2013. április 9., kedd

Ma van az a nap


Lelle ma épp annyi idős lett, mint Hanna volt akkor, mikor Mikolt született.
Nem tudok elmenni emellett a tény mellett, és egész nap az zakatol a fejemben, hogy új időszámítás kezdődik.
Nehezen engedem el, hogy itt befejeződött egy hosszú út, és mégis ezer apró jel utal arra, hogy jó ez nekem így.
A minap két pocakkal is találkoztam, és fel sem tűnt, hogy kisbaba gömbölyödik egy édesanya hasában. Meglepett. Meg természetes is volt.
Érezni vélem a mocorgásukat odabent, a belémégett pillanatok azonnal láthatóvá válnak, ha a születésükre gondolok, és minden alkalommal, ha a babakori képeiket nézegetjük, elönt valami igazán puha, semmihez sem fogható nosztalgia, azzal a biztos tudattal, hogy akármikor újra képes lennék szoptatni bárki csecsemőjét.

Aztán végignézek ezen a gyönyörű kis csapaton, és elégedett vagyok. Pont így, pont most, pont jó. Nem menne már nekem ennél több. Ennél több már csak kevesebb volna, ennél kevesebbet pedig nem adhatok.

4 megjegyzés:

Dominika írta...

Erre én is gondoltam, mikor a mi harmadikunk volt 20 hónapos. Ott még egyszer meghánytuk-vetettük férjemmel a családunk létszámát, de végül is háromnál maradtunk. Pont az utolsó mondatod miatt! Remek megfogalmazás!

krizsanemese írta...

Ezt én most nagyon köszönom, Kinga!

a mesélő írta...

Szívemből szóltál :)

Hédi írta...

Gyönyörűen megfogalmaztad!