2009. november 5., csütörtök

Ősz, kert, kálvária

Nem csak a fényképezőgép lett beteg, meg a gyerekek, de az internet kapcsolat is. Egy hetembe és egy csomó szervezésbe került, mire ma végre sikerült meggyógyítani. Járt itt a villanyszerelő, kicserélte a kábelt, volt itt háromszor a szolgáltatótól is ember, mire eljutottunk a megoldásig. Ma két órát dolgozott a mester, végül megtalálta és orvosolta a bajt. Hogy ez pontosan mi volt, nem tudom, ő azt mondta egymillióból egyszer fordul elő ilyesmi, és ráadásul valami házon kívüli kütyüt kellett cserélnie.

A tünet az volt, hogy a letöltés vidáman működött, de felfelé nem ment info. Se levelet nem tudtam küldeni, sem képeket feltölteni.

Így elmaradt ez az őszi szombati beszámoló is, pedig ezeket a képeket olyan nagyon szeretem. eg az őszt is, ha nem esne, és nem fújna és nem lenne azonnal tél...

A kertben sárgulnak a levelek, naponta gereblyézzük a lányokkal, kivéve a meggyfa alatt, mert azt úgy szeretem nézni. Nagy sárga levéltó van a fa alatt, a lomb maradéka pedig napról napra más színt kap. Gyönyörű. Fára mászni pedig nagy mulatság, még a kicsi is kipróbálta. :)

Ősszel szeretek leginkább kirándulni. Szeretem az avart, a színeket, a fényeket, az illatokat. A mostani minőségemben nem jutok el messzire. Sajnos. Viszont van nem messze egy kálváriadomb, kalandosan lehet bejutni, a kulcsot el kell kérni a szomszédban lakó kedves nővérektől, már annak, aki tudja, hogy hol keresse. Mármint a kulcsot. Már egyszer eljutottunk a kapuig, aztán az öcsém mondta el a titkot...

A kálvária azért is érdekes, mert esténként kivilágítják, ezt pedig a "miszobánkból" is látni lehet. Hannát nagyon érdekelték a fények, minden este mesélni kellett neki, hogy mik ezek, hol van, alig várta persze, hogy egyszer eljussunk megnézni.
Így aztán szombaton ez volt a program:

Kulcs megszerez, kapu kinyit, titok felfed. Tetszett :)

Amire szükség volt...

Hétfőn meghúztam a hátam. Tulajdonképpen fáj már egy jó ideje mindenhol, nem is kellett sok, hogy az amúgy is agyoncsomósodott részem felmondja a szolgálatot. Az utcát szerettem volna gazmentesíteni, (nyilván nem vagyok normális, hogy ezt most, és így...) és ahogy hajoltam, megbillentem, fejjel a falnak :):) még egy darabig nevetgéltem magamon, aztán nem tudtam felegyenesedni... Utána meg rendesen lépni, meg öltözni, meg gyerekeket emelgetni sem...

Kedden Dani felhívta Bencét. Ő szokott megmasszírozni, amikor úgy döntök, végem. Ma eljött, én pedig több dologra is rájöttem.
1. Ennyi jár...
2. Aki fizikai munkát végez, az ne csodálkozzon, ha a teste egy idő után elfárad.
3. Eddig egy nagy betontömböt cipeltem hát néven.
4. Bence gyógymasszőr, így mindig tud olyat mondani, ami segít hosszabb távon is.

Most nem csak mondott, hanem adott is. Kaptam két ragacsot a hátamra, amit három-négy napig fent is hagyhatok, teljesen gyógyszermentes. Nálam tartó funkciója van, vagyis segít nekem cipelni. Főleg Áront, de az egyéb mozdulatoknál is hasznát látom. Kinesiotape a neve.

Egy egy ilyen alkalom után mindig megfogadom, hogy nem várok addig, amíg már mozdulni sem bírok... Aztán meg csodálkozom...

