2009. augusztus 3., hétfő

Születésnap nagycsaláddal

Szombat délutánra hívtuk meg a nagyobb családot Mikoltünneplésre. Kerti sütögetést terveztünk, amihez a nagymamák salátákat készítettek, a dédi pogácsát sütött, Csilla pedig tortát csinált. Sanyiék hozták az elektromos grillezőt, miután a bográcsozást eszközök hiányában lemondtuk.

Hagyomány lassan, hogy a lányok neves napjaira nálunk gyűlünk össze, jó látni egészben azokat, akiknek a mieink fontosak. (Csak apám és a másik dédi hiányzott, de erről majd egy másik bejegyzésben egyszer...hogy egy táviratot sem küldenek, azt már szívemre sem veszem, csak egyszerűen nem értem...) Jó látni, ahogy a lányok mindenkinek szaladva, ujjongva örülnek, hogy csillognak a szemek, és egyszerűen jó együtt.

A nyári gyerekségnek és a kert meglétének köszönhetően természetesen az udvaron köszöntöttünk, bár elég meleg volt mikor a többség érkezett, idővel kellemesebb lett odakinn ücsörögni. A fűben rejtettük el az ajándékokat, ma Hanna is kapott meglepetést, amin kívül Mikolt ajándékaira is ő volt inkább kíváncsi.

Családi összefogással Mimi egy babakocsit kapott, masszív, erős darabot, amibe bele tud kapaszkodni úgy, hogy az nem borul fel. Kapott egy rongybabát, aminek látványosan örült, ez volt az első amivel igazán játszott. Kaptak könyveket, fürdős játékot, és egy zenélő, beszélő sütifalót is, Hanna életéből ezek a típusok kimaradtak minket kímélve, de beláttam, ezek nélkül nem teljes a készlet.Hanna nagylányos hintát kapott, és egy udvari tologatós bevásárlókocsit, de legszívesebben persze Mikolt babájával és az új babakocsival játszott.
A bontogatás közben Dani nekilátott a sütögetésnek, az illatok hamarosan mindenkit az asztal köré csaltak. Nagyon jól sikerült a vacsora, csak a kis ünnepelt türelmetlenkedett az etetőszékében, így amikor végre tortabontásra került a sor, a legtöbben már annyira jóllaktunk, hogy alig bírtunk a három süteménnyel. A mamám gyümölcsrizséből a végén már alig fogyott :)

Volt gyertya, tűzijáték, és Mikolt is egyre ügyesebben fújta már. A lányok segítettek a torta feldarabolásában is, jövőre már ehhez sem kellek:). Aztán volt szomszédolás, a dédi egy régi ismerősét látogatta meg egy házzal felettünk. (kicsi a világ persze...) Besötétedett, mire asztalt bontottunk, a szúnyogok is kergettek egy kicsit bennünket, és majdnem 10 óra volt, mire a lányok a kádba kerültek.

Örülök, hogy itt élünk, hogy ilyen családunk van, és hogy ilyen gyerekeket kaptunk.

Félidő

Eltelt húsz hét.Merengek, elképzelem milyen lesz húsz hét múlva. Annyira megszoktam, hogy pocakos vagyok, hogy lassan nem is emlékszem, milyen amikor elférek keresztben ott, ahol hosszában nem. És még mindig meglepődöm, ha valaki észreveszi a várandósságomat.

Pedig már csak mégegyszer ennyi és egy újszülöttel leszünk többen. Kis csomaggal, babaillattal, tejszaggal, sírással, még több éjszakázással, és még több mosolygással. Remélem. Féltem a lányokat, Hannát megviseli a jelen is. Mikolt baba még, szeretném hinni, hogy ketten is elférnek a kezemben, úgy hogy Hanna sem marad ki.

Még mindig félek a feladattól, bármennyire nagyszerű is. Szeretnék sokkal több türelmet, a mostaninál több erőt. Nem az bánt ha alakulunk, hanem ha szomorúak körülöttem. Ha érzem, fáj és nem tudok mit tenni. Ha kénytelen vagyok azt mondani, várj egy kicsit, és ők nem képesek még rá. Pedig nem megy minden egyszerre... Mégha tudok is állva szoptatni, mesélés közben főzni, vagy félkómában végigcsinálni napokat...

Nem változtatnék azon amit kaptunk, csak magamon. És nem tudom megy-e, nem tudom sikerül-e...

Húsz hetem van, hogy felkészüljek, elfogadjam, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Várom Áront, szeretem hogy mocorog odabent, szeretem, hogy nem féltem őt a lányoktól. Hanna sokszor mondja, ha hozzám bújik:
- Jaj mama, nyomom a pici babát.
Áron türelmes, finom, csendes. Tudom, hogy megkap mindent, amire szüksége van. De miatta is fáj a szívem néha, az állandó lelkiismeret furdalás pedig Mikolt óta ismerős.

Az hogy fizikailag hogy vagyok, csak ritkán jut eszembe, elkezdett égni a gyomrom, néha fáj a derekam, de nem veszem észre egyiket sem, csak ha nagyon erős. Különben pedig emelek, hajolok, guggolok, csak sétálni nem szeretek hosszan. Jó volna többet aludni, de jó volna többet simogatni, babusgatni, puszilgatni a nagyobbakat is.

Három gyerekem van. Mindet egyformán erősen szeretem, és egészen hihetetlen, ahogy erősödik az érzés mindhármójuk felé nap mint nap.

