2009. június 1., hétfő

10 hónap

Mikolt a telhetetlen hernyócskából telhetetlen kiskutyává nőtte ki magát. A jelző az étvágyára, az akaratára és a mosolyosztására vonatkozik leginkább. Elképesztő változásoknak voltunk tanui az elmúlt hónapban, eddig sokszor gondoltam, hogy Hannánál minden olyan dinamikusan történt, Mikolt pedig mintha mindig ilyen vagy olyan lett volna. Elmúlt, pótol, mindent egyszerre. Nem bánom, öröm nézni, ahogy egyre kisgyerekesebb, és persze kicsit fájó szívvel nosztalgiázunk a babakoron.

Enni bármit, de azonnal ha éhes és sokat. Míg Hanna mostanában igazi fejtörést okoz étel ügyében, Mikolt mindent megkóstol, megeszik, örömmel fogadja az új ízeket, ennek hatására pedig a hónapban majdnem hatszáz grammot hízott is, vagyis a nyolc kilót is elérte. KAp már kenyeret, joghurtot, nagy kedvenc a gyümölcs is, eszik meggyet, cseresznyét, almát héjastul akár, ha Hanna a közelében hagyja. De ugyanilyan szívesen eszi a főzeléket is, a levesekről nem is beszélve.

Az alvással kisebb küzdelemeink vannak, főleg délután nehezebb elaltatni, és ennek úgy látom, nincs köze a közös szobához, sokkal inkább a mozgása ugrásszerű fejlődéséhez. Hanna nagyon jól viseli amikor Mikolt még egy pár percet elnyűgösködik elalvás előtt, ezért külön hálás vagyok nekik. Öt perc az egész, míg elalszik, mégis szokatlan, hogy nem csak leteszi a buksiját és kész. Simogatás, puszi, és megnyugszik. Az esti lefekvés egész más, addigra annyira elfárad, hogy nem is kellek, csak a kiságy, és a cumi. Éjjel még mindig ébred, nagyjából három körül és sokat szopizik. Jó volna ezt elhagyni, de eddig egy sikertelen próbálkozás után elnapoltam, amikor mindenki felébredt ránk... Sokszor ér véget a hajnal a mi ágyunkban, ez van. :)

A játékról. Babás. Az élő az igazi, de ha az nincs, jöhet a játék is. Beszél hozzájuk, cipeli őket, vizsgál. Kicsit vehemens, amitől a legtöbb élő meg is ijed, de barátságos alapvetően, bár a simogatás még nem megy. A labda is nagy kedvenc, és bármi, ami épp Hannánál van. Hanna az utóbbi időben harciasabban védi a tulajdonának vélt dolgokat, Mikolt pedig nem enged, kiabál, szorít. Együtt is játszanak, nagyon jó hallani, amikor együtt kacagnak valamin, vagy együtt csinálnak bármit. Jó, hogy Hanna partnernek tekinti, főleg amikor nem fáradt.
És a cipők...

A mozgása beindult, mászik, felkapaszkodik térdre, egyre gyorsabban közlekedik a lakásban, nagy örömünkre. Ügyesen borul, tartja a fejét, tudja, ha Hanna ellöki, emelnie kell. A jobb oldlal még mindig sokkal gyengébb a balnál, felülni abban az irányban nem is tud, de ha dől, már kitámaszt legalább. A kúszás sokkal ritkább, és nem lett belőle szabályos kúszás sem, de mivel a mászás gyönyörű, nem szomorkodom miatta.

A finommozgás is sokat fejlődött, a poharat már megfogja, az alján megtámasztja, úgy iszik belőle. Sokszor kiveszi a kezemből a kanalat és próbálja a szájába venni az ennivalót, jó játék ez is. A kölesgolyót is eszi egyedül, tapsol, bár a lábaival ügyesebben. :) Integet, a kádban pancsol. Rajzolni még nem rajzol :)

Ismeri az ismerősöket, a nevét, Hanna nevét, különbséget tesz tetszik és nem tetszik között, legyen az játék, hőmérséklet vagy napszak. Megkedvelte a vizet, már várom, hogy mehessünk újra úszni, ez kimaradt az utóbbi időkben. Nem szereti a puha játékokat, a hideg tárgyakat. Iszonyú hangos. Kommunikálni is erőteljesen kommunikál, és ha valami nem jó, elképesztően zajos tud lenni. Erősödik az akarata is, ökölbe szorítja a kezeit, becsukja a szemét és feszít, közben pedig morog ha valamit akar és nincs. Kiabál ha kell, ha nem jó, ha nem értjük, nem nem vagyunk elég gyorsak.

Még mindig a legmosolygósabb kisgyerek, akivel találkoztam, bújós, kedves, figyelős, de bújik a kis csigaházból, és a kis nyuszi biztosan nagyot ugrik, mi pedig várjuk...

Négy fogacskája van, nyolc kiló és nemtudom hány centi. Nő a haja és szőkül is, van egy kis gribedlije és két kis szeplője.

2009. május 29., péntek

Házas állapotunkról

Szokjuk. :) És jó. Vannak még dobozok szép számmal, de lassan fogynak azért. A kertben is változgat a gaz-dísznövény arány, tegnap jól megnyírtam egy bokrot a nappali ablaka előtt, amitől olyan világos lett hirtelen odabenn, hogy nem is ismertem rá.

Ha nem vagyok halálomon épp, akkor csinálom az otthont, de ez elég ritka mostanság, többnyire a kanapén mozdulatlanul fekve volna jó. Vagy úgy sem. Elég régen voltam ilyen rosszul utoljára, és előre örülök annak a négy napnak, amit Dani velünk tölt most, bár inkább gyereksereget képzeltem a kertbe, meg kirándulásokat, most majd másképp alakítjuk a programot.

Jövő szerdán már lesz rendes internet is, nem csak a mobilfajta, és teszek fel képeket is, de egyelőre örülök, hogy megírhatom ezt a keveset. :) Az előszobában ülök a földön, (be van fűtve, mert épp az ősz közeledik, és az álpadlófűtés melegen tart :)) mert itt a legerősebb a kapcsolat, és mosolygok magamon kívülről nézve, olyan, mintha nyaralnánk.

És tényleg. A gyerekek az udvaron, Hanna motorozik körbe, keresi az apját, aki elbújt. Ez az amire vágytam, és bár kevés az erőm, de azzal mind nagyon örülök. Aznap, amikor költöztünk, Dani azt kérdezte:
- Most nagyon boldognak kellene magunkat éreznünk?
Mi lassan melegedőek vagyunk, idő kell ahhoz, hogy eljusson hozzánk a jó érzés. Azt hiszem lassan megérkezik.

Márciustól óvodás

Makimerészkedtünk a várból, elmentünk levesért a faluba. Az óvoda mellett vitt az út, ahol sasszemmel kiszúrtam, hogy ki van ragasztva a névsor a beiratkozott gyerekek sorsának dőléséről.
Megálltunk, kiszálltunk, megnéztük. Aztán felhívtuk a Papát és Hanna a következőket mondta neki:
- Az óvoda ablakában ki van írva, hogy a Hanna mehet óvodába márciustól.
Egyfelől hihetetlen, hogy megértette a legapróbb részletet is, el is mondta, másrészt pedig összeszorult a szívem, elérkeztünk egy újabb nagy változáshoz. Tényleg óvodás lesz a nagyobbunk. Még nem nagyon gyorsan, de biztosan.
Délben már azt kérdezte, holnap lesz-e gyertyája, tudja, hogy ovi majd aztán következik csak.

Délután pedig felhívtuk Csillát, hogy megkérdezhesse, mi legyen a jele. Természetesen Anna és Peti után az almára szavazna, de az foglalt. Nem bánom... Van viszont napocska, szőlő, tulipán. Jövő héten bemegyünk és kiválaszthatja.

A felvett gyerekek közül sokat ismerünk, és legnagyobb csodálkozásomra összesen négy gyereket utasítottak el, akik közül egy a következő évre már fel van véve a többiek pedig máshol fogják kezdeni az ovit szeptemberben. Én meg azt hittem, nagy a túljelentkezés... Lehet hogy sokaknak nem fér bele, hogy megvárják, mire februárra elkészül az új épület. Mi szerencsések vagyunk ebből a szempontból.

2009. május 28., csütörtök

Hanna fél

Azt már régóta tudom, hogy Hanna fél a sötéttől.
Ma este lefekvés után azt kérte, csukjam be a szobája ajtaját. Nem értettem, kérdeztem, miért.
- Mert bejön valaki és elviszi a kendőmet.
Igyekeztem nagyon határozottan megnyugtatni, hogy ide senki nem jön és vigyázunk rá is meg a kendőjére is, épp ma este volt itt a zárszerelő, és cserélt ki minden fontosabb zárat.
Biztosan nem tesz jót a félelmeknek, hogy folyton idegenek jönnek mennek, de hamarosan elmúlik majd az átjárás is.
Addig pedig én sem félek...

Megérkeztünk

A hírzárlat oka prózai, nincs internetünk. Még. Ahogy telefonunk és tv-nk sincs, bár e két utóbbi cseppet sem hiányzik.

Igyekszem pótolni a krónikát, remélem hamarosan onlájn is sikerrel, most a word az egyetlen aki infókat kap rólunk…
Sok mindenből van már elsőnk, és nem is olyan félelmetes, meg fura, mint ahogy előre elképzeltem. A költözéssel kapcsolatosan csak annyit szeretnék mondani, hogy soha többet. Hat napig pakoltam, aztán a költöztetők két fordulóban hozták a dobozrengeteget és még mindig van cuccunk odaát. Fogalmam sincs, mi az, ami ennyi, és arról sem, hogy harminc év múlva meddig fokozódik majd a felesleges dolgaink száma. Pedig szelektáltam, nem ragaszkodom semmihez, és mégis.

Az első itt töltött napunk nagyjából ziláltan telt, de estére lett gyerekszoba és háló is, sőt a felső szinten tisztaság és otthonérzés. A földszintre nem merészkedtem, vasárnap kiderült, jól tettem. Végeláthatatlan doboztenger és piszok. Talán ennek köszönhető, de Mikolt mióta itt vagyunk négykézláb mászik, szépen, szabályosan, csak nézem, annyira jóóó.

Vasárnap érkezett egy pianino is, mindannyiunk nagy örömére, mégha csak kölcsön is. Hanna azóta lelkesen klimpírozik és bár van némi csiszolnivaló a technikáján, azért ígéretes.