2009. november 3., kedd

Az elemetes

Az ominózus szülinapozós éjjelig dorbézolós esténk után Hanna nem mutatott túl nagy hajlandóságot a korai de legalábbis a "normális" időben történő fekvés iránt. És aziránt sem volt egy cseppet sem belátó, hogy a szülei lassan elérkezettnek látják, hogy néhány percet kettesben töltsenek, ami viszont úgy nehezen kivitelezhető, ha ő fél éjfélig valamelyikünk kezét fogva elmélkedik ébren...

Voltak dilemmáim azzal kapcsolatban, hogy a beszerzett galériás ágyat összeszereljük-e Áron érkezése előtt, vagy várjon még. A hét extrém alvási, nemalvási tapasztalataiból aztán arra a konklúzióra jutottunk, hogy ha megpróbáljuk, legfeljebb sikerül.

A terv az volt, hogy szombaton elviszem Hannát (aztán már Mikolt is belekerült a lányos program résztvevői közé) valahova, míg Dani és Pali szerelnek. Aznap reggel úgy éreztem, messze meghaladja a képességeimet még egy délelőtt egymagamban a kettővel, így alakult, hogy aznap Danival kiegészülve Millenárisoztunk, az ágy programpontot pedig elnapoltuk.

Este Hanna a születésnapi csomagok között megkapta dobozban néhány alkatrészét a elemetesnek, és gyanítom azért sem örült kicsattanóan az ajándéknak, mert már hónapok óta emlegetjük, hogy ez lesz az. Miért is lepődött volna meg?

Vasárnap délután aztán eljött Pali, és Danival nekiálltak, hogy nagylányos kuckót építsenek a háromévesnek, mi pedig egy ideig lelkesen segédkeztünk, aztán jobbnak láttam kivinni őket a temetőbe mécseseket nézni. Mire hazaértünk vacsoraidő volt, az ágy pedig majdnem kész állapotban várta az éjszakát. Csak a létra hiányzott... Mivel Hanna ragaszkodott hozzá, hogy fent aludjon, bár mi elég szkeptikusan álltunka kérdéshez, Dani megoldotta a közlekedést is, így aztán Hanna legalább három percre birtokba is vette, majd a miágyunkba kérte magát.

Nekem nem volt türelmem aznap a kézfogós időtöltéshez, Dani ment helyettem, megint fél 12 lett, mire kisebb vitát követően mindenki elaludt.

Egész éjjel azon agyaltam, mi az, amivel segíthetek Hannának. Egyfelől tudom, szeretne a saját helyén aludni. Másfelől tudom, hogy kellek neki, sokkal nyugodtabb, ha vele, mellette vagyok. Harmadrészt fél. Nagyon. Attól, hogy az autók jönnek mennek. Pedig nem jönnek mennek, mert a mi utcánkban nem kellemes az autóknak jönni menni. Inkább attól fél, hogy nem talál. Pedig nem szoktam eltűnni...

Van egy Annás mese az egyedül alvásról. Abban van egy Anya baba meg egy Apa baba, a terv az volt, hogy az ágyhoz kap ilyet is. De miután senkinek nem volt energiája, hogy el is készüljenek, továbbra is maradt a kérdés, hogy az életnagyságú, meg az annál egyel kisebb házörzője mellé mit kellene még betennem az ágyba, amitől biztonságban érzi majd magát.

Fénykép...

Megnyugodtam, elaludtam, és másnap nem is hoztam szóba a témát. Délután magától kérte, hogy fent aludhasson, megvártam, míg elpihen és lejöttem. Sikítva ébredt, kiabált utánam... Mire leért, megvolt a terv:

- Hanna, mit szólnál hozzá, ha az ágyadba betennénk egy fényképet a Mamáról meg a Papáról? Akkor ott vigyáznánk rád egész éjjel nyitott szemmel.
Gondolkodik, várom a reakciót.
Könnyed:
- Jó.

