohanni... Hiába. :)

Pár napja teljesen megdöbbentő módon, a délutáni sziesztából ébredve kiszalad a nappaliba, ahol vagy a szoba közepén a szőnyegen, vagy a kanapén ÉBREDEZIK... Alig hittem a szememnek elsőre, másodikra, harmadikra, aztán miután jópárszor kicsodálkoztam magam, ma eszembe jutott, lefotózom. Nos így fest az én kislányom, amint mozdulatlanul!!! pillog, pilleg 5-10!!! percet.

Kölcsöngyerek

Minthogy a dilemmás posztomhoz azonnal érkezett segítő szándék, tegnap kölcsönbe adtam Hannát. Történt ugyanis, hogy egyedül indultam el a két gyerekkel, hogy a János kórház egy cseppet sem családbarát laborjában vért vegyenek tőlem, majd a Margit körútra, Hanna szülinapi könyveinek egy részéért.

Közben jött a telefon, mi volna, ha Misoval játszótereznénk, hamár úgyis megdöntöttük az éves átlagtalálkozásszámot, legalább dolgozzunk rá még, míg itthon található. Nem jutottam el elsőre a "B" verzióig, azaz hogy ahelyett, hogy kettővel próbálok kart kinyújtva legalább egy percig nyugodtan ülni a rendelőben, majd meglepetést nem lerombolva átvenni néhány, Hanna számára feledtébb érdekes mesekönyvet, elviszem Hannut a játszótérre, és mindezt egy gyerekkel abszolválom.

Míg mi sorban álltunk, mert a nagy pocakosokat ugyan előre engedik, de a két hónapos csecsemőket (mondjuk az enyim a kendőben feltűnés nélkül szendergett épp) nem, aztán a 22-es buszon majdnem baleseteztünk, mert a vezetőbasi nem vette észre időben a nagy dzsippet igazoltató rendőröket, (még szerencse, hogy nem ültem le az egyetlen felkínált ülésre, az üvegfal elé, ahol egy embernek is elég szűk pocakban a hely, nemhogy egy kendőbabával) villamosoztunk, könyveztünk, majd mindezt vissza is, leszámítva a pikáns részeket...

Szóval Hanna jól mulatott. :) És mert készültek képek is, azt is tudom, hogyan :)
Bottal etették Bodzát...

Ittak, itatták egymást, cseréltek...

Még bújócskáztak is, bár az én mindenáron segítőkész kicsi lányom folyton elárulta, hogy "itt" van :):)

Pici sírás is volt, csak a próba kedvéért, amiről Misko gondoskodott, ma csak picit harapta meg :) És Andinak is sikerült elterelni ezek után Hanna figyelmét arról, hogy ilyen esetekben a mama kell. :) Úgyhogy köszönöm szépen!!! :) Andi szerint a gyermek közösség és óvónénikész.

2008. október 14., kedd

És csiripel

Ha egyszer beindul... A tanulmányaim szerint az anyanyelv elsajátításának néhány állomása közül az egyszavas kijelentések időszakát a távirati beszéd és a szótári robbanás követi. Ez utóbbi másfél-két éves kor körül kezdődik, és innentől öt éves korig a gyerekek napi átlag 10 új szóval bővítik szókincsüket.

Nos azt hiszem a robbanás mostanában indult, Hanna ha nem is tíz, de napi számos új szóval kápráztat el bennünket, akiknek pedig a gyermek némaságával kapcsolatos félelmei helyett illene tudnunk azt is, hogy előbb utóbb minden gyerek megtanul beszélni. A mienk kissé utóbb, de kit érdekel, amikor olyan hihetetlenül édes, ahogy a zuhanyzóban ülve dalolja: Vigyááázz :):) ahogy Kati nénitől hallotta a csiribirin, vagy kiabál az apja után, hogy Daniii, ahogy tőlem.