A félelmeim teljesen alaptalannak bizonyultak. Két dolog volt, amitől tartottam, mindkettő az éjszakákkal volt kapcsolatos. A templom harangja, illetve annak közelsége és a harangozás gyakorisága volt az egyik, a szomszéd kutyák a másik. A harang illedelmesen a mi alvásidőnket tiszteletben tartva szól csak, (mondjuk hétvégén reggel fél hétkor 79-et üt, de ezt megbocsátottam) a kutyák pedig igen jól neveltek, mert nem zavarnak.

A lányok egy szobába kerültek, azt látom, hogy Hanna szívesen veszi, hogy Mikolt is vele alszik, Mikolt pedig nem ébred ránk, amikor mi fekszünk. Így volt már olyan éjjel is, hogy először fél ötkor kért engem. A változatosság jegyében persze Hanna aludt velünk is, és volt olyan délután is, hogy hárman aludtunk a nagyágyban. Ezzel kapcsolatban semmi fenntartásom nincs már, ahogy nekik jó, úgy történik. Annyira jól fogadták a változást, hogy ennyi teljesen érthető.

Lassan tényleg megérkezünk és az egyetlen, amin jelenleg változtatnék, az egy kiadós vírus, ami rendesen ledöntött a lábamról. Ma már volt hangom legalább, de két napja ki sem mozdultunk az udvaron kívülre. Nincs ellenemre ez a létforma, de egészségesen sokkal könnyebb volna minden. Remélem a lányok kibírják a vírus nélkül és a Picike is jól van, kicsit aggódom. Valamin muszáj. :)

2009. május 22., péntek

Az utolsó napunk

Négy évvel ezelőtt májusban költöztünk. A Benczúr utcából, a belvárosból, ahonnan két percre volt minden, és ahol a lakással szemben majdnem az ottélésünk végéig építkeztek. Éjjel arra ébredtünk, hogy a betont egyengetik, hogy az eltört vízcsöveket javítják, hajnalban pedig indult a forgalom a Dózsa György úton. Mégis szerettünk ott lakni, ez volt az első közös otthonunk, itt kérte meg Dani a kezem, innen indultunk fél évre világot látni és itt veszítettük el az első babánkat.

Amikor várandósan eldöntöttük, hogy kijjebb jövünk, közelebb a szüleinkhez és a zöldhöz, nem gondoltam, hogy Budakesziig jutunk. Nekem ez az otthon, itt nőttem fel, de nem akartam rákényszeríteni Danira a vidéki élettel járó terheket. Mégis itt találtunk olyan lakást, ahol hosszú távon el tudtuk képzelni magunkat.

Hanna mát itt fogant, innen mentünk az Istvánba szülni, ide hoztuk haza. Itt lettünk család, egy csomó új barátságot hozott a gyerekes lét. Lassan Daninak is ismerőssé lettek az utcanevek, már neki is többen köszöntek, amikor hazafelé gyalogolt.

Itt fogant Mikolt is, itt éltük meg, hogy a rutinok mennyit segítenek nála.
Törtünk autót, bosszankodtunk zajos szomszédokon, örültünk az új babáknak, sajnálkoztunk a jószomszédok elköltözésén.

Nehezen váltok, bár mindig mehetnékem van. Amikor viszont eljön a pillanat, hogy indulhatok, megijedek. Dani szerint minden hosszabb utunk előtt is így volt, és ez is valami hasonló. Lakás formát öltött a ház, ma kitakarították, kész a terasz, és van már hűtő, sütő is. Mehetünk...

Nehéz a szívem, nem tudom mit mondjak majd Hannának, ha esetleg este azt kéri majd, menjünk haza. Megszoktam az itteni zajokat, szeretem az itt élőket, és bár nem megyünk messzire, mégis mozdulunk. És a Picike már nem ebbe a rutinba születik majd, és fogalmam sincs, mi vár rám.

Van persze jó érzés is bőven, de biztosan el kell teljen egy kevés idő, mire megszokom, ott vagyunk otthon.

2009. május 21., csütörtök

Fejlődésneurológia

A magam megnyugtatására ma, majdnem egy hónappal az eredeti időpontunk, és majdnem két hónappal az igazán megnyugtató látogatás után végre eljutottunk dr. Szabó Tünde fejlődés neurológus doktornőhöz.

Erre az alkalomra a Mikolttal kapcsolatos aggódásom utolsó állomásaként készültem, szerettem volna, ha ezzel a vizsgálattal tényleg pontot tehettünk volna az utánajárás végére. Sikerült. A doktornő alapos, nyugodt és nagyon segítőkész volt. A húsz perces vizsgálat alatt Mimi végig magyarázott, majd amikor a macerálás rész kezdődött hangosan tiltakozott. Elképesztő, ahogy egyik pillanatban teli szájjal vigyorogva barátkozik, aztán vérig sértődik egy érintés miatt.

A vélemény: izomtónus eloszlási zavar, enyhe fokú.
A doktornő szavaival: nem lehet rosszat vagy negatívat mondani Mikoltról, de értékelte, hogy elhoztam, hogy figyelemmel kísérem a fejlődését, hogy számít, ha nem "átlagos".
Kaptunk házi feladatot is, szerinte Mikolt csípőben elég merev, ezt kell többet mozgatni, (ez egyébként egybevág Edit véleményével) illetve a szemzomotoros ingerlés szerinte nagyon fonots lenne, vagyis hintáztassuk, emeljük sokat. (ezt Kornél ellenzi, a Dévényesek szorgalmazták)

Három hónap múlva kontroll.

2009. május 20., szerda

Az igazi szívás

Mondogatták, de most, hogy a saját bőrömön érzem tényleg. Összepakolni egy egész lakást nagyjából egyedül, két kicsivel meg egy pocakkal kb. sokszor haladja meg az összes elképzelésemet arról, hogy milyen is ez.

A dobozok fogynak, a pincében meg tornyosulnak, de a lakásban semmi jele annak, hogy fogyna a holmi. Csak a rendetlenség nő, és hiába igyekeztem időben elkezdeni, sőt elhatároztam, hogy szelektálok keményen és leporszívózom a könyveket, meg letörölgetem a polcokat, a porszívózáson kívül majdnem semmi nem fér bele a napjainkba.

Néhány délután szabad a család, barátok jóvoltából, ilyenkor látványosabb a haladás. Hogyan lesz kész szombatra minden? Mások ezt vajon hogyan csinálják? Vagy csak mi vagyunk ilyen elvetemültek, hogy egyszerre változtatunk életmódot, családi állapotot, és lakóhelyet is?

Abban pedig már csak reménykedni merek, hogy a háznál legalább bent lesz készen minden, mire érkezünk, és nem kell még hetekig a mestereket kerülgetni. Akik ugyebár múlt héten már mindennel készen voltak...

2009. május 19., kedd

Útban a nagycsaládos létünk felé

Csepp, 25 mm, dobogó szívű, édes kis kincs.

Majdnem 10 hete, hogy egy újabb kis élet költözött hozzánk, majdnem 5 hete, hogy tudom biztosan, van. Legalább ennyi ideje igyekszem leküzdeni újra a félelmeimet, úrrá lenni a ritkán, de mégis előforduló kétségbeesésemen. Három gyerek több, mint amennyi kezem van. Korban közel egymáshoz, egy kicsi, egy pici és egy picike.

Mindig nagy családot szerettem volna, most pedig próbálom elképzelni, hogy karácsonyra tényleg az lesz belőlünk.

Hannának a napokban kezdtem mesélni, kérdeztem, jó volna-e újra egy nagyon pici baba, ő pedig lelkes volt tőle. Ma, amikor el mertem mondani neki is, hogy lesz, elgondolkodott.
- Mama, ha majd elhozzuk a kórházból, a kezembe veszem és elmegyek vele autóval az étterembe levest enni.

Nekem ennyi elég.

Mikoltnak nincs véleménye, szopizik, és szeretném, ha szopizhatna, amíg jólesik neki.

Akik észreveszik a pocakot és meg is merik kérdezni, babát várok-e, azt is megkérdik, terveztük-e. Véletlennek nem nevezhetem, de kellett egy kis idő, mire feldolgoztuk, lesz mire fordítani a felszabaduló energiáinkat ha vége a költözködésnek... Ismerkedem, szokom, és jó érzés hogy az érzés hatványozódni képes.

Írtam már róla, elmondani most merem csak, Isten hozott Picike.
Holnap felteszem a fekete-fehér képet, amit ma kaptunk emlékbe, természetesen a maga semmitmondó, nekem sokat jelentő foltjaival.
Akit pedig érdekel a kezdet is, a címkék között keresse.

2009. május 15., péntek

Még egy hét

Amikor az egyetemen azt tanították, hogy tanterv azért kell, hogy lehessen mitől eltérni csak mosolyogtunk. Pedig igaz. Határidő is azért kell, hogy lehessen min módosítani.

Nos ma, amikor a lányokkal háznézőbe mentünk, egy egész hadsereg dolgozott azon, hogy a hét végén költözhessünk. Volt lent két asztalos, három villanyszerelő, három vizes, és két srác, akik a parkettát rakták. Majdnem elvesztünk a nagy tömegben. És bár tényleg látványosan lakás kinézetű kezd lenni a ház, egyelőre vannak lényeges elmaradások, amelyek miatt úgy döntöttünk, a jövő hét végére halasztjuk a hurcolkodást. Nem annyira bánom, egyelőre csak sóhajtozom a rengeteg cuccunk listázása közben...

Ami a legjobban hiányzik, az a lépcső lakkozása, enélkül semmiképpen nem indulunk. Szombaton kezdi a mester a szépítését, és remélem hétfőn be is fejezi.

A nagy gödör viszont megszűnt, amitől egészen otthonosan lehet már közlekedni.

Ma délelőtt így álltunk. Összehasonlításképp az egy héttel ezelőtti állapotokhoz itt.

2009. május 13., szerda

Az orvosról meg a rosszullétekről

Szervesen nincs közük egymáshoz...

Tegnapra volt időpontom Siklóshoz. Nem akartam előbb menni, a kilencedik hét ideálisnak tűnt, a tizenkettediken úgyis mennem kell újra. Rutinosan úgy kértem időpontot, hogy az egy óra csúszás is ideálisan beleférjen, Dani is el tudjon jönni, a lányok is menetre készek legyenek.

Egy átlagos nap mostanában rosszulléttel kezdődik, ami a nap folyamán exponenciálisan fokozódik, majd estére már csak arra van kapacitásom, hogy sóhajtozva vonszoljam magam. Mire Hanna ágyba kerül, már csak némán fohászkodom, hogy vége legyen a napnak és igyekszem kitalálni, mitől lesz jobb, de legtöbbször semmi sem segít. A kényelmetlen fotel pláne nem.

