Most épp úgy érzem, hogy nálunk is kisfiú Csöpp, bár amikor a neveken kattogok, sosem érkezik bentről megerősítés, néha már kezdem azt gondolni, azért nem, mert kislány nevet kellene használnom.
Lassan a félidőnél tartunk, megérzem már ha fel kell jutnom a második emeletre, és minden reggel úgy kelek, hogy rendet kell tennem valahol, persze hamar csökken a lelkesedés, amint a harminc fokban nekiállok a maradék dobozok kirámolásának, vagy a függönymosásnak. Sokszor a gondolattól is elfáradok, bármilyen vehemensen is vetném bele magam... :)
A pocakom nő, ez a dolga, én meg viselem. Hogy már nem könnyű leguggolni, lehajolni, ami leesik, az inkább marad. Milyen nagyon ismerős ez, és milyen nagyon elfelejti az ember, ha egyszer elmúlik. Mint ahogyan a délutáni rosszulléteknek sincs már nyoma sem, még az emlékeimben is megszépült az az időszak.
Csöppünk pedig mocorog, már Dani által is érezhetően. A minap jutott eszembe, mennyire más volt otthon várandósan, mert rengetegen vettek körül, akik úgy szerették a bent lakónkat, mint a már kintlévőket. Kérdezték, megsimogatták, ezzel engem is arra ösztönözve, hogy foglalkozzak vele többet. Most egyedül én szeretem úgy igazán, Dani az ismerkedés szakaszában van, a gyerekek közül pedig Hanna dolgozik, leginkább úgy, hogy visszakerült a cumisüveg a játékpalettára...
A mocorgásra visszatérve, olyan érdekes ez is, hogy én mindig arra emlékszem tisztán, amikor már alig volt helyük, és a könyöküket, térdüket dugták ki. Erre a kezdeti, szárnycsapás jellegű apró rugdosásra nem. :)
Jönnek elő sorra az eztmárismerem érzések, pedig nem is volt régen, hogy legutóbb ilyenem volt.
Ebben nosztalgiaszerű lebegésben ma délelőtt előkerestem a pocakos képeket, és bár sok készült, a 18. hétről csak Mikolttal. Viszont a 17. hétről van mindegyik gyerekkel, így csináltam egy kis kollázst, az összehasonlítás végett. Négy és fél év telt el a négy kép között... A felső kettőn kislányt vártam. :)
Vannak történeteim a pocak alakjával, meg az arc kikerekedésével kapcsolatban, mind a nemek találgatásáról szól. Ha az arcomon nem is, a pocakok alakjában valóban van némi hasonlóság a felső kettő, és az alsó kettő között... tényleg nagyon szeretném már tudni a nemét, és akkor majd a pontok helyén név is lesz, ígérem :):)














9 megjegyzés:
Az Isten is kismamának teremtett.... :-))
Asszem lecsapok a negyedik kismama olvasó posztra :-))). Júli végére/aug elejére várjuk a várva várt kisbabánakat, a 15. hét végén vagyok! :-)
Sokszor gondolok Rád, és a kismamis-pocakos képek gyönyörűek!!!!
Sok puszi
G Zsófi
Gyönyörű képek! Nekem így 18 hetesen fiúsnak tűnik! De az én pocakom sem volt széles, mégis egy kislány bújt elő! :)
Minden nap gondolok a picire is,mégiscsak rák.PusziMama
Hú, na én csak azt vettem észre, hogy most a választékod másik oldalt hordod... mert ugyanolyan szép kismama vagy mindegyiken! :) Ölellek! (jaj és nagyon várom a neveket!:))
Mosolygok én is, mert jó érzés, hogy gondolsz ránk és bizony én is sokat merengek rajtatok. :) Még sok ezer kilométer távlatából is jó érzés együtt pocakot növeszteni.
A pocak formájáról való jóslás nálam nagyon nem jön be. :) Szonjával kimondottan fiús volt, úton útfélen közölték is, hogy tuti fiú, mondtam tuti lány... :) Most meglehetősen lányos gömböc formálódik, pedig... Léna stimmelt! :)
Viszont tudom az okot és ez eddig minden ismerősömnél működött. Egy nőgyógyász asszisztens barátnőm világosított fel, hogy egy dolgon múlik a pocak alakja: hogy hol a méhlepény. Ha hátul, akkor gömbölyű, ha elől, akkor csúcsos. Eddig tényleg minden ismerősömnél bejött. :)
Persze ettől még én is azt gondolom (ha szabad tippelni), hogy a te pocidban is fiúcska lakik. Kíváncsian várom 21-ét. :)
Puszik!
Manókám :):)
Zsófi!!!!! Ezt a hírt annyira vártam!!! Nagyon nagyon nagyon örülök Nektek, millió puszi!!! Majd írd meg a nemét :):)
Judit, mert az a kép a teraszon készült, tükörben :):)
Dóri, köszi :):) Nekem eddig mindig elől tapadt, most pedig meg sem mondták... majd jól megkérdezem :):)
Én tudok mit látok? Hogy egyre szebb és szebb vagy a képeken!
Ölellek,
Szilvi
Kinga, tényleg meseszép vagy, és nagyon nőies, nekem mindegyik képpel kapcsolatban beugrott a "harmónia" szó. Sokszor eszembe jut ez a kifejezés, mikor a blogotokat olvasom, mégha a felszín sokszor emlékeztet Téged egy vulkánkitörésre, nekem a maga mozgalmasságával együtt mégis olyan harmónikus körülöttetek mindig minden.
Köszönöm a megjegyzésedet Boldi balesetével kapcsolatban, nagyon sokat lehet "meríteni" abból, hogy tudom, gondolnak ránk. De azt hiszem ez utóbbit te nap mint nap átérzed :-)!
Sok puszit küld a nagyon-nagy családnak: Kacsarét
Hajrá a negyedik pocaklakóval és várjuk a nemet, nevet!
Megjegyzés küldése