A legújabb amúgy is a családfa felsorolása, ami valahogy így hangzik.
- Hogy hívják a papát? - kérdezem tőle. (mostanában újra papáz)
- Dani (néha Nani, vagy Nyani)
- És a mamát? (ez már nehezebb)
- Kinga (és tényleg ki tudja mondani, bár néha Nyinnya, Ginga, Kinnya is vagyok)
- És téged hogy hívnak?
- Hanna - mondja büszkén, ragyog a szeme...
- Milyen Hanna?
- Gö... Sá :):) (Gönci (Hanna) Sára)

Hogy azt honnan tudja, hogy ő Sára is, nem tudom, eddig nem sikerült kiderítenem, ki árulta el neki. :):) Én nem emlékszem, hogy mondtam volna.

Hordozósdi

Van nekem kendőből két fajta, egy sima lenes, és egy Moby ami rugalmas, aztán egy baby björn kengurum, és itt az új kedvencem a sling. Kezdő anyukaként igyekeztem sokfélét kipróbálni, aminek Dani nem minden esetben örült maradéktalanul, (főként a dolog anyagi oldala miatt...) bár végül minden hordozóbigyónk tökéletesen bevált. Kor és hangulatfüggő, mikor melyiket használjuk, Mikolt pl. eddig csak a kenguruban nem volt még, de ennek is eljön lassan az ideje.

Szeretem magamon a gyerekeimet, pláne a nyüglődősebb időszakokban, és sokat segít a hordozás abban is, hogy mindig legyen két szabad kezem. Volt olyan idő is, amikor a pocakomban az egyiket, az oldalamon a másikat hurcibáltam. :) A hátam bánja, bár hozzáteszem, hogy a legtöbb esetben a jól megkötött kendő, vagy jól beállított sling nem terheli olyan vészesen a derekamat, mint amikor csak úúgy kézben vannak. Jó simogatni őket, és amikor elalszanak, akkor aztán tényleg fantasztikus érezni a szuszogásukat...

Mindezt azért írtam le, mert az elmúlt héten két blogban is belefutottam a novemberben megrendezésre kerülő Nemzetközi Babahordozó Hét lelkes népszerűsítésébe. A két blog önmagában és egyenként is olvasásra érdemes, az egyik Csillusé, aki a linklistánkban is szerepel, a másik egy új kedvenc, ráadásul egy apuka. :)

Szóval utcára mind az aprósággal, aki hordoz. Mi ott leszünk!

Kis ember nagy tudománya

Kis Mikolt ma töltötte be kintlétének 11. hetét. Figyelem, csodálom, és igyekszem jól a szívembe zárni az összes apró mozdulatot, mivel jóval kevesebb idő jut most rögzíteni mindent írásban, képekben. Danival egyhangúlag, bár nem összebeszélve megállapítottuk, hogy Mikolt a legédesebb kisbabánk, akihez csak finoman lehet közeledni, aki minden mosolyunkat százszor viszonoz, aki csendben vár a sorára, és nagyot kiált, ha kicsit többet kell várnia a kelleténél.

Dolgozik a kis kezeivel, a szájába tömködi őket, legjobb, ha mindkettővel egyszerre betalál. Cuppogtat, rágcsálja, aminek eredményeként a teljes arcocskája, és a pólója nagy része nyálban úszik. :)

Ha fogni még nem is sikerül, a kezdeményei már megvannak. A zárt öklével próbálgatja a fellógatott csörgőt eltalálni, de már nem csak ütögeti, hanem teljes koncentrációval meg is tartja a kezével.


Ma délután a pihenőszékben hasizom gyakorlatokat végzett, fél fekvésből próbálta magát felhúzni ülésbe. Olyan jól sikerült, hogy egy pillanatra meg is fordult a fejemben... Be kellene kötni netán?