Ennek fényében összekészíteni egyedül a gyerekeket és elindulni nem volt egyszerű. Dani akkor ért haza, amikor épp betettem mind a kettőt az autóba. Legalább nem nekem kellett vezetnem. Félúton jártunk, amikor megkértem, hívja fel a rendelőt, hogy mennyit késsünk, hogy időben legyünk, mire az asszisztens sajnálkozott egy sort azon, hogy nem ért el bennünket, mert:
- A főorvos úr szülni ment és ma már vissza sem jön.

Kicsit csalódott voltam, meg morcos, jövő keddre kaptunk új időpontot. És találtunk egy játszót, ahol a lányok legalább jól érezték magukat. Én meg visszatuszkoltam magamban a vágyat arra, hogy végre megosszam mindenkivel a hírt. Amiről még mindig nem tudom, milyen...

2009. május 12., kedd

Beiratkoztunk

Hanna nagyon várta a mai napot. Nekem voltak félelmeim, rengeteg ellenérvem, sok álmatlan éjszakám, na jó, csak szoptatás közben ezer gondolatom a témával kapcsolatban. Aztán elkövetkezett és sokkal könnyebb és jobb élmény volt, mint vártam.

A múlt héten elmentünk az igazolásért, hogy Hanna egészséges, és mehet közösségbe. Amikor a délutáni alvásból azzal keltettem, hogy az óvodába kell vinnünk egy fontos papírt, amit a doktornéni megír nekünk, kipattant és engem is sürgetett, hogy azonnal induljunk.

Ma pedig alig várta, hogy végre mehessen, az autóban még megtárgyaltunk, hogy figyeljen az óvónénikre, hogy mit mondanak. Leszűrte a leszűrni valót:
- Mama, nagyon fogok vigyázni az óvónénire.

Amint beértünk Hanna már az udvaron játszott, felém sem nézett, még egyszer sikerült a délelőtt folyamán összefutnom vele, amikor végül tényleg beiratkoztunk, de miután visszavette a cipőjét, amit előbb illemtudóan levett a szőnyeg láttán, már rohant is sorakozni.

Azért persze nem eszem olyan forrón ezt a kását sem.
Olyan ovit kerestem, ahol olyan óvónénije/i lehet Hannának, aki, akik jól szeretik, elfogadják, megismerni törekszenek, gondját viselik, nevelik helyettem és velem együtt. Ahol figyelembe veszik az ő igényeit is, mert van rá kapacitásuk, energiájuk, affinitásuk. Ahol kap valami olyan pluszt is, amit tőlem nem.

Ha minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk, akkor jövő márciusban egy teljesen felújított óvodában kezdhet a többi kiscsoportossal együtt, mert addig nem is veszik fel az újakat, míg vissza nem költöznek a régi helyre. Vegyes csoportba jár majd, ahol németet is tanítanak a gyerekeknek. Az egyik óvónénije Csilla lesz, aki a nagynéném, keresztanyám, és nem, egy cseppet sem félek tőle, hogy hozzá kerül esetleg.

Etetés

Van egy nagy fegyverténye a kecskemétinek és az univernek a hippel szemben. Az előbbiek csomagolásán ugyanis babák vannak, míg az utóbbin csak a bennelévők grafikájában lehet gyönyörködni.

Mikoltot természetesen a babák érdeklik jobban, így a hipp nem is fogy el egészen. Bezzeg a többin sokszor meg kell nézni, mit csinál a baba, sőt a jómultkor Mikolt egy darab kenyérrel is megkínálta egyik kis barátját.

Akkor azt hittem, csak véletlen, azóta viszont többször előfordult, hogy etetni akart. Ma reggel az én számba igyekezett betömni a cumiját, és bár eltartott egy darabig, mire félálomból ráébredtem, mi is történik, de akkor aztán nagyot mosolyogtam rajta.

Aztán délben, a leves végeztével melegítettem a főzeléket, és véletlenül a kezeügyében felejtettem a levesestányért kanalastul. A hátam mögött kacarászás, viháncolás. Épp a szemöldököm készültem összevonni fordultamban, (Hannával ugyanis volt egy kis csörténk a minap az asztalon való bravúros tornászmutatványok kontra evés témában) de ehelyett csendben mosolyogtam.

Hanna az asztal sarkán lógva egyensúlyozott, Mikolt pedig kanalazta az üres tányérból a levest, és etette Hannát. Egy kanál, egy falat. Édesek voltak. Én meg képedtem. Milyen ügyes ez a kicsike...

2009. május 11., hétfő

Variációk egy témára

Hanna mostanában újra sok Anna és Petit olvastat esténként Danival. A kedvenc részei a karácsony, (a húsvét egyáltalán nem érdekli...) az óvoda, és a kistestvér érkezik. Ennek köszönhető azt hiszem az alábbi néhány színes.

- Elmegyek a kórházba és megszülöm a babámat.
- És kisfiú lesz vagy kislány?
A: - Kisfiú.
B:- Kislány.
C:- Egy kisfiú és egy kislány.
A nevek változnak, de sokszor Luca és Kisandris a szomszéd ikrek.
- És most hol vannak?
- Kint alszanak a kocsiban.

- Hanna gyere, mossunk kezet.
- Jó előbb elmegyek a kórházba és megszülöm a Hannát.

- Mama, nekem miért nincs még gyerekem?

Na ennél az utolsónál egy picit elgondolkoztam...

2009. május 7., csütörtök

Nő a pocakom

Bár még egy ideig jó volna magunk között tartani, lassan nem tudom eltitkolni, akinek van szeme hozzá, és a drága nőismerőseimnek bizony van, az hamar észreveszi, hogy változott a formám.

Estére egészen gömbölyű a kispocak, és már többször van simogathatnékom is. Ezzel együtt pedig elindult bennem a félelem mellett a jóérzés is, és a kötődés. Várom a keddet, hogy láthassam, hogy tudhassam, aminek rendben kell lennie, az rendben is van.

Ma töltöttem be a nyolcadik hetet,

2009. május 6., szerda

Úgy szeretném...

elmondani végre...
Olyan nehéz hallgatni róla amikor két gömbölyödő pocakról is szoktam olvasni, és nem is olyan sokkal nagyobbak, mint a mi Picikénk. Olyan rossz, hogy félek, ha elmondom, baj történik. Olyan rossz, hogy ha baj történik, már csak azt tudom megírni időben.
Olyan vacak, hogy egész nap rosszul vagyok és nem tudom teljes értékkel végezni a dolgom, és így még mondani sem tudom, hogy rosszul vagyok...
Estére mindig minden sokkal nehezebbnek tűnik, egyszer majd írok reggel is. :)

Dedlájn: május 15.


Van egy romantikus elképzelésünk a költözés dátumát illetően.
A mesterek mosolyognak rajtunk és azt mondják, őket nem zavarjuk. :)
Tegnap elkezdtünk intézkedni takarítás-ügyben, előbb a házat, majd a lakást kell rendbe varázsolni, és már arról is beszélgettünk, hogy ki és mikor fog segíteni, és ki fog költöztetni...

Számomra egyelőre még felfoghatatlan, hogy a célegyenesben vagyunk, de....
Így állunk jelen pillanatban.
- Az emeleten ki van festve minden helyiség.
- A padló majdnem kész, kivéve azt a 10mn-t, amit elfelejtett megrendelni az a lány, aki minden burkolóanyagunkat intézte... A hálószobánkról van szó, ma intézkedett, jövő péntek a legkorábbi időpont, amikor padlónk lehet. Addig alszunk a kisszobában.
- A napokban vettem kilincseket fentre, amit Csaba ma remélem fel is szerelt.

- A földszinten burkolják a fürdőszobát, tegnap már majdnem készen volt, de itt is hiányzik néhány lapnyi... ez a mi hibánk. Aki burkolt, nem volt valami igényes, a hajam az égnek állt konkrétan, így ezt javítani kell.
- Az előszobában a fal végre le van vakolva.
- A konyhában az élfalak is le vannak burkolva, de kezdi elengedni magát a ragasztó, újabb hajtépés...
- A festők itt dolgoznak jelenleg, a gerendékat pácolják, a plafont festik.
- Az asztalos tegnap küldött árajánlatot, és ígértet tett, hogy jövő péntekre a korpusz készen lesz, a munkalap a helyére kerül és a gépek is bent lesznek. Nekem ennyi épp elég.
- A parketta a hét végén érkezik, a jövő héten lerakják azt is. Remélem a mennyiséggel nem lesz bajunk.
- A villanyszerelő a jövő héten felszereli a kapcsolókat.

- Az udvaron egy hatalmas luk tátong, a gázóra kihelyezés mellékterméke. Ezt ma készre csinálták, a luk állítólag marad, hogy a meós megtekinthesse... Iparkodik remélem, mert így megközelíthetetlen a bejárat.
- A terasz körbe van betonozva, amúgy egy sitthalmaz, de már látszik a formája.
- A külső szigetelést akkor is ráérnek megcsinálni, ha már bent lakunk.

Különben pedig fut a lonc, virágzik a paradicsom, érik a ribizli, az egres, a meggy, a cseresznye, nő a málna, és a gaz. :)
A képek a múlt héten készültek,a zóta sokat haladtunk. :):) Tényleg...

Szívószál

Van Hannának egy "törzshelye". A pékség, ahol kialakítottak egy reggelizőrészt is, nagyon magas bárszékekkel, asztalokkal. Gyerekbarátnak nem nevezhető a létesítmény, lépcsőn kell felmenni a pultokig is, szűk az ajtó, és ezek a székek végképp nehézzé teszik, hogy kisbabákkal otthonosan érezze magát benne az ember.
Mi mégis kedveljük, a tejles kiőrlésű kenyereikért, az édes péksüteményekért, a kiskiflikért, a szörpért, amit a faluban már csak itt lehet kapni, és mert Hannát nemhogy riasztaná a sok magas szék, egyenesen odáig van tőle, hogy felmászhasson. Kap egy pogácsát, márványsajtosat, nagy kedvenc, és egy szívószálas siót, majd felteszem az egyik kakasülőre ő pedig lassan elmajszolja és megissza a zsákmányt.
Ma is szívószálas napot tartottunk, Mikoltot felhasaltattam az asztal tetejére, (jobb híján) de amikor meglátta Hanna italát, megfeszült minden arcizma és roppant hangosan követelte azt. Hanna a jószívű, pár korty után engedett, Mikolt megfoghatta a dobozt, a szívószálat pedig rágcsálta.
Azt gondoltam, szívni még úgysem tudja, de tévedtem. Persze hasonló a technika a szopihoz, de azért mégsem ugyanaz. Mindenesetre vadul szívni kezdte és elképesztően élvezte a hatást. :) Hannával pedig jókat kacarásztunk a kis horpi arcán, ahogy igyekezett.