Hőség

Lent épp kellemes, de csak ha kintről érkezik az ember. Fent napok óta majdnem harminc fok van, éjjelre sikerül 27, de van, hogy 25 fokig is letornászni a meleget, Dani este locsol, hátha az enyhet ad, és nem növeli a szúnyogok számát.
Nappal csak aludni megyünk fel, és minden redőnyt leengedve hagyok, de még így is csak az tud pihenni, aki hulla fáradt. Pl. én. Na jó, ők is alszanak, legalábbis valamennyit.

Éjjel is költözködés van, Hanna rendszerint nálunk kezd, (a héten volt hajnali 5ös... elalvás, de 11 előtt még nem sikerült eddig...) aztán van hogy elidőzik egy keveset a sajátjában, majd visszatér. Előkerült a szivacs újra, hogy legalább a pocakot megkímélje a rugdalózástól.

Mikolt elalszik rendesen, de egy körül ébred, iszik, aztán vagy jön, vagy marad. Vagy sokszor kelek hozzá a továbbiakban, vagy kevésszer, de hajnali 6 körül ő is nálunk landol.

Nehéz így pihenni. Hanna miatt be kell csukni mindent, különben egy örök kérdés az éjszaka:
- Mama mi volt ez a zaj?

És természetesen mindezek eredményeképpen van egy zombi mama, egy matricák legmatricábbika kisebb és egy vinnyogó, nyűglődő nagyobb.

Szeretem a nyarat, azt igazán, amikor estére 23 fokra lehűl, kellemesen hűs szellő fújdogál, nappal pedig maximum 30 fok van és egy picit jár a levegő.

2009. augusztus 1., szombat

A házról

Annyiszor szerettem volna írni a házunkról, mert olyan sokan kérdezik, milyen, megszoktuk-e már... és mindig elmaradt.
Most sem írok hosszan, majd kiegészítem ezt, csak annyi jutott eszembe, hogy nagyjából egy hete Hanna újra zsippzsuppolja a babáit, amit még a lakásban kezdett el játszani, akkoriban olyan szenvedélye volt, hogy nem múlt el nap, hogy ne kért volna, segítsek, vagy ne játszotta volna egyedül is százezerszer egymás után.

Azt hiszem, amikor először hallottam a nappaliból az ismerős nótázást, akkor éreztem, hogy igazán megérkeztünk. Kellett majdnem két hónap, hogy megszokjuk, itthon legyünk. Hanna emlegeti a régi lakást, de nem vágyakozik, csak szóba hozza néha. De amikor az utcában meglátja a kerítést, mindig mondogatja:
- Én már látom a házunkat!

Képeket tettem fel, az oldalsó linkek között Kinga néven kell keresni. Az eredeti, és az átalakítás közben készült képeket is igyekszem majd lassan feltölteni.

2009. július 30., csütörtök

Az első ünneplés

Mikolt névnapja valamikor szeptemberben volt, de akkor elég elfoglaltak voltunk mindannyian ahhoz, hogy igazán megüljük. Így neki ez az első igazi ünnep, az első, ami igazán róla, neki szólt.

Négyesben, vagyis majdnem ötösben ünnepeltünk, a kertben. Most volt először ekkora jelentősége annak, hogy kertes házban élünk, arról nem is beszélve, milyen jó nyári babát köszönteni odakinn. Már előző este elkészítettem a tortát, egyszerű hideg túrótortát csináltam, tej, cukor és tojásmenteset, ami a hűtőben várta a sorát. Hanna persze már reggel a gyertyát emlegette, és valahányszor kinyitottam a hűtő ajtaját, hangosan lelkendezett:
- Ott a Mikolt születésnapja!

Megvártuk, míg Dani hazaért a munkából, és némi hangoskodás, (Hanna az elmúlt időkben elég gyakran ad hangot az elégedetlenségénak, bár ő maga sem tudja pontosan mi az ok, üvölt, mintha nyúznák, és semmivel nem lehet megnyugtatni...) rendezkedés, intézkedés után végre a legkisebbről szólt a délután.

Volt szép ruha, csattal, csinos csomagok, lufik, kis csokor pillangóval, napsütés...

Volt ajándék a fűben, Hanna természetesen mindet segített kibontani, Mikoltot inkább a fű zavarta, igyekezett elmászni simább felületet keresve a tappancsainak, így az utolsó csomagot már az asztalnál bontogatták.

Volt torta is, gyertyával, tüzijátékkal, Mikolt fenntartással kezelte mindkettőt, majd némi barátkozás után már mosolygott is. Óvatosan megfogdosta a tortáját, aztán alig lehetett elvenni előle, pancsolt benne, előbb kézzel, aztán kanállal. Még időben megmentettem egy pár szeletet, de a nagyja játék lett. :)

Volt pokrócos, egymás mellett játszós, nyugis naplemente...
Szombaton pedig jön a nagycsalád, lesz újabb ünneplés.

Több kép itt.

2009. július 29., szerda

Mikoltról egy évesen

Csecsemőből kisgyerek lett. Olyan sokat változott egy hónap alatt, és mégis babás még, kicsi és törékeny, bár hurkákért a combira és pocakért nem kell a szomszédba mennünk. :)

Az evés ennek megfelelően bármi, bármikor, sok. Annyit eszik, mint mi, az étrendjéből a tej, a tojás fehér része és a cukor teljesen hiányzik, de ezeken kívül mindenevő. Zöldség, gyümölcs, joghurt, hús, sajt és sorolhatnám. Természetességgel fogad mindent, és egyáltalán nem válogat. A szopizás véget ért, amit még mindig nehéz szívvel viselek, helyette nem adok semmi mesterségeset.
Mostanában ötször eszik, a tízórai, ami eddig nem kellett most elfogy. Zömmel gyümölcs vagy joghurt amit kap.


