2010. június 24., csütörtök

Aki kezében a ráccsal

Tegnap délután Mikolt megmutatta, milyen ügyesen be tudja zárni a rácsot a lépcső tetején. Míg nem tudott közlekedni biztonsággal, jobbnak láttam használni ezt a szerkezetet. Mikolt viszont elég régóta ügyesen jön megy le és fel egyaránt, így inkább csak megszokásból (persze Áron miatt nemsokára úgyis kell majd újra) hagytuk.

Ahhoz, hogy be lehessen csukni, meg kell emelni. Mikolt elleste Hannától az emelgetés művészetét, és addig gyakorolta, míg egyedül is meg tudta csinálni.
Mimi nem a végtelen nőiességéről híres, (illetve fene tudja, iszonyú báj is van benne, de a hangja, és az újhoz való viszonyulása inkább hogyismondjam... bekebelező, mint szemlélődő) így az emelés sem csak úgy miniben történt, hanem lendülettel, jóóó magasra.
A rács, ahogy volt, kijött a helyéről és a mélybe vetette magát. Mikolt pedig fogta. Így ketten zuhantak, a korlátot egy csavar még tartotta a falban, így szerencsére hamar megállt, Mikolt átcsúszott rajta, majd gurult még három foknyit. Végül a fordulóban megfogta a fal.

Nagyon kiabált... én pedig miután meggyőződtem róla, hogy nincs baja, jobbnak láttam leszerelni a maradék egy csavarral együtt az egészet.
Így most rács nélküli életet élünk, és remélem, hogy azon kívül, hogy érdekes az új arca a feljárónak, és nincs mire pakolni a ruhákat, több attrakció nem lesz odafönt.

Mikolt délutáni arcai, a jobb szeme körül látható némi nyom, de tényleg nem vészes...

3 megjegyzés:

F.B. Dóri írta...

jujj az az utolsó... No ott az az iszonyú báj, amit írtál. :) Tündér! :)

A balesetet sajnálom, de tényleg viszonylag könnyedén megúszta! Szerencse.

Szitya írta...

Nekem tetszik az összes arca! Mindegyik nagyon mikoltos!!!
Puszi,

Szilvi

Bori írta...

Olyan édes ez a kislány!!!
És szerencsés is, hálistennek...

Kedves Kinga, mindig kíváncsian olvasom az újabb kalandjaitokat, és valahogy könnyen át tudom érezni minden sorodat... :)

Bori és a három gyerek (nem kettő:))