Aztán elérkezett az idő, és miután Devitől háromszor is elköszöntünk (nehezen ment nagyon), és Yohanától is elbúcsúztunk, kicsit rohanva ugyan, de végül mindenünkkel felpakolva elindultunk a reptérre. Az útidő igencsak forgalomfüggő, és péntek este lévén ráadásul kifogtuk a legnagyobb csúcsot, pedig már este kilenc volt. A távolság hatvan kilóméret, ennyit kellett volna minél gyorsabban letudnunk, hogy nyugodtan hátradőlhessünk. Annyi csomagunk volt, hogy a mi nagy autónkba is csak úgy fért be, ha a hátsó üléssort kivettük belőle, így Dani hívta a nagyon megbízható, ám igencsak csekély értelmű kínai taxist, aki jó sor idegeskedést okozott út közben, kezdve azzal, hogy nem értette, mit jelent egymás után menni, majd beállt egy olyan sorba, ami a másik két lehetőséghez képest meg sem moccant, végül mikor már lehetett volna 110el repeszteni, Peti egy csendes elszólására, miszerint Dani tankolni szeretne, 60ig lasított nehogy eltévessze az öt kilométer múltán esedékes lehajtót.
Kis hajhullás után végül megérkeztünk, és a hatalmas kupac csomagunkat (hat jól megpakolt nagy bőrönd) is sikerrel feladtuk, kis rásegítéssel 124 kg-t mért a kisasszony, így nem kellett fizetünk értük semmit. Az autó átadását kellet még Daninak megoldania, míg mi Petivel és a gyerekekkel nyolc kisebb csomag és három babakocsi társaságában könyvesboltoztunk, ezt is elintézte, az ember meg sem nézte vannak-e rajta sérülések, beült és elvitte.
A gépünk fél egykor indult, Lelle már az autóban elaludt, zsebbe tettem, és meg sem ébredt. Áron is pihent egyet még az üton, így meglehetősen vidáman viselte a kényszeréjszakázást, a lányok pedig nagyon ügyesen tették a dolgukat, várták, hogy elinduljunk végre.
Egy hatalmas géppel utaztunk Isztambulig, három-öt-három ülésnyi sorokkal, mi egy ötöst foglaltunk el az egyik vészkijárat mellett, ahol nem ültek előttünk, itt nagyobb a hely a lábaknak is. Abban bíztam, hogy a lányok lefekszenek majd a földre, de a mísz maláj utaskísérő előre leszögezte, hogy gyerek a földön nem alszik, pedig meg sem kérdeztem, szadab-e. Bosszankodtam, mert kicsik még, tudom, hogy vízszintesben tudnak aludni, másképp meg kérdés. Lelle és Áron kapott egy egy mózest a falra, Mikoltot próbáltam betenni az egyikbe, miután Áron inkább Danit választotta ágynak. erre is volt megjegyzése, miszerint toddler fekhet benne, nagyobb nem... Akkor sem, ha a nagyobb mindössze 100 grammal nagyobb.
Lellét végül betettem a vályúba, ő aludt is rendesen, kétszer szopizott, de mindkétszer vissza lehetett tenni. Áron egy darabig udvarolt a hölgyeknek, majd ő is elaludt, betettük a mózesbe, és maláj idő szerint Lellével együtt a szokott időben ébredtek. Hanna a földre került, Peti és Dani is felszólalt az érdekében, és elég nyomós indok híjján végül hagyták is. Mimi egy darabig a székében görnyedezett, aztán ő is lekerült, csakúgy, mint Áron, akit végül még vissza lehetett altatni.
Nagyjából két órányi út maradt ébren, amit evéssel, és mesenézéssel töltöttek, aztán leszálltunk Törökországban.
No ekkor gondoltam, talán érdemes volna futnunk egy kört azzal, hogy mégiscsak a tiz harmincas géppel induljunk tovább, mert egyébként csak délután mentünk volna, a maradék tíz órát pedig vagy egy városnézéssal lehetett volna elütni (vizumköteles az ország, Lelle útlevele egy útra szólt csak, és hetünknek nem kevés összeget kellett volna kifizetni érte), vagy a transitban sétálgatással, könynézegetéssel, de egyikhez sem volt erőm, úgy éreztem.