Az alvás változatos, vannak rendszeresen végigalvós éjjeleink, saját ágyban elalvósak is, de előfordul, hogy a "miágyunkban" alszik el, és éjjel átvándorol. Sokszor csak egy cumit kell adjak a helyén, és alszik is tovább, de van hogy állva fogad hajnalban, és mutatja az utat, hogy tudjam merre van a nagyágy. Kuckózós, a takaróját is maga alá gyűri, ha pedig hozzánk jön, akkor keresi a helyét, befészkeli magát valahova a paplanban, a legjobb ha mindenhol körülveszi valami, a hátának a legjobban én felelek meg. Szeretem, ahogy elalszik, csendben keresi a helyét, talán a hideg pontok jobban esnek neki, mint amit már bemelegített. Cumival alszik, néha kendővel, de ragaszkodás nem alakult ki köztük. Hanna kendőja annál érdekesebb reggelente.
Általában jókedvűen ébred, és rendszerint maximum 5-10 perc alatt alszik el.

Délután már régóta csak egyet alszik, ha a kocsiban délelőtt mégis elszunyókál, akkor a szieszta időben nehezebben megy a lefekvés. Viszont ha ebédidőben érünk haza és ő alszik, akkor át lehet tenni az ágyába és fel sem ébred, arra sem, hogy nem evett. 2-3 óra az adagja, ha közelít a 3 órához a mennyiség, akkor az esti alvás sem teljesen gördülékeny.

Este mesélünk már, a forgatós könyv nagy kedvenc, rendszerint az én ujjamat fogja, azzal forgat :) Pedig neki különösen jó lenne, ha a mutatóujjával ügyesedne, mert egyelőre a hüvelykkel mutat, zárt ököllel.

A mozgása nagyon sokat finomodott, alakult az elmúlt hónapban. Hanna is észrevette ezt, mióta Mikolt villámként teper négykézláb, Hanna sokkal nyugtalanabb, hisztisebb. Lépcsőn mászik felfelé teljes biztonsággal, és már lefelé is próbálkozik, de nagyon óvatos. Bútorok mellett feláll, a lábfeje még nem párhuzamos, emiatt jobb volna kicsit előre erősíteni a támaszait. Kornélnál most ezen dolgozunk, labdán ülve játszunk vele itthon is sokat. Kézen fogva elindult, de ezt sem erőltetem, bár ő nagyon szeretné.

A finommozgása alakul, de nem tökéletes, a kanalat igyekszik megfogni és a szájába tenni, ha kenyérkatonákat adok neki, akkor csippent is, de mutatni nem tud még.

Születésnapodra

Édes pici Mikolt!

Egy hete egyfolytában arra gondolok, milyen voltál a pocakomban, milyen volt amikor megszülettél, milyen hihetetlen fél évünk volt, míg a papa velünk volt éjjel-nappal, és hogy mennyire gyorsan megy az idő.
Már a pocakomban éreztem hogy kislány vagy, tudtam, hogy teljesen más, mint a testvéred, mégsem tudtam elképzelni, milyen az, ami más. Tudtam, hogy nyugodt vagy, finom, igazi kislány, de igazán ismerni, megismerni csak akkor kezdtelek, amikor már a kezemben voltál végre.
Szépen születtél, és bár féltem eleinte, milyen lesz, amikor eljött az idő már csak a figyelem maradt, és nagyon de nagyon örültem neked, annyira, amit azelőtt elképzelni sem tudtam. Hannával megküzdöttük az újszülöttkor minden percét, neked jutott a könnyedebb mama belőlem. Néztelek, csodáltalak, és alig hittem, hogy ekkora boldogság két kislány édesanyjának lenni.
Baba vagy, még mindig, törékeny, édes, mosolygós, végtelen akarattal. Tudod mire van szükséged, és jelzed is. Bújós vagy, rettenetesen, én pedig örülök, hogy foghatlak, simogathatlak, babusgathatlak egész nap. A kezedet nem adod, ha azt fognám meg, elhúzod.
Hanna a legfontosabb gyerek az életedben, ha nincs velünk nyűgös leszel, keresed, reggel is neki örülsz a legjobban. Igyekszel mindenben utánozni, tőle tanultad, hogyan kell babát fésülni, gyurmázni, furulyázni.

Köszönöm, hogy minket választottál, hogy nagyobb család lettünk veled, hogy megmutattad, lehet lazábban, több mosollyal, mint szorongással is babázni, hogy segítesz nekem még jobban szeretni, elfogadni, megnyugodni, bízni.

Isten éltessen sokáig.
Nagyon szeretlek.

Egy éve... így születtél kicsi Mikolt

2008. július 28-án délután a Nagymaminál voltunk. Hanna az udvaron szaladgált, én pedig a teraszon ültem, teljesen magamba fordulva, az sem zavart már, hogy a lemenő nap épp a szemembe sütött. Kis fájásokat éreztem, de nem nagyon törődtem velük, mert eddig is voltak, jöttek-mentek. Estére, hogy még legyen valami program, felmentünk a dédiékhez is, ide már Dani is velünk tartott. Kértem, nézze az órát, mert mintha kezdenének egyenletesebbé válni a fájások. És valóban, húsz percenként jöttek, nem túl erősen, de rendeződve.


