2009. november 18., szerda

Hanna alkot

Hanna nemrégen fedezte fel a rajzolás, festés, krétázás igazi értelmét. Azt, hogy meg lehet örökíteni, le lehet másolni a világ dolgait. Azóta megállás nélkül alkot. Papírt kér, tollat, zsírkrétát, ceruzát, kint rendes krétát használ, mikor mihez van kedve.

Sajnos ha rajtam múlna nem sokat rajzolnánk, én egyáltalán nem vagyok ügyes ebben, inkább gyurmázom vele egész nap... Azért a nagypapától volt mit örökölni, meglátjuk meddig fogja ennyire lekötni a dolog, de egyelőre szemünk elkerekedik, amikor egy egy mű elkészül. Szerintem zseniális, teljesen felismerhető és egészen kreatív. Bár én elfogult vagyok, másrészt hasonló szinten tarok, mint ő... vagy nem is... :)

Stílusgyakorlatok napocskára, emberre, mackóra.

Medve kifinomultabban, profil és teljes alak.

RákocskaÉs végül a kedvenceim, krumplimama és kis krumpliMikolt

A festések közül pedig az első Hannáé, a második Mikoltté. Ő is egészen tehetséges :):)

2009. november 17., kedd

Helyzetjelentés és a 35. hét

Hanna:
Tegnap délután nyűgösen ébredt. Az ölemben ülve uzsonnázott, és csak könyvet olvasni vágyott estig. Amikor Dani végre hazaért (úgy hét körül) kicsit kimentünk a verandára levegőzni, közben megfőtt a virslivacsora is, amit még kint ettünk meg. (a verandáról jutott az eszembe, hogy amikor télen fél ötkor már sötét van, és még az eső is szemerkél, semmi esélyünk kimozdulni a verandán túlra. Kellene csinálni egy olyan játszót, vagy teret, vagy kertet, vagy bármit, ahová sötétben és esőben is ki lehet vinni a gyerekeket, van egy kis élet, társaság és még az sem nagy baj, ha valamelyiknek épp folyik egy kicsit az orra... és akkor eszembe jutott Sydney... és abbahagytam az álmodozást)

Vacsora közben Hanna Dani ölében ücsörgött, elég hosszasan, úgyhogy úgy döntöttem, felhívom a doktornéninket, megnézné-e valamikor a lányokat.
Estére már lázas volt, a miágyunkban töltötte az éjszakát, óránként itattam.
Ma délelőtt (miután negyed hétkor útra keltünk Danival az Istvánba vérvételre (hogy mi a fenének kellett odáig elmenni nem tudom...) majd kilenc előtt nem sokkal friss pékáruval felszerelkezve hazatértünk) voltunk is Marika néninél, a diagnózisa tüszős mandulagyulladás. Legalább tudom, nem H1N1...

Nem szokott, de most antibiotikumot írt.
1. Nem szeretnék antibiotikumot.
2. A homeopátiás doktronéninkről már írtam... Fél órám lett volna a kórházban sorba állva felhívni időpontért, amit mondanom sem kell, elmulasztottam.
3. A következő lehetőségeim vannak:
- beadom az antit, ezzel meggyorsítva, de hosszútávon nem megkönnyítve a gyógyulást, plusz kicsit talán megakadályozva Mikolt megfertőződését.
- várok holnap reggelig, és felhívom, addig pedig nézem a beteg gyerekemet, itatom, és igyekszem kitalálni, mit adjak neki.

Hanna jó beteg. Kialussza, nyugton van, iszik, segít. Most a kanapén alszik, nem akart felmenni az ágyba, inkább viseli, hogy Mikolt mindebből nem ért semmit, és gyakran odamegy hozzá, meglegyintgetni.

Mikolt:
Huncut, de nagyon. Vigyorog, jól van szerencsére. Igyekszem elkerülni, hogy elkapjon bármit Hannától, bár ez nehéz, mert Hanna mostanában a kezét állandóan a szájában tartja, Mikolt pedig mindent megkóstol...
A legújabb két szavas mondata: Huvvan. Vagyis hol van? :):)
Öt foga jön egyszerre, négy rágó és egy szemfog. Hasmenés, és víztiszta orrfolyás már nem is meglepő. Kicsit köhög is, de a tüdeje felett nincs semmi elváltozás. Úgyhogy egyelőre nem foglalkozom ezzel.
Hanna ágyára a létrán egyedül felmászik, reggel az az első, hogy a létrát leveszem. Nem érem utol ugyanis, mire feljutok utána, már biztosan a felülről kacarászik.

Áron:
Nő. Azt írták, hogy most fog igazán nagyot, de ezt nem érzem. Erősödik inkább, nem óriás, de nem picike. A bal oldalamnál van a háta, a popsiját sokszor dugja, és a térde rendszerint a jobb oldalamban van. Mint anno Mikoltté. Szereti a társaságot, és egyáltalán nem érdekli, ha simogatom. Bezzeg Danitól megnyugszik, elcsitul ha nagy a dübörgés odabenn. A héten először fogalmazódott meg bennem, szeretném a kezemben fogni már. Kíváncsi vagyok rá, ahogy a család is egyre komolyabban veszi, hogy nemsokára köztünk lesz. A dédi folyton emlegeti. :)

Az előkészületekkel így állunk:

Érdekes volt teregetni a babaillatú apró kék ruhákat, egy rózsaszín sem volt benne. :)
A múlt hét végén vettünk végre egy komódot is, ha eldöntöttem, hogy kivasalom-e az első adagot vagy sem, akkor bekerülnek majd a helyükre.
Ez a kellemes rész, a szülés gondolatától egyelőre nem vagyok feldobódva. Danit kértem, ezúttal válallná-e ő ezt a feladatot, erre azt válaszolta, hogy ugyan mááár, utána aztán olyan jóóó nekem. Igyekeztem felidézni, úgy emlékszem, már Mikoltot sem szerettem volna megszülni pár héttel az indulása előtt. Meg arra is jutottam, hogy közben is és utána is tényleg jó volt nekem, úgyhogy bízom benne, hogy amikor már nagyon elég lesz, a kedvem is megérkezik.

A gyomrom ég (újra?), a derekam fáj, egyre kevesebb alvással is beérem. Ha leülök, elgondolkodom, hogy felálljak-e, és nagyon hálás vagyok Mikoltnak, aki a lépcsőn lefelé is kézen fogva szeret már közlekedni.

2009. november 14., szombat

Babaszobás szülinap

Az első
A második
A harmadik...
Hanna születésnapján jutott eszembe, hogy idén majdnem elmaradt a babaszobás társasággal közös ünneplés.
Hanna születésekor kezdtem el blogot vezetni, az akkori babaszobán, és kerestem a vele egykorú babák anyukájának társaságát az ottani fórumon. Mert egyedül voltam, mert bizonytalan voltam, és mert nagyon jólesett kiírni magamból mindazt, ami történt velünk.

Annyira jó társaság jött össze, hogy egy idő után elkezdtünk személyesen is találkozni, eleinte biopiacon "pokrócoztunk", aztán ahogy hidegebbre fordult az idő, egymáshoz jártunk havonta, hogy a gyerekek játszhassanak egymással, mi pedig beszélgessünk egy jót élőben is.

Együtt ünnepeltük az első születésnapot is, akkor még 10 családdal. Készült egy közös kis könyv is ajándék gyanánt, nagy izgalommal készítettük, készültünk és igazán nagyon szépen sikerült.

Út közben aztán volt egy kis lemorzsolódás, de heten biztosan maradtunk. A második szülinapot nálunk ünnepeltük, Botond és Domi hiányoztak sajnos, ők utólag "mancsoltak" a közös képre.


Idén csak Soma hiányzott, ő is csak Zsombor örömteli érkezése okán. Hat hároméves kiegészülve az azóta szép sorjában érkezett kistesókkal (5 pici meg egy pocak) így is eljöttek hozzánk. Volt játék, újra ismerkedés, mert elég régen találkotzunk személyesen utoljára, aztán torta gyertyával. Az ajándék gyártás idén elmaradt, de a lényeg, hogy együtt voltunk, hogy édesek voltak a kicsik és hihetetlen nagyok a nagyobbak.

Köszi, hogy eljöttetek, nekünk nagyon jólesett újra látni Benneteket.
Folyt.köv.

2009. november 13., péntek

Csend

Fél öttől néptánc van. Mikolt alszik, így Hannát Viki vitte el. Először ment, oda is és nélkülem is ilyen külön programra. Nagyon élvezte, mikor végre megértette, hogy egyedül megy, suttogva öltözködött, evett egy banánt, bepakolta a hátizsákjába a váltócipőt, és nagyon boldogan ült be Flóra és Bazsi mellé az autóba.

Csend van. És úúúgy hiányzik... hogy lássam, milyen nélkülem, hogyan boldogul, tetszik-e neki a tánc.

Ilyen lesz amikor óvodás lesz...

Három nap

Három napja Hanna a saját, szép új ágyában alszik el. Vagy Dani, vagy én felmegyünk vele lefeküdni, és bár nem korán, sőt elég későn, de elalszik anélkül, hogy egyezkedni óhajtana. Becsukja a szemét, és szép csendben forgolódik. Ha én vagyok mellette, fogja a kezem. Ha Dani, akkor összebújnak. A minap úgy ébresztettem Danit éjjel egykor, hogy nem is láttam, hol van Hanna...