2008. október 11., szombat

Bölcsi, ovi.... meg a dilemmám

Nyáron, nagy pocakkal, meg a tűző napon homokozva egyszer azt találtam mondani Daninak, hogy szerintem Hannának jót tenne, ha egyszer egy héten elvinnénk egy fél napra valahova, ahol gyerekek között lehet, új játékokkal játszhat, fejleszti valaki rajtam kívül is, és nem utolsó sorban nem sül pecsenyére. Akkor épp szünet volt csiribirin és úszáson is, így egyetlen hely sem volt, ahova vihettem volna a játszón kívül.

Találtam az interneten pár érdekes lehetőséget, a Gekko tűnt a legalkalmasabbnak ezen igényeim kielégítésére, aztán végül megszületett a kicsi Mikolt, jött az ősz, az uszi, meg a csiribiri, és hanyagoltuk a témát. Dani sokszor felvetette, mi lenne, ha valamiféle magánbölcsit keresnénk... Nekem pedig fájt a szívem, ha arra gondoltam, Hanna nem velem tölti a délelőttöt, így nem nagyon szorgalmaztam a keresést.

Körülöttünk sokan járnak Hanna korosztályából bölcsibe, családi napközibe, de én úgy érzem, Hannának mellettem a helye. Kicsi még, elég lesz majd három évesen odaadni valaki másnak, akit majd biztosan nagyon jól kiválasztok, hogyha nem is úgy, meg annyira mint én, de jól szeresse őt. Nem is mellesleg itthon vagyok, azért kapom a "fizetésemet", hogy terelgessem, nevelgessem, én mutassam meg neki a világból azt, amit tudok...

Igenám, de míg Dani itthon van velünk, könnyű kétfelé szakadni, egyikkel kicsit többet, másikkal kicsit kevesebbet foglalkozni. De mi lesz akkor ha már nem lesz velünk ennyit, ha már Mikolt is egyre többet igényli majd a vele való foglalkozást, ha már Hannának nem leszek elég egyedül én? Már most azt látom rajta, hogy bármikor gyerekek közé megyünk, elfelejtkezik rólam, megy, felfedez, kapcsolódik, érdeklődik, és csak akkor jön, ha valami baja van. Aha. Tehát kell a gyerektársaság, de kellek én is, az idő 5%-ban. Vajon ez az 5% mennyire hiányozna neki, ha mással volna? Ha én nem lennék mellette? Nem csak azért ennyi, mert tudja, ott vagyok?

Jó érzés látni, hogy biztonságosan kötődő gyerekem van. Tudni, hogy a kötődés mára kialakult, senki nem tudja elvenni, és csak nagyon sok munkával lehetne elrontani. A bizalmát persze elveszíthetem, de annak a módját is jól kitalálták már, hogy hogyan lehet "beszoktatni", megőrizve a bizalmat.

Ami miatt a szívem jóóó nehéz lett, az az, hogy a rosszidő közeledtével, és az egyre hamarabb sötétedő délutánok miatt elkezdtünk újra keresni, és a rengeteg hely közül, amit végigjártunk, megtaláltam azt, ahova nyugodtan oda tudnám adni... ha nem az enyém volna, ha nem ragaszkodnék hozzá ilyen nagyon, ha képes volnék elengedni. Az óvóda vezetője számomra a legtökéletesebb, olyan pedagógus, amilyennek szerintem egy pedagógusnak lennie kell. Határozott, de melegszívű, határt szab, és szeret. A hely vadiúj, nagy udvar, nagy kert, nagy csoportszoba, kevés gyerek, közülük jópárat ismerünk. Helyben van, fizetős, de megfizethető, és Hannát alig tudtam elhozni, mikor lementünk megnézni... Waldorf módszerrel dolgoznak, és rengeteg ötlet még megvalósításra vár. Hatalmas tornatermük is van, ahol egy nagy ugrálóvárat is felállítottak... És persze rengeteg az érdeklődő, amiből az következik, hogy be fog telni, mi pedig három évesen biztos, hogy állami oviba nem jutunk majd be, mivel én még itthon leszek.