Itthon a szokásos esti menetben Hanna mellé kucorodtam még, elaludtunk, és éjjel többször is az órára néztem, bízva benne, hogy megjegyzem, ha sűrűsödnének. Nem emlékszem pontosan, de 10-15 percenként mintha lettek volna… Aludni viszont tudtam tőlük, úgy mint eddig is, felszínesen, és mivel az első szülésnél az első fájás is nagyon éles volt, vártam. Fél hatkor ébredtem, mintha ez már olyasmi volna, pisiltem, és összekészítettem Hannának ruhát, magunknak a kórházba vivendő maradék apróságokat, aztán fél hét felé felkeltettem Danit is, aki hirtelen magához tért, és nem is akart visszaaludni. Bezzeg nekem ment volna. Hanna velünk aludt most is, ő békésen szuszogott.


Kilencre volt megbeszélve, hogy Pali Hannáért jön, addig a Mamát riasztottuk, hogy vegyen péksüteményt, mert semmi ennivalónk nem volt. Nyolc körül futott be, nekem akkor már 7-8 perces fájásaim voltak, de még mindig viselhetőek. Dani sürgetett, mert azt beszéltük meg, hogy 10 perceseknél már indulunk, de nekem nem volt mehetnékem. Meg akartam várni, míg Hanna felébred, hogy elmondjam neki, mi készül, le szerettem volna zuhanyozni is mielőtt elindulunk, így aztán mindenki idegein táncolva maradtunk. Kértem, bízzanak bennem, elindulok, ha itt az idő.


Hanna elment Palival, nekem lassan 5 percenként jöttek a fájások, már csendben kellett maradnom ilyenkor. Zuhanyoztam, közben újabb fájás jött, Dani nézte, amint a pocakomban Te, mégy lefelé… Megijedt, könyörgött, induljunk most, majd zuhanyozok ott… Felöltöztem, a Mama lekísért, és elindultunk. A városban dugó, a kórház környékén lezárva egy nagy rész, bombát találtak, és míg nem hatástalanítják, tilos a ki és bejárás a bomba egy kilométeres körzetében. Egy óra alatt értünk háztól házig, a kórházhoz kanyarodva rendőr állított meg, elsőre nem értette miért akarunk behajtani, nem engedett. Másodjára megértette: Szül a feleségem… Na akkor siessenek… 11:10-re értünk be a szülészetre.


Erzsike épp a szülőszobán volt, utólag kiderült, aznap előttünk már 13 szülés volt. Megvizsgált, 5cm méhszáj, elsimulva, nagyon jó jel. Azt mondta, ez más, mint az előző volt… Kérdeztem, van-e szabad szülőszoba, mondta, hogy nincs, de lesz. Megkérdeztem, szülhetek-e kádban, mire azt válaszolta, hogy akkor az alternatívba tesz bennünket.


Siklós is megvizsgált, kérdezte, gyorsan, vagy lassan szeretnék-e szülni, azt válaszoltam, hogy a maga tempójában jó lesz nekem, és remélem nem akar adni semmi. Kicsit felháborodott, és azt válaszolta, esze ágában sincs oxitocint bekötni. Nem csalódtam benne.


Már az alternatív szobában csinálták meg a ctg-t, minden rendben volt rajta, a fájások továbbra is elviselhetőek maradtak. Labdán ültem, szülőszéken, Dani tartott, de alapvetően vidámak voltunk, és beszélgettünk a fájások között. Egy óra múlva a doki újra megvizsgált, és megbeszéltük, hogy burkot repeszt, mert úgy kb. két órán belül megszülethetsz. Beleegyeztem, a méhszáj már 6 cm-s volt ekkor. Pisiltem, és a folyóson szembe jött, viccelődött, hogy kettőre legyen meg ez a baba, mert elzárják a vizet, áramot, gázt a bomba miatt. Viszont viccelődtem, hogy én nem szoktam gyorsan szülni. Azt felelte, hogy ez most egészen mááás. Ekkor dél volt. Dani reggel óta fél óránként adogatott felváltva kétféle lazító-, szülés segítő homeopátiát.


Vizet engedtek a kádba, és belemehettem. Nagyon jól esett, Dani a fájásokkor zuhanyozta a derekamat, hátamat, Erzsike is bejött néha, kérdezte, milyen dagonyászni és meghallgatta a szívhangot. Ekkor Siklós is bejött, kérdezte, hogy erősödnek-e a fájások. Mikor mondtam, hogy igen, akkor nevetve mondta, hogy “akkor csak ügyesen, mert nem szeretne varrni” Én meg megerősítettem, hogy azt én sem szeretném. Kérte, ha nyomási ingerem van, szóljak, majd kiment. Lett nemsokára. 13:45-kor Dani odaadta szokásos homeopátiát és mondta, hogy még kettőt ad, aztán megszületsz. Dani 14:00 körül szólt a szülésznőtanulónak, aki mosolygott, és biztatott, az nagyon jó jel. Erzsike megvizsgált, 7cm-s méhszáj volt már, kérte, még várjak a nyomással. Nem nagyon tudtam.


