2010. szeptember 8., szerda

A nagy és a kisóvodás

Mikolt küzd a beszoktatással. Vagyis azzal a ténnyel, hogy míg Hanna elmegy, ő marad. Pedig mondogatja Naj vajok..., mégsem mehet. Nem érti. Annál is inkább, mert Hannával össze van nőve. Látványosan.
Azok a jó reggelek, amikor Dani úgy viszi el Hannát, hogy Mikolt még alszik. Ilyenkor ha felébred, nem keresi rögtön, és legtöbbször teljesen békésen fogadja, hogy nincs itthon.
Ellenben ha ő is fent van már, akkor zokog, kiabál, nem szeretne elválni.

Ma reggel is így indult a nap. Én öltöztettem Hannát, megcsináltam a haját is, miközben Mimi ült mellettünk, játszott, nézelődött, ébredezett. Figyeltem, hogy érti-e mi történik, és úgy tűnt, hogy igen.
Aztán elindultak kifelé Hanna és Dani, Mikolt pedig gésaként, de rohanva a hálózsákjában tipegett utánuk az előszobába. Még ott sem volt benne biztos, hogy ő marad, így csak akkor kezdett legörbülni a kis szája, amikor Hanna kilépett az ajtón.
A szívem szakadt, amikor ezt mondta:
- Hanna várj meg, jó?

Annyira kedvesen, annyira könyörögve kérte, Hanna a lépcsőn állva próbált neki valami nagyon kedveset mondani, de már késő volt.
Mimi a földre vetette magát és zokogott.
Nagyon nehezen tudtam megvigasztalni... és közben annyira, de annyira sajnáltam ezt a kis óvodást, aki ha ott vagyunk, egy szó nélkül figyel, csinálja, amit a nagyok, és azt hiszem, ha Hanna vele lenne, teljesen ügyesen volna ő is igazi ovis már.
Most egyelőre igyekszem mindenfélével kárpótolni, éreztetni vele, hogy jó neki, hogy mostantól egy ideig ő a nagy idehaza, hogy azt játsszuk, amit csak szeretne.
Nehéz dolgom van, mert Mimi Hannával szeretne játszani, vele szeretne lenni.
Látom, ahogy megfogja a babakocsit, nézi, gondolkodik, aztán otthagyja...

Azt hiszem ennyire lehet rossz az is, amikor egy gyerek az oviban sír, amikor el kell válnia. Nekem legalább annyival könnyebb, hogy velem itt van a kis fájósszívű...

1 megjegyzés:

panka írta...

Szegény kicsi (naj :-)) Mikolt... Nem könnyű ez.
Nálunk is nagyon sír Janka minden reggel, de aztán hamar megvigasztalódik, és többnyire élvezi, hogy délelőtt övé minden játék. Őt azt hiszem inkább csak az zavarja, hogy kimarad valamiből. Azért mikor azt mondom, megyünk Borkáért az oviba, csapot-papot otthagy, és rohan az ajtóhoz. :-)
Csak beleszokik a te lelkes wannabe ovisod is - főleg, hogy odafigyelsz a problémájára, és segítesz neki.