Na most akkor adjam, vagy ne adjam?

Nyugtatgatom magam, (Danit nem kell) hogy két délelőtt nem sok. Hogy fél kilencre megy, és már fél egykor el is hoznám. Hogy jó helyen lenne. Hogy ha nem szeretni, nem viszem... És közben sír a szívem, sajnálom a nemtudompontosan mit. Magamat, vagy őt? És mindekközben persze eszembe sem jut, hogy több időm marad/na Mikoltra, a szakdolgozatomra, ebédet főzni, vagy csak valamire, amit most még nem tudok... És mégis. Nem mellettem van a legjobb helyen? Vagy három évesen is ugyanezt érezném? Nem tudom... dilemmázom...

Misko

Van Hannának egy barátja, akivel átlagosan egy évben kétszer szoktak találkozni, mert nagy világjáró csavargók a szülei. :)
A héten sikerült egy közös játszózást megbeszélnünk, a János hegy lábánál. Annyira helyesek voltak együtt, rengeteg kép készült, nekem pedig nagyon nagy élmény volt látni Hannát, ahogyan igyekszik kapcsolódni, figyel, segít, enged, utánoz.
Ettek, mászókáztak, néha elestek, segítettek egymásnak felállni, Miso még meg is puszilgatta Hanna kezét, amikor beütötte. Rohangáltak, kutyát néztek, vonatot vezettek, bújócskáztak.
Ha minden igaz, ma újra találkozunk. Hanna emlegeti is Miskot, Misinek hívja :):)

Ilyenek voltak 2007 júniusában...


... és 2008 októberében


Kis papagájok

Mikolt azért, mert ahogy letakarom a kis szemét, már alszik is. Akár kézben, akár a kiságyban, amint sötét veszi körül megnyugszik, és kb. 5 perc alatt elalszik. Ezért mindig nálunk van egy vékony kistakaró, bárhova is megyünk, mert így garantált a szundi. Itthon pedig egyszerűen a fejét is betakargatom. A nagymamák megnyugtatására... :) Kap levegőt!

Az alvásáról még annyit, hogy két napja éjfél körül adok enni neki álmában, (teganp pelust is cseréltünk, amit szintén a kistakaró segítségével végigaludt) és reggel fél nyolckor kér legközelebb. Ma reggel pici gőgicsélés, és hatalmas mosolyok után még visszaaludt, és majdnem 10 óra volt, mikor végül fel is kelt.

Hanna pedig azért, mert igyekszik két éves korára behozni a lemaradást az októberben született fiúbarátokhoz képest, beszédben. Mindent utánunk mond, a mai két kedvencem a na...papa, és a pest budabudabuda. :)
Tegnap este a fél liter vizét itta épp a pelenkázón ücsörögve, pizsiben, hálózsákban, mikor utánuk mentem elköszönni, mire Hanna nagyon komolyan, ellentmondást nem tűrve a kincsesládára mutatott:
- Mama.... oda... tsücc.
:):) leültem...

2008. október 8., szerda

Szuri


Hanna ma oltást kapott.

A Prevenar Pneumococcus vakcina. A Prevenar segít megvédeni gyermekét a Streptococcus pneumoniae baktérium 7 típusa által okozott agyhártyagyulladástól, vérmérgezéstől, bakteriémiától (baktériumok jelenléte a véráramban), tüdőgyulladástól és a középfülgyulladástól.
Az oltóanyag segíti a szervezetet az ellenanyag termelésben, melyek megvédik gyermekét ezen betegségektől.

Emlékszem, hogy amikor először vittem, két hónaposan, féltem, izgultam, féltettem. Azt sem tudtam, hogyan adjam be neki utána a lázcsillapító kúpot. A mamám el is kísért... Ehhez képest ma egyedül, két gyerekkel, szemerkélő esőben indultam el. Hanna is nagyon ügyes volt, egy picit sírt, de hamar meg lehetett vígasztalni, főképp azzal, hogy felhívtuk Danit, elújságolni neki, hogy mi történt.