Innentől az események felgyorsultak, a következő fájás iszonyú erővel, és nyomási ingerrel jött, nyolc percig tartott, és legalább három érte egymást. Addig nem volt igazán hangom, de ekkorra már nem bírtam tartani magamban. Négykézláb, támaszkodva, megszólalni sem tudtam, utólag sem Dani, sem én nem értettük, miért nem jött be senki a hangomra… pedig hallani lehetett szerintem. J Ekkor Dani még azt hitte viccelődésre van idő két fájás között és odasúgta, hogy ha nagyon elküldöm is őt melegebb éghajlatra, akkor is lesz még kisbabánk. Akkor látta, hogy komolyra fordult a helyzet, amikor egy mélyről jövő tekintet nézett rá és szóra sem méltatta…


Végül éreztem, ahogy jössz lefelé, lenyúltam ellenőrizni, hogy tényleg jól érzem-e, és a buksid már majdnem kint is volt. Mire Erzsike, meg Siklós, plusz Nóri a nővérke megérkeztek, a buksid teteje már kint volt. Fájás közben értek be, Erzsike kért, forduljak a hátamra… Nem volt egyszerű, ketten segítettek benne. Mikor végre le tudtam ülni, Erzsike megfogta a kis fejedet, kért, ne nyomjak, csak szuszogjak, mert nagyon gyorsan jössz kifelé. Ezt is tettem, bízva benne, hogy nem repedek. Elmúlt egy fájás, a következőnél kicsusszant a buksid, buborékokat csináltál a víz alatt, mi pedig Danival simogattuk a kis fejecskédet. A következő fájásnál Erzsike segített a válladnak, aztán már kint is voltál. Rám tettek azonnal, nagyon nagyon örültem neked. Édes voltál, teljesen lila, újszülött illatú, és felkiabáltál, aztán picit sírtál, de nem sokáig. Dani elvágta a köldökzsinórt, aztán elvettek, én pedig a lepényt kellett még megszüljem.


Miközben téged Danival méricskéltek odakinn (na jó, csak méricskéltek volna, ha jó lett volna a mérleg), Siklóssal megszültem a lepényt is, aztán megvizsgált, leporolta a kezét, és azt mondta: Végeztünk. Nagyon örültem, hogy ezúttal sem kellett varrni. Most annyira nem sérült semmim, hogy amikor a takarító néni, asszisztens hozta a tolószéket, belehuppantam, ő meg nevetett rajtam, hogy ez tényleg nem fáj nekem, ha így ugrálok a popsimon…


Mari Nagymama jött be elsőnek, Hanna már a Mamával volt. Mari hozta a fényképezőgépbe a kártyát, amit otthon felejtettünk, így sajnos arról, ahogy a kádban vagyunk nincs kép, de az első képek alig 50 percesen készültek Rólad.


Erzsike, és Siklós is azt mondták… megérdemeltünk egy ilyen gyors, könnyű szülést az előző után. Én azon sem változtatnék utólag sem, de nagyon jó, hogy van ilyenünk is.


2009. július 24., péntek

Öt évvel ezelőtt

Egyedül ébredtem a Szondi utcában, Dani Guynál töltötte legényélete utolsó utolsó óráit.
A fodrász szerintem rémes hajat kreált a fejemre, de erről rajtam kívül senki nem vett tudomást.
Anyukám levágott a végéből, ettől megnyugodtam.
Kis késéssel indultunk meg nagy autóval, út közben Dani egyfolytában próbált meggyőzni, nem gond hogy most is mi leszünk az utolsók.
Kimondtuk, felhúztuk, aztán a templom kertjében leolvasztottuk a festéket az arcokról, és a harisnyát rólam.
Az Árpád hídon a a fátylam lobogott utánunk, miközben a bogárból szólt a zene és tomboltak a fiatalok.
Volt kert, gitármuzsika, kontyos anyakönyvvezető fals könyvvel, de nagyon komolyan véve.
Szenvedtünk egyet a fényképezéssel, aztán már csak örültünk a vacsorának.
Táncolt mindenki, de tényleg, szakadt az eső, ahogy megálmodtam, de senkit nem zavart.
Ugráltak a lányok a medencébe terítőruhában (itt még előtte...), volt torta, móka, és háromkor úgy kellett hazaküldeni a zenészeket, mert már csak tizenpáran maradtunk. Közte a dédi...

Aztán vége lett, most meg csak meséljük Hannának, milyen volt, ő meg néz, és nem érti, miért nem emlékszik rá ő is. :)
A ruhám még rámjönne, ha nem lenne épp pocakom :) Dani pedig azt mondta, nem is öregedtünk, csak elfáradtunk kicsit, de ha pihennénk mondjuk két hetet kettesben, rögtön jobban hasonlítanánk magunkra. Édes :):):)
És akkor egy nembeállított "normális" albumbavaló is, bár én a többit jobban szeretem :):)

2009. július 23., csütörtök

Áron gombóc és az idő múlása (18.hét)

Szerdán a kötelező 18. heti genetikai ultrahangos vizsgálaton voltunk. A lányokat letettem aludni délután, én pedig elrohantam az Istenhegyi útra, Dani ott csatlakozott hozzám. Jó így hármasban, jó, amikor csak a legkisebbre tudok figyelni, pláne, ha még láthatjuk is.