De ami ennél is érdekesebb, hogy reggelig nem jön át. Hallom éjjel, hogy felébred, forgolódik egy sort, de aztán alszik tovább.

Első lépésnek mindenképpen nagy, csodálkozom is reggelente, hogy már világosodik, és még üres Áron ágya, vagy Dani helye mellettem. Sőt, illúzióim sincsenek, hogy ez milyen hosszú távú siker, de egyelőre nagyon örülök. Elsősorban annak, hogy képes megnyugodni, elpihenni.

A vágyaim netovábbja az volna, ha mindez kicsit korábban történne, és lehetne egy fél óránk Danival felnőtt életet élni. Megbeszélni amit szeretnénk, vagy csak leülni kettesben...

2009. november 12., csütörtök

Puszi

Hanna alig volt tíz hónapos, amikor kitalálta, hogy cuppogni fog. Imádtam, ahogy formálja a kis száját, azt pedig végképp, amikor rájött, mennyire örülünk annak, ha az arcunkra adja.
Az egyik legfinomabb dolog az életemben. Olvadoztam no.

Mikolt nem egy finoman barátkozós fajta. Bújik, ölel, amitől szintén elolvadok természetesen, de simogatni nem tud, inkább püföl. Puszit adni pedig nemrég kezdett, rendszerint a levegőbe cuppogtatott, aki a közelében volt ilyen eseményekkor, az igyekezett az arcát odatenni, de Mimóresz csak nagyokat pislogott értetlenül.
Nemrég megértette az összefüggést, de ha kértük, adjon puszit, odadugta a kis fejét, hogy adhatssunk. :)
Aztán megtörtént az áttörés, Hanna kapta az első ölelős, cuppanós igazit.
Meg a papa.
Én pedig olvadoztam, de nekem nem jutott. (mint ahogy Hanna is csak a papának vall szerelmet... )
Tegnap este kipróbáltam, hátha én is bekerülhetek a kivételezettek közé. Megkértem és lőn. Sőt. Vagy száz puszit kaptam, egyetlen kérésre, fogta a fejem, és cuppogtatott rendületlenül.
Nos, mondjam, hogy mennyire volt finom? :):)

2009. november 11., szerda

Dulpa oroszlán

Eddig azt hittem skorpió az aszcendense.
De így mindjárt más...
Pl. teljesen érthető, miért harap, nyúl a szemünkbe és mancsol amikor fáradt.
Hogy miért dorombol, bújik, amikor szeretgetésre vágyik.
De teljesen nagymacskás az is, ahogyan békés, és mosolygós, amíg az és úgy történik, ahogy ő akarja, és az is, ahogyan elordítja magát a mély alt hangján, ha valami nem tetszik neki.
Hogy elnyúlva, békésen, ragadozó módjára alszik, teljesen megfeledkezve a világról.
Hogy simogatni is csak nagy lendülettel képes... Egyelőre. Mert már vannak jelei a finomodásnak is, de ez már más téma.

2009. november 10., kedd

Áronnal a 34. héten

78.4 kg. Kétszer is ellenőriztem. Áron nem hízhatott 2 kg-t egy hét alatt, szemben velem. Nem nyomaszt a szám, csak meglepődtem, és mert azt gondolom, hogy 80-nál indulunk majd, egyben azt is jelenti, közel az idő. Nem bánnám már, ha kint lenne, eddig nem sürgettem a múlást, de most nagyon jólesne "megszabadulni". Centiben 108. Mikolttal a 38. héten volt ekkora.

Elolvastam miket írnak, pihenjek sokat. Rendben... Hihi.
Meg azt is, hogy már több, mint 2 kiló és 40x centi. Rózsaszín a bőre és már nem mocorog olyan sokat. Dehogynem. Főleg este, még mindig, vagy ha társaságban vagyunk. Vagy ha a lányok kommunikálnak vele. A minap Hannának többször is adott pacsit, majd Mikolt is beszállt a mókába, lassan ő is ért valamit a pocakomból.

Aludni egyre nehezebb, ha ezt lehet egyáltalán még fokozni, bár ha nem eszem csak nagyon keveset, akkor jobb. A gyomrom viszont nem ég már annyira, mint korábban, ezt a renie-k igényének csökkenéséből tudom. A mozgáskorlátozottságról már sok szó esett, pont.

A hét feladata összekészíteni a cuccunkat, átnézni mi hiányzik. Kéne még egy szekrény, vagy komód, és egy kicsivel több idő magamban, csak vele.

... egyre kíváncsibb vagyok rá, egyre közelebb érzem magamhoz, egyre jobban kötődöm. Érdekes, és még mindig furcsa ha kimondom: kisfiam... :)

A mai napról...

A mai nap azt hiszem szépen leírja, milyen várandósnak lennem most...
Reggel benéztem a hűtőbe, ami egy leves kivételével (Marinak köszönet) üresen nézett vissza. Gondoltam főzök.
A tonhalas tészta mellett döntöttem, mert az gyorsan megvan, nem is tart hosszú ideig, és régen ettünk. Csak két alkatrész hiányzott hozzá, így aztán a már majdnem készre főtt tésztát is elfelejtettem... Idővel szétfőtt.
Nos végül az egyszerűség kedvéért még összedobtam egy rizses húst, a rizst nem is kellett kibontanom, mert a zacskó a kezemben kiszakadt.
Közben a gyerekek rajtam lógva jelezték, (elég hangosan...) hogy elegük van a reggelből, legyen valami. Mikolt ráadásul elég nehezen viseli a szomszédban zajló felújítást, jelenleg a hajópadlót rakják, Hanna szerint fúrnak-faragnak, Mikolt pedig sikít félelmében...

Ebéd után gondoltam kicsit pihenek. Mikolt egészen csendben magas szintre fejlesztette közben az eszközhasználatot, a kisszékét a konyhapulthoz tolva (előrelátóan 90 cm magasságra terveztem, hogy véletlenül se tudjanak ekkorka korukban megégni, magukra rántani...) kézzel megevett annyi rizst, amennyit a kislábasból ki tudott szedegetni. Aztán lejött és ami a ruháján volt, azt széthordta a lakás kitudja hány helységében.

Letettem őket. Fél óra múlva a másik szomszéd, aki amúgy is elég szenzitív a környezetét ileltően, (konkrétan egy igazi paraszt a szó jó és rossz értelmében is...) motoros fűrésszel darabolta a tüzifáját. Hanna felébredt... Mikolt nem.

Legalább volt alkalmam egy gyerekkel felmosni az egész alsó szintet, majd meguzsonnáztatni Hannát. Aki előbb szétszórta a rizst ami a tányérjában volt, majd tejfölt kért, amiről én úgy gondoltam felrázom, mielőtt kibontanám, de kibontani nem is lett volna szükséges, mert már nyitva volt. Újra felmostam, de most csak a konyhát kellett...

Mindez teljesen szimplán néz ki így leírva. De vegyük számításba, hogy... Nem tudom felemelni a jobb lábamat. Nem tudok lehajolni. Nem tudok egyik lábamról a másikra terhelni, vagyis az elindulás önmagában is kihívás. Derékmagasságig vagyok jó a pakolásban, a rendcsinálásban, azaz ha ennél alacsonyabb helyen történik valami, hosszasan elgondolkodom rajta, mi legyen vele. Ha veszélyes, ragad, maszatol, akkor megoldom.

Amúgy pedig energia takarékos üzemmódban működöm, vagyis megtanultam a minimális mozgásszámot rendelni adott művelethez. Ügyesen csinálom, a családom észre sem veszi. Dani sokszor kér olyat, amiből kiderül, ő biztosan nem.

És hogy végképp úgy érezzem, ez nem az én napom, a memória kártyát a fényképezőgép nem ismeri fel, a számítógép igen. Akkor melyiknek van baja?
Tegnap kellett volna fizetést kapnom, de nem érkezett utalás. Tudom, hogy elég nagy a baj a munkahelyemmel, de ma a honlapjuk sem volt elérhető, és a központi telefont sem vette fel senki.

Na akkor nekiállok összeírni a listát arról, amit a kórházba kell vinnem...

2009. november 9., hétfő

Elcsavargott

Tegnap az esős időre, meg némi financiális akadályoztatásra való tekintettel olyan helyet választottunk a gyerekeknek, ahol ők játszhatnak, meg társaságban lehetnek, nekünk pedig adódik módunk egy kis ücsörgésre is. Erre leginkább nekem van szükségem mostanság, a derekam iszonyatosan fáj, sajnos semmi nem segít, azt hiszem Áron nyomja belülről... Ettől a pingvinséghez még egy kis bicegés is társul, kívülről elég vicces látványt nyújtva.

Nos a hely az Ikea, ahova Hannának bármikor van kedve ellátogatni. Főleg mióta szabad bejárása lett a golyókhoz is. Csak azzal nem számoltunk, hogy vasárnap ebédidőben kis tábla vár majd a játszó bejáratánál: Sajnos többen nem férünk be... Így maradt a közös játszórész, de ezt is szeretik a lányok, Hanna sokfogásos ebédet főzött, miközben vagy hatszor elmosogatott, Mikolt pedig jött-ment, felmászott, forgott, mi meg az eredeti tervnek megfelelően ültünk a "kispadon" figyeltük őket és beszélgettünk.