Délutánra már nyoma sem volt a történteknek, szerencsére be sem lázasodott. Bár nála általában egy nappal később jönnek elő a tünetek.

Csevej

Vacsoraidő. Hanna szomszédol a földszinten.

A majdnem három éves Adi és a majdnem két éves Hanna ülnek egymással szemben egy kisasztalnál, közben jóízűen falatoznak. A mármár kínos csendet Adi egy udvarias kérdéssel igyekszik megtörni:
- ..... és.... Mimi, hogy van?
Kis hatásszünet, Hanna nagy komolyan felpillant, majd miután lenyelte a sajtot válaszol:
- Jól.

Majd esznek tovább.

Mondanom sem kell, hogy a jelen lévő felnőttek miként reagáltak. :):):):)

Pizsiparti

Amikor Mikolt megfogant, egyet biztosan tudtam: Kislány... Nem is lehetne most fiam... épp most, mikor már úgy megszoktam, hogy lányos anyuka vagyok. Természetesen lesznek fiaim is, majd.
Hannánál egyáltalán nem foglalkoztatott a nem kérdése, sőt, egy kicsit el is szomorodtam mikor kiderült, hiszen akkor már biztos, hogy fiam nem születik ebből a pocakból. De Mikoltnál... Kérdezgették, miért szeretném, hogy megint kislányunk szülessen? Racionális magyarázata nincs... Amit nagy nehezen mondani tudtam, és azóta is mosolygok rajta: Hannának olyan szép ruhácskái voltak, sajnálnám eladogatni őket...

Azóta persze sokszor magamba néztem, és arra jutottam, hogy:
1. Azt már tudom, mit kell egy lánnyal csinálni, de hogy egy fiúval mit?... (nyilván ugyanazt kisebb eltérésekkel...)
2. Olyan hamar jött Mikolt, hogy még nem voltam eléggé felkészülve valami nagyon másra.
3. Mindig szerettem volna lánytestvért, mert nekem öcséim vannak... legyen hát legalább Hannának.
4. A kisruhák tényleg fontosak... :)

Szeretem öltöztetni a lányokat, jó rájuk nézni ha csinosak. Örülök egy egy megfizethető, jó minőségű, szép darabnak. Ha tehetném, nyitnék is egy kis ruhaboltot, csupa nekem tetsző holmival. :) Hobbi gyanánt... :)
Mivel az esetek 99%ban az interneten vásárolok, ritkán fordul elő, hogy a két kiscsajnak ugyanolyan legyen valamiből. Eddig nem is voltam oda azért, hogy egyformán öltöztessem őket, de mostanában sikerült szert tenni néhány egyendarabra, és nagyon édesek benne... :)

És akkor az idevonatkozó sztori:
Tegnap este Dani készítette ki a pizsamákat, és Mikoltnak egy olyat sikerült választania, amit kinőtt. (hihetetlen, hogy már itt tartunk méretileg) Hoztam neki másikat, egy olyant, amilyen Hannának is van. Hanna azonnal észrevette, és majd kiesett a nagykádból, úgy hadonászott, meg méltatlankodott: "Hanna, Hanna"... Megnyugtattuk, hogy ez nem az övé, csak pont olyan. Addig nem merült vissza a vízbe, míg be nem hoztam azt, ami nemcsak mintájában, de méretben is megfelelőnek bizonyult, ő pedig alig várta, hogy felvehesse. A történethez hozzátartozik, hogy volt már rá példa, hogy a fáradt Dani Hanna alvóruháját igyekezett Mikoltra adni, és csodálkozott, miért szól rá Hanna, mikor Mikolton csak kicsit lötyög...

