2011. május 18., szerda

Néhány pillanat

Ritkán írok a csakúgy pillanatokról, pedig ezek adják az esszenciát. Amikor megáll a világ, és hirtelen minden úgy tökéletes, ahogy van.
Kisgyerekekkel lenni számomra azért is a legértékesebb időtöltések közül való, mert tele vannak őszinteséggel, spontaneitással, eleven örömmel. És ez tanulnivaló, vagy csak egyszerűen csodálni való. :)

Ahogy Áron reggel elkéri a fogkeféjét és lelkesen sikálja a fogacskákat.
Ahogy ma először elkérte a kanalat és egyedül ette a joghurtot, minden falatnál diadalmasan rámcsillantva a kék szemeit.
Ahogy megfogta Hanna kezét, és húzta maga után a mosógéphez, hogy megmutassa neki... a kitudjamit. A lényeg, hogy megfoghassa, húzhassa. Hanna pedig hagyja.
Ahogy beáll a nagyok közé, és próbálja utánozni őket, ellesni a szabályaikat, kapcsolódni a játékaikhoz. Mostanában egyre több sikerrel.
Ahogy koncentrálva veszi szemügyre az összes elektronikai berendezésünket, és addig nem nyugszik, míg működésbe nem hozza őket.

Ahogy Hanna egyre nagyobb lány lesz, nyúlik az arca, a babavonásai mára már szinte teljesen eltűntek. Nézem a szép kis arcát, és próbálom benne látni a múltat, de már nem emlékszem milyen volt. Nekem ma is gyönyörű.
Ahogy beleereszkedik egy egy mesébe, átadja magát a verseskönyvnek, a gyöngyfűzésnek, ahogy kérdez a világról, Magyarországról, ahogy kötődik az otthoniakhoz, és meséli a másfél két évvel ezelőtt történteket. Egészen meglepő távlatokban idéz fel eseményeket, csodálatosan pontosan...
Ahogy napok óta egyfolytában kirtakózik, lassan hatvan darabosat kell vennem neki.

Felveszi a cipőmet, és egy pörgős szoknyát, beteszi a Paganini cd-t és táncol. Mikolt zoknit húz a nyakbakötős ruhájához, és ő is forog... Aztán kirándulni mennek. :) A mosókonyhában piknikeznek, és elrepülnek...

Szeretem nézni azt a végtelen gyengédséget, ahogy Hanna a kisebbekkel van. Hogy hiába tanulgatja a kiabálás művészetét tőlük, az nem belőle fakadó reakció. Sokkal inkább a gondoskodás. Mikolttal kiskirálylánynak, és nagykirálylánynak hívják egymást. :) Tegnap kalózkicsinek, és kalózmamának.

És végül ez a gombszem...

Két hete letörölhetetlen ez a mosoly az arcáról. Hol a csibészség okán (mint ezen a képen is, amikor elhatározta, hogy felmászik az asztal tetejére... :):)), hol csak úgy. De mindig nevet valamin, és ez olyan sok színt visz az életünkbe, hogy emelett az, hogy egyébként azonnal és kivétel nélkül kirángatja a testvérei kezéből azt, ami épp náluk van... elhalványul.
Ahogy Áronnal megértik egymást a kicsit vadulósabb, energikusabb játékokban. Közben meg megvédi... épp kiakadtam Áronon a minap, mire Mikolt "gívasztalt", hogy Mama, de Áron még csak egy kisbaba... :)

A szürreális világban, ahol jelenleg nem találom a fogásokat, ülve a kanapé fogságában nem is kell mást tennem, mint néznem őket... és jegyzetelnem :) Jó valamire ez az energiahiány. Ha csak vagyok, a semmittevésben, sokszor sokkal jobban vannak egyedül és együtt is, mint amikor teszem a dolgom.
A lakás csatatér, de ez csak a háttér... Kicsit zavar, aztán mindig azzal nyugtatom magam, hogy a lényeg, ami elől van, azok ők. :) Még épp lábadozóban, de már majdnem a régi formájukban.

5 megjegyzés:

F.B. Dóri írta...

Annyira nagyon szépen írtál már megint!! Hüpp. :)

Én is sokszor dőlök el mostanában Léna ágyán délutánonként, mikor játszanak, és valóban, ilyenkor a legnagyobb az összhang. Ott vagyok, de mégse. Nem szólok ,csak figyelek és ez elég. Jó dolog valóban... :)

És nekem sokszor cseng a fülembe mostanság egy kedves védőnő ismerősöm mondata, mely szerint ha ő kupit lát egy egyébként láthatóan rendezett lakásban, az egy valamire utal: hogy a gyerek az első. Vagyis ez jó. Sokkal rosszabb, ha túl nagy a rend... Van benne valami! Így én igyekszem nem izgatni magam ezen. Ha másra kell az idő, hát másra kell... ;)

Sisi írta...

Köszi Kinga, ezt nagyon jó volt olvasni. Csak ücsörögj felettük (enyéim is sokkal nyugodtabbak, ha ott vagyok, még ha nem is kapcsolódom be a játékba) szemléld őket és rögzíts minél több ilyen napot!

Ágnes írta...

Ez aranyos volt!
Hiányzik, hogy nem látunk benneteket "igaziból" is!
Puszi,
Ági

Lepkevár írta...

Milyen szép képek! Éppen akartam írni, hogy volt/van egy nagyon jó blogos "játék", ahol 10 képben kell elmesélni 10 dolgot, amit szeretünk, és szívesen megnézném a te 10 képedet. :) Persze csak ha van kedved hozzá. :)

A hordozós segítséget pedig nagyon köszönöm, sikerült is venni egyet, talán a héten már itt is lesz. :)

Szitya írta...

Ez szép volt, kingás, kedves, megható. Téged kellene alkalmazni, hogy népszerűsítsed egyre fogyó országunkban a gyerekvállalást...