2009. május 4., hétfő

Minden napra egy feladat

Kismamákra vonatkozik ez a szabály, de nem gondoltam volna, hogy a minimál teendőkből is csak egyet bírok egy nap. Reggel főztem egy levest, elvittem a lányokat tücsökzenére, majd a praktikerben vettünk egy kukát. Ebéd után bepakoltam a mosogatógépbe, letettem mindenkit aludni, és én is pihentem.
Ébredés után összekészítettem magunkat és megjártuk a postát és a pékséget, aztán a házban voltunk.
Nagyjából ennyi történt, és ettől olyannyira elrepült minden erőm, hogy azt sem tudom, sikerül-e még a holnapot végigcsinálnom, bár azt tervezem, hogy a kanapén töltjük, mesét olvasgatva...

Sepia C30 amit az émelygésre kaptam, naponta háromszor három golyó, kb. másfél órát teljesen jól is vagyok tőle. A nap további részében marad a rosszullét, a fáradtság, meg egy jóadag türelmetlenség. Azzal a hittel várom a második harmadot, hogy akkor majd minden nehézség elmúlik.

Közben pedig repül az idő, még gyorsabban mint eddig. Még 9 nap és újra kezdjük a négyhetenkénti orvoslátogatást. Amikor csak tudok, a legkisebbre is figyelek, de ez olyan kevésnek tűnik... A pocakom pedig lassan letagadhatatlan, pláne estére.

Nézem a lányokat a kádban, és elképzelem, hogy hamarosan hárman fürdenek majd, hogy három éven belül három gyerekes család lettünk, elképzelem, mit jelent ez, de igazából nem tudom. Készülök, készítem magamt, hogyan növesszek harmadik kezet, még nagyobb szívet, még több türelmet.

És ha még jut, kicsit elképzelem, hogy még pár nap, és el kell kezdenem összepakolni a lakást, elengedni a négy évnyi múltunkat és elindulni újra. Hű most nem nagyon megy ez...

2009. május 3., vasárnap

Ecseri vár

Ha valaki nem tudná, hogy van ilyen, mint ahogy nekünk sem volt ismerős, az a nevéből valami régi, romos dologra gondolhatna. Hát nem. Kicsit gagyi, kicsit a vonatsínek mellett épült, és egy cseppet sem régen. Inkább nevezném várszerű háznak nagy udvarral.

Mindenesetre ide csöppentünk május elsején, és bár mi felnőttek nem mulattunk felszabadultan, a gyerekeink megtették helyettünk. Hanna még két napra rá is emlegette, hogy oda menjünk, amikor azon kattogtunk, mi legyen a délutáni program.

Az udvaron gokartpálya, több hatalmas trambulin, egy kis játszó, majd mikor eleredt az eső, a belső részen igazi lányparadicsomi kiskonyhával, babaházzal, a nagyobbaknak pedig csocsó, darts. Eltekintve a rémes kajaszagtól és a gumimaci című slágertől, amit volt szerencsénk vagy harmincszor meghallgatni egymás után, nem is volt olyan vészes. Amikor végre elállt az eső és újra kimehettünk a kertbe már állt a légvár csúszda, ahonnan nem nagyon lehetett elcsábítani az aprónépet.

Végül győzött az éhség, és elautóztunk Gödöllőre. Egy jó nevű étteremben okoztuk a botrányt, előbb a lányok, akik mindent szétszórtak, Hanna az ablakban lógott, rohangált, Sára csak hisztizett és dobált, (persze aki nem alszik egyáltalán a kocsiban az úton, vagy csak keveset, az elfárad délutánra) majd Mikolt rántotta magára és a kis kezére a forró levest, amit az egzaltált pincér a kissé figyelmetlen apuka elé tett, akinek az ölében egy teljesen jólműködő kilenc hónapos kíváncsiskodott. Mi Hannával épp kézmosni voltunk, amikor messziről hallottam, hogy fájdalmában üvölt a kisebbem...

Végül egy vízzel teli váza borult a hátam mögé, egy nagy csokor virág a nyakamba, de ez már nem érdekelt különösebben, mert épp Mikolt kezét jegeltem...

Nos a somlói egészen jólesett.

A nap záróakkordjaként Máriaremetén jártunk, ahol Palival egy baleset és hisztimentes másfél órát töltöttünk, annak ellenére, hogy az összes gyerek a kapuban éledezett, ébredezett. Kolos pingpongozott a felnőttekkel, akik ezt bizonyára nagyon élvezték, a lányok pedig homokoztak, aztán a nappaliban asztal mellet és paradicsomlé társaságában diskuráltak kavicsokról, főzésről, és egyéb nagyvolumenű dolgokról.

Részemről elfáradtam, de nem volt rossz. :)

Az alvás, meg a pápá

Én nem tudom, hogy csinálják, de eddig minden gyerekem minden hónapfordulója után valami egészen újat produkált.

Mikolt, akinek az alvására aztán tényleg nem lehet még egy csendes sóhajszerű panaszom sem, a jeles napot elhagyva úgy határozott, felforgatja a jól működő rendszerét. Nappal eddig is sokszor aludt csak egyet, de azt szó nélkül tette. Most sír, amikor letenném, és egy óra múlva ébred is. Van hogy sikerül visszaaltatnom, de többször határozottan dühös lesz, ha a cumiját próbálom visszaadni a szájába. Ezzel még nem is lenne baj, leszámítva, hogy a csendespihenő nekem is alvással telik... De hogy este tíz körül alszik el, és reggel hat fél hétkor már riadóztat, már nem annyira esik jól.

Ez a fél hetes ébredés eddig is volt, de ilyenkor egy szopi után nyolcig még aludtunk. Most valamiért felébred annyira, hogy bár még fáradt és vergődik, aludni nem tud már. Mire rájöttem... Mellettem szeretne lenni, közvetlenül, nem elég, hogy az ágya ott van. Úgyhogy ma hajnalban átvettem magunk közé, és egy perc múlva édesen szuszogott a hátán kiterülve. Egészen kilencig...

A szombati eső ellenére biopiacoztunk, barátostul. Épp szóba került, hogy mikor is szoktak a nagyobbak anno elkezdeni integetni, mert sem a hétésfél hónapos ikrek, sem Mikolt nem köszön még. :) Aztán elmenőben pápáztunk, és tessék. Mikolt kalipmált, és mondta hozzá, dádádá. Még nem tökéletes, de ígéretes.

2009. április 29., szerda

Kilenc hónapos lett

Ennyi időt töltött pocakban. Másfél éve, hogy velünk van, hogy tudom, egy igazi nyugodt baba, kislány, bújós, mosolygós.

Az elmúlt hónap a mozgásról szólt. Lassan telt el ez a harmincegy nap, engem pedig újra figyelmeztetett, türelmesnek és kitartónak kell lennem, ha szeretném elérni hogy ugyanúgy figyeljek mindkettejükre mint annak előtte, és ha azt szeretném, hogy Mikolt szép lassan behozza a lemaradását. Rengeteget tettünk és rengeteget kaptam. Nem bánom hogy így alakult, bár jobb volna biztosan tudni, minden rendben van.

Kilenc hónaposan ilyen kis Mikoltunk:

Nagymozgás
Alakul :) Egy hónap alatt eljutottunk oda, hogy a kizárólagos balra forgásból jobbra is forog, kúszik egyre lendületesebben, a jobb karjára már egészében támaszt ilyenkor, felhúzza magát négykézlábra, ami ritka, de megy, és felül, bal kézzel támasztva. Ma már ülésből szépen elfordult, visszafeküdt hasra, és elindult felfedezni a függőleges világot is, fejmagasságú dolgokba belekapaszkodik, és türelemmel vár, vajon emelkedik-e tovább a teste. :)



A mozgással egyidőben beindult a pakolás is, az egész lakást bejárja, ami tetszik neki, ott megáll, és dobálja szanaszét amit talál. A dobálás amúgy is megy, evés közben minden, ami a keze ügyébe kerül és ráun, a földön végzi. Hannával sokat "kergetőznek", ilyenkor nagyokat kacagnak, Hanna elbújik, Mikolt pedig megy utána és "keresi". :)
Esik is, illetve borul, ilyenkor aztán panaszkodik.

Finommozgás
Ebben a hónapban fejlődött ez is sokat, eddig igazán csak marokkal fogott, és bár két tárgy összeütögetése nem okozott gondot eddig sem, a cumi visszatevése, vagy a kölesgolyó szájba helyezése csak mostanra tökéletesedett. A varázsitatót még mindig nem fogja meg, ha inni szeretne és elé teszem, inkább kalimpál a kezeivel, semmint nyúlna, és megvárja, míg én adom. A motorozás ezekben a helyzetekben még erősen megvan, egyébként úgy látom, csökkent az intenzitása.

Evés
Elképesztő, hogy mennyire csak azt szeretné, amit mi eszünk. Hogy a négy fogacskájával bármit elcsócsál, és egyáltalán nem eszi már meg a pépeset. Nagyjából összenyomom villával, ha nagyobb darabok vannak a levesben pl., de bármit ügyesen eldolgoz az ínyével, szájpadlásával. A banánt úgy eszi, mint a nagyok. Reggelire rendszeresen rizspelyhet kap, de nem főzhetem meg, hanem száraztészta szerű állapotában "ropogtatja".
Háromszor szopizik egy nap, ha szerencsém van, reggel, alvás után és az esti lefekvés előtt. Hja és éjjel is találkozunk, kétszer... A többi szilárd, reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora. Tízórai nálunk nincs, mert sehova nem tudom beiktatni.

Alvás
Jóalvó. :) Viszont nem alszik sokat szerintem, éjjel 10, nappal 2-3 órát összességében. Altatnom nem kell, elég a cumi, meg a kiskendő a szemére. A takarótól ami eddig a fejecskéjén volt lemondott, ennek örülök, mert az egyre melegedő idő miatt tartottam tőle, hogy meg fog sülni, ha így folytatjuk. A cumi csak addig kell, míg elalszik, ha kiesik a szájából, nem ébred, nem keresi. Sőt gyakran ha éjjel felsír és vissza szeretném adni neki, nem fogadja el, elfordul, kiabál.
...

7400 gramm, 70 centi, 4 fogacskája van kizárólag alul, nő a haja, talán szőkül is kicsit. A szempillája elképesztő hosszú és fekete. Egy kis szeplő is megjelent az arcocskáján, nagyon szeretem. Vékony, pici, és elképesztően kedves.

2009. április 28., kedd

Angéla a konduktor

A múlt héten mentünk volna Biatorbágyra a szokásos heti Kornélozásra, de Hanna is, Mikolt is újra taknyos, köhögős. Lehet, hogy az uszit kiiktatjuk egy időre az életünkből...