Reggel meg is örökítettem őket. Ma először egyszerre ébredtek. :)Hanna szokott korábban :)
Morcogós homlokráncolós.

Elmélázós.


Játszós.

2008. október 6., hétfő

Kezek


Épp ma nézegettem Hanna naplójában, hogy őt kb. ennyi idősen kezdte érdekelni a két kalimpáló keze. Mondtam is Daninak, hogy Mikolt még nem vette észre, hogy milyen jó móka szemmel követni a lengedező karokat... Mondjuk ma nagyjából egy órát foglalkozott a bármivel önállóan, a nap további 23 óráját vagy kézben, vagy alvásban töltötte.
Aztán este rendezgetem a képeket, és mit látok? Bizony, bizony... a sok teendő, figyelnivaló mellett észre sem vettem, hogy a kisebbik csemeténk nagy felfedezést tett...

2008. október 5., vasárnap

Ha a kutyakiállításra nem is...

Az úgy volt, hogy ma mehettünk volna kutyákat nézni. Ráadásul Sárával, Kolossal, amit Hanna már úgy várt. Viszont a Hungexpot lássuk be, sajnos nem a szomszédba építették. Így fájó szívvel úgy döntöttünk, idén kihagyjuk. Jövőre talán már Mikolt is elég nagy lesz ahhoz, hogy értékelje, és ne csak a ráncigálás jusson neki.

Mivel én már úgy éreztem, a közigazgatási határon túlra vágyom, ahova csak nagy ritkán sikerül eljutnom, mindenképpen valami messzebbre menős programot szorgalmaztam. A nagyon messze helyett az épphogycsak messze sikerült, vagyis Hanna kívánságára vonatoztunk. Az időjárás is nekünk kedvezett, és mintha jutalomnapot kaptunk volna, minden gördülékenyen, simán ment.

Elértük a 10:40es nosztalgia gőzmozdonyt, Hanna nagy örömére. Fűtenek már rajta, így a 10 percnyi zakatolsára is levetkőztettük a gyerekeket, bár nem volt egyszerű, mivel Hanna rohangálni óhajtott, Mikolt pedig csak függőlegesen, arccal kifelé bambulva maradt csendben, egyéb pozíciókban hangosan kiabált... Mire sikerült mindkettejüket kibugyolálni, már szálltunk is le. Vonatjegyet az állomáson azért nem sikerült vennünk, mert a vonat gyorsabban ért a megállóba, mint ahogy a kislány dolgozott a pénzátnál, a vonaton pedig azért nem, mert a másik kislány is hasonló sebességgel kezelte a jegyeket, és nem ért el hozzánk... Bónuszutazás.


A Jánoshegy megállónál leszálltunk, Hanna rutinosan integetett a gőzösnek, aztán kiadta az utasítást, "arra". Mentünk. Kezében a sünivel, meg egy flaska vízzel, hősiesen mászott felfelé a lépcsőkön, csak a nagyon magasakra segíthettem föl. Mikolt közben elaludt, ebben az érdekes pózban, ami Dani szerint jó neki... Nálam nem szereti...

Hanna minden kisgyerekes család mellett, aki elment mellettünk, eltöltött egy kis időt, mindenkivel barátkozott. Hiába meséltem neki az ezergyökerű fáról, sokkal jobban érdekelte pl. egy kisfiú jelzőtáblája. Végül egy csapat lovasrendőr, karddal az oldalán ámulatba ejtette, azonnal elfelejtkezett a kisfiúról, és természetesen lóháton kívánta volna folytatni az utat.