És akkor az este:
- Mama, menjünk, én az elemetes ágyban alszom az álmomat egész este.
- Hű Hanna, ha nekem ilyen ágyam lehetne, nem is engednék senkit belefeküdni... (tényleg...)
- Mama, akkor majd ha három éves leszel, veszek neked egy saját elemetes ágyat meg egy nagy Szuszit meg egy kis Szuszit, és akkor alhatsz egyedül.

És már indult is kifelé, hogy Dani meséljen neki, én meg előkerestem egy esküvői képünket és a kezébe nyomtam. Állítólag betakargatta a 2D-s Mamát és Papát, de erről csak Danitól értesültem, mert nem is kellettem az elalváshoz.

Hajnalban fél 5kor érkezett, arra sem ébredt fel közben, hogy Mikolt felsírt, szívtuk az orrát, majd visszavittem... Bekúszott Áron ágyába, kendő nélkül... és békésen aludt egészen nyolcig.

Akkor most siker?

Mikoltról még mindig

Elérkezett a november, és remélem hogy jobban folytatódik, mint ahogy indult. Legalábbis Mikoltnak...

Tegnap délelőtt meglátogattuk Lujzát és Lackót a Vadasparkban. Hanna szeret a baromfi udvarban kóborolni, eteti az állatokat, megnézi mennyit nőttek, hány bárány született, ott van-e a traktor, jár-e macska. A két "L" a csacsikat illeti, nem régóta tudjuk, hogy van nevük is. Mindig kapnak egy kis száraz ágat, füvet, levelet a lányoktól, egy ideje Mikolt is lelkesen vesz részt ebben a programban.

Nem vagyok gyors. Cseppet sem. Mikolt napról napra ügyesebben megy a lábán, sőt szalad is. Utolérnem nem egyszerű már, szemmel tudom tartani, de ez nem elég. Legalábbis most nem volt. Békésen masírozott volna kifelé, ha a csíkos kardigánja zöld színe nem lett volna olyannyira vonzó Lujzának, hogy megkóstolja. Repültem, amikor azt láttam, hogy a kis Mimi emelkedik felfelé, ugyanis az amúgy békés és nem is ostoba jószág elkapta, és erőfölényben lévén már emelte is a magasba. Mikolt kiabált, én is... Lujza meg megszeppent, kapott is egyet szegény, nade kérem... Mikolt karján jó nagy véraláfutás tanuskodik a történtekről...

Mára pedig vagy előkerült a beígért 15 hós oltás mellékzöngéjeként az összes tünet, vagy megérkezett a betegség... Éjjel szörcsögésre ébredtünk, reggelre már ömlött az orrából az amúgy nagyrészt áttetsző váladék, de ilyen rosszkedvűnek még nem láttam. Nagyjából fél órát volt csendben, amikor a kertben elaludt a babakocsiban, egyébként reggeltől ebédig nyűgött, sírt, kiabált.

Megőszültem, de lehet, hogy kihullott a hajam... És nagyon remélem, hogy jobb is lesz...

2009. november 2., hétfő

Mikoltról 15 hónaposan

Elmaradtak az összefoglalók, pedig annyira gyorsan változik Mimó...
Elmúlt ez a hóforduló is, Hanna születésnapja kicsit elfedett minden mást a héten. Mikolt közben kisgyerek lett. Elképesztő akarattal, egyre szőkébb és hosszabb hajjal, dumálással, és egy kis gyarapodással.

Az evéssel sosem volt gondunk, csak a súllyal... Pedig szerintem egyszerűen csak lemozogja, amit elfogyaszt. Bármit szívesen megkóstol, sokat és sokszor eszik, ha éhes szól, vagy felmászik a székébe. Nincs is kifejezett kedvence, a zöldségeket ugyanolyan jóízűen eszi, mint a gyümölcsöket vagy a főtt ételeket. Csak meleg ne legyen... Ha meglátja, hogy megfújom, amit adni szeretnék, fintorog, nyafog és nem fogadja el, hosszasan kell győzködni, hogy már nem meleg. Egyre önállóbb az egyedül evéssel is, bár a finommozgáson van még mit csiszolgatni. Ennek ellenére (hamár Hannát úgyis etetnem kell) igyekszik a kanállal, a villával, ha nem sikerül, akkor kézzel. Vizualizálható, hogy a levesek milyen arányban kerülnek a földre illetve a szájába. :)
Inni csak vizet iszik, pohárból, szívószállal. A kulacs, vagy a csőrös pohár rendben van, pohárból még nem tud rendesen inni.