Csodák csodájára volt még hely a gépen, így át is foglalták nekünk, ráadásul egy sorba sikerült mindannyiunknak jegyet kiállítani, így végül babakocsi nélkül ugyan, de elindultunk a második körre.
Egy kis gépen sokkal nehezebb a gyerekekkel, mint egy nagyon, ráadásul Lellének ekkor lett teljesen elege az utazásból, fel és leszállogatásból, és úgy ordított, ahogy csak kifért a kis torkán. Nem csodálom, én is szívem szerint ezt tettem volna 18 óra utazás után... Hanna nagyon lelkesen figyelte, mikor érkezünk, felszállás után mondta is, hogy most már repültünk kettőt (két óra az út), mikor szállunk le, majd amikor meglátta a magyar földeket, kiabált Mikoltnak, hogy nézze, nézze ő is. :)
Az útlevél ellenőrzéshez rettentő hosszú sor állt, nem értem, miért nincs ez rendesen megoldva itthon, tömegesen ömlenek az emberek, nincsenek sorokba rendezve, a gép személyzetének pedig úgy kellett átverekednie magát a tömegen.
De ezt is megcsináltuk, aztán vártuk a bőröndjeinket, és mikor már mindenki elment és még mindig nem érkeztek meg, kezdtem kissé feszült lenni... nem véletlenül. Nem jöttek el a délelőtti géppel. Pedig Dani kérdzte is a töröktől, hogy ugye nem lesz gond ezzel, és megnyugtatták, hogy átteszik mind a hatot (amiben most az életükhöz szükséges összes holmink van ugye). Elfelejtették. Sebaj, majd jön a délutánival, és este kiszállítják.
Odakinnt a család már azt sem tudta, hol lehetünk, jó kis meglepetés volt nekik amúgy is, hogy jóval korábban érkeztünk az eredetileg tervezettnél. Mari, Csilla, Márkus, Matyi, Feri és a mamám jöttek ki elénk, hazafelé pedig beugrottunk a dédihez is.
Megérkeztünk.














21 megjegyzés:
Isten hozott Titeket! Kalandos kis út volt, de azt hiszem megérte.
Isten hozott Itthon!!!
Csomagok, babakocsi remélem, meglettek!
Isten hozott Titeket itthon!
Hát Isten hozott benneteket! :)
Isten hozott benneteket!
Isten hozott Titeket itthon! Remélem minden csomag, illetve babakocsi előkerült!
Nem ez volt életetek legegyszerűbb napja úgy látom. De a lényeg, hogy megérkeztetek!
Isten hozott Benneteket újra itthon!
Minden jót újra itthon!
Isten hozott benneteket!-)
Örülök, hogy Ti legalább hazaértetek, nem volt egyszerű eset! A bőröndöknek drukkolok!!
Isten hozott Titeket itthon! :)
Isten hozott titeket itthon, örülök nektek! :-)
De jó!!!
Akkor most Rátok fér egy jókora pihenés!!!!
A gyönyörű ősz is Benneteket ünnepel!!! :)
Isten hozott Titeket Itthon! Drukkolunk a csomagoknak is. :)
Újra magyar földön.:) Isten hozott Benneteket, jó pihenést és sikeres átállást!
Sz.
És még arra is volt erőd/időd, hogy ezt lejegyezd! pompás, hogy újra itthon vagytok! Mikor megyünk az állatkertbe? :-)
Szeretettel ölellek,
Szilvi
Isten hozott benneteket. Kívánom, hogy pár napon belül azt írhasd, szívből-lélekből, hogy hazaértetek. :)
Örülök, hogy épségben megérkeztetek. Sok szerencsét kívánok Nektek itthon! :-)
Isten hozott benneteket!
De kedvesek vagytok!!! :) Köszönöm szépen, igyekszem újrarendeződni mihamarabb.
Mindenhol jó, de talán a legjobb itthon! :o)
Isten hozott Titeket!
Csendes olvasó, Bea
Megjegyzés küldése