Kisebb rábeszélés után végül mégiscsak szemügyre vettük, és meg is másztuk az ezergyökerűt, amit Dani örökített meg... Vagy a szemüvegét nem vette fel, vagy nem volt, csak egy keze :):) Nekem így is tetszik, műűűvészi :):)

Miután sikerült lemásznunk a domboldalról, Hanna nyakban folytatta az utat, Mikolt pedig átkerült anyai kezekbe. Az út egy szakaszán teljes terjedelmében látni az Erzsébet kilátót. Hanna, ahogy észrevette, mutatta: "fő, Ju". Vagy másfél hónapja, egyszer Judittékkal voltunk odafönn. Hanna emlékezett rá... Teljesen ledöbbentünk :):)
A libegő oldalában a játszótéren végül utolértük a szemaforos kisfiút, akitől Hanna egy picit megkapta a táblát, fel is pattant a favonatra, és sihuhúzott, mutogatott :)



Almaevés (ezt a hobbit egy pár hete űzi csak, véégre, legnagyobb örömömre!) kis mászókázás, aztán irány a libegő. Ettünk perecet, Hanna elmondta a "gyerekek, gyerekek..." kezdetű mondókát, aminek kedvenc része a sóóósat, a sat magasra kunkorítva :):), ittuk egy teát, és nosztalgiáztunk, ugyanis egy gyerekkel, tavaly télen hosszú hetekig volt a vasárnapi rutin része a Normafa-Libegő táv babakocsitologatós teljesítése. Mikolt mindeközben békésen szundikált.

Jegyet váltottunk, és lelibegőztünk a hegyről. Hanna nagyon élvezte, hintának becézte az ülőkét, és ringlispilként forgott a magasban, mit sem törődve az esetleges veszéllyel. Hm... Mégiscsak ejtőernyős lesz? Itt még nyugiban, a maradék pereccel.


Dani újabb művészi képe. A város madártávlatból a címe...


A Libegő aljában épp elcsíptük a 291es buszt, (néhai 158as... meg is állapítottam, hogy mire a gyerekeim olyan nagyok lesznek, hogy újra betagozódom a dolgozó nők táborába, addigra Bp olyan lesz nekem tömegközlekedésileg, mintha turista lennék) viszont a hazafelé menő 22est pont lekéstük. Hanna jól kisilabizálta, mikor jön a következő.

Jött is hamarosan, amivel a Szépjuhásznéig száguldottunk. Hát így mulattam a közig határon kívül. (Amúgy ezt a kört nagyon szerettem gyerekkoromban is, csak akkor még nem került volna ez a kis kiruccanás 2840 Ft-ba. És ezek csak a menetjegyek... Hm.)

2008. október 4., szombat

Jönnek az ünnepek

Ma végre sikerült...
1. Összeállítani egy listát Hanna születésnapjára, karácsonyra, és ahogy így elnézem, jövő évre is minden alkalomra... :) De legalább lehet belőle szemezgetni.
2. Megünnepelni Mikolt névnapját, mégha kicsit foghíjasan is...


Szóval Hanna meg az ajándékok. El nem árulom a lényeget, nehogy valaki elmondja Hannának. :) Viszont voltunk a vedes nevű játékboltban Budaörsön, és újra meg kellett állapítsam, igényes, nagyon jól felszererelt és árban sem a csillagos ég. Danival beleszerettünk a plan toys sorozatba, ebből gyakorlatilag bármi jöhet bárkitől... (Link a linklistában "gyerekeknek" cím alatt) Akár webáruházban is megrendelhető :)

Hannát a nagymaminál hagytuk, így kicsit könnyebb volt nézelődni, ő pedig kapott egy kis pandát, amiért elengedett bennünket. Az apját ugyanis mostanában nem hagyja elmenni, csak dolgozni! Én mehetek :)

Mikolt névnapi partija nálunk került volna megrendezésre, ha a nagycsaládunk egyik fele nem dől ágynak. Sajnos Mari mama és Pali nagypapa, no és persze Peti nem tudtak eljönni. Így amellett döntöttünk, hogy a dédi mozgatásának minimalizálása érdekében inkább mi megyünk hozzájuk, mint ők ide. A délutáni alvás után Dani Hannával sütiért ment, mi pedig Mikolttal kendőztünk, és sétáltunk egyet. Felköszöntöttük előbb Ferit, akinek tényleg ma van a névnapja, aztán mindannyian elsétáltunk a dédihez.

