Harmadszor írom meg ezt a bejegyzést. A második elszállás után egy órát bőgtem a medence mellett, ezen az átkozott állandó várakozó létemen, amiben semmi, de semmi kontrollom nincs. Megőrülök ettől az érzéstől, és ordíthatnékom van a tehetetlenségtől... most utoljára nekifutok, mert fontos, nagyon fontos nekem ez a bejegyzés.
Három hónapja indultunk útnak, gondoltam összefoglalom, mik történtek ez idő alatt, és milyennek látom most a helyzetet.
Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Még akkor sem, ha anyukám az első hét hetet velünk töltötte. Hosszú volt a várakozás, itt is, otthon is, és nehezen fogadtuk be a megszokottak hiányát, egy olyan közegben, amiből már egyetem után vidékre menekültem. Azt hiszem, rengeteg hálával tartozunk Josephynek, amiért olyan módon volt mellettünk az első pár hétben, mintha családtag volna, segített, bár végül nem az ő hathatós közbenjárásával sikerült olyan helyet találnunk, ahol el tudtuk képzelni a hosszabb távú jövőt.
December közepétől vált egy kicsit rendezettebbé, és talán könnyebbé az életünk, egyfelől a rosszulléteim akkorra csillapodtak, másfelől pedig megérkeztek a bútoraink, tárgyaink (leszámítva néhány kisebb nagyobb apróságot, amiből a nagyobb az én szívemet fájdítja, ugyanis eltűntek az aranyékszereim, és ezért senki sem vállal felelősséget... ez persze nem teszi könnyebbé az érzést, hogy elvitte valaki azt a felbecsülhetetlen értékű, nagyapámtól kapott gyűrűt, amit a 18. szülinapomra adott, vagy a lánykérésem emlékét, amit Hannának szerettem volna egyszer adni...) amitől a gyerekek ismét a megszokott módon tudtak létezni.
Dani munkája a második héttől része az életünknek, lassan megszokja ő is, mi is, és bár sokkal nyugisabb az a tempó, amit itt diktál, zömmel magának, azért mint minden újdonságba, tenni kell ebbe is, hogy teremjen. Ezzel együtt úgy érzem, sokkal több energiája marad ránk, főleg ebben a kicsit sem plusszos helyzetben, amikor újra felborul a családszerkezet, illetve az én hozzáadott értékem mondjuk fele az általam elvártnak.
Jó, hogy sok az ünnepnap, jó, hogy most is itthon van négy napot, így ügyesebben be tudom osztani azt az energiamennyiséget, ami rendelkezésre áll.
A ház még mindig nem otthon, bár Hanna épp a napokban nevezte annak először. Én még sokszor kapom magam azon, hogy a kanapén ülve elmerengek az otthonról, és szokom a látványt, az érzést. Pedig valószínűleg belül kell megérkeznem, mert maga a környezet fokozatosan szépül, alakul, sőt, a külső terek kifejezetten szemet-lelket gyönyörködtetnek. Sokszor jut eszembe, amikor az oviba megyek Hannáért, hogy le kellene fényképeznem egyszer az utat, mert annyira jó végigmenni a bambuszokkal övezett járdákon, a tó partján, nézni a zöld fákat, a rendezett járdát... még harmincsok fokban is.
Lassan alakulnak a rutinok, és nagyon lassan kezdjük felfedezni a kerítésen kívüli világot is. Az a szombat azért is volt nagyon jó, mert végre találtunk olyan kikapcsolódási lehetőséget ebben a Plázavárosban, ami nem csak az evésről, vásárlásról, mozizásról szól, hanem egyéb tartalmakkal is meg tudja tölteni a hétköznapokat. Nagyon hiányzott már mindez, és kevés hitem volt benne, hogy találunk ilyet.
Egészen biztosan legjobb helyen lakunk KL-en belül, bármerre induljunk, autópálya van a közelben, gyorsan eljutunk bárhová, forgalomtól függően. De tényleg azt gondolom, hogy a mászóhely és a kis uszoda mellett, ha ma tényleg megtaláljuk azt a lovasklubot is, amiről csak álmodni mertem eddig, akkor nagyjából sikerült reprodukálni az otthoni állapotot, már ami a sportokat illeti. Sőt, már a kezünkben van a landlord által aláírt papír is, ami feljogosít a klubház használatára, vagyis lehet végre konditermet, még három medencét és még ki tudja mit használni, sétatávolságon belül.
