2013. április 9., kedd
Ma van az a nap
Lelle ma épp annyi idős lett, mint Hanna volt akkor, mikor Mikolt született.
Nem tudok elmenni emellett a tény mellett, és egész nap az zakatol a fejemben, hogy új időszámítás kezdődik.
Nehezen engedem el, hogy itt befejeződött egy hosszú út, és mégis ezer apró jel utal arra, hogy jó ez nekem így.
A minap két pocakkal is találkoztam, és fel sem tűnt, hogy kisbaba gömbölyödik egy édesanya hasában. Meglepett. Meg természetes is volt.
Érezni vélem a mocorgásukat odabent, a belémégett pillanatok azonnal láthatóvá válnak, ha a születésükre gondolok, és minden alkalommal, ha a babakori képeiket nézegetjük, elönt valami igazán puha, semmihez sem fogható nosztalgia, azzal a biztos tudattal, hogy akármikor újra képes lennék szoptatni bárki csecsemőjét.
Aztán végignézek ezen a gyönyörű kis csapaton, és elégedett vagyok. Pont így, pont most, pont jó. Nem menne már nekem ennél több. Ennél több már csak kevesebb volna, ennél kevesebbet pedig nem adhatok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)















4 megjegyzés:
Erre én is gondoltam, mikor a mi harmadikunk volt 20 hónapos. Ott még egyszer meghánytuk-vetettük férjemmel a családunk létszámát, de végül is háromnál maradtunk. Pont az utolsó mondatod miatt! Remek megfogalmazás!
Ezt én most nagyon köszönom, Kinga!
Szívemből szóltál :)
Gyönyörűen megfogalmaztad!
Megjegyzés küldése