Mikolt kapott virágot, süteményt, (ezt utólag folyékony halmazállapotá élvezte) a nagymamától egy gyűrűt, (születésére...) sok puszit és még annál is több vándorlást kézről kézre. A dédivel elbeszélgettek, Mikolt a legjobb formáját hozta, gőgicsélt, válaszolt, mosolygott. Úúúgy szeretem, ahogy szeretik a gyerekeinket!!! :):)


2008. október 2., csütörtök

Sűrűsödik


Dani egyre többet dolgozik. Örülök is, meg nem is.

Ha őszinte vagyok magamhoz, sok minden sokkal könnyebb, vagy legalábbis egyszerűbb, ha egyedül vagyok a gyerekekkel. Olyankor nincs senki, akitől azt várhatnám, hogy kitalálja, hogy én adott helyzetben mit tennék, ha lenne még két kezem, egy kis feles energiám, vagy mondjuk kreatív ötletem. Nincs, aki megmondja, hova menjünk, mit csináljunk, milyen sorrendben, és persze olyan sincs, akivel mindezek miatt, illetve ezek megnemoldása miatt zsörtölődhetnék.

Vagyis énekelve, mondókázva, mesét nézve, gyurmázva, etetve, altatva, vagy épp csendben, de minden idegszálammal a jó megoldásra összpontosítva teszem a dolgom, amiben vannak nehezebb, meg jobb részek.

Nehéz:
A, ha egyszerre sírnak, mert olyankor kapja a türelem a legnagyobb próbát.
B, mert nincs csak két kezem, így sokszor nem tudok egyszerre szoptatni, etetni, pelenkázni, játszani, garázsból két gyereket felvarázsolni ölben, sőt duplikálódnom sem sikerült, pedig ha valamit kívánnék, akkor ezeket biztosan.
C, egyre többször nem tudom felvenni a telefont, megírni az emailt, elintézni az elintézendőket, és akkor még a mosás-főzés-takarítás triumvirátusról szó sem esett. Gondolat sem...
D, délutánra, mikor Dani hazaér, már csak a szavai hangalakja jut el hozzám, feldolgozni nagyon gyakran csak harmadik nekifutásra sikerül a mondandója értelmét, és ez nem azon múlik, ahogyan ő interpretálja... válaszolni pedig...

És JÓÓÓ, mert:
A, Imádom nézni őket, ahogy kezdenek egymásra figyelni, játszani, dumálni.
B, A dalok szövegét csak én tudom hibátlanul, és Hanna is tudja ezt, sőt kis Mikolt is :)
C, Szeretem, hogy egy icipici kobak simul a kezembe amikor felemelem Mikoltot, és egy selyemhajú kékszemű bújik hozzám, amikor altatom Hannát.
D, Jó érzés minden nappal biztosabb lenni abban, hogy minden helyzet megoldható, és bár feszegetik jelenleg a határaimat fizikailag, lelkileg, agyilag egyaránt, még élek :):) Utoljára sportoló koromban éreztem ilyet, ahogy minden porcikám együtt dolgozik egy áhított cél elérése érdekében, keményen és kitartóan. Csak az a különbség, hogy akkor egyetlen alkalom volt örömködni, most pedig számtalan van :):)

Azért jó volna pl. aludni egyhuzamban 8 órát, megnézni egy hosszabb filmet elejétől a végéig egyben, emlékezni, miről olvastam egy hete, vagy legalább két egymást követő napon olvasni valamit :). A testmozgás, bambulás csak úúgy, vagy egy kettesben töltött félnapocska azt hiszem már a vágyálmok netovábbja :):)

És akkor előkerülnek ezek a képek, és meg is szűnik minden elvágyódás...