Ez a három hónap kellett ahhoz is, hogy kitapasztaljuk, megtaláljuk, hol lehet minőségi lisztet, megfelelő felvágottat, jóízű joghurtot kapni, ami bagatellnek tűnik, de lévén ez itt Ázsia, mindennek édes az íze, és szokatlan, az első idők nagyon nagy energiaráfordítást igénylő aktusai a vásárlások voltak. Mára végre nem a körítés veszi el az időnket, hanem a lényeg, és ez nagyon sokat jelent. Pláne, hogy minden nap főzök (hiszen itt nincs házhozszállítósdi, és a gyerekek sem nagyon bátrak, kivéve a sushit :)), olyanokat is, amiket soha életemben, mondjuk a nagymamák ízeit is, hogy pótoljak valamit az otthonból. Ez az egyik legnagyobb változás talán az életemben, hogy rengeteget és sokfélét főzök. Nem mintha cél lett volna, magam még most sem tartom jó szakácsnak, bár ezt cáfolják a fiúk mostanában...
A kapcsolataink is alakulnak, de a maguk természetéből fakadóan nagyon nagyon lassan. Türelmes vagyok, mert tudom, nekem is kell befektetnem, és ezt három és egy féllel nagyon nehéz. Nagyon hiányoznak az otthoni barátok, a család, és meglehetősen utálom ezt a hét óra időeltolódást, mert nagyon bekorlátozza a kapcsolattartás lehetőségét. Így marad a blog, és a lehetőség szerinti minél több skype. Kevés...
Gyarapodtunk kultúrában (a miénk változatlanul nagyon hiányzik, a belvárossal, a sokféle múzeummal, táncelőadással, egyéb színházzal... és még sorolhatnám), nyelvben, már most lenne egy csomó mesélnivaló az unokáknak is, és mégis úgy érzem, ez még mindig nagyon nagyon az eleje valaminek. Nagyjából így állunk, remélem három hónap múlva még több pozitívumot tudok majd sorolni, azért most megszavazok magunknak az elmúlt időszakért egy erős négyest.
(megírtam, megkönnyebbültem, aki olvassa az most kivételesen ne csak magának tartsa meg a gondolatait kommenteljen, mert nagy szükségem volna rá... és most megpróbálom közzétenni...)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














18 megjegyzés:
Kinga,
lelkesen olvasunk és mi erős ötöst adunk nektek meg egy csillagot is:), nagyon ügyesek és bátrak vagytok, amiért csodállak minden nap.
Sok puszi, innen a mínuszegyből, a MÜPA mellől.
Megint sikerült bizonyítani, hogy mennyire erős, és kitartó vagy, amiért nagyon irigyellek! Én is ötöst adok neked, hiszen rengeteg dolgot vittetek véghez ez alatt a három hónap alatt!
Kitartás, hidd el egyre jobb lesz!!!
Dius
Én is megszavazom a csillagos ötöst.
Hihetetlen bátrak, ügyesek erősek vagytok. Sokat tanulok/tanultam Tőled/Tőletek....de még nem eleget, mert képzeld Sanyival sokszor kérdezgetjük egymástól egy-egy döntési helyzetben, hogy vajon Kingáék most mit lépnének.....mit tanácsolnának.....hogyan látnák az adott helyzetet. (De jó volna néha kölcsönkapni az éles látásotokat, a jó ráérző képességeteket, a bölcsességeteket, a bátorságotokat.) Nekem/Nekünk azt hiszem sosem lett volna merszünk nekivágni valami ennyire másnak......és még most sem, még akkor sem, ha mostanában itthon egyre nehezebb. Minden szempontból. Azon kapom magunkat, hogy egyre több a kompromisszum és a lemondás...és nem csak átmenetileg. A jelenlegi "nagy magyar" lét az un. középosztálynak (vagy mi már nem is oda tartozunk?)nem igen ad okot arra, hogy merjünk tervezni, belevágni...stb. És sajnos ezt egyre több ismerősüntől is halljuk.