Keddre volt időpontunk Angélához, de nem jutottunk el hozzá, mint ahogy a fejlődés neurológiára sem (ide május 21-re kaptunk új időpontot...), sőt a prevenar oltás is elmaradt. A héten viszont mintha kicsit javult volna az állapotuk, ezért felbátorodva elindultam ma Biatorbágyra. Angéla nagyon kedves, türelmes és meggyőző. Mikolt eleinte hatalmasakat mosolygott rá, de amikor a hátát maszírozta, már nem volt túl lelkes. Úgy tűnik, jó helyen találta meg Angéla az izomjainak merevségét, szerinte a vállöv van letapadva kissé. A sokadik verzió ez, de amiben biztos vagyok, az az hogy,

1. Biatorbágyon jó kezekben van
2. Kell a mozgatás, a szakszerű még inkább
3. Elfogadom Kornél és Angéla véleményét és tartiom magam hozzá
4. Ahogy ők nyúlnak Mikolthoz, azon látom a koncepciót

Szerdánként csoportos tornára fogunk járni, ami ezen a héten sajnos még kimarad, mert holnap Hannát viszem homeosdokihoz egy hosszabb beszélgetésre, péntekenként pedig Kornél foglalkozik majd vele. Andit lemondom, (ez négyezer forint kiadást jelentett minden héten) Edithez pedig ha muszáj elmegyünk még. Ezzel remélem lassan végére érünk a számomra végeláthatatlan orvoslátogatásnak, és beáll egy rend, ami úgy fog kinézni, hogy hétfőn tücsökzenélünk, szerdán Mikolttornázunk, csütörtökön csiribirizünk, pénteken pedig Kornélozunk. A kedd szabad, és valahogyan jó volna megoldani, hogy Hanna ne mindig jöjjön velünk, mert sokkal szívesebben van játszótéren, mint bezárva velünk.

Arról pedig egyelőre csak ábrándozom, hogy mikor mondja valaki, hogy kész, mehet.

2009. április 27., hétfő

Hetedik

Ezzel a héttel megérkezett az émelygés. Nem keményebb mint eddig bármikor, leszámítva, hogy eddig nulla, vagy egy gyerekkel csináltam ezt végig. Szép azért, hogy ezzel együtt nem gondolom nehezebbnek, vagy megterhelőbbnek a hétköznapokat, mint eddig, bár pénteken már nagyon várom, hogy hétvége legyen, és ne egyedül kelljen felvennem, etetnem, cipelnem, megbeszélnem, végigmondanom, elmagyaráznom.

Mondjuk a gyerekek is lehetnének a hétvégére jobban tekintettel, de gyanítom ők meg a papával töltenének, szívesebben időt, mint az alvással. Így aztán korán kelünk, de legalább van időnk együtt sokmindenre. Leszámítva ha én épp nem tudok felkelni, de még a szememet kinyitni sem. :)

Jelenleg úgy festek, mint aki hetek óta nem aludt és mint akinek kilenc hónap sem volt elég, hogy a maradék súlyfeleslegtől megszabaduljon. Bizony, kerekedik a kis pocak, főleg délután látszik már egyértelműen.
És előkerült a kívánósságom is, nap közben szinte semmire sem tudok ránézni, a főzés gondolatától is rosszul vagyok, szegény Hanna... pedig neki muszáj adnom. Majd megpróbálom őt megkérdezni, mit csináljak ebédre, hátha az segít. Estére viszont meggylevet, epret, thai tésztát, csípős savanyú levest kívánnék, de negyed tizenkettőkor merre menjek ilyenekért? :)

Kétésfél év

Nézem Hannát, és egy kisóvodást látok. Hol vannak már az evés-alvás-pelenkatartalom gondjai... Nem nőtt nagyot, 93cm, nem is változott a súlya sem, 13 kiló, mégis alakul a teste, egyre kevesebb babavonást látok már rajta. A pocakja változatlan, mondogatja is, hogy nagy a hasam, van benne egy kisfiú meg egy kislány. :) De az arca megnyúlt kicsit, és az egész alakja inkább idősebbnek mutatja a koránál.

Azt gondoltam, túl vagyunk a hisztikorszakon, de két hete újult erővel tört elő, számomra teljesen váratlanul, emiatt gyakran nincs is jó eszközöm a kezelésére. Igazi magánkívül üvöltős, akarooom kiabálós, takony-nyál összefolyós dührohamok ezek, és láthatóan semmi sem képes közel kerülni hozzá, én a legkevésbé. Még formálom mit is tegyek, de nem egyszerű. Pláne, hogy emellett mintha megszűnt volna látni és hallani, semmi olyat nem tesz meg, amit kérek tőle, és mindazt, amiről azt gondoltam már megy, elfelejtette.

Vannak azért jobb pillanatok, amikor nagyszerűeket lehet vele beszélgetni, sztorizik, kitalál, játszik, épít. Énekel, mondókázik, öltöztet vetkőztet. Mikolttal például kivétel nélkül kedves, és még mindig szívesen játszik vele, pár napja kezdtek el bújócskázni, és Hanna nagyon élvezi, ahogy a kis sellőtestvére kúszik utána.

Egyre önállóbb, egyre jobban igényli a kortárs társaságot, emaitt lehet hogy minden meggyőződésem ellenére még idén beiratkozunk az óvodába, de mivel ősszel felújítják, és a kicsiket csak decemberben lehet beszoktatni, mi majd márciusban kezdjük. Hanna persze örül, hogy pontosan minek, azt még nem is tudja, de jó látni, ahogy magabiztosan meséli, hogy az óvodában tanulni, játszani, ebédelni és aludni fog.

A mozgása még mindig hihetetlenül jó, annak ellenére, hogy a napokban több baleste is érte, mert nem koncentrál eléggé, de nincs akadály és addig küzd mindennel, amíg végül sikerül. A legújabb a háromkerekű bicikli, amit hátrafelé már remekül hajt, előre pedig többé kevésbé. Hajmeresztő helykre mászik fel, be, át, és csak reménykedem, hogy nem töri össze magát nagyon.

Nyitott, vibráló, eleven, és újabban nagyon sokszor bújós is.
Az elmúlt időszak legnagyobb változása az alvás terén történt, azzal, hogy délután magától megy lefeküdni. Este még kellünk, de ha kérem, képes elengedni.

Sokszor próbálom felidézni, milyen volt kicsinek, és hihetetlen, de sok mindenre már nem is emlékszem. Hogy hogyan lett belőle ekkora lány... Nagyon gyorsan. Sokkal gyorsabban, mint gondoltam.

Majdnem fél,
majdnem másfél,
és majdnem kétésfél évesen.

2009. április 26., vasárnap

Az elfoglalt

Hanna fürdés előtt ül a wc-n. Vár vagy három másodpercet, majd fel illetve leugrik. Kérdem tőle:
- Nem jön a pisi?
- Nem.
- Hogyhogy nem jön?
- Dolga van.

2009. április 24., péntek

Oxigén

Szerdán voltunk a homeopátiás dokinéninél. Kicsit ziláltan sikerült megoldani hogy Mikolt negyed óra vizsgálat után anyai felügyeletem alól a nagymamáéba kerüljön úgy, hogy közben Hanna is megértse, nem megyek még, várnia kell. Földönfetrengős, üvöltős hisztivel adta tudtunkra, hogy nagy igazságtalanság ami történik. Aztán megreggelizett és elaludt a kocsiban, a nagymamát Dani elfuvarozta a munkahelyére, ők pedig hazamentek abban a hitben, hogy nemsokára utánuk megyek, de sajnos a kocsikulcs Daninál maradt. A Budakeszi-11. kerület-Óbuda-Budakeszi-11.kerület-Budakeszi távot még egészen jól viselték, de amikor itthon kiderült, hogy a lakáskulcsom Daninál maradt és megjártuk még a Lurdy házat is, akkor már eléggé kiakadt mindegyikünk.

Nade vissza az oxigénhez.
A homeosnéninél alapvetően azért voltam, hogy Mikoltról egy hosszabbat beszélgessünk. Amolyan terápiás ülés volt, sok kérdéssel, nekem is hasznos volt újragondolni mindazt ami történt, mióta a pocakomba költözött. És hasznos volt azért is, mert elkezdődött egy folyamat, amire nagyon régóta vártam, holisztikus megközelítése a gyerekeim egészségi állapotának, és annak megőrzése érdekében tett lépéseim egyike.
A burokrepesztés nem tetszett a doktornőnek, bármilyen gyorsan is érkezett Mikolt ezután. Már a múltkor is kapott emiatt az oxigén nevű szerből, lényegében pótlandó, amit a születése közben elvesztett. Most azt beszéltük meg, hogy kapja újra, este és reggel egy adagot.

Mikolt minden homeos szerre jól reagál. A chamomilla neki nyugtató, Hanna mintha meg sem érezte volna a hatását. Az eslő adag oxigénnél viszont nem érzetem különösebb előrelépést, és mert volt elég tennivalóm a napokban, csak tegnap este adtam neki a második adag első felét.

Éjjel egykor kipattant a szeme, szopott egy keveset, de elképszető éber lett és úgy tekergett a kezemben, mintha ki akarna ugrani belőle. Kicsit meg is ijedtem, mert ő ilyet még sohasem csinált. Végül egy óra tekergés, forgás, egy orrszívás és némi folyadékbevitel után sikerült lehiggadnia és elaludt.

Reggel kapta a másik fél adagot. A délutáni alvásból, az én nyugodt, hátonfekvős, kényelmes, mondjuk kis lusta kisebbikem életében először felhúzta magát négykézlábra, rugózott hosszasan, forgott, gurult, majd majdnem lerobogott a nagyágyról olyan tempóban kúszott, és végül többször egymás után felült. Olyan szépen, szabályosan, hogy Kornél jutott az eszembe, meg hogy nem jutottunk el ma hozzá, pedig biztosan megdícsérte volna Mikoltot érte. Támasztott, küzdött, igyekezett, eldőlt, újra próbálta. Nagyon jó volt látni, hogy mekkorát fejlődött pár nap alatt.

Délután a konyhaasztal alatt találtam, ücsörgött és orrot felhúzva vigyorgott elégedetten. Még a végén mászni is fog? :)

Figyelnék

Ha a másodiknál panaszkodtam, hogy nem jut rá elég, akkor most már nem is panaszkodom. Tegnap még az émelygésnek is megörültem, mert jel, hogy valami biztosan van vele, még akkor is, ha semmi mást nem tudok róla. Nehéz, hogy az állandó rohanásban nem jut időm elcsendesedni, figyelni rá, gondolni vele. Nyilván természetes ez, de tudom, ha nem a pajzsmirigy, és nem a ház, és nem Mikolt hurcibálása, akkor kicsit könnyebb volna.

