Valahányszor nagyobb csomagot kapok, úgy érzem, most élek igazán.
Minden nehézségben az a legjobb, hogy tudom, a határaimat feszegeti, megélem önmagam, látom a gyengéimet és megkapom a lehetőséget arra, hogy változtassak. A lényegre koncentrálni olyan, mintha egy kolostorban ülnék, és meditálnék.
Nagyon jó volna, ha ezt Áron balesete nélkül tudnám megélni, de a lehetőséget most ez teremti. Élnem kell vele...
Szerda óta olyan, mintha egy év telt volna el. Megmerevednek a pillanatok, apró részletek vésődnek be, és azt hiszem mindannyian kaptunk már most is. Az aggódást felváltotta az a biztos tudat, hogy minden rendben van.
Sok jó van abban, hogy kórházban vagyunk. A legjobb persze az, hogy Áron állapota stabil.
Ma megnézte neurológus, és azon kívül, hogy azonnal észrevette azt, ami miatt Kornélhoz járunk, a balesettel kapcsolatban csak megnyugtatót mondott.
A hupli változatlan, és változatlanul nincs sem aluszékonyság, se hányás, se további szövődmény. Tudom, hogy minden perccel közelebb vagyunk a gyógyuláshoz. Az egyik anyukától kaptunk egy fejvédőt (a kórháznak nincs ilyene, pedig azt gondolom, nagyon hasznos lehet...ne és lett volna, ha van nekünk is. Dani épp szervezi, hogy legyen egy sajátunk is), és lassan kialakítjuk a rutinokat is, ott bent és idehaza egyaránt. Ezzel pedig sokkal könnyebb együtt élni.
Minden nap délben hazajövök a lányokhoz, velük vagyok estig, míg Dani Áronnal van bent. Tegnap palacsintát sütöttünk, játszottunk, nagyon jó volt együtt lenni, és itthon lenni egy kicsit. A lányok ügyesen alkalmazkodtak, persze így, hogy Dani velük tud lenni sokkal könnyebb nekik is. Ma reggel már Mikolt is szívesen beszélt velem telefonon, Hanna is sok okosat kérdez, sajnálom, hogy nem jöhetnek be meglátogatni a kicsit.
A kórházban sok időt töltünk a játszószobában, Áron lelkesen fogadja az új dolgokat. Egy három ágyas szobába kerültünk, majdnem tökéletes, csak a folyosó lámpája világított a szemünkbe, de ma már egy egyágyasba kerülünk, ahol nincs ilyesmi sem. Elég sokan hazamentek tegnap, és ma is, így szinte üres az osztály. A legjobban Dávidékat sajnáljuk, viszont ez is egy nagyszerű hozama az itt töltött napjainknak.
Tegnap bevittem a pihenőszéket is (mint utóbb kiderült, a babakocsit is bevihettem volna, de ezt másképp prezentálta az első éjjeles nővér... grrr), amiben Áron, mint aki hazaért aludt délelőtt két órát. Este is sikerült már 11kor elaludnia, és fél nyolcig fel sem kelt. Jó ez, mert alvás közben gyógyul a leginkább. Amúgy pedig valódi egyke lett, csak körülötte forog a világ, amit rengeteg mosollyal, és a legkiegyensúlyozottabb formájával honorál is.
Szép lassan ballagnak az órák, ha hazaérek igyekszem rendet rakni és erőt gyűjteni, pihenni és töltődni a lányokból.
Hamarosan lepereg a homokóránk, nagyon szeretnék újra öt tagú családot.
Ehelyütt is szeretném megköszönni mindenkinek a sok gondolatot, a kommenteket, tényleg úgy érzem, hogy van felettünk, (vagy alattunk?) egy (szeretet)háló, ami véd, megtart. Annyi segítséget kapunk, amennyiről nem is gondoltam volna, hogy létezik. Köszönöm szépen!!!!!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














7 megjegyzés:
Nagy örömmel olvasom, hogy van javulás, legfőképp a kórházi körülmények területén! :)
sokan gondolunk most rátok, hiszen tudjuk: míg Áron a sok alvástól, pihenéstől gyógyul leginkább, addig a szülők a lelki támogatásból, a feléjük irányuló szeretetből táplálkoznak leginkább, úgyhogy részünkről ez a minimum, hogy gondolatban sok-sok pozitív energiát küldünk nektek! :) Továbbra is! :)
Puszi!
Szia Kinga!
Régóta olvaslak már, most jött el az alkalom, hogy eláruljam... Ami a legfontosabb: nagyon sok kitartást és eröt kívánok Nektek és minél gyorsabb gyógyulást Áronnak!
Különben Noémi növére vagyok, három nagylány anyukája, blogom ugyan nincs, de nagyon szeretem olvasni az írásaidat.
Tudd, hogy Bécsben is van ismeretlen-ismerös, aki gondol Rátok!
Kinga!
Csak most olvasom mi történt a kicsivel. Örülök, hogy lassan hazamehettek és túl vagytok a nehezén.
Kórházas élményeid pedig eszembe juttatták az enyémeket, anno Eszterrel. És emlékszem ugyanez volt a konklúzióm az egész végén, mint neked. Csak képtelen voltam szavakba önteni, ilyen szépen megfogalmazni. De az érzés ugyanez volt..igen emlékszem.
Ági
Jobbulást a kicsinek!
Nagyon jó olvasni, hogy képes vagy meglátni még egy ilyen helyzetben is a jót! Mostmár minden rendben lesz!
Szia!
Én nem minden nap, de szoktalak olvasni.
nagyon aggszt ez a János-kórház.A nővérek hozzáállása..csak rosszat halottam.
Pedig mi is ide tartozunk...
De!Az egyik legjobb neurológus itt van!!!
Mindent el fognak követni a gyógyulásért.Próbáld, bár látom már sikerült, kizárni a nővérek és a takarítónők hozzá állását.
Barátnőm két gyereke ide került.Először maradt/szörnyű volt/, a másodikkal saját felelőségre hazamentek.
Nekem a 11 hónapos estt ki a hintából.
Szerencsére a Bethesda volt ügyeletes.
Vittem babakocsit, kengurut, nem szóltak egy szót sem...sőt.
Kitartást és jobbulást kicsi Áronnak.
Olyan jó, hogy mindenből a pozitív oldalt is meg tudod világítani.
Van mit tanulni Tőled.
Millió puszi így ismeretlenül.
Évi
Szia!
Csak most olvastam, hogy mi történt. Sajnálom és mielőbbi gyógyulást a kis Áronnak.
Remélem hamar eltelik ez a maradék pár nap, és minél hamarabb hazamehettek, hiszen a kicsi is gyorsabban gyógyul otthon.
Te pedig nehogy emészd magad, ez gyerekkel jár, és semmiképp nem tehettél volna ellene!
Zsófi
Megjegyzés küldése