Na nem sopánkodni szerettem volna. Sokkal inkább szeretném erősíteni benned, hogy jól tettétek amit tettetek. Komoly nehézségeken vagytok túl és még előttetek is van bőven. De amennyire Én meg tudom innen ítélni, van egy reálisan megvalósítható jövőképetek (MEGÉRDEMLITEK!)és ez adjon erőt a nehéz pillanatokban.
Puszi!
Hiányoztok! :-)
Csillagos ötös tőlem is!
Az jutott eszembe, miről írnál most, ha itthon lennétek. Hogy milyen hideg van, várod a napsütést és a meleget, melyik gyerek influenzás. Ehhez képest - ha jól gondolom - sokkal jobb a helyzet ott :)))
Először is: tőlem is gondolkodás nélkül jár a csillagos ötös. Ez nem vitás!
Nekivágtatok egy olyan dolognak, aminek sokunk a gondolatáig sem jut el és a lelke mélyen irigyel a bátorságotokért, az erőtökért.
És ezt az óriásinak látszó falatot ti szépen gyűritek le.
Szerintem szuper jó úton jártok, hiszen már nem idegen a környezet, nem ideiglenes a szállás, van ovi, van sport lehetőség, kezd beállni az élet. 3 hónap után ennél többet kívánni sem igen lehet.
Biztosan lesznek még nehézségek, de valaki, akkor ti lefogjátok őket küzdeni három és féllel ill. néggyel is.
Minden elismerésem a Tiétek!
Ölellek!
Dóri
Szia Kinga! Nagyon jó volt olvasni ezt a kis összefoglalót. Én is csillagos ötössel jutalmazlak titeket. Csak így tovább, meglátod egyre könnyebb lesz az életetek. (Irigykedünk ám rendesen!) Melcsi
Kingám, el sem hiszed mennyien drukkolunk-szorítunk neked/nektek innen a messzi távolból. Tudom, hogy nehéz (dehogy tudom, sosem voltam még ilyen helyzetben, még csak hasonlóban sem), hiszen egy teljesen új életformával ismerkedtek egy teljesen idegen kultúrában. Hiszek abban, hogy van arrafelé dolgotok, hogy rövid időn belül megtalálod a helyed, kialakul a rendszeretek és nagyjából minden a helyére kerül.
és akkor egy kis önző nyavalygás: nekem nagyon hiányzol, hiányoznak a telefonbeszélgetéseink, a kedves hangod, a megnyugtató szavaid, a gyógyító öniróniád, a vidám derűlátásod, az a fajta varázsszemüveg, ahogyan csak te tudod látni a dolgokat. És rossz, hogy nem tudlak átölelni, amikor azt érzem, hogy most nagy-nagy szükséged lenne rá. (és még a jó címeddel is adósom vagy :P )
Bátrak voltatok, mi sosem lennénk képesek ekkora lépésre/változtatásra. (már a kisfaluba kiköltözés is gigalépés volt a mi léptékeink szerint).
Talán érzed, hogy mennyit gondolok Rátok, a háromésfél gyerekre és a szeretett szüleire .
Szeretettel ölellek Mindannyiótokat! ♥
Kinga, naponta többször is jövök Felétek, hogy megtudjam, hogy vagytok, mik a fejlemények, és hogy erőt és inspirácót gyűjtsek Tőled - Belőletek - Általatok! Számomra páldaértékű, ahogy ti éltek, ahogyan te a családodhoz, gyerekeitekhez hozzáállsz, ahogyan érzed és érted őket! Az, hogy ebbe a hatalmas kalandba belevágtatok, az is olyan nagy dolog!!! És az, amit elértetek-felépítettek az elmúlt három hónap során, a világ túlsó végén, minden szempontból teljesen új, a mienktől eltérő kultúrában azt hiszem az bőven 5*! :-) Közben persze maximálisan értem azt is, hogy vannak nehézségek, hiányok, megoldásra váró feladatok előttetek, kérdések és kételyek, de 1. ezek egy része itthon is lenne, 2. légy egy kicsit türelmesebb magaddal-magatokkal, mert komolyan azt gondolom, h RENGETEGet tettetek az elmúlt negyedévben! És ahogyan telik az idő, és alakulnak ki a rutinok, kapcsolatok (ahogyan írtad is) minden egyre könyebb, otthonosabb és magától értetődőbb lesz!!