Kicsi Áronunk teljesen jól van, és teljesen átlagos, minden mérés alapján 18 hét 3 napos volt akkor, vagyis a jelenlegi számítás szerint két nappal nagyobbra nőtte magát, mint ahogy számoljuk. Ha így van, akkor a Szentestét már itthon tölthetjük... Nagyon hasonlít a lányokra, érdekes lesz látni, milyen a mi családunkban egy kisfiú. Előkerestem persze a lányok képeit is, és tényleg nagy a hasonlóság. :)

Összegömbölyödve, a kis térdeit felhúzva, a lepénybe hozzám bújva volt végig, de mindent megmutatott egy kicsit, amit kellett. Mivel nem voltam AFP vizsgálaton a doktornő tüzetesen átvizsgálta, rendben a gerince, a szája, megvan mindene. 238 gramm, a combcsontja pedig 27 mm.

Az egyetlen ami eltér a normálistól, az egy amnionszalag a lepény mellső falától a hátsóig, gyakorlatilag kettéosztja a burkot. Feszes és elég vastag is, (2,7 mm) vagyis esélytelen belegabalyodnia, és ahogy majd nő a baba, szépen nekifeszül a lepénynek, így nem jelent semmiféle veszélyt nálunk. Elég ijesztő amit erről a képződményről olvasni lehet, de mert az orvos nem aggódott, azt hiszem nekem sincs min.

2009. július 21., kedd

Hannának nehéz

Mióta Mikolt elindult önállóan felfedezni a világot, és mindent villámsebességgel el is ér, Hanna nehezményez.

Egészen idáig csak akkor voltak nézeteltéréseik, ha Hanna fáradt vagy éhes volt, olyankor előfordult, hogy ellökte, ráfeküdt, megharapta. Ha láttam, tudtam, nekem jelez, és megoldottuk. Most viszont minden, ami az övé védelem alá kell kerüljön, ha Mikolt megközelíti sikít, és bánt.
Mint amikor hazajöttem a kórházból, bármi, ami az akarata ellen van, akár vélt, akár valós, megtorlást von maga után. Nem lehet vele megbeszélni, nem lehet kompromisszumot kötni, csak egyféleképpen jó, vagy úgy sem.
Nem hallja ha szólok, nem érdekli, ha kérek, és ha sietnünk kellene, akkor a legrosszabb. Az első szó az hogy nem. Vagy még annyi sem. Kértem, legalább annyit mondjon, hogy most nem, vagy egyáltalán nem, vagy legeslegalább nézzen rám, hogy lássam, hallotta amit mondtam. Hiába.

És természetesen a türelmem fogy, estére már elég kevés marad belőle, és tudom, ő csak tükör. Szeretne valamit, ami nincs, jó volna ha Mikolt nem lenne, és mindenben csak rá tudnék hagyatkozni. De a kicsi közben ragacs lett, állandóan bújik, növeszti a fogát, megviselte az elválasztás is. A meleg pedig mindannyiunknak nehezére esik ahogy látom.
Szeretem őket, és próbálom ezt jól tenni.

Ennek ellenére nem tudom mi a jó megoldás, amikor annyira megharapja a kicsit, hogy a nyoma még sokáig megmarad, amikor elszalad hátra sem nézve, és nem is jön vissza még akkor sem, ha nem lát egy jódarabig. Nem tudom mit tegyek, amikor egy falatot sem eszik, amitől egy fél óra múlva már anniyra éhes és fáradt, hogy attól is kezelhetetlen... Legyek megértő, türelmes, vegyem körül őt is ugyanannyira, mintha csak ő lenne.

Igyekszem. Sokat van ölben, ha akar, van, hogy Mikolt ellenvetése mellett is csak vele játszom, mesélek, ha úgy látom akkor hamarabb elkészülünk. De véges a tár, és véges az erőm is. Megérzem a frontokat, fáj a fejem minden nap, és fáj a térdem is. Cipelem a pocakomat, és a kisebbet, sőt van, hogy mindhármat egyszerre. Elfáradok... De elhatároztam, hogy segítek magunknak, és megtanulom, hogyan kell számolni belül, és minden fáradtság ellenére kreatív lenni. Hátha megérzi az igyekezetemet.

Tegnap egyel jobb volt, ma pedig már sokkal jobb. A szeretetem végtelen, de a türelmem nem... Sajnos. És a fantáziám sem. Ha hidegebb van, mind jobbak vagyunk. :) De megint jön a meleg... Jó jó, lassan elmegyünk és nyaralunk egyet, és remélem mind feltöltődünk egy kicsit majd.

2009. július 14., kedd

Amikor kis Mikolt volt 17 hetes a pocakomban...

Ilyenek voltunk...
Tegnap valaki azt mondta, amikor arról beszéltünk, hogy Mimó nemsokára egy éves lesz:
- Tavaly is nagy pocakod volt, és idén is szülsz.

Nekem is hihetetlen, ugyanakkor egészen otthonos az állapot. És már azt is el tudom fogadni, hogy Áront is nekem kell megszülnöm. :)

17. hét képpel, névvel

És előkerült az állvány. Meg talán jobban is vagyok picit, bár a nagy melegben rendesen elfáradok, sőt a gyerekek is.
De a lényeg... Elkészült az első direkt pocakos kép, kicsit életlen, kicsit mű, és egy kicsit árnyékos is, de ami kell, az talán jól látszik. Nő a baba. Magam is meglepődtem, azt gondoltam, nem ennyire egyértelmű.