Mikolt egyik kedvence a nagy forgószék, ezzel játszott, mikor utoljára rajta volt a tekintetem. Nekünk háttal állt meg a mozgásban... Aztán Hannát figyeltem, ahogy egy kislány épp kitúrja a konyhából, elég erőszakosan, Hanna pedig a maga módján csak áll, mint egy kis szikla, és nem reagál a durvaságra sem. Nyilván Dani is ezt figyelte, közben eltelt egy perc... Talán ennyi sem.

A következőben pedig éreztem, baj van. A forgószék még mindig nekünk háttal, és mozdulatlanul állt. Embertömeg hömpölygött, akkora nyüzsgés volt, hogy egymás szavát is alig hallottuk. Mondnai sem kellett semmit, felpattantunk, Dani felkapta Hannát és kétfelé rohantunk. Mikolt pedig sehol.

Voltak már pillanatok az életemben, amikor lepergett előttem az elmúlt. A cunami élmény volt ehhez hasonlatos. Repültem most, hogy megtaláljam az alig nyolvan centis villámmozgású kislányomat, de sehol. Néha visszatértünk Danival a játszóhoz, de láttuk egymás arcán, nincs... A legrosszabb gondolatok, a legnyomasztóbb pár perc volt ez, elsírtam magam idővel, ez meg csak bosszantott... Az én felelősségem, mit bőgök...

Talán 10 perc telt el, egy apuka is elindult a harmadik irányba, ahova mi már nem tudtunk, de ő sem találta. Aztán végre bemondták, találtak egy másfél éves forma kislányt, a konyha részlegen átvehető. Mikolt egy kedves hölgy kezében vizet ivott épp, cseppet sem törődve azzal, hogy minket sehol sem lát.

Azóta is azon gondolkodom, hogy mi lett volna ha... Ha valaki gyereket akar, ezen a helyen, ebben a tömegben a legalkalmasabb elvinni egyet. Hibáztam... hibáztunk. És egy perc sem volt az egész, mialatt olyen messzire keveredett, hogy már nem tudtuk könnyen megtalálni. Amikor egyedül vagyok kettejükkel, már nem is érem utól egyiket sem. Hanna legalább hallgat rám.

Nem szeretném mégegyszer megélni ezt...

2009. november 5., csütörtök

Ősz, kert, kálvária

Nem csak a fényképezőgép lett beteg, meg a gyerekek, de az internet kapcsolat is. Egy hetembe és egy csomó szervezésbe került, mire ma végre sikerült meggyógyítani. Járt itt a villanyszerelő, kicserélte a kábelt, volt itt háromszor a szolgáltatótól is ember, mire eljutottunk a megoldásig. Ma két órát dolgozott a mester, végül megtalálta és orvosolta a bajt. Hogy ez pontosan mi volt, nem tudom, ő azt mondta egymillióból egyszer fordul elő ilyesmi, és ráadásul valami házon kívüli kütyüt kellett cserélnie.

A tünet az volt, hogy a letöltés vidáman működött, de felfelé nem ment info. Se levelet nem tudtam küldeni, sem képeket feltölteni.

Így elmaradt ez az őszi szombati beszámoló is, pedig ezeket a képeket olyan nagyon szeretem. eg az őszt is, ha nem esne, és nem fújna és nem lenne azonnal tél...

A kertben sárgulnak a levelek, naponta gereblyézzük a lányokkal, kivéve a meggyfa alatt, mert azt úgy szeretem nézni. Nagy sárga levéltó van a fa alatt, a lomb maradéka pedig napról napra más színt kap. Gyönyörű. Fára mászni pedig nagy mulatság, még a kicsi is kipróbálta. :)

Ősszel szeretek leginkább kirándulni. Szeretem az avart, a színeket, a fényeket, az illatokat. A mostani minőségemben nem jutok el messzire. Sajnos. Viszont van nem messze egy kálváriadomb, kalandosan lehet bejutni, a kulcsot el kell kérni a szomszédban lakó kedves nővérektől, már annak, aki tudja, hogy hol keresse. Mármint a kulcsot. Már egyszer eljutottunk a kapuig, aztán az öcsém mondta el a titkot...

A kálvária azért is érdekes, mert esténként kivilágítják, ezt pedig a "miszobánkból" is látni lehet. Hannát nagyon érdekelték a fények, minden este mesélni kellett neki, hogy mik ezek, hol van, alig várta persze, hogy egyszer eljussunk megnézni.
Így aztán szombaton ez volt a program:

Kulcs megszerez, kapu kinyit, titok felfed. Tetszett :)

Amire szükség volt...

Hétfőn meghúztam a hátam. Tulajdonképpen fáj már egy jó ideje mindenhol, nem is kellett sok, hogy az amúgy is agyoncsomósodott részem felmondja a szolgálatot. Az utcát szerettem volna gazmentesíteni, (nyilván nem vagyok normális, hogy ezt most, és így...) és ahogy hajoltam, megbillentem, fejjel a falnak :):) még egy darabig nevetgéltem magamon, aztán nem tudtam felegyenesedni... Utána meg rendesen lépni, meg öltözni, meg gyerekeket emelgetni sem...

Kedden Dani felhívta Bencét. Ő szokott megmasszírozni, amikor úgy döntök, végem. Ma eljött, én pedig több dologra is rájöttem.
1. Ennyi jár...
2. Aki fizikai munkát végez, az ne csodálkozzon, ha a teste egy idő után elfárad.
3. Eddig egy nagy betontömböt cipeltem hát néven.
4. Bence gyógymasszőr, így mindig tud olyat mondani, ami segít hosszabb távon is.

Most nem csak mondott, hanem adott is. Kaptam két ragacsot a hátamra, amit három-négy napig fent is hagyhatok, teljesen gyógyszermentes. Nálam tartó funkciója van, vagyis segít nekem cipelni. Főleg Áront, de az egyéb mozdulatoknál is hasznát látom. Kinesiotape a neve.

Egy egy ilyen alkalom után mindig megfogadom, hogy nem várok addig, amíg már mozdulni sem bírok... Aztán meg csodálkozom...

2009. november 3., kedd

Az elemetes

Az ominózus szülinapozós éjjelig dorbézolós esténk után Hanna nem mutatott túl nagy hajlandóságot a korai de legalábbis a "normális" időben történő fekvés iránt. És aziránt sem volt egy cseppet sem belátó, hogy a szülei lassan elérkezettnek látják, hogy néhány percet kettesben töltsenek, ami viszont úgy nehezen kivitelezhető, ha ő fél éjfélig valamelyikünk kezét fogva elmélkedik ébren...

Voltak dilemmáim azzal kapcsolatban, hogy a beszerzett galériás ágyat összeszereljük-e Áron érkezése előtt, vagy várjon még. A hét extrém alvási, nemalvási tapasztalataiból aztán arra a konklúzióra jutottunk, hogy ha megpróbáljuk, legfeljebb sikerül.

A terv az volt, hogy szombaton elviszem Hannát (aztán már Mikolt is belekerült a lányos program résztvevői közé) valahova, míg Dani és Pali szerelnek. Aznap reggel úgy éreztem, messze meghaladja a képességeimet még egy délelőtt egymagamban a kettővel, így alakult, hogy aznap Danival kiegészülve Millenárisoztunk, az ágy programpontot pedig elnapoltuk.

Este Hanna a születésnapi csomagok között megkapta dobozban néhány alkatrészét a elemetesnek, és gyanítom azért sem örült kicsattanóan az ajándéknak, mert már hónapok óta emlegetjük, hogy ez lesz az. Miért is lepődött volna meg?

Vasárnap délután aztán eljött Pali, és Danival nekiálltak, hogy nagylányos kuckót építsenek a háromévesnek, mi pedig egy ideig lelkesen segédkeztünk, aztán jobbnak láttam kivinni őket a temetőbe mécseseket nézni. Mire hazaértünk vacsoraidő volt, az ágy pedig majdnem kész állapotban várta az éjszakát. Csak a létra hiányzott... Mivel Hanna ragaszkodott hozzá, hogy fent aludjon, bár mi elég szkeptikusan álltunka kérdéshez, Dani megoldotta a közlekedést is, így aztán Hanna legalább három percre birtokba is vette, majd a miágyunkba kérte magát.

Nekem nem volt türelmem aznap a kézfogós időtöltéshez, Dani ment helyettem, megint fél 12 lett, mire kisebb vitát követően mindenki elaludt.

Egész éjjel azon agyaltam, mi az, amivel segíthetek Hannának. Egyfelől tudom, szeretne a saját helyén aludni. Másfelől tudom, hogy kellek neki, sokkal nyugodtabb, ha vele, mellette vagyok. Harmadrészt fél. Nagyon. Attól, hogy az autók jönnek mennek. Pedig nem jönnek mennek, mert a mi utcánkban nem kellemes az autóknak jönni menni. Inkább attól fél, hogy nem talál. Pedig nem szoktam eltűnni...