Nagyon sokat gondolok Rád-Rátok!
Kedves Kinga!
Előttem már lényegében leírtak mindent. Szóval szerintem hihetetlen dolgokat vittetetek ti végre ez alatt a néhány hónap alatt. Talán most "nemjó szemüveg" van rajtad... Várandósan, a családtól elszakítottan, szinte a nulláról ÉLET-et hoztatok létre, szépet, praktikusat, élhetőt, egyre élhetőbbet. Ki lenne erre képes, ha nem Ti?! Persze benne lenni a dolgok közepében, megélni, dönteni nem lehet könnyű. De tudnod kell, hogy rengeteg itthonmaradott szorít, izgul értetek. Én legtöbbször csak borzongok mikor olvaslak, hol a lelked szépségétől, hol a gyerekek szépségétől, hol a nemvárt nehézségek hallatán, hol meg szimplán irigységből... Szóval szerintem jó úton jártok. Talán a te talonba helyezett státuszod aggaszt egy kicsit, de mihelyst lehet, szerintem ez sem lesz probléma neked. Kitartás!
Puszil egy örök csodálótok:
Krisz
Apropó...
Néha azon tűnődöm, mi vonz, hozzátok annyira engem. Talán a "másság", a nagyonnagyon másságotok nem hagy szabadulni tőletek. Még álmomban se.
Szóval azt álmodtam a múlt éjjel, hogy: "Egy konténer ring a vizen, vadul csapkolódnak neki a hullámok. Aztán anyukád lila lepkeszárnyas ruhában mosolyogva megsimítja a komódot a szobájában, amiben a nála hagyott értékeitek vannak." Ez akkor nem jött be. :-(
Szia Kinga drága!
Az általam is kiosztott csillagos ötösön kívül már alig tudok valamit hozzátenni az eddigiekhez. Jól csináljatok, tudod te azt! Csak most nehéz. Máshogy nehéz, mint itt, a növekvő bizonytalanságban, a hidegben és az influenzában, de nehéz.
Azt akartam még írni, hogy küldtem én ám nektek "valamit" a héten, de most Cucka hozzászólásából kiindulva megijedtem: lehet, hogy nem jó címre?!?!
Puszi,
Szilvi
Drága Kinga! Én is olvaslak,figyelem az eseményeket. Valamennyire át tudom érezni a helyzetet,mert mi is eljöttünk otthonról,otthagytuk a családot,barátokat,emlékeket,illatokat...bár mi csak 200km-t tettünk meg,az ország és a kultúra ugyanaz maradt. Nagy bátorság kell egy ilyen lépéshez,ami a legfontosabb. A döntés.Ez ment simán Nektek,első lépésben ez a legfontosabb. Aztán megtalálni a helyed. Ez már nehezebb,nekem sem volt könnyű,és időben is tovább tart. Aztán később pedig jön a hiányérzet,honvágy. Ez a legnehezebb,amiben -ha jól olvastalak- most vagy benne.
A lényeg,amit ezzel akarok írni,h a dolog oroszlánrészén túl vagy,most már nincs más dolog,mint kitartani,amihez nagyon sok erőt kívánok. A gyerekekből tudsz meríteni,ők a mi tartópilléreink.:)
Szerintem Neked az írás terápia,úgyh Kedves Kinga,ontsd a szót,mi olvasunk! :)
Ne feledd a célt,amiért mentetek,és h mennyi mindennel lesztek gazdagabbak.
Ha itthon lennétek,csak mérgelődnétek a folyamatos áremeléstől,a hidegtől (mert ma is cudar idő van),az embernek semmihez nincs kedve.
egy szó,mint száz: élvezd az új helyzetet,új világot,mert ez egy óriási lehetőség (sokaknak meg sem adatik),amit soha senki nem vehet el Tőled,örökre megmarad a szívedben!...
