2010. június 22., kedd

Jelen lenni

Annyi felől érnek az impulzusok az utóbbi két hétben, hogy nem tudok nem írni erről.

Áron beteg. Hétfőn kezdődött, éjjel. Lázas lett, és tegnap egész nap nem ment 38 alá. Ilyenkor minden alkalommal elkezdődik egy belső utazás, részben a külvilág minimális beengedése, részben a koncentrált figyelem eredményeként. Kattogok azon, mit csinálok rosszul... mi miatt nem tudunk kikeveredni. Mit nem teszek, vagy mit teszek, ami miatt folyamatosan kapom a jeleket.

A betegség mindig új esély. A megmérettetés mindig mutatja, hol vannak, jobb esetben hol voltak a mára már meghaladott határaim. Tanulni belőle, figyelni jobban. Befelé, kifelé, ezerfelé.

Megérintett a halál. Soha még így nem. És nem volt félelmetes. Sima volt, mint a zavartalan víztükör és barátságos. Természetes, mint minden, ami van. Eddig nem tudtam mit kezdeni ezzel. Most, mintha kinyílt volna egy újabb ajtó, kaptam egy villanásnyi lehetőséget tapintani.
Kérdések fogalmazódtak meg... Mi a fontos? Mi a legfontosabb? Miért fáj úgy, ha elvész egy illúziót? Nem okolható semmi és senki.

Élünk. És amíg ez így van, addig a legtöbb, amit tehetek, hogy jelen vagyok. Most. A saját életemben és a rám bízottakéban is. Ebben a pillanatban kell úgy léteznem, hogy ha a következő már nincs, akkor nyugodtan engedhessem el. Bármit és bárkit.
Persze sokkal könnyebb volna mindezt egyedül, minden idővel magam rendelkezve. Gondolom...

Ennél konkrétabb nem tudok lenni. Hacsak azzal nem, hogy megteszem, kimondom, mutatom. És jelen vagyok. Ebben a pillanatban.

4 megjegyzés:

Rita írta...

Sajnálom a betegséget. Tudom nem vígasz, de hidd el nincs kisgyerekes szülő, aki ezen át ne ment volna. Az egyikbe be a másikból még csak félig kinnt....és nem múlik, örök a körforgás, azt hisszük nincs vége, nem lesz jobb, hogy elrontunk valamit, hogy nem elég az immunerősítő, hogy baj van.....de nincs baj. Fejlődnek, erősödnek és ez is hozzájárul. És bármennyire hihetetlen el fog múlni. Csak nehéz, de nagyon. Kitartás és ne a miértekkel foglalkozz, ez minden kisgyerekes szülőnek kijut.
Ilyen trutyis időben nem lehet sokat remélni sajna.

Dius írta...

Eszembe jutott erről egy film, amit majd egyszer nézz meg, ha még nem láttad. A békés harcos útja ez a címe.
Azért a harcos három szabályát megosztom veled. (bár tervezek írni is róla egy postot, de ki tudja,mikor jutok el odáig)
Tehát:
1. Az élet misztérium. Ne pazarold arra az idődet, hogy megértsd!
2. Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó, ez mindennél több erőt ad.
3. Soha semmi nem marad ugyanaz.

Én azt gondolom, jó úton jársz. Fogadod a jeleket, és elfogadod őket. Ennél nem sokszor kell több.Jelen lenni, így, ahogy teszed, és elfogadni, úgy, ahogy teszed. A jelek, legyenek bármilyen aprók is, segítenek tovább menni az úton. :)

kata írta...

Köszönöm Kinga ezeket a soraidat!

uriviki írta...

Amióta elmesélted, annyira itt van a szívemben minden pillanatban. Gondolatokat indított el, és mélyről fakadó érzéseket. Nem ismerem Őket, de Velük vagyok!