Van egy Annás mese az egyedül alvásról. Abban van egy Anya baba meg egy Apa baba, a terv az volt, hogy az ágyhoz kap ilyet is. De miután senkinek nem volt energiája, hogy el is készüljenek, továbbra is maradt a kérdés, hogy az életnagyságú, meg az annál egyel kisebb házörzője mellé mit kellene még betennem az ágyba, amitől biztonságban érzi majd magát.

Fénykép...

Megnyugodtam, elaludtam, és másnap nem is hoztam szóba a témát. Délután magától kérte, hogy fent aludhasson, megvártam, míg elpihen és lejöttem. Sikítva ébredt, kiabált utánam... Mire leért, megvolt a terv:

- Hanna, mit szólnál hozzá, ha az ágyadba betennénk egy fényképet a Mamáról meg a Papáról? Akkor ott vigyáznánk rád egész éjjel nyitott szemmel.
Gondolkodik, várom a reakciót.
Könnyed:
- Jó.

És akkor az este:
- Mama, menjünk, én az elemetes ágyban alszom az álmomat egész este.
- Hű Hanna, ha nekem ilyen ágyam lehetne, nem is engednék senkit belefeküdni... (tényleg...)
- Mama, akkor majd ha három éves leszel, veszek neked egy saját elemetes ágyat meg egy nagy Szuszit meg egy kis Szuszit, és akkor alhatsz egyedül.

És már indult is kifelé, hogy Dani meséljen neki, én meg előkerestem egy esküvői képünket és a kezébe nyomtam. Állítólag betakargatta a 2D-s Mamát és Papát, de erről csak Danitól értesültem, mert nem is kellettem az elalváshoz.

Hajnalban fél 5kor érkezett, arra sem ébredt fel közben, hogy Mikolt felsírt, szívtuk az orrát, majd visszavittem... Bekúszott Áron ágyába, kendő nélkül... és békésen aludt egészen nyolcig.

Akkor most siker?

Mikoltról még mindig

Elérkezett a november, és remélem hogy jobban folytatódik, mint ahogy indult. Legalábbis Mikoltnak...

Tegnap délelőtt meglátogattuk Lujzát és Lackót a Vadasparkban. Hanna szeret a baromfi udvarban kóborolni, eteti az állatokat, megnézi mennyit nőttek, hány bárány született, ott van-e a traktor, jár-e macska. A két "L" a csacsikat illeti, nem régóta tudjuk, hogy van nevük is. Mindig kapnak egy kis száraz ágat, füvet, levelet a lányoktól, egy ideje Mikolt is lelkesen vesz részt ebben a programban.

Nem vagyok gyors. Cseppet sem. Mikolt napról napra ügyesebben megy a lábán, sőt szalad is. Utolérnem nem egyszerű már, szemmel tudom tartani, de ez nem elég. Legalábbis most nem volt. Békésen masírozott volna kifelé, ha a csíkos kardigánja zöld színe nem lett volna olyannyira vonzó Lujzának, hogy megkóstolja. Repültem, amikor azt láttam, hogy a kis Mimi emelkedik felfelé, ugyanis az amúgy békés és nem is ostoba jószág elkapta, és erőfölényben lévén már emelte is a magasba. Mikolt kiabált, én is... Lujza meg megszeppent, kapott is egyet szegény, nade kérem... Mikolt karján jó nagy véraláfutás tanuskodik a történtekről...

Mára pedig vagy előkerült a beígért 15 hós oltás mellékzöngéjeként az összes tünet, vagy megérkezett a betegség... Éjjel szörcsögésre ébredtünk, reggelre már ömlött az orrából az amúgy nagyrészt áttetsző váladék, de ilyen rosszkedvűnek még nem láttam. Nagyjából fél órát volt csendben, amikor a kertben elaludt a babakocsiban, egyébként reggeltől ebédig nyűgött, sírt, kiabált.

Megőszültem, de lehet, hogy kihullott a hajam... És nagyon remélem, hogy jobb is lesz...

2009. november 2., hétfő

Mikoltról 15 hónaposan

Elmaradtak az összefoglalók, pedig annyira gyorsan változik Mimó...
Elmúlt ez a hóforduló is, Hanna születésnapja kicsit elfedett minden mást a héten. Mikolt közben kisgyerek lett. Elképesztő akarattal, egyre szőkébb és hosszabb hajjal, dumálással, és egy kis gyarapodással.

Az evéssel sosem volt gondunk, csak a súllyal... Pedig szerintem egyszerűen csak lemozogja, amit elfogyaszt. Bármit szívesen megkóstol, sokat és sokszor eszik, ha éhes szól, vagy felmászik a székébe. Nincs is kifejezett kedvence, a zöldségeket ugyanolyan jóízűen eszi, mint a gyümölcsöket vagy a főtt ételeket. Csak meleg ne legyen... Ha meglátja, hogy megfújom, amit adni szeretnék, fintorog, nyafog és nem fogadja el, hosszasan kell győzködni, hogy már nem meleg. Egyre önállóbb az egyedül evéssel is, bár a finommozgáson van még mit csiszolgatni. Ennek ellenére (hamár Hannát úgyis etetnem kell) igyekszik a kanállal, a villával, ha nem sikerül, akkor kézzel. Vizualizálható, hogy a levesek milyen arányban kerülnek a földre illetve a szájába. :)
Inni csak vizet iszik, pohárból, szívószállal. A kulacs, vagy a csőrös pohár rendben van, pohárból még nem tud rendesen inni.

Az alvás szintén nem érdekes téma, nappal nagyon régóta egyet alszik, de ha mégis valami miatt elaludna délelőtt, a délutáni szieszta kisebb forgolódással, énekléssel kezdődik, aztán szépen elcsitul, és elalszik. Egyedül, magától... Bekuckózik a paplanjába, kendővel, cumival, és pihen. Este Dani fekteti, leghosszabb 5 perc alatt be is fejezik a szeánszot, és a legtöbbször csak reggel találkozunk újra. Ha hajnalban mégis ébred, elég egy kis víz, simogatás, vagy egy rövid séta fürdőszobába, és vissza lehet tenni az ágyába. Nem igényli (most épp) a mi közelségünket, a nagyágyban csak bohóckodik.

Utánoz. Mindent. Főleg Hannát, és mindenben. Ezért aztán már most főz, etet, telefonál, táncol, ugrál az ugrálón, és rengeteg mindent mond. Könyvből mesél, duplóból épít. Ha pedig egyedül marad, akkor a nagy kedvencek a labda, a gyöngyök rakosgatása dobozból ki és be, és a montessori torony. Ezzel fél órát is képes ellenni, leszedi, felrakja... A babák és az autók egyformán kedveltek. Lelkesen tologatja a babakocsit. De rajzol és gyurmázik is, bár sokszor a szájában köt ki az anyag.

Mozgásban nagyon sokat ügyesedett, ma már a négykézláb mászás eltűnt, gyalogol helyette, a kezeit egyre lejjebb engedi már. A küszöböknél megkapaszkodik és óvatosan lép át rajtuk. Ha elesik kiabál, feláll és megy tovább. A hideg beálltával az overál is előkerült. Utálja. Nem tud benne mozogni, az első alkalmakkor eldőlt, ahogy felöltöztettem, mint egy kis krumplis zsák. Mostanra megszokta, hogy képes állni benne, de ha elesik, (elég gyakran) akkor felállni már nem tud benne.

Akarat... Nem megyünk a szomszédba érte... Kristálytiszta elképzelése van arról, minek hogyan kell történnie, és ha nem úgy, akkor kiabálás, földönfekvés a vége. Nagyon hangos és nagyon eltéríthetetlen. Nem lehet vele megegyezni, kompromisszumot kötni, pedig hol van még a dackorszak. Viszont ha megkapja, amire vágyik, egy mosolygós, bújós, mondanám, hogy csendes... kicsi lány.

Igazi kis bohóc, észreveszi, ha tetszik nekünk amit csinál, és addig folytatja, míg mi is élvezzük. Nagyon érdekes, ahogy fejlődik a humora, megnevettet, mórikálja magát. :) A szuszogásáért odavagyok, épp mint Hannánál. :)

A beszéd... Míg Hanna két éves koráig gyűjtögette az információkat, addig Mikolt mindent utánoz, amit hall, és bár magától nem minden utánzott szót használ, azért előfordult már a repertoárban a lift, és a pillangó is.
Nagyon régóta mondja, hogy baba, mama, papa, Hanna, lámpa, újabbak a nem, az eeement, az inni, a cipő, mondta már, hogy Csilla, ott van, hol van, és persze mert nem írom, fogalmam sincs, mi mindent hagyok ki, de igyekszem majd pótolni. Az igen helyett bólogat és mordul egyet, ez nagyon vicces. A nem-nél pedig rázza a fejét. Mindent megért, szavakkal kommunikálunk már, és ez olyan hihetetlen.

8 fogacskája van kint, kettő félig és még kettő épp úton. 9190 gramm, az elmúlt hónapban hatszáz grammot hízott, amit megérzek... és 78 cm, 18-as cipőt hord és 74-80-as ruhákat. Picike, de amilyen formás, rendben van ez így.

Képet igyekszem csatolni, amint helyreállt a rend az internet kapcsolatunkkal...

