2011. január 18., kedd

Muszáj írnom róla

Egy hete minden nap hosszú órákat vannak a fejemben. Minden este ülök egy darabig a sötétben, és rájuk gondolok...
A Pastramiban láttuk egymást utoljára. Erősen megöleltem mindhármójukat, tudtam, most látom őket így, együtt utoljára.

Tegnap délután elment egy barát. A kisfia két éves.
Sok mindenre tudok magyarázatot, nagyon sok dologgal képes vagyok megbékélni. Ezzel most nem....

3 megjegyzés:

gabi79 írta...

:(

Vivien írta...

Kedves Kinga, először is nagyon sajnálom, részvétem mind Neked, mind a barát családjának. Szörnyű tragédia érte a családot. :(

Néha az az érzésem, mintha előrelátó lennél. Illetve nem feltétlenül látó, hanem inkább megérző. Max. azt nem tudod előre, hogy jó vagy rossz fog e történni az adott emberrel, esetleg családdal.

Örülök, hogy Pocaklakó jól van! Sok sok egészséget kívánok Nektek és a család többi tagjának!

Szeretettel:
Vivien

Névtelen írta...

:(