Úgyhogy egyelőre íme a legjobb képek:
Az első nap, akklimatizálódás, helykeresés...


A Cseke tónál...

Húsvét vasárnapján




Hegyre fel... 3 férfi 5 gyerek...


És ahogy a gyerekek érezték magukat

A víz, az örök kedvenc


És a kihagyhatatlan bébidiszkóóóó


A Cseke tónál...

Húsvét vasárnapján




Hegyre fel... 3 férfi 5 gyerek...


És ahogy a gyerekek érezték magukat



És a kihagyhatatlan bébidiszkóóóó

Az Áron bibliai név. Talán héber eredetű, a jelentése: ihletett, tisztánlátó, megvilágosodott vagy a bátorság hegye. (ez utóbbi késztette Danit hogy végül az Áron név mellett tegye le a voksát)
Húsz hónaposan még mindig jó evő, jó alvó, hangos, akaratos, épp olyan, mint pici baba korában volt. Szerettük és szeretjük benne, mégha most néha nagyon nehéz is, hogy tudja, mit akar és nem tágít. Nem tud csendesen szólni, kizárólag olyan frekvencián, amiről más azt hiheti, hatalmas a baj. Kisoroszlán, akit lehet simogatni, de érdemes résen lenni. Mert ha odacsap, akkor nem nézi, mekkorát üt. Bújik, ha akar.

De a lényeg: Leó hatalmas és hihetetlenül édes, nyugodt, türelmes, öröm volt látni. A szülők jót beszélgettek, miközben a két lányt igyekeztünk szemmel tartani, ami nem is volt mindig könnyű. (hogyan lesz majd, amikor háromfelé kell szaladni, még nem tudom...) És míg a fiúk kényelmesen ücsörgő-szemlélődő, majd apakézben szintén szemlélődő álláspontra helyezkedtek, addig a lányok hintáztak, és csúszdáztak, Hanna még lovagolt is, olyan flegma arccal, (ami nála a legmélyebb koncentráció jele) mintha minden nap ezt csinálná.
Nehéz volt elszakadni a varázsvilágtól, Mikolt tüntetőleg még megállt kavicsozni is, de végül az éhség legyőzte a kíváncsiságot, elköszöntünk és hazajöttünk. Jó volt látni Benneteket!!!



A terv következő állomása a Tata melletti kisebb tó, amit kényelmesen körbe lehet sétálni... lett volna, de kicsit későn is indultunk, és a gyerekek sem tűrték jól az 1es út tempóját, végül az Öreg tónál kiszálltunk, és sétáltunk egyet. Egy régi üdülő kertjében találtunk egy roppant felszerelt és kissé elavult játszóteret, amit a fiatalság azonnal birtokba is vett.

Áron lassacskán jelentkezett ebédért, lesétáltam vele az egyik stég mellé a lépcsőkre és megetettem. Újra megvilágosodott előttem, hogy miért vágytam én tavaszi gyermekre... Szabadban szoptatni anélkül, hogy lefagyjon az ember összes szükséges alkatrésze... valami természetfeletti érzés!!!
Csináltunk néhány jólsikerült közös képalkotást, többen bemásztak a lezárt stégre, a maradék pedig nem nézett oda. :) Láttunk kacsákat, sörös dobozt vízben úszni, fákat, amelyek lassan zöldek lesznek majd, és hét ágra sütött a nap!


Emitt pedig a legkisebb, a leghálásabb vigyori, egy banánnal a babakocsijában. Amekkora, már úgysem tudom bebizonyítani, hogy a lányok ették... :)
Hazafelé pedig ezt fotóztam... (Mikolt mellett általában Hanna ül, és a legújabb, hogy Mikolt meg szereti fogni Hanna kezét. Ma Hanna a hátsó sorba kért jegyet, így Áron került középre. A kicsi pedig boldogan vette tudomásul a cserét, sőt, minden huncutkodást mellőzve egészen finoman fogta Ájá kezét... igyekeztem megörökíteni, a kép nem a NG számára készült, de a lényeg jól látszik. )
Ági, köszönjük a túravezetést!!! :):)
Valaki, akinek ugyanilyen elrendezésben vannak gyerekei, mint nekünk, a minap azt kérdezte, hogy Dani büszke-e a fiára. Vagy valami ehhez hasonlót...
Majd negyed óra múlva frissen, mondókázva ébredt. :):
Mire Mikolt végre abbahagyja és elpilled, akkor meg Hanna kéri be magához apját anyját, ez utóbbi Mikoltot újra felzaklatja és az egész kör kezdődik elöről. Ha elég hangos, akkor Áron is ébred...
Mára majdnem minden oldalon van valami alkotás, szívesen tölti ezzel az idejét, színez, bár a precizitástól távol van még, sietősen teszi, ettől kimegy a vonalból. De boldog és büszkén mutatja amivel elkészül, én pedig rá vagyok egyre büszkébb... Megérett az óvodára, látom, érzem, és örülök, hogy nem ment akkor és megy majd most!
Ami először eszembe jut róla, a mosoly. Hogy bármikor meglát, szélesre szalad a csepp szája, és nagyra nyitja a kék szemeket. Őszintén, az egész lényével örül. Mindenkinek. Hihetetlenül szeretem Őt és ezt a kort is.

KisMimócinak még a szeme se áll jól. Huncutkodik egész nap... :) A délutáni alvásból ő ébredt elsőnek, ritka, amikor a két kicsivel vagyok csak. Ilyenkor van ideje a maga tempójában élni a világát, harcok nélkül kirámolni, azzal játszani, amivel épp kedve van. Az imént épp a nagy keverőtálat vette ki a szekrényből, ült előtte, és tanulmányozta, ahogyan tükröződik az acéllemezen a keze. Olyan elmélyült tud lenni ilyenkor, összeszorítja a szemeit, úgy koncentrál, aztán nagyokat kacag a tapasztaltakon.
Áron tegnap is, ma is tündérfiú formáját hozta, egész nap nézelődik, mosolyog, beszél, és alszik. Ja és eszik a köztes időben. A tegnap esti fürdés után pedig nem sírt... Nagyon komoly fiatalember lett belőle, pláne Blanka képeit nézegetve... Pedig ő is milyen picike még!

A ma első perceiben megérkezett Lázár Brúnó, Isten hozta!!!

A gyerekek nagy örömmel fogadták egymást, olyan jó látni, ahogy szeretnek együtt lenni :) Azt pedig különösen, ahogy otthonosan mozognak az állatok között. Hanna ma is megetette a bárányokat és a csacsikat is. Mivel nem talált máshol arra alkalmas szénát, a trágyából válogatott...

Szeretem a tavaszt, az egyik biztos jelzője, hogy az udvarban egyre több a csöpp állat. Az újszülött kecskéken kívül volt még egy testvérpár, nem sokkal lehettek idősebbek az újaknál és van még két vemhes kecskemama. Egész kis óvoda... Volt kisbárány is, ők már nem olyan frissek, de még hófehérek, selymesek. Íme: a fiatalok, a kisebbek és a maszületettek.

Hanna 2006. október 27-én érkezett hozzánk, Mikolt 2008. július 29-én, Áron 2009. december 15-én, a legkisebb, Lelle 2011. július 11-én.