2009. november 1., vasárnap

Nagy családi ünneplés

Szombaton délelőtt a Millenárisban voltunk. Bár nem értem, hogy itt miért ünneplünk halloweent, a programok igazi őszi hangulatot varázsoltak a Teátrumban, volt mindenféle kézműveskedés és játéklehetőség, előadás mesével és hangszerekkel... Hanna a kézműből a ragasztást élvezte, a "művet" nem akarta kipróbálni, de hazahoztuk. (nem egy kifejezetten csajos alkat ebből a szempontból, sem tüllszoknya, sem korona nem kellett neki)
A színházasdiból negyed órát a fenekén ült, aztán ahogy szokta minden előadót jó közelről (20cm) megszemlélt, majd lelépett. Őt nem az érdekli, mi az, ami történik, nem is akar belehelyezkedni a mesébe, az izgatja, hogyan csinálja, aki csinálja. Ahogy megérti, megy is tovább.
Jelen esetben a társas játékokhoz, ott is a kirakó kötötte le leginkább, amivel viszont hosszan eljátszott, korát meghazudtoló ügyességgel.

A születésnapozás záróakkordjaként délután összegyűlt a nagycsalád is, hogy felköszöntsék Hannát. Ünneplőbe öltöztettem, (... mégiscsak csajos, de csak az igazán szép ruhákért van oda...) úgy vártuk a vendégeket. Szeretem ezeket az alkalmakat, olyan jó kicsit együtt látni mindenkit. Ami még inkább jólesett a mostani alkalommal, hogy a dédi még mindig velünk lehetett, és hogy Áronon kívül Manó hozta a pocakjában Blankát is. Gyarapodunk, és ez olyan jóóó.

A csomagok a nappaliban gyülekeztek, Hanna rohangált és kiabált örömében, amikor meglátta, mennyi minden érkezett. Két nappal ezelőtt még nem sejtettem, hogy ilyen sikere lesz az idei ajándékoknak, de mind nagyon talált. Pali saját kezűleg készített Hannának a kiskonyhájára egy polcos elemet, olyan szép, és olyan autentikus, hogy még én is szívesen játszottam volna vele, ha a lányok odaengedtek volna mellé. Hanna azonnal pakolgatta az edényeit, főzött, sütött, pedig egy ideje ezeket a játékokat nem használta igazán.

Kapott egy duplo kisboltot is, amihez a pénztárgép csilingelve számol, ennek is hihetetlen sikere volt. Mikolt természetesen mindenben szeretett volna közreműködni, amit Hanna ezúttal nehezményezett, én pedig megértettem... (este, miután egyikünk sem tudott elaludni Mikolt kivételével, Hanna (szülői pályafutásunk leglegitimebb nevelési csődjeként) éjjel fél egyig játszott felváltva boltosat és főzött, mindezt suttogva félhomályban...)

A legnagyobb csomagban egy galériás ágy egy darabja volt, aminek az összeszerelése mára maradt. Picikét bízom csak abban, hogy néha sikerül majd rávenni, aludjon is benne, de mindenképpen úgy éreztem, megér egy próbát még Áron érkezése előtt, hátha a legkisebbnek is jut majd hely... Nem ennek örült leglátványosabban, de ma, amikor újra felmerült a kérdés, akarja-e hogy Dani és Pali összerakják, határozott "most"-tal válaszolt.

Természetesen nem maradt el a torta sem, tűzijátékkal, gyertyákkal, és családi fotó is készült, amiről a nagybácsik maradtak csak le, mivel Peti Angliában ünnepli épp a születésnapját, a két öcsémnek pedig dolga akadt máshol, miután tiszteletüket tették. A kép inkább egy mozgó hangyaboly érzetét kelti, de legalább van. :)

Kilenc körül mentek el az utolsók, az est további részét pedig a fent említett módon töltöttük.

2009. október 31., szombat

Zsombor

Sms-t kaptam Krisztől:

Október 30-án 02:12-kor a családi hagyományt követve megszületett a "kistesó": Hoffer Zsombor, 3140gr, 50cm. Anya és fia jól vannak. Irány az élet!

Nagy gratula nekik, Isten hozta Zsombort!

A hír egyben azt is jelenti, hogy a mi időn is közeleg... :)

2009. október 27., kedd

Az igazi terhesség (32. hét)

Most, hogy Mikolt megtanult járni cseppet sem lett könnyebb nekem. Egyrészt iszonyú öntudattal jön-megy és esik is. Rohanok (hahaha) utána, próbálom a kapucniját megfogni, ha esik, legalább sáros ne legyen. Nem mindig sikerül. Valamint babakocsit tologat, meg motorozni vágyik, ehhez viszont kellek, mert nem megy egyedül, vagyis menni menne, csak az árokba, vagy a gödrökbe.

Vagyis: Kevesebbet cipelem, de többet hajolgatok. A derekam bánja, nem is kicsit. A bal oldalam rosszabb, a héten már a járás is nehezebben ment emiatt, kattog minden lépésnél. Nem tudom mi a megoldás, de jó lenne elkerülni egy hosszútávú vacakságot...

Emellett két napja nem tudok fekve aludni, illetve feküdni sem. Áront a torkomban érzem, ha vízszintesbe kerülök, kivéve délután, amikor egy órát kapok. :) Ettől természetesen a pihenésnek annyi, plusz ég a gyomrom nonstop. Jóslófájásokat is érzek, sokszor elég kellemetlen már.

Ennyit a nyavajgásról, de most tényleg azt érzem, hogy találó szó a terhesség, és nagyon, de nagyon szeretném ha szép lassan, de eljutnánk a végére.

Áron pedig erős. Egészen más, mint a lányok voltak, bár köztük is volt különbség. De ha Áron megmoccan, az nem csak olyan finomkodás, ő határozott, minden mozdulatából ezt érzem. A térde leginkább a jobb oldalamban van, kívülről is jól látszik, Mikolt is ezt csinálta, csak ő kicsit lányosabban. :) Szeretem ezt az erőt, érdekes, és izgalmas, kíváncsi vagyok, milyen lesz élőben. Most úgy érzem, nekem kevesebb dolgom van vele, mint Daninak, nekem csak fogadnom kell, Danié a feladat.

Az, hogy befordult egyben azt is jelenti, hogy megszámlálhatatlan sokszor kellene pisilnem, ha ülésből felállok, sokszor eltűnődöm, lesz-e még időm eljutni a toalettig... Vagy amikor a kis kezével nyújtózkodik egyet... Na ezekre nem emlékszik az ember amikor újra pocakot szeretne. :):) Én legalábbis elfelejtem idővel.

... és természetesen mindent elejtek, elfelejtek és mindennek nekimegyek. Irányt változtatni... Álom.

A héten, talán a kis ruccanásnak és a kényeztetésnek köszönhetően 76 kiló lettem, a pocak pedig 106 cm.

Ünnepeltünk

Családi összefogásra volt szükség ahhoz, hogy ma minden olyan szépre sikerüljön, ahogyan szerettem volna.
Így történt, hogy az öcsémtől egy elemtöltőt kaptunk, Sanyitól egy vakut kölcsön, amit Mari hozott el, az anyukám pedig itt volt délután egy fél órát, amikor az ajándékokat csomagoltam. Köszönet mindenkinek, egyedül nem tudtam volna mindezzel megbirkózni...
Mire Dani este hat után nem sokkal csatlakozott hozzánk, már csak a virágot kellett kicsempésznem a boltból, bár Hanna tudta, miért megyünk. Végül minden összeállt, és a körülményekhez (a mozgáskorlátozottságom, a két örökmozgóm...) képest a végeredmény nagyszerű volt.

Hanna a legjobban az Annakönyvnek örült, majdnem az összes mesét el kellett olvasnunk neki még az este, aztán az új benti hintájának, (ezzel reményeim szerint elkerüljük a nagy baleseteket, eddig egy fa hintája volt idebent, aminek ha csak nekimentek ütött...) de kapott egy nagyszerű hálózsákot is, amit majd az összes gyerekünk örökölni fog... Egyelőre úgy tűnik egészen megkímélt állapotban. A babás dolgok elmaradtak most, csak egy babaruhát kapott, de azt is lelkesen adta rá a nagy babájára.

Várta a tortát is nagyon, csillogott a szeme, amikor előkerült. Volt gyertyafújás, kis Mikolt is közreműködött benne. :)
Folyt. köv. szombaton, a nagycsaláddal.

Hanna 3 éves

Édes Hanna!

Olyan régóta várod ezt a napot, hogy ma reggel, amikor elénekeltük Neked a nótát, nem is hitted, Neked szól. A születésnapod az óvodát, a szabad bejárást a golyókhoz, valamiféle új korszakot jelent, pedig az, hogy ilyen lehetőségeid lettek, nem ezen az egy napon múlik.

Szép lassan lettél ilyen nagylány, hagytad el a dackorszak legnehezebb pillanatait, kezdtél el egyre egyre önállóbban jelen lenni köztünk. Egy éve még nem beszéltél. Mára olyan mondatokat mondasz, hogy a papával nem győzünk csodálkozni. Nyolc soros dalokat énekelsz egyre tisztábban, mesekönyvből mesélsz hosszú történeteket, vagy kitalálsz saját világról szóló meséket.