Még négy hét és remélem megoldódik a fentiek közül legalább a házkérdés.
Orvoshoz egyelőre nem megyek, pedig már jó volna tudni, minden rendben. Nem siettetem az időt, de jó volna egy kis info. Amikor először látom a gyerekeimet, hallom a kis szívüket dobogni, elindul egy apró kötődés, és ez most úgy hiányzik.

Ez a hetedik hét, azt hiszem a kilencedikig kibírom.
Néha van kislány érzésem, de többnyire kisfiú. Érdekes, mert elképzelni nem tudom, hogy lehet kisfiunk is. :)

Hírek a pajzsmirigyről

Van lejjebb :):)
A múlt hét végén elég furcsa tüneteket produkáltam, mire végre rájöttünk, hogy mindaz, ami történik, nagyon hasonlít a hipertireózisra. Csütörtöktől vasárnapig három kilóval lettem kevesebb így vasárnap lementem az ügyeletre, hátha attól javul a helyzet, de inkább nem részletezem a stáb hozzánkállását. Saját elhatározásra végül még aznap abbahagytam a gyógyszer szedését, ettől estére sokkal jobban lettem.

Hétfőn déltől egyig vártam a két gyerekkel a háziorvost, hogy adjon beutalót, a gyerekek hiperrendesek voltak, nem kértek enni, nem nyafogtak, hogy aludnának, pedig mindkettő teljesen rendben lett volna. Kedden reggel vért vettek, délután pedig a kezemben volt az eredmény. Hipo. Akkor most mi van?

A gyógyszert hanyagolva felhívtam az immunológust, aki csütörtökön megnézett és megerősítette, hogy nem hiper, hanem hipo, mert nem a tünetek számítanak, hanem a kémia, és megemelte a gyógyszeradagomat.

Ma kezdtem újra a tiroxin szedését, egyelőre nem vagyok sem rosszabbul sem jobban mint nélküle, de én ezt akkor sem értem.

2009. április 23., csütörtök

Na sziasztok!

A héten sokadjára kellett orvoshoz mennem, mennünk. A csütörtök csiribiris nap, és hogy Hanna oda eljusson, a doktorosdiból meg kimaradhasson, úgy gondoltam, megkérdem Katit mehet-e egyedül. Kati elvállalta, közben pedig Lencsi és Mariann is eljöttek Hannafelügyelőbe, tornapróbálásra.

Itthon kis hátizsákba pakoltam az úticsomagot, felöltöztettem Hannát, aki majdnem nekiindult Hidegkútnak egyedül, végül sikerült rávennem, hogy várjon egy kicsit, mert szívesen elviszem, gyalog messze lenne.

Amikor pedig leparkoltam a művház előtt, és kiszállt, megfogta a kis cókmókját és a válla felett futtában szólt nekünk:
- Na sziasztok!
:):) Alig értem utol, és szerintem nekem volt nagyobb szükségem rá, hogy bekísérjem. :)

2009. április 19., vasárnap

Függőség

Volt egy játék, amiben arról kellett volna írnom, milyen függőségeim vannak. Nem nagyon vagyok lelkes játékos, de miután az elmúlt időkben többen kérdezték, honnan a lányok sok csinos ruhája, vallomással kell kezdenem.

Az egyik nagy függőségem a lányok ruháinak kiválasztása, beszerzése. :) Azt hiszem, nem vagyok igazán sznob, de az tény, hogy a ruhatárukban véges számú márka, szerintem (bár ezzel lehet hogy egyedül vagyok...) nem végtelen számú darabja található.

Hiszek abban, hogy egy jól kialakított dizájn bizonyos embereket vonz. Itt van mindjárt az egyik kedvenc példám, az ikea-kika ellentétpáros. Vannak akik az egyiket és vannak akik a másikat preferálják, olyannal nem nagyon találkoztam, aki mindkettőt egyformán kedvelte volna. Valahogy így érzem a kisruhákkal is. Példul a next számomra minőségileg teljesen rendben van, és mégsem a miénk. Vagy a méretezés miatt, vagy mert nekem sok a rávarrt húzott hímzett ezaz bennük.

Öröm ha jó minőségű, tartós és szép dolgaink vannak, szeretem hogy ha a gyerekeimre nézek, azt látom csinosak. Egyfelől lányok, másfelől pedig úgy gondolom, hogy az igényességet kicsi korban kezdi el kialakítani a szülő, és ez nekem vonatkozik arra is hogy mit eszik, mivel játszik, és arra is, hogy mit hord. Nem a márka számít, bárcsak lenne több, amiből választhatok, ezzel együtt mára úgy látom, megtaláltuk azt, amiben leginkább magunkra ismerek.

Hannával voltam várandós, amikor először nyaraltunk Spanyolországban, és találtam egy outletet. Igazi kis parndorf csak olyan márkákkal, mint gucci meg prada. Gyerekholmiból is volt bőven kínálat, én mégis a legjobban a Petit Bateau márkának örültem, amit egy régi barátnőm ajánlott mikor még nem is volt gyerekem, aztán idehaza a Momban kiderült, hogy elképesztő áron lehet beszerezni a ruháikat. Egy kisbody 6000 forint... Kint viszont olcsó volt és gyönyörű. Így aztán megvettem Hanna egy éves koráig az összes alsóneműt aztán egy évvel később a két éves koráig kitartó készletet, majd következő évben még két méretet. Idén kifogyunk belőlük sajnos.:) Egyszerűen azért szeretem, mert elnyűhetetlen, és szép. Volt pár próbálkozásom egyéb márkákkal, de mind megbukott. Pár hónap viselés után kifakultak, elnyúltak. Most épp Mikolt hordja amiket Hanna kinőtt és szerintem még két gyereket biztosan kiszolgál.

De ez csak nyáron látszik. Ami viszont mindig... Gap. És újra és újra. És soha nem csalódom... Néha Old Navy, ha nagyon romantikus hangulatban vagyunk, akkor egy egy darab Pumpkin Patch vagy Monsoon. Tetszenek az Oilily és a Mini Boden darabok is, de az valahogy mégsem mi vagyunk. Mára odáig fejlesztettem a gaphez fűződő viszonyomat, hogy címkevizsgálat nélkül felismerem. Rámtalált, egymásba szerettünk, és a lányoknak tényleg nagyon jól áll. Szerencsémre, vagy sajnos itthon nem lehet kapni, ahol meg igen, oda meg mi nem járunk. :)

Így aztán marad az aukciós intereneten is megoldható formája a vásárlásnak, vagyis kezdetben vatera és teszvesz, (a vaterán van egy nagyon kedves állandó eladónk, akinek egy évvel idősebb a lánya mint Hanna, így mindig egy évvel előrébb járunk a készletben, ami hasznos is, mert csak a dobozban kell keresnem a szekrény tetején, ha jön egy évszakváltás és épp kinőttünk egy méretet) aztán átpártoltam az e-bayre. Angliából és amerikából jön a posta, mosolygok is Hannán, amikor valaki megkérdi, honnan van az a helyes kabátja, és azt válaszolja, hogy: A postás Marika nénitől kaptam. :):) Még postával együtt is olcsóbb, mintha a c&a-ban vásárolnék új ruhákat, igaz, hogy így a készletünk majdnem 99% már volt valakin, de ezt a legtöbb esetben senki nem mondja meg.

Néha azért persze elcsábít egy drágább darab, de a legtöbb ruhájuk párszáz forintos. Van hogy akár háromezer forintba is belekerül mindennel együtt, de ez a ritkább. Ami pedig különösen kényelmes, hogy nem kell a boltokat járnom, hanem házhoz jön a ruhatár. :) Kevés kivétellel nem találkozunk azzal ami a lányokon van. :):)

Ps.: Kata Kedves, megnéztem neked, és a majmos overálból már csak 2-3 éves méretet találtam. :(

És felült

Sukorón jártunk ma, arborétumban, ami csak a körítés volt egy jó nagy pokrócozós, játszós, nyártervezgetős délelőtt-délután mellé, Sáráékkal, de erről egy másik bejegyzésben. Amúgy is el vagyok maradva egy halom Sárás barátos poszttal...

Nos a pokróc varázsa, ugyanazé, amiről tegnap áradoztam, ugyanazé, amin Hanna életében először felült, Mikoltot is megihlette. Kellett hozzá persze az is, hogy egy enyhe lejtőn terítsük le, de mindenesetre háton fekvésből oldalra gurult, aztán felhúzta a kis lábacskáit, majd kitámasztott alkarral, végül kinyújtotta az erősebb balt és felült!!! :):):) Kétszer egymás után, Misi tanuskodása mellett. Daninak sajnos csak az örömhírt tudtam elújságolni, mert a kis fókánk nem strapálta magát többször, illetve végül még egyszer bemutatta ugyanolyan tökéletes technikával mint az előző kettőnél, mielőtt összepakoltunk volna.

Kellett nekem panaszkodnom?

2009. április 18., szombat

Fogak

Mikolt az elmúlt pár hétben három fogat növesztett. Szép csendben, talán csak az éjjelek lettek sűrűbben cicizősek miattuk, vagyis az egy ébredés háromra nőtt. Ahány fog... A negyedik helyén is érzem a dudort, lassan az is kibújik. Mind a négy alul, felül pedig egyelőre nyoma sincs effajta változásnak. Viszont az én szerencsém, hogy az esti szopi végeztével rendszeresített harapással felhagyott.

Biorandi

A jóidő beköszöntével újra rendszeres látogatói lettünk a biopiacnak. Abbéli hitemben, hogy Mikolt az én főztömmel is beéri, három hete még lelkesen vásároltam, majd miután a kis válogatósom kétszer egymás után szájcsukva fordult el ebédnél, (megkóstoltam, finomat főztem...) kicsit alább hagyott a lendületem. Ma pl. meg sem néztem, mennyi pénz van nálunk, ott derült csak ki, hogy egy ezer forinttal sikerült érkeznünk.

De a piac nem kizárólag a sok finomság miatt tart számot az érdeklődésünkre. Mikor Hanna kicsike volt, Sáráékkal, Mátéékkal, Gergőékkel itt randiztunk. Egy nagy pokrócon tanyáztak a gyerekek meg az egyik szülőjük, a többiek meg vásároltak. Itt 10 hónaposak :)

Azóta gyarapodott a létszám, kistesók érkeztek, Mikolt, Lilla és Míra. A kiscsajok eddig nem látták egymást élőben, csak képről ismerték egymást. Már épp indultunk volna egy rövid Gergőtalálkozást követően, amikor befutottak az ikrek is. Sáráék Margitszigeteztek, úgyhogy a nagy pléd ezúttal elmaradt, volt helyette két kisebb, bár a kicsilányok még nem merészkedtek hasra, Mikolt pedig csak egy ideig füvezett rajta. Volt viszont barátkozás, mosolygás Mikolt részéről, megfontolt szemlélődés az ikrek részéről. Épp olyanok, mint Máté. :)
Igazi közös képet nem sikerült készíteni, valamelyik "nagy" folyton szökésben volt... :)

2009. április 17., péntek

Mocorgi

Amennyire két gyerek különbözhet, annyira mások a mieink. Amiben Hanna erős, abban Mikolt kevésbé és fordítva.