Az alvás szintén nem érdekes téma, nappal nagyon régóta egyet alszik, de ha mégis valami miatt elaludna délelőtt, a délutáni szieszta kisebb forgolódással, énekléssel kezdődik, aztán szépen elcsitul, és elalszik. Egyedül, magától... Bekuckózik a paplanjába, kendővel, cumival, és pihen. Este Dani fekteti, leghosszabb 5 perc alatt be is fejezik a szeánszot, és a legtöbbször csak reggel találkozunk újra. Ha hajnalban mégis ébred, elég egy kis víz, simogatás, vagy egy rövid séta fürdőszobába, és vissza lehet tenni az ágyába. Nem igényli (most épp) a mi közelségünket, a nagyágyban csak bohóckodik.

Utánoz. Mindent. Főleg Hannát, és mindenben. Ezért aztán már most főz, etet, telefonál, táncol, ugrál az ugrálón, és rengeteg mindent mond. Könyvből mesél, duplóból épít. Ha pedig egyedül marad, akkor a nagy kedvencek a labda, a gyöngyök rakosgatása dobozból ki és be, és a montessori torony. Ezzel fél órát is képes ellenni, leszedi, felrakja... A babák és az autók egyformán kedveltek. Lelkesen tologatja a babakocsit. De rajzol és gyurmázik is, bár sokszor a szájában köt ki az anyag.

Mozgásban nagyon sokat ügyesedett, ma már a négykézláb mászás eltűnt, gyalogol helyette, a kezeit egyre lejjebb engedi már. A küszöböknél megkapaszkodik és óvatosan lép át rajtuk. Ha elesik kiabál, feláll és megy tovább. A hideg beálltával az overál is előkerült. Utálja. Nem tud benne mozogni, az első alkalmakkor eldőlt, ahogy felöltöztettem, mint egy kis krumplis zsák. Mostanra megszokta, hogy képes állni benne, de ha elesik, (elég gyakran) akkor felállni már nem tud benne.

Akarat... Nem megyünk a szomszédba érte... Kristálytiszta elképzelése van arról, minek hogyan kell történnie, és ha nem úgy, akkor kiabálás, földönfekvés a vége. Nagyon hangos és nagyon eltéríthetetlen. Nem lehet vele megegyezni, kompromisszumot kötni, pedig hol van még a dackorszak. Viszont ha megkapja, amire vágyik, egy mosolygós, bújós, mondanám, hogy csendes... kicsi lány.

Igazi kis bohóc, észreveszi, ha tetszik nekünk amit csinál, és addig folytatja, míg mi is élvezzük. Nagyon érdekes, ahogy fejlődik a humora, megnevettet, mórikálja magát. :) A szuszogásáért odavagyok, épp mint Hannánál. :)

A beszéd... Míg Hanna két éves koráig gyűjtögette az információkat, addig Mikolt mindent utánoz, amit hall, és bár magától nem minden utánzott szót használ, azért előfordult már a repertoárban a lift, és a pillangó is.
Nagyon régóta mondja, hogy baba, mama, papa, Hanna, lámpa, újabbak a nem, az eeement, az inni, a cipő, mondta már, hogy Csilla, ott van, hol van, és persze mert nem írom, fogalmam sincs, mi mindent hagyok ki, de igyekszem majd pótolni. Az igen helyett bólogat és mordul egyet, ez nagyon vicces. A nem-nél pedig rázza a fejét. Mindent megért, szavakkal kommunikálunk már, és ez olyan hihetetlen.