Ma egyedül kötötted be a cipődet, ügyesen megmosod a kezed, a fogad, ha kérünk megfürdesz. Gyönyörűen eszel, és egyre szebben rajzolsz, hogy ezt nem teszed gyakrabban, az az én bénaságom.

Igazi anyukája vagy a babáidnak, olyan gyengédséggel veszed őket körül, amit néha könnyes szemmel nézek. Ránk szólsz, ha elaludtak, beszéljünk csendesebben. Mikolttal is ilyen gondoskodó vagy, ritka köztetek a veszekedés, és a kicsi is érzi, nálad, veled jó helyen van. Ez a testvér kapocs a legmeghatóbb a számunkra, ez az, ami már nem rajtunk múlt, amit Ti ketten alakítottatok, és bízom benne, hogy ilyen is marad.

Valaha, amikor elkezdtem írni neked, rólad, a havi összefoglalókban a mozgás volt az, amiről a legtöbbet tudtam mondani. Most is egy örökmozgó, ügyes kismacska vagy, vízben karúszó nélkül is biztonsággal vagy, szárazon pedig egy mindig talpra eső, mindenhová felmászó, mindent kipróbáló bátor kisvagány.

Szeretem a kitartásodat, az akaratodat, szeretem ahogy suttogni tudsz, ha kérlek, hogy finom vagy és bájos, és egyben egy szélvész is. Barátságos, kapcsolódni, gondoskodni vágyó kislány vagy. A papa szokta mondani, hogy olyan vagy, aki inkább vállalja a fájdalmat is, csak megismerhessen.

Ajándék vagy nekem, még mindig a legszebb tükröm, a legnehezebb és legédesebb feladatom.
Isten éltessen sokáig.
Nagyon szeretlek.
Mami

2009. október 26., hétfő

...gondoltam...

...még írok... Hannáról, meg a születésnapjáról.
De mire elkészültem az "elemetes" tortával, elfáradtam.

Két napja Dani fekteti a lányokat, és tessék, alszik mind a kettő (22:55). Így volt némi esélyem arra, hogy nagyjából összeálljon a holnapi napunk. Az ajándékok még a csomagolásra várnak, és a ház is rendetlen, de a lényeg kész. :)
Lélekben pedig már ünnepelem Hannát, három éve, hogy ilyen tájban elindult a pocakomból... Nézem és fogalmam sincs, hogy lett ilyen nagylány, csak hálás vagyok. Daninak, Neki, a Jóistennek.

Na de majd holnap...

Beteg a fényképezőgép

:(:(:(
Szeptemberben annyi kép készült a két lányról összesen, mint anno egy hét alatt egyről. Az ok nagyon prózai és bosszant is.
Hanna mostanában rákapott a kattogtatásra, ezzel nem is lenne baj, ha lenne neki saját kis gépe, és azt nyúzhatná. De nincs, így marad a miénk. Nagyon ügyes és figyel is, de ez nem lehet elvárás egy majdháromévestől. Elejtette... Nagy baja nem történt, csak annyi, hogy az elemtartó fedele elrepedt, ettől nem lehet rendesen bezárni. Kiugrik, és emiatt nem működik. Egyelőre vissza tudom még varázsolni, de minél többször feszítem, annál kevésbé fog sikerülni. Megjavítani nem nagyon lehet... Krisz, sokszor vagytok a fejemben, lehet hogy a tépőzár jó megoldás...

A másik ok... Az elemtöltő kábele elfáradt és eltörött. Vagyis nem tudom tölteni az elemeket, így azzal helyettesítettem eddig, amit itthon találtam, nem túl jó minőségű és nem tartós elemekkel. Nagyjából ötven képet lehet egy szettel készíteni. Nem sok. :) Emiatt sem Győrben sem Pannonhalmán nem sikerült emléket állítani a kirándulásnak.

Csak reménykedem, hogy sikerül beszerezni egy töltőt, különben itt állunk áppárát nélkül Hanna születésnapján...

2009. október 25., vasárnap

Erdő is van, makk is van...

Átállítottuk az órát. Azon kívül, hogy nem tudom mi lesz velünk amikor majd már négykor sötétben ébredünk és esni is fog, meg hideg is lesz, a mai nap nem volt rossz.

Egyfelől a gyerekek már nagyjából reggel átálltak, új idő szerint negyed kilenckor, mondhatjuk, hogy emberi időben ébredtek. Másrészt végre megérkezett a beígért jóidő, napsütéssel, melegebbel. Sokat számít, ha ki lehet menni...

Kirándulást terveztünk, séta, meg szordínós pihengetés lett belőle, almázással, farakáson ugrabugrálással, makkgyűjtéssel, templomozással.
Eredetileg a Normafához gondoltam hogy felsétálunk, de elrontottam az irányt és nem találtuk meg, honnan is kellene indulnunk. Így végül a Makkosmáriához döcögtünk csak fel, és a templom melletti réten sétálgattunk.

A gyerekek találtak egy kivágott és részben feldarabolt nagy fát, Hanna rohangált, mászkált rajta, Mikolt pedig leült az egyik rönkre és almát evett, közben pedig Hannát nézte. Szerintem a látványban is eléggé elfáradt.

Nem bántam, hogy nem gyalogoltunk kilométereket, felfelé, jól esett a jóidő, a napsütés, az ücsörgés is, a gyerekek pedig láthatóan nagyon jól érezték magukat.

Mikolt végül a turisták tüzetes elemzése után úgy döntött, mit sem ér a séta bot nélkül, keresett egy megfelelőt magának is, azzal gyalogolt lelkesen. Egyre jobb a technikája. :):)

2009. október 24., szombat

A virág meg az illata

Az utcánkban egy helyen mézvirágot ültettek. Hanna, ahányszor elmegyünk mellettük, szed belőle. Mindenkinek egy szálat.
Ma is így történt, megszagolgatta a kis csokrot, és elgondolkodott:
- Mama ez a virág nagyon illatos. Kimosták.

Szabadságon

Fele hétvégére szabadságoltuk magunkat. Dani ötlete volt az egész, részemről ártatlannak mondanám magam, annyit azért vállalok, hogy egy elég fáradt pillanatomban, úgy két hónapja azt találtam mondani, ha megszervezi ki lesz a gyerekekkel, mehetünk.

Megszervezte... Én meg szorongtam. A nappallal nem is volt semmi bajom, inkább az aggasztott, hogy milyen lesz az éjszaka nélkülünk. Hanna miatt kevésbé izgultam, ő már elég nagy ahhoz, hogy értse, ha elmegyünk is, visszajövünk, sőt, amikor elkezdtem bevezetni a témát, még örömködött is azon, hogy a "Jutta Nagymamával" fognak bohóckodni alvásidőben... Mikolt viszont még kicsi. Sosem töltött még nélkülem három óránál több időt...

Volt két hónapom felkészülni, ezalatt elég sokszor billent a mérleg innen oda és viszont is. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy hónapban sokszor éreztem elemi vágyat arra, hogy kiszakadjak a mókuskerékből, újra legyen párom, beszélhessek három értelmes mondatot Danival anélkül, hogy a gyerekek, vagy a munka, vagy az egyéb teendők közben egyfolytában kiabálnak mellettünk, még a múlt hét közepén is nagyon távolinak és meseszerűnek tűnt, hogy eljussunk kettesben bárhova.

Mindent leírtam, amiről azt gondoltam szükséges tudnia annak, aki épp a lányokat terelgeti, kikészítettem minden ruhát, kelléket, gyógyszert, és szombat reggel nagyon nehéz szívvel ültettem be őket a kocsiba, hogy a nagyszülőkkel elmenjenek játszóházba mulatni. Hannának még egyszer elmeséltem a két nap forgatókönyvét, okosan figyelt, bólogatott, és elengedett. Mikolttal nehezebben jutottunk el a búcsúzásig, sírt... Nem örültem... Fájt...

Aztán összepakoltunk egy kisbőrödnyi holmit, és nekiindultunk. Győrbe mentünk, mert onnan nagyon hamar haza tudtunk volna érni, ha úgy adódik.
A kezdeti lelkiismeret furdaláson, és az állandó aggódáson, na meg persze a vissza-visszatérő témán (gyerekek) túl nagyon örülök, hogy sikerült Daninak elrángatnia. Olyan dolgokat csináltunk, amit gyerekekkel nem lehet, vagy legalábbis nem úgy. Ebédeltünk, egyszer sem álltunk fel közben, mind a kettőnknek saját tányérja volt... Voltunk moziban, vacsoráztunk amikor megéheztünk, sétáltunk hátizsák, plusz pelenka, babakocsi nélkül.

Délután kádban fürödtünk, este sósmogyorót ettünk, filmet néztünk, és úgy aludtunk el, hogy nem rugdosott senki. Azt azért hozzáteszem, hogy reggel nem éreztem különbséget a gyerekekkel töltött éjjeleink és a kettesben töltött között, kivéve, hogy csak egymásnak kívántunk jóreggelt... Az ágy kénylemetlen volt, és amúgy is felébredtem hajnalban, Áron nem hagyott. :) Sőt, már a lefekvésnél fizikai hiányérzetem volt, hogy a kis testeket megölelgethessem és nagyon irigyeltem az anyukámat, aki viszont mindent megtett, hogy megfürdesse, elaltassa a lányokat.