Egész biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított, hogy eljutottunk Kornélhoz, hogy betartottuk, amit kért tőlünk, hogy Mikolt egyre többet van földön és egyre kevesebbet kézben. Amikor itthon felveszem, sokszor fordul már ki a karjaimból, és ez nagyon jó érzés. Egyre ügyesebben kúszik, bár a fókalábazás még mindig megvan. Kezd rendesen karon támasztani, bár hamar elfárad és leteszi a súlyt az alkarjára. Négykézlábra még nem húzza magát és mivel már megszűnt az a reflex, ami rávezetné erre, csak reménykedem, hogy egyszer rájön a mikéntjére. Ha felállítom négykézlábra, rugózik, és kiül oldalra, sőt a forgásból már igyekszik ezt a pozíciót megtalálni, de még láthatóan kell erősödjön a karja, hogy megtartsa magát.

Ezek az örömök, de persze jut aggódás is minden napra. Tegnap pl. azt játszottuk, hogy az ölemben a hátán feküdt és csiklandoztam, amire ő tele szájjal kacagott. Sosem néztem még a szájpadlását, ezért nem tudom, mindig ilyen volt-e mindenesetre megrémültem. A szájpadlása jobb oldalában van egy egészen mély vályat. Mintha nem csontosodott volna be rendesen az a rész. Este történt, így lehetőségem sem volt felhívni a doktornéninket. Nem mondom, hogy nyugodtan aludtam, reggel aztán kértünk időpontot, este hatkor fogadott bennünket. Mint mindig, most sem volt rendelés, csak miattunk vette fel újra a fehér köpenyét.

Nincs baj, bár tény, hogy van egy kis eltérés, de nem vészes. Adjam a D vitamint nagyon szorgalmasan, ennyi. Bennem pedig itt a kérdés... Vajon mi fog még kiderülni? Úgy szeretem ezt a kisgyereket... És nyiván amin nem tudok változtatni, azzal meg kell békélnem. De amíg kiderül, hogy tudok-e vagy sem...
Úgy döntöttem, elmegyünk fejlődés neurológiára, csak a magam megnyugtatása végett. Jövő keddre van időpontunk, a 11. kerületbe.

Amire álmomban sem gondoltam

Hanna Mikolt érkezése óta nagyjából rendszeresen átalussza az éjszakákat. Nagy mérföldkő volt ez mindannyiunk életében, én pedig mérhetetlenül hálás vagyok neki, hogy bár hosszadalmas az esti elalvás, legalább éjjel nem kell kelnem hozzá, kevés kivétellel persze.

Egy hete újabb nagy lépést tett az alvás terén. Ebéd után kis játék, ő mondja, hogy : Három perc, jó?, aztán ez a mondta hagyta el a kis száját: Aludjunk... Hú. Elsőre nem is hittem a fülemnek, de tényleg bemasírozott a szobájába, megkereste a kendőt, cumit, bebújt az ágyba és még be is takarózott. Igyekeztem visszafogni a hangos mosolyt, cseréltünk pelust, elköszöntem, és kijöttem tőle. Aztán letettem a kicsit is, és vártam. Aludtak. Hanna majdnem két és fél órát.

És ezt azóta is így csinálja, vannak variációk, pl. a kanapéra fekszik le és be kell vinni az ágyába, de az, hogy szól, idő van, aludni szeretne, változatlan. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan, hogy Hanna aludni akarjon... Önként. :) Nagyon örülök neki, és főleg annak, hogy látom, ez neki mennyire jó.

Kagylótéma

Az első trimeszteri rosszullétek nem ismeretlenek számomra, de fogyni még egyszer sem sikerült eddigi pályafutásom során ebben a nem is olyan rövid 12 hétben. Még csak most kezdtem a hatodikat de máris fél kiló mínuszban vagyunk. Csak tudnám, hogy ha minden kijön, amit bevittem a kis testembe, akkor mitől nő a picike. Csak reménykedem, és próbálom kitalálni, mi az, ami bennmarad. Mondjuk legalább nem hányok... És legalább nem 56 kilóról indultam, hanem 64ről...

Megint okosodtam

Kornélnál voltunk... :)
Hannát is elvittem magammal, két szoba van, tele érdekes eszközzel, játékkal, így kedvére jöhet mehet, ismerkedhet. A foglalkozás előtt Hanna mellettünk ült, figyelte Kornélt, ahogy telefonál. Aztán kiment.
Kornél első kérdése nem Mikolttal volt kapcsolatos. Azt kérdezte, hogy Hanna mindig a két térde közé ül-e. Bevallom, sohasem figyeltem erre különösen, de azt hiszem sokszor játszik így, és mivel kényelmesen teszi ezt, nem is tűnt föl. Kornél szerint azokra a gyerekekre jellemző ez, akik korán felállnak, előre felé esnek a lépéseik próbálgatásánál nem a popsijukra huppannak, és ezek közül a gyerekek közül a legtöbben elég későn kezdenek beszélni.
Nem is ismeri Hannát, mégis minden, amit mondott úgy van. És ezt csak ebből az ülésből... Na jó, neki ez a dolga. De nekem ki mondaná meg, ha nem lenne egy kis Mikoltom is?
És hogy miért nem jó ez hosszútávon? Egészség szempontjából azért, mert befelé dönti a lábfejet, lúdtalpat, süllyedést okozva, idegrendszerileg pedig azért nem, mert nem elég érett az IR még ehhez a mozgáshoz, ami miatt kimaradhatnak lépcsőfokok a fejlődésben, amik későbbi magasabb szintű feladatok megoldásának nehézségében köszönhetnek vissza, pl. iskoláskorban. Azt javasolta, majd öt évesen nézzünk részképesség tesztet, ha esetleg valami maradt nála, az 5 és 7 éves kor között még könnyedén korrigálható az iskola előtt. Nyilván nem törvényszerű, hogy bármi legyen, de legalább tudom, hogy dolgom van ezzel.
Addig pedig szépen rá kell vennem Hannámat, hogy előre nyújtott lábacskákkal üljön.

2009. április 16., csütörtök

Nehezen

Pedig még csak épp észrevettem, már kezdődik is. A rosszullét, a pihenni vágyás, az érzés, hogy semmire sem vagyok alkalmas.
Tudtam én, hogy ez ilyen, mert mindegyiküknél ilyen volt. És mindegyiküknél kértem magam is, meg mindenki mást is, szóljon, hogy eszembe juthasson, mire vállalkozom. Nem segített. Erősebbek az ösztöneim, a vágy a babaillat, az újszülött a sok gyerek, a kistestvér után. Azért ha valaki mostanában megkérdi mennyit szeretnék, azt hiszem simán beérem hárommal...

És természetesen mint eddig mindig félelem is van bennem bőven, olyan nagyon az eleje még, és milyen messze van a 12. hét. Mintha utána már nem is történhetne semmi velünk. Nekem mégis ez a kritikus pont, most is. Fáj a lábam, hányingerem van, hulla vagyok, és a vitamintól azt hiszem olyan rosszul vagyok, mint amikor nagyon, de nagyon influenzás voltam.

Szeretnék mindegyiküknek annyit adni, amennyit kívánnak, Dani szegény az utolsó, de lehet, hogy én. Még nem fogtam fel, hogy vigyázni, törődni kell a belsővel, hiszen egy új élet kezdődött, ami a legnagyobb csoda. Igyekszem...

2009. április 13., hétfő

Kis váratlan

Úgy tűnik, újabb lépést tettünk a nagycsaládos létünk felé . Mikolt születése óta érzem, hogy akár jöhetne is a következő kicsi. Ebben nagyjából ki is merül a tervezés, hiszen olyan kicsi még a picike is.

Pár napja azt érzem, valami készül belül... Már háromszor éreztem ugyanezt, majdnem biztos vagyok a dolgomban, ennek ellenére nem bírtam megállni, hogy ne küldjem el Danit ma délelőtt a gyógyszertárba. Húsvét hétfő, szép tavaszi nap, ügyelet. Dani nehezen állt rá, mert nem mindegy hogy ma vagy holnap derül ki, hogy tényleg igazam van-e? Nekem nem.

Két csík. Kissé ijesztő, és majdnem fel és befogadhatatlan. Az ötödik hét, amikor még bármi lehet, amikor még olyan sérülékeny. Billeg mindkettőnkben az érzés, és persze nincs is kérdés a döntésünket illetően.

Este mikor Hannát altattam, mindenféle képek jöttek menetek, és szép lassan elindult bennem valami jó. Örülök hogy decemberi lesz, talán annak is, hogy lehet fiú is, lány is, bár most hihetetlenül fiú érzéseim vannak. És féltem a lányokat. Hannát, hogy újra háttérbe szorul majd, Mikoltot, mert ő még fel sem fogja majd, mi történik, és a Picikét is, hogy minden rendben legyen vele is, velünk is...

2009. április 10., péntek

Süncsalád

A mai napot, ahogy a héten nagyjából mindegyiket, legalábbis a délelőttöket a házban töltöttük, a gyerekek legelésztek, Mikolt leginkább, Hanna pedig dacolva a milliónyi apró bogárral, akik a homokozó kissé elhanyagolt voltára való tekintettel ellepték azt, várat épített. Én szokom az új környezetet, vagyis a kapával, metszőollóval, gereblyével járom a zugokat és amit lehet rendbe teszek. Örömmel, hiszen a miénk, a gyerekeké, és jólesik az eredményben gyönyörködni.

Ma az egyik leggazosabb, legelburjánzottabb részt próbáltam csinosítani kicsit, van egy hatalmasra nőtt borostyánunk a garázs sarkában. A falra is fut, meg a ház mellett is, ezeket akartam visszavágni, a többit pedig az út melletti kerítésre terelni, ott lenne a legjobb helyen. Olyan volt, mintha egy dobozra futtatta volna az előző tulajdonosa, de csak magasra nőtt, amiből az is következik, hogy a doboznak hitt rész a vaskos szár, ami alatt viszont gaz, döglött béka teteme (brrr) és avar volt. Miután jól megfazoníroztam a bokrot, következett volna az avar. Amint kikotortam, egy ijedt és igencsak álmos sün bukkant elő alóla, és igyekezett nyugodt helyet találni magának.