A hétvégét a nevek bűvöletében töltöttük, amikor sikerült egy kis időt szánni a harmadik gyermekünkre kettesben. Az eredmény nem lesz meglepő, de az odáig vezető út hosszú volt és változatos. Tényleg. Az utónévkönyvet hatszor lapoztam végig figyelmesen, két internetes oldalt böngésztem végig és még Dani is eljutott a "B" betűig a keresésben, aminek következményeként egy ideig a Benjámin is körön belülre került. Volt az eddigiek mellett Gáspár, Mátyás, Boldizsár, Ármin, Nátán és Aser is, sőt előkerült a Botond Áron kompozíció is, ami Hanna fiúneve lett volna.

Végül egy A4es lapra kiírtam az összes lehetséges verziót, Dani kezébe nyomtam, és vártam.
- Kinguska, Te ugye Áronnak hívod?
- Nem, nem hívom sehogy.
Hitetlenkedő tekintet...
- És Hanna?
- Kérdezd meg tőle...
Félmosoly.
- Na akkor a kisfiúnkat úgy hívják: Gönci Áron Mór.

És akkor eldőlt. Megsajnálgattam a Simont magamban, de az egyezség az egyezség. Pláne, hogy egyáltalán nem bánom, hogy Áronnak fogjuk hívni. Sok van belőle, de nekünk csak egy.
- Ha mindenkinek van, akkor nekünk is legyen. :):)

Jövő héten kiderül, kell-e lánynév vagy marad a Picike Áron. A lánynevet tudom, és Dani is elfogadta. Lelle Róza lenne.

Nos a 17. héten ilyen belül a világ:
A 17. héten nagysága megegyezik a méhlepényével! Megkezdődik a bőr alatti zsírszövet kialakulása, amely mind a baba hőtermelésében, mind az anyagcseréjében jelentős szerepet játszik majd a születés után. A terhesség végére a zsír az újszülött teljes testtömegének 2-6%-át teszi ki. A magzatvíz nemcsak a tüdőbe áramlik, de a baba le is nyeli. A vastagbélben gyülemleni kezd a mekónium, az emésztett magzatvíz végterméke. Ekkor már a kiválasztás is működik: a baba a magzatvízbe üríti a vizeletét. A reflexek szemmel láthatóan működnek: a kicsi szopja az ujját, nyel és pislog, sőt, ultrahangos vizsgálaton már az is kivehető, ha csuklik.

Mikolt a halandzsa

Négy napja (eddig tartott, míg eljutottam a géphez :)) elkezdett a duplázós bilabiális bébibeszédből halandzsázni. Egyik napról a másikra, és olyan tempóban alkot újabb és újabb hangokat, mintha eddig csak raktározta volna, most pedig ömlene kifelé. Iszonyú vicces, ahogy a telefont a feje tetejére teszi és mondja megállás nélkül.

A duma mellett mászik, felfelé, és esik... lefelé. Kinőtt egy fogacskája, a bal felső kettes, véletlenül sem az átlagos sorrendben persze, és jön a jobb is. Matricababának hívom, letehetetlen, senkihez, csak ritkán. És rengeteget nyafog, sikít, hangoskodik. Nagyon hangos...

Viszont bújik, és éjjel alszik, és eszik és babázik, és énekel, meg zongorázik, azt viszont egészen finoman.

Igyekszem mielőbb mozgóképekkel is illusztrálni, egyelőre leragadtam a csendes áhitatnál. :)

2009. július 10., péntek

16 héten túl a kis mocorgi

Keveset írok a pocakról, pedig egyre több figyelmet vív ki magának, szerencsére.
Vártam már hogy érezzem, ilyenkor szoktam megnyugodni végleg.
Egy hete már voltak korgáshoz hasonló, nekem teljesen egyértelmű jelek tőle, és pár napja egészen intenzívvé vált a mozgása. Még finom és elég nyugisnak tűnik, inkább Mikolt pocakbanlétére emlékeztet, mint Hannáéra. Tegnap csuklott is. :)

Azt hiszem ettől a mocorgástól lesz egészen más a várandósság, mosolygok ha érzem, és igyekszem minden pillanatát magamba szívni, mert lehet, hogy ő az utolsó pocakban lakónk. És lehet hogy ettől olyan nehéz miután megszületnek, hogy már nem érzem belülről, és úgy vágyom rá, hogy újra legyen.

Kedden volt 16 hetes, két hét múlva megyünk újra megnézni. A névvel még mindig nem jutottunk előbbre, most egy kicsit türelmesebb vagyok ezzel kapcsolatban is. Álmodtam vele, szőke volt, és Hannára hasonlított, tiszta szemű, szép kisfiú. :)

67 kiló lettem, három kiló a plusz, Mikolttal is ennyi voltam ilyenkor, csak nála egészen kevésről indultam. Az alvás nem túl pihentető, sehogyan sem kénylemes. A lányok nagyon rendesek, pár napja, hogy egyáltalán nem keltenek éjjel. Még így is hamar elfáradok, lelassultam és szívem szerint ülnék és nézelődnék egész nap.

Ezt írják...
A szemek az arc elülső részére kerültek és a baba - egyelőre csukott szemmel - elkezd pislogni. Megjelentek a szempillák, és kinőtt a szemöldök. A fülek is megérkeztek a nyak tájékáról a fej két oldalára. Az íny alatt már mind a húsz tejfog kifejlődött, és a nyelven ekkor jelennek meg az ízlelőbimbók. Miután a csontok tovább erősödnek, egyre nagyobb az esély arra, hogy az anya megérezze a magzat mozgását. A körmök már mind a kéz, mind a láb ujjain kinőttek. Ha a kicsi kevésbé szégyenlős, ezen a héten már megmutathatja a nemét az ultrahangos vizsgálaton.