Hogy nem csörgött a telefonom éjjel, és reggel sem, jó jelnek véltem...

Szombaton délelőtt egy kényeztető reggelt követően Pannonhalmán jártunk, először életünkben, és végighallgattunk egy hatvan perces idegenvezetést. Ezt biztosan nem lehetett volna gyerekekkel... Ebédeltünk, aztán hazajöttünk. Fél ötkor már itthon voltunk, a lányok már fent voltak.

A lányok oldaláról:
A pénteki játszóházban barátokkal pörögtek, és annak ellenére, hogy Hanna elharapta a nyelvét, nem volt semmi attrocitás. Ebédeltek idehaza, Mari és Pali lefektették őket, délután pihengettek, aztán a mamámmal meg Csillával töltötték a délutánt. Este még sétáltak egyet, meglátogatták a dédit, mi akkor beszéltünk velük először. Nem voltak lelkesek a beszélgetéstől, de nem is éreztük rajtuk, hogy panaszkodnának.

Az éjjel kicsit kalandosabbra sikerült, mint vártam, Mikolt egy körül megébredt, és keresett engem. Sírt, nem lehetett megvigasztalni. Fél négy volt, mire elpihent, addig mindennel próbálkoztak a felnőttek, és csak Hannának sikerült őt megnyugtatnia. Amikor Hannát látta, odabújt hozzá, és elhallgatott. Időre...

Reggel, amikor beszéltem velük, megbántottak voltak, Hanna csak tőmondatokban nyilatkozott, Mikolt bele sem szólt a telefonba. Latolgattam, mennyi esélyem van kibékíteni őket...Vagy hogy mennyi időbe fog kerülni, mire visszanyerik a bizalmam. És hogy vajon megérte-e elmenni.

Mikor hazaértünk, almáztak az asztalnál, amikor megláttak bennünket, hangosan kiabáltak, visítottak örömükben, nagyon jó volt újra megölelni őket és látni az örömüket. Amit hoztunk nekik, az nem érdekelte egyiket sem... :)

Mikolt ma éjjel is két órát volt fenn, végig kellett vele járnom a lakást, megmutatni, hogy a nagymama nincs nálunk, ennyi idő kellett neki, hogy elhiggye, nem megyek el, én vagyok, maradok. Hanna aludt közben. Sajnálom a kicsit, és igyekszem mindent megtenni, hogy újra helyreálljon a rend. Ez azzal jár, hogy egész nap ölelgetni, szeretgetni, cipelni kell. Ma már (vasárnap) egyébként sokkal jobb, aminek szívből örülök. Mert azt hiszem mindennek ellenére megérte elmennünk...

Most Danit kell elengednem, és ez legalább olyan nehezemre esik, mint pénteken a lányokat...

2009. október 21., szerda

Ahogy vagyok...

Egy vers jár a fejemben egész nap...

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

©Agócs Írisz

2009. október 20., kedd

Kis Áron Mór a 31. héten


Kis kiegészítés:
Tegnap jártunk ultrahangos vizsgálaton. Két dolog érdekelt azon kívül, hogy láthassam Áront kisemberként is. Az egyik az a bizonyos amnion szalag, a másik pedig, hogy befordult-e már, mert én sokszor nagyon keresztben érzem.

Nos az amnion szalagnak nincs nyoma a doktornő szerint sem, Áronunk pedig koponyavégű hosszfekvésben helyezkedik el, tökéletes. A mért adatok szerint az én számításom van a legközelebb a mostani becsült születési időponthoz, mert december 17-19 közé saccolta. Egy ideje van egy 18. érzés bennem...

Becsült súlya 1680 gramm, a buksija körben 29 cm, a combcsontja 6,1 cm, a pocakja pedig 25,8 cm. A tarkóján haja is van, és bár nehezen, mert aludt és bújt, de készült kép is, egészen fiús szerintem.

A pocak 104 cm, a súlyom pedig 75,6 kg(+11,6). Változatlanul ég a gyomrom, fáj a derekam, és nehezen megy a mozgás. Ha elalszom jó, ha ébresztenek a lányok már nem nagyon tudok visszaaludni.

...
A pici a hasadban másfél kilós már. Rohamosan hízik, amit te is megérzel a súlygyarapodásodon. Bőrének színe már közel olyan, mint születésekor lesz, szép rózsaszín, ami a bőr alatti zsírrétegek kialakulásának köszönhető. A lábadon kialakuló visszereknek és a lábduzzadásnak is a méh növekedése az oka. A hát, derék és a szeméremcsont is sajoghat a magzat nagy helyigénye miatt.

A baba pupillája reagál a fényre. Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben. A kiválasztás már teljes gőzzel működik: a magzat naponta mintegy fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapja meg, de már elkezdte nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik.

A szervezeted termeli már a relaxin nevű hormont, ami a medence elernyesztéséért felelős. Ez az a hormon, amiért kacsázósan járnak a kismamák. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni. Nem árt összepakolnod lassan a kórházi csomagodat, mivel az elkövetkezendő hetekben már nagy az esély a szülésre. Sokan már a nyolcadik hónap végén világra hozzák gyermeküket.

2009. október 18., vasárnap

Az overál meg a posta

Vettem Hannának egy overált.
Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.

A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.

Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.

Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.

Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.

Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...

És hamár a Ligetnél jártunk, elmentünk megnézni a kacsákat a tavon, meg a Vajdahunyad várat is. A lányok lelkesen etették a madarakat, Hanna pedig el volt bűvölve a "kastélytól". :)

2009. október 16., péntek

Tesós még

Egyszerűen nem tudok betelni velük.
Volt egy nehezebb időszak, amikor Mikolt egy kicsit mocorgibbá lett, és Hanna nem tűrte jól a társaságát. Persze, mert rombolt, elvett és láb alatt volt mindig. Mára ez gyakorlatilag a múlté, vannak ugyan nagy veszekedések és hangos szóváltás is előfordul, de egyre gyakrabban hallom, hogy csiripelnek, dolgoznak, vagy olvasgatnak együtt.

Hanna tegnap mesét mesélt, Mikolt közben lepakolta az összes könyvet a polcról. Aztán együtt elpakoltak. A babakocsi tologatás is megy már együtt, ehhez az is kellett, hogy Mikolt megértse, ne vegye el azt amivel Hanna játszik éppen. Pláne ha van másik is. Együtt hintáznak, Hanna eteti Mikoltot. A legédesebb amikor együtt kacarásznak, vagy amikor Hanna vigasztal.

Ma építettek, Mikolt koncentrált és kommentált, míg Hanna a lépcsővel bajlódott.

2009. október 15., csütörtök

Itt a tél...

Kicsit előreszaladtunk az időben, legalábbis érzésre. Kimaradt az ősz, ma reggel nálunk +2 fok volt és esett a hó. Vagyis a havas eső... Nem mondhatnám, hogy feldobott, szebb lett volna ha fehérbe borul minden, így csak a hideg, meg a borongás jutott.

Elő is kerestem gyorsan a nyári képeket, az ment a képernyőn, meg jól befűtöttünk, ha Dani itthon lett volna talán a kemencében is ropogott volna a tűz. Így már viselhető... Azért ha marad a tél igyekszem megtalálni megfelelő hangulatot is hozzá, de most egy kicsit váratlanul ért, pláne, hogy a múlt héten még a harminc fokban hunyorogtunk.

Mindenesetre előkerült egy ilyen :) Pisa 2005, ketten.

Meg egy ilyen... ugyanott 2009, öten.

A nyakláncomat pedig nem találom...

2009. október 13., kedd

Testvéres

Ma reggel Hanna haját fésültem a fürdőszobában. Hanna a térdeim között álldigált, nekem háttal, támaszkodott, én meg ültem. Mikolt odagyalogolt hozzá, megölelte, és szorosan hozzábújt. Hanna megsimogatta a buksiját és ezt mondta:
- Jól van, jól van, látlak, nagyon nagyon szeretlek kis Mikolt...

Tegnap odaszaladt hozzám, megsimogatta a pocakomat, aztán távozóban még odavetette:
- Mama, figyelsz Áronra ha mocorog?

... és akkor még magyarázzam, hogy miért is jó, hogy még mindig velünk van idehaza?

Szép kerek számok... (30.hét)

Azt hiszem ez lesz az a hét, amit túl kell élni valahogy. Dani a hét napból ötször nincs, ma épp lesz... Mikolt taknyos, mára köhög, Hannának épp hogy csak folydogál az orra. Ennyi elég ahhoz, hogy ne vigyem őket társaságba és ne is hívjak senkit. Legalábbis gyerekeseket ne nagyon. Meg pocakosokat. Nekem egyelőre csak a fejem fáj és roppant nyűgös vagyok. Fogjuk az időre. Éjjel azt hittem lerepül a tető fölülünk.

Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...

Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...

A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)


Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".

Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.

A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.