8 fogacskája van kint, kettő félig és még kettő épp úton. 9190 gramm, az elmúlt hónapban hatszáz grammot hízott, amit megérzek... és 78 cm, 18-as cipőt hord és 74-80-as ruhákat. Picike, de amilyen formás, rendben van ez így.

Képet igyekszem csatolni, amint helyreállt a rend az internet kapcsolatunkkal...

2009. november 1., vasárnap

Nagy családi ünneplés

Szombaton délelőtt a Millenárisban voltunk. Bár nem értem, hogy itt miért ünneplünk halloweent, a programok igazi őszi hangulatot varázsoltak a Teátrumban, volt mindenféle kézműveskedés és játéklehetőség, előadás mesével és hangszerekkel... Hanna a kézműből a ragasztást élvezte, a "művet" nem akarta kipróbálni, de hazahoztuk. (nem egy kifejezetten csajos alkat ebből a szempontból, sem tüllszoknya, sem korona nem kellett neki)
A színházasdiból negyed órát a fenekén ült, aztán ahogy szokta minden előadót jó közelről (20cm) megszemlélt, majd lelépett. Őt nem az érdekli, mi az, ami történik, nem is akar belehelyezkedni a mesébe, az izgatja, hogyan csinálja, aki csinálja. Ahogy megérti, megy is tovább.
Jelen esetben a társas játékokhoz, ott is a kirakó kötötte le leginkább, amivel viszont hosszan eljátszott, korát meghazudtoló ügyességgel.

A születésnapozás záróakkordjaként délután összegyűlt a nagycsalád is, hogy felköszöntsék Hannát. Ünneplőbe öltöztettem, (... mégiscsak csajos, de csak az igazán szép ruhákért van oda...) úgy vártuk a vendégeket. Szeretem ezeket az alkalmakat, olyan jó kicsit együtt látni mindenkit. Ami még inkább jólesett a mostani alkalommal, hogy a dédi még mindig velünk lehetett, és hogy Áronon kívül Manó hozta a pocakjában Blankát is. Gyarapodunk, és ez olyan jóóó.

A csomagok a nappaliban gyülekeztek, Hanna rohangált és kiabált örömében, amikor meglátta, mennyi minden érkezett. Két nappal ezelőtt még nem sejtettem, hogy ilyen sikere lesz az idei ajándékoknak, de mind nagyon talált. Pali saját kezűleg készített Hannának a kiskonyhájára egy polcos elemet, olyan szép, és olyan autentikus, hogy még én is szívesen játszottam volna vele, ha a lányok odaengedtek volna mellé. Hanna azonnal pakolgatta az edényeit, főzött, sütött, pedig egy ideje ezeket a játékokat nem használta igazán.

Kapott egy duplo kisboltot is, amihez a pénztárgép csilingelve számol, ennek is hihetetlen sikere volt. Mikolt természetesen mindenben szeretett volna közreműködni, amit Hanna ezúttal nehezményezett, én pedig megértettem... (este, miután egyikünk sem tudott elaludni Mikolt kivételével, Hanna (szülői pályafutásunk leglegitimebb nevelési csődjeként) éjjel fél egyig játszott felváltva boltosat és főzött, mindezt suttogva félhomályban...)

A legnagyobb csomagban egy galériás ágy egy darabja volt, aminek az összeszerelése mára maradt. Picikét bízom csak abban, hogy néha sikerül majd rávenni, aludjon is benne, de mindenképpen úgy éreztem, megér egy próbát még Áron érkezése előtt, hátha a legkisebbnek is jut majd hely... Nem ennek örült leglátványosabban, de ma, amikor újra felmerült a kérdés, akarja-e hogy Dani és Pali összerakják, határozott "most"-tal válaszolt.

Természetesen nem maradt el a torta sem, tűzijátékkal, gyertyákkal, és családi fotó is készült, amiről a nagybácsik maradtak csak le, mivel Peti Angliában ünnepli épp a születésnapját, a két öcsémnek pedig dolga akadt máshol, miután tiszteletüket tették. A kép inkább egy mozgó hangyaboly érzetét kelti, de legalább van. :)

Kilenc körül mentek el az utolsók, az est további részét pedig a fent említett módon töltöttük.