A társa békésen szunyókált, őt nem sikerült felkölteni szerencsére, bár Hanna, miután felfedezte, hogy mekkora kincseket rejt a hely, minden áron szerette volna közelebbről is megismerni mindkettőt. Végül sikerült abban megegyeznünk, hogy a közelébe teszünk egy darab almát, és hagyjuk, hogy visszaaludjon, mert a sünnek este van fontos dolga.

2009. április 8., szerda

Néhány dolog

Van néhány olyan használati eszköz, amit nagyjából ezer éve készülök beszerezni, mert elég intenzív ellenállással kell megküzdenem miattuk. Az egyik a kerti homokozó, amire remélem a húsvét megoldást hoz majd, a másik pedig a csúszda. Csak röviden egy lista, amikre szintén rengeteget kellett várnia Hannának, és persze nekem lett igazam, hogy nem csak három napig tartott a lelkesedése. Szóval.
- ugráló
- babaház
- konyha
- vasaló
- telefon

Hirtelen...
Nos szégyen vagy sem, nem vasalok. Úgy gondolom, a vasalás az egyik legidőigényesebb és legfeleslegesebb házimunka, amit valaha nőnek kitaláltak. Az egyetlen, ami miatt előkerül a deszka, meg a vas, azok Dani ingei és az egyetlen aki vasal az szintén Dani. Az ingek pedig vasárnap délelőtt, tv nézés közben szoktak rendbevasalódni, hacsak nem építkezünk épp, mert akkor tegnapról mára, az éjjel közepén. Az eredmény pedig természetesen a reggel is a nappaliban elmélkedő tartozékok.

Nos az egész sztori csak ezért volt érdekes:

És ha a csúszkát már megunta, jöhet egy kis szörfözés.

Végeláthatatlan, megunhatatlan, és természetesen nem én támasztottam a kanapénak a deszkát.

Majmonc


Most, hogy itt a nyár, megérkezett az overál, amit ijedtemben rendeltem két hete, mivel a mackóbunda kezdett igencsak feszessé válni. Épp jó hogy ideért, mert nagy szükségünk van rá... Viszont elég nagy, így remélem ősszel majd hordjuk is. Most akkor télleg kistrikók kellenek?

2009. április 3., péntek

A mű kész

Vass Zoli olyan pozitív energiákat hozott, amire nem is számítottam. Gondoltam, hogy nagy lépés lesz a kemence, de hogy ennyire, azt nem sejtettem. Minden délelőtt megyünk a lányokkal, és mikor befordulunk a sarkon, izgatottan várom, vajon mennyit haladt, hogyan néz ki most az alkotás.
Két nappal a megérkezése előtt rajzoltam egy skiccet, valamit, ami tetszene, a fejemben pedig volt egy álom. Zoli pedig készségesen, alázattal az összes kicsiny hóbortom felé, épített. Kedden jött, szombaton megy. Négy nap alatt formálódott a keze alatt az agyag, és mára elkészült. Keresem a hasonlatot, milyen ez. Mint amikor babát vár az ember, és próbálja elképzelni az arcát, a kezét, a szemét, és amikor végre megérkezik, épp olyan. Amilyennek lennie kell.
Hát ilyen a mi kemencénk. Zoli úgy érzett ránk, ahogy kevesen, Bertát kivéve. Mintha kitalálta volna a gondolataimat, mintha belebújt volna egy kicsit a mi életünkbe. És helyettünk, nekünk épített olyat, amilyenről álmodtunk. Csak most kész, és kézzel fogható és ropog benne a tűz.
A kőművesünk, aki szintén hihetetlen jóember, tegnap azt mondta, hú ez nagyon szép...

Ma este, amikor utoljára megnéztük úgy, hogy Zoli is ott volt, úgy éreztem, ha semmi más nem készülne el a házban, akkor is készen volna. Maradni szerettem volna. És bánom, hogy Zolival nem találkozunk többet nap mint nap. Nagyszerű ember, és fantasztikus mester.

Néhány kép a majdnemkészről


És egy Zoltánnal.

Kornélnál jártunk

Ma délben újra Biatorbágyon voltunk, mind a négyen.
A tapasztalat ugyanaz, Kornél a leggyerekbarátabb ember, akivel valaha dolgom volt. Jó lenne persze, ha mindenki, aki kisgyerekekkel, csecsemőkkel foglalkozik ilyen volna, ezzel együtt nagyon örülök, hogy eljutottunk hozzá.

A lényeg, megnézegette Mikoltot, megbeszéltük, mi történt az elmúlt egy hét alatt, nagy labdán tornáztak, és egy fél óra múlva végeztünk is.
A történések az elmúlt hétről:
- Minden nap forgattam, hempergőztünk a nagyágyon.
- Minden nap igyekeztem rávenni, hogy a jobb oldala felé megforduljon.
- Igyekeztem kerülni az ültetést és a függőleges testhelyzetet.
Az eredmények:
- Tegnap először egyedül átfordult, játékból, és nem minden motiválás nélkül, de nekem ez is nagy szó.
- A jobb keze sokkal többször van nyitva, bár sokszor még ököllel támaszkodik.
- A motorozás mintha kevesebb volna, persze hason fekve kevesebb a lehetőség is a csuklóforgatásra.
- Egyre lendületesebben kúszik, a csípőjét emeli, de a lábát még nem hajlítja hozzá.
- Hason fekve oldalra tornázza magát, az egyik karját kinyomja, és billenti a csípőjét, mintha a felülés kezdeményei lennének ezek a mutatványok.

Kornél azt mondta, hogy bár nem lát semmi igazán aggasztót, hiszen a normál tartományba belefér, hogy még csak most kezd kúszni, szíve szerint még foglalkozna velünk, mert a forgásnak még rögzülnie kell, és a nyújtott kartámasz sem megy, amiből arra lehet gyanakodni, hogy nem csak ezzel a támasszal lesznek nehézségek, ezen pedig segíthetünk. Így két hét múlva megyünk újra, addig forgatnom kell, és segíteni ráérezni a könyék kinyújtására. Ezt nem nagyon szereti, de gondolom idővel, ha erősödik, sokkal jobb lesz.

Feltettem neki a kérdéseimet is, az albán csecsemőkről és a természeti népek hordozási szokásairól. Az ő válasza:
Sem az albán gyerekek esetén, sem a természeti népeknél nincs szükség olyan kifinomult intellektuális készségek használatára, mint a mi világunkban. Ott a szülők nem kívánják egyetemre küldeni a csemetéiket, Kornél megfogalmazásában az sem nagy gáz, ha egy egy felnőtt kiteker néhány kecskelábat, vagy odasóz a társának, amit nálunk pl. magatartászavarnak címkéznének. Ott nem szúr szemet, ha valaki nem tud megtanulni írni olvasni, vagy nem nagyon beszél. Náluk nem kell megküzdeni a diszlexiával, vagy nem érdekes, ha valaki autista. Plusz nincs köztük mozgássérült kerekesszékben mert sok népnél egyszerűen megoldják, hogy ne legyen...

Nos engem meggyőzött, és szeretném, ha Mikoltnak sem lenne gondja a későbbiekben valami olyan miatt, amin most tudok változtatni, segíteni neki. Úgyhogy "tornázunk". :) Játékból, ahogy Kornél kérte.

2009. április 1., szerda

Az a vágyva vágyott udvar

Amikor télen először voltunk a házban úgy, hogy már a miénk volt, Hanna nem szívesen merészkedett kintre egyedül. Kellettem a felfedezéshez, bármilyen bátor is amúgy. Eltelt pár hónap, és mára egészen otthonosan mozog minálunk, bevette a mászókát, kezdi kipróbálni a homokozót is, ami némi kivánni valót azért hagy maga után, de legalább van egy kis bája, és lelkesen kóborol, nézelődik.

Nőnek a virágok, kezdi a kert a tavaszi arcát mutatni, nekünk pedig minden napra jut valami meglepetés, nőszirom, tulipán, nárcisz. Tegnap egy metszőollót kaptam, amivel el is kezdtem csinosítgatni a kiszáradt bokrokat, lassan de haladok.

Mikolt főleg kézben szeret lenni, nem is meglepő, de azért tegnap a nagymamival együtt egy pokrócot is vittünk magunkkal, amin Mimi egy pár percig el is időzött. Hanna közben sóderozott, lapátolt, hangyákat kergetett, bokrokat vizsgált.

Nekem pedig újabb felfedezés jutott, mégpedig, hogy a saját kertünkben mi vagyunk otthon egyedül, és senki sem zavar. Dani szerint igazi növényevő vagyok, aki csak akkor nyugodt, ha semmi zaj, betolakodó, vagy a veszélye sincs. És milyen igaza van...

Kis válogatós

Hanna mindenevészete után néha meglepődöm, hogy Mikolt mit és miért nem eszik. Azt már kitapasztaltam, hogy a darabosabbat szívesebben fogyasztja és hogy van egy két abszolút favorit, mint a gesztenyés-almás csirke. Viszont miután kiszámoltam mit jelent anyagilag a napi négy üveg bébiellátmány, dobtam egy hátast és sürgősen valami alternatív megolád irányába kezdtem el keresgélni.

A homeos dokinéni azt mondta, hogy az új gasztroirány szerint hét hónapos kortól lassan bevezethetők a gabonafélék, vagyis a teljes kiőrlésű ezaz, így arra jutottam, vacsorára főzök egy kis tejbegrízt, amihez rizstejet és tönkölyteljes darát vettem. Persze mondanom sem kell, hogy Mikolt fintorgott, rázkódott, (imádom ilyenkor, hihetetlen vicces, csak ugye nem lakik jól a grimaszolástól) és nem ette. Főzelékbe kevertem, úgy sem. Végül előkaptam egy üveges paszternák krumpli egyveleget, amit még sosem evett, a vége ugyanaz lett. Persze mit csodálkozom... Nem volt kedvem újabb adagot kinyitni, Hanna meg amúgy is nagy lelkesen ajánlkozott, így nekiadtam a kanalat és a nem mindennapi feladatot, segítsen megetetni a kicsit, hátha neki sikerül.

Amit láttam, attól teljesen elérzékenyültem. Hanna az én szavaimmal kedvesen bíztatta Mikoltot, aki pedig nyitotta, vagyis kiakasztotta az állkapcsát és nyelte a főzit. Volt benne vigyorgás, kacagás, maszatolás, de végül elfogyott az egész. Mi meg csak néztük őket, néha megtöröltem az egyiket vagy a másikat, és örömködtünk.

Ma a dédi krumplilevesével kínáltam meg a kis fiókát, összetörtem villával a sűrűjét, majdnem két decit evett belőle. Hiába a házi koszt az házi koszt...