2009. július 7., kedd

Szopivég

Pár napja még reménykedtem.
Lillafüreden kezdődött, hogy a délutáni alvásból kelve nem kért. Az előző napokban éjjel már nem tejre vágyott, vizet ivott helyette. Egyértelmű volt a jelzés, harapott. Bíztam benne, hogy egy éves koráig bírni fogom, hogy nem fogja zavarni, ha változik az íze, nem így lett.
Úgy látszik négy hónapos pocakkal már nem az igazi neki sem. Hanna is akkor hagyta abba a cicizést, csak ő 16 hónapos volt akkor.
Mikolt olyan pici még... Szerettem volna sokáig szoptatni és nagyon rossz most.
Miskolc-Tapolcán a parkolóban fejtem egy másfél literes petpalackba, annyira feszített már. Úgy elfogadta.
Ma tettem egy utolsó próbát, megkínáltam délután félálomban, fintorgott és elfordult. Megértettem.
Ő döntött, én nem akartam elválasztani. Egyáltalán. Sőt. Szoptattam volna kettőt is szívesen...

2009. július 6., hétfő

Lillafüred

Hanna az esetek nagy részében Anna és Petit kér esti meseként. Vannak visszatérő nagy kedvencek, mint a Hámori tavas csónakázós is. És mert Dani munkahelyének egyik előnye az üdülési csekk, úgy gondoltam, ideje kimozdulnunk, hova máshova, mint Lillafüredre.

Fürdés és vacsora után, csütörtökön este indultunk útnak, a gyerekek pizsiben, Mikolt azonnal el is aludt. Hanna hosszasan kérdezgette, mikor fogunk csónakázni, mert ő szívesen menne sötétben is. :) Aztán elaludt.

Miskolc-Alsóhámor kisfaluban szálltunk meg, a Szeleta hotelben, ami jó választásnak bizonyult, elég csendes a telt ház ellenére is, és nagyon szép helyen van. Kis kerti játszó, még kisebb, de annál nagyobb örömöt okozó medence, szép kert, patak. Lillafüred pedig 5 percre sincs autóval.

Éjfél előtt érkeztünk, a gyerekek még viháncoltak egyet míg mi ki és bepakoltunk az ideiglenes kétágyas szobába, aztán mindenki elaludt. Pénteken medencézéssel kezdett Hanna, aztán persze csónakáztunk is. Nem mondanám, hogy egy 11 hónapossal ez a legpihentetőbb program, de Hanna kedvéért Mikolt is vízre szállt.

Időjárásilag elég kiszámíthatatlanul zuhogott és sütött, előbbit átaludtuk, utóbbiban pedig Miskolc belvárosát fedeztük fel motorral és babakocsival. Egészen meglepő zegzugos domboldalt találtunk temetővel, ősfás templomkerttel, borospincékkel. A lányok még hintát is találtak.

Szombaton a Miskolc-Tapolcai barlangfürdőben voltunk, egészen elképesztő kínálattal a programokat tekintve. Van itt is egy csónakázótó, lehet bringóhintót bérelni, van egy bobpálya és természetesen a strand, ahol nem voltak kevesen, mégis jutott elég hely mindnekinek. Három gyerekmedence, és a barlangfürdő elképesztő élményt adott, Hannát alig lehetett elhozni. Az eső természetesen ekkor is esett, de bent kit zavar.

Délután Lillafüreden a vízesést néztük meg, és A Hámori sziklánál sziklamászókat bambultunk a pokrócon fekve.
Vasárnap Hanna kívánságára kisvasutaztunk Garandára, láttunk mókust, piknikező családokat bográcsozás közben, patakot hatalmas lapulevelekkel, visszafelé pedig egy élméyn volt Hannát látni, ahogy amgától lefeküdt a kisvasúton a padra és elaludt... Ilyet tőle még soha.

És mert nem akarózott hazaindulni, vizibicikliztünk is egyet, hasonlóan markáns élmény volt ez nekem, mint a csónakázás, főleg Mikolt miatt. :)

Végül egy késői ebéd után, szakadó esőben majd egy kisebb jégvihar okozta kényszerpihenő után hazaértünk... Itthon jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nyaraltunk. :):) Nehéz a visszaállás, és nem csak nekem...

2009. július 1., szerda

Mitől lesz más egy reggel

Tegnap délután a lányok egy órát aludtak. A nagynak is kevés ez egy napra, nehogy a kicsinek... Nem reménykedtem benne, hogy az éjjel másként alakul, mint szokott, volt már rosszul alvós délutánt követő mégrosszabbul alvós éjszakánk.

Azért megkértem őket, hogy ha lehet, hagyjuk egymást pihenni, kivételesen teljes éjjelre kiterjedően.
A kicsike ahogy betettem az ágyába fordult egyet és úgy is maradt. Háromnegyed tízkor.
A nagy fél tizenegy után kevéssel aludt el, nála ez is nagy szó.
Én tizenegykor dőltem ki.

Éjjel kétszer néztem az órára, már nem is emlékszem mit láttam rajta. Az egyetlen zavaró körülmény az volt, hogy nem mertem kimenni pisilni, nehogy felébresszem az aprónépet.

Mikolt reggel fél nyolckor Danira ébredt, Hanna fél kilenckor magától kelt.
Nagyjából egy éve aludhattam egyben ennyit... és szerintem jól megjegyzem, hogy emlékezzek rá. :)