Szitya, én sem vagyok biztos most már semmiben, mert egyszer Kinga elküldte a címüket, majd pár nappal később kiderült mégsem oda költöznek, ezért gondolom, hogy talán van jó/más. Úgyhogy léci Kinga, oszlasd el a ködeinket! :))))
és szintén csillagos ötös! :)
Kedves Kinga!
Ha nem kérted volna sem tartom magamban...
Sokszor, sokféle bejegyzésed kapcsán gondoltam már arra, hogy hááát, le a kalappal előtted. Most még inkább erősödött bennem ez az érzés. Nagyon kevesen lennének alkalmasak erre, amit Te végigcsináltál már. Ott, Ázsiában valószínűleg már az első hét után rohantam volna haza, mert belepusztultam volna abba a gyökértelenségbe, amit Te is éreztél.
Komolyan felnézek rátok, ahogy éltek, ahogy mindenből tudtok pozitívumot sugározni. :)
Az pedig, amit a gyerekek kapnak attól, hogy Ti ketten képesek vagytok erre, az mindenképpen felülmúlhatatlan.
Kívánok Neked sok-sok erőt, hogy hamarosan tényleg meg tudj érkezni oda, ahol vagy. És én is megszavazom Neked a csillagos ötöst. :))
Én nem vagyok egy nagy kommentelő itt nálad, nem érzem úgy, hogy jól le tudom írni neked, amit akarok, a felszólításoknak azonban mindig igyekszem eleget tenni. :)
Hát persze, hogy ötös, nagyok vagytok, hogy ezt így csináljátok, hogy viszitek tovább, amit kaptok, úgy, ahogy kapjátok. Mindenhol nehéz életet kezdeni, de jól elkezdtétek. 3 hónap alatt nem nő mélyre a gyökér, de megkapaszkodtatok. Ez három hónap alatt szerintem nagyon szép teljesítmény!
Kinga! Most jutottam csak ide, így sok újat már nem írhatok, hiszen előttem minden fontosat leírtak... Így van: a teljesítményetek több mint csillagos ötös, hogy nem könnyű így sem, az nem rajtatok múlik, egyszerűen ez egy olyan helyzet, ami nem tud könnyű lenni.
De szép attól még lehet. :-) És én pont azt tisztelem benned, hogy a nehéz dolgokban is mindig megtalálod a szépséget.
Már majdnem a végénél tartok az éves összefoglalónak, hogy mi is történt velünk 2010-ben. Épp ma írtam le rólatok, hogy éljenek a lét-bátrak!
Hát éljetek ti mind! Ré
Drága Kinga
Nagy csillagos ötöst kapsz tőlem is:)
Azt hiszem átérzem a helyzetet amiben benne vagy!Sőt, már többször is gondolkoztam azon,hogy vajon mire gondolhattál,mit érezhettél amikor ezt a posztot írtad?
Azt hiszem néhányat megemlítek:
egy: hirtelen jött minden,és nehezen,vagy még nem dolgoztad fel ami veletek történt.Minden új amit meg kell szokni,de mégiscsak idegen. Ezalatt az illatokra,szokásokra,emberekre értem,minden olyan más.
kettő: Hogyan és merre tovább,de ez szép lassan kialakul,és csak néhány évig lesz ez így.Mindenféle szempontból.
három:hiányoznak a családtagok,barátok és valahogy kicsit legbelül a lelked mélyén, kicsit elveszettnek érezted magad.Közben ilyen érzés is kell,amikor akaratlanul is minden feltör az emberből. Hiába nem akarja,nincs miért,de mégis.... Én ezt tudom milyen ,mert amikor elmentem külföldre anyukámmal, egész nap sírtam az itthoniak után.Olyan egyedül éreztem magam. Most valahogy ezt érzed.... csak másképpen.
Hidd el nagyon sokan felnéznek rád/rátok!Sőt valamennyien büszkék is vagyunk,hogy igenis vannak ilyen talpraesett,bátor , hogy is mondjam fiatal szülők, akik mernek vállalni és küzdeni.
Különben,egy nagy kalandos vakáción vagytok most!Amire majd pár év múlva büszkén,emelt fővel fogtok visszagondolni....
Mint egy szép emlékre amit majd továbbadhatsz,elbeszélgethettek a gyerekkel amikor nagyobbacskák lesznek.
Puszi Hajni
Megjegyzés küldése