2009. október 9., péntek

GyalogMimi

És csak gyakorol és gyakorol és gyakorol. Körbe körbe a lakásban... Trappolnak a kis lábacskák, egyre ügyesebben. Még kapaszkodik a levegőbe, imbolyog is rendesen, irányváltoztatásnál édesen megtorpan, billen egyet az óhajtott irányba, de sétál. 14 hónapos és 12 napos korában. :)
Pár napja még nagyon kiborította, ha elesett, mára ez sem zavarja már annyira. Sőt egyre gyakrabban a popsijára huppan, ami Kornél szerint nagyon fontos.
Én pedig örömködöm, zene füleimnek a masírozása.

2009. október 8., csütörtök

Visszatért a hisztikor

Fel sem tűnt, hogy elmúlt. Pedig egy jó ideje nem volt nagyobb kiakadása Hannának, sőt két hete mondogatjuk, milyen nagyot változott. Figyel, kompromisszum kész és persze saját (meg az én) határait feszegeti így is, mégis valahogyan könnyebb volt vele.

Tegnap valószínűleg épp a nagy kontraszt miatt eléggé megviselt a dél. Hanna a babáját pelenkázta, a pelenka pedig félrecsúszott a babán. Annyit hallottam az egészből, hogy csapkod és fejhangon visít, majd üvölt, teljesen kikelve magából. Zokogott, hogy menjek és csináljam meg. Hogy pontosan mit, azt csak nagy sokára sikerült kiderítenem. Ültem, kértem jöjjön, hozza a babát, szívesen segítek. Üvöltés... Még egyszer kértem, változatlan hangszín és hangerő. Üvöltve zokogja, menjek én, de azonnal.

Természetesen már túl volt a holtponton, semmi sem nyugtatta meg, láttam rajta, hogy nem is érdekli már sem a pelenka, sem a baba, megközelíthetetlen, tompa a külvilágra. Ilyenkor merül fel bennem, hogy akkor most zuhany, vagy terasz, vagy milegyen. Tehetetlen vagyok ezekben a helyzetekben, ha megölelem kitépi magát, ha otthagyom rohan utánam és üvölt.

Fél órás huzavona után sikerült megnyugodnia, de szipogott még egy jó darabig, a vége az volt, hogy aludni mentünk.

Ma reggel folytatódott a kálváriája, azzal kelt, hogy"nem" és ezt gyakorolta egész nap. Felöltözni, reggelizni, pisilni, elindulni... Magára öntötte a vizet, mert táncolt ivás közben. Ettől dühös lett és eljutottunk odáig, hogy fél tízkor újra üvöltés fültanui lehettünk...

Rágódom, mit tegyek. Tudom, hogy lassabb, elmélázóbb, és sajnos türelmetlenebb is vagyok, mint lennék Áron nélkül. Ezt érzik mindketten, Hanna le is reagálja, emígyen. Engedek, figyelek, minden jelzést komolyan veszek. Lehet jönni hozzám, kérni, sírni, kiabálni, nem kérdezem, jogos-e vagy sem. Délután mellette alszom én is, és fogom a kezét, este két napja, hogy éjfél, mire elpihen. Nem kerül korán ágyba, mert nincs erőm, erőnk, hogy kilencre lenyomjuk az etetés-fürdetés-mesélés-altatás kombót. De ennyire nem fekszik le későn sem... Fél, ez is rendben van. Mellettem alszik el, vagy Áron ágyában, ez is rendben van. Vagyis volt... Eddig. Mert szerintem hulla fáradtan ébred, látom a begyógyult szemein. Egész nap kóvályog, cumizna, nyűgös. Jön a foga is, ezt is értem...

De akkor most mi a következő lépés? Ma délben újra összevesztünk, emelt hangon elmagyaráztam neki, hogy most lemegyek és teszem a dolgom, ő pedig egyedül, (vagyis Mikolttal együtt) aludjon. Mikolt szegény ilyenkor csak csendben figyel, és kiabálás ide vagy oda, becsukta a szemét és elaludt. Hanna persze felébresztette, mert elindult utánam, majd kiabált is egy sort... Nekem ez már sok volt... Nem vagyok rá büszke, de nagyon gyorsan került át a jelenleg használaton kívüli szobában felállított utazóágyba, onnan üvöltött, hogy folyik az orra. Kifújtam neki. Most alszik. Én meg forrongok. Rendet raktam legalább, és pihennék, ha nem kattogna az agyam azon, hogyan kellene.

Tegnap este az jutott az eszembe, hogy jövőre érettségi találkozónk lesz. Mit fogok mondani, mi történt velem az elmúlt öt évben? Szültem három gyereket, mosom a ruháját a férjemnek és terelgetem a nyájamat. Elég unalmasnak hangzik, míg mások bejárták a fél világot, karriert építettek, és hosszasan tudnak mesélni az élményeikről. Pedig ma egészen biztosan tudtam, hogy ez a legnehezebb feladat, amit ember kaphat... Nem is akarok karriert építeni...

Csak aludna el végre este normálisan (lásd időben, az ágyában...) és lehetne egy fél órám nélküle...

2009. október 6., kedd

Béla... és lőn világosság

Az is jó a ház elhúzódó befejezésében, hogy mindig van minek örülni.

Ma a villanyszerelő Béla társaságát élveztük reggeltől délutánig. Nem mintha ne lenne jó ember, sőt a távoztakor rengeteget javult a komfortszintünk is.

Lett lámpa a gardróbban, így már nem kell este hatkor zseblámpával inget keresni.
Lett világítás a fürdőszobatükör fölött, ezzel kapcsolatban vannak még fenntartásaim, de kétségtelenül jobban lehet látni az apróságokat is ha fel van kapcsolva...
Lett lámpa a teraszon, a konyhapultok alatt, és a lányok játszósarkának polca alatt is.
Eltűntek a kábelek, amik eddig olyan otthonosan kígyóztak a nappalin keresztül lépcső előtt a dolgozóig, sokszor emlékeztetve Béla hiányára.
Eltűntek a lukak a falakon is, amikben sötét zsinórok, kábelek tekeregtek eddig.

Egészen lakályos, otthonformájú kezd lenni a ház. Azért a befejezéstől még messze vagyunk, de alakul...

77 nap avagy Áronnal a 29. héten

Nehéz... Lehajolni, emelgetni, szaladni, aludni és még sorolhatnám. Azt mondtam a napokban, hogy a várandósságban van nyolc hét amikor irigylésre méltó az állapot, a többit nem nevezném áldottnak. :) Csak utólag... :)

Sok a 77, és remélem, hogy lesz is ennyi. Keményedik a pocakom sokat, de nem tudom, hogyan lehet Mikoltot nem felvenni, amikor nem tud még egyedül gyalogolni. Nyilván nem én cipelem a hatos vizet, vagy a nagy dinnyét... A terheléses cukor eredmény rendben, a vas egy kicsit kevés, de nem vészes, a tsh rendben. Áron egészen lent mocorog, ahogy a lányok is annak idején. Emiatt nyom az összes nadrág. :) Igyekszem mindent elintézni, ne maradjon semmi az utolsó pillanatra. Emiatt a gyerekek karácsonyi meglepetései nagyjából megvannak már, Áronnak készen van a kiságy az összes tartozékkal, már csak egy komód hiányzik.

Várok, várjuk. Mindannyian, Mikoltot is beleértve. Sokat fogja a pocakomat, reggelente kicsomagolja, nézegeti, mintha elkezdett volna felfogni valamit a nagy labda tartalmáról is.

75kg és 103cm...

Okosságos:

A baba a születésére készül. Bőre már kevésbé tűnik ráncosnak és a fejecskéjét haj borítja. A pici igencsak hízásnak indult, súlya nagyjából 1,2kg és valamivel több, mint 38 cm. Több és több energiát raktározó, fehér zsírszövetet halmoz fel, ez szülés után is megmarad.
Ha ébren van, akkor nyitja és csukja a szemét, és ha a pocakon keresztül folyamatos fény áramlik be hozzá, akkor a fény felé fordítja a kis fejét.
Vizeletürítése fél liter naponta, a csontvelő pedig termeli a vörösvérsejteket. Agya már tudja szabályozni a légzést és a testhőmérsékletet. Már tud köhögni és szopni is tökéletesen tud.
A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése.
Kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, néha egy könyök, vagy egy térd érezhető.

2009. október 4., vasárnap

Mikolt első szavai

Már egy ideje túljutott Mimi az első bilabiális szavain, vagyis a mama, papa, baba nem jelent kihívást. Az, hogy ennyi idősen igyekszik mindent utánozni, amit hall, nagyon lenyűgöz, Hanna ekkorka korában még nem érdeklődött a szép magyar szó iránt.

Amitől még izgalmasabb minden új szó, az a váratlanság. Napról napra formálódnak, csiszolódnak a szájában, és rendületlenül gyakorol, mondja megállás nélkül.
A tessék volt az első igazi bonyolult szava, ma pedig a szőlővel próbálkozott. Sokkal jobban hasonlít persze ez még két hosszan elnyújtott őőre, de felismerhető benne az "l" is. :) Édes, ahogy csücsörít, alakítja a száját hozzá.

Ma délután a konyhapultnál nyújtózkodott Dani felé, és hangosan kiabálta: anna, anna. Először azt gondoltuk, Hannát emlegeti, aztán kiderült, azt szerette volna mondani: inni. :):) Azóta néha sikerül neki "i"-t is mondani, de legtöbbször inkább az "a" sikerül. Viszont teljesen tudatosan használja.