2009. október 31., szombat

Zsombor

Sms-t kaptam Krisztől:

Október 30-án 02:12-kor a családi hagyományt követve megszületett a "kistesó": Hoffer Zsombor, 3140gr, 50cm. Anya és fia jól vannak. Irány az élet!

Nagy gratula nekik, Isten hozta Zsombort!

A hír egyben azt is jelenti, hogy a mi időn is közeleg... :)

2009. október 27., kedd

Az igazi terhesség (32. hét)

Most, hogy Mikolt megtanult járni cseppet sem lett könnyebb nekem. Egyrészt iszonyú öntudattal jön-megy és esik is. Rohanok (hahaha) utána, próbálom a kapucniját megfogni, ha esik, legalább sáros ne legyen. Nem mindig sikerül. Valamint babakocsit tologat, meg motorozni vágyik, ehhez viszont kellek, mert nem megy egyedül, vagyis menni menne, csak az árokba, vagy a gödrökbe.

Vagyis: Kevesebbet cipelem, de többet hajolgatok. A derekam bánja, nem is kicsit. A bal oldalam rosszabb, a héten már a járás is nehezebben ment emiatt, kattog minden lépésnél. Nem tudom mi a megoldás, de jó lenne elkerülni egy hosszútávú vacakságot...

Emellett két napja nem tudok fekve aludni, illetve feküdni sem. Áront a torkomban érzem, ha vízszintesbe kerülök, kivéve délután, amikor egy órát kapok. :) Ettől természetesen a pihenésnek annyi, plusz ég a gyomrom nonstop. Jóslófájásokat is érzek, sokszor elég kellemetlen már.

Ennyit a nyavajgásról, de most tényleg azt érzem, hogy találó szó a terhesség, és nagyon, de nagyon szeretném ha szép lassan, de eljutnánk a végére.

Áron pedig erős. Egészen más, mint a lányok voltak, bár köztük is volt különbség. De ha Áron megmoccan, az nem csak olyan finomkodás, ő határozott, minden mozdulatából ezt érzem. A térde leginkább a jobb oldalamban van, kívülről is jól látszik, Mikolt is ezt csinálta, csak ő kicsit lányosabban. :) Szeretem ezt az erőt, érdekes, és izgalmas, kíváncsi vagyok, milyen lesz élőben. Most úgy érzem, nekem kevesebb dolgom van vele, mint Daninak, nekem csak fogadnom kell, Danié a feladat.

Az, hogy befordult egyben azt is jelenti, hogy megszámlálhatatlan sokszor kellene pisilnem, ha ülésből felállok, sokszor eltűnődöm, lesz-e még időm eljutni a toalettig... Vagy amikor a kis kezével nyújtózkodik egyet... Na ezekre nem emlékszik az ember amikor újra pocakot szeretne. :):) Én legalábbis elfelejtem idővel.

... és természetesen mindent elejtek, elfelejtek és mindennek nekimegyek. Irányt változtatni... Álom.

A héten, talán a kis ruccanásnak és a kényeztetésnek köszönhetően 76 kiló lettem, a pocak pedig 106 cm.

Ünnepeltünk

Családi összefogásra volt szükség ahhoz, hogy ma minden olyan szépre sikerüljön, ahogyan szerettem volna.
Így történt, hogy az öcsémtől egy elemtöltőt kaptunk, Sanyitól egy vakut kölcsön, amit Mari hozott el, az anyukám pedig itt volt délután egy fél órát, amikor az ajándékokat csomagoltam. Köszönet mindenkinek, egyedül nem tudtam volna mindezzel megbirkózni...
Mire Dani este hat után nem sokkal csatlakozott hozzánk, már csak a virágot kellett kicsempésznem a boltból, bár Hanna tudta, miért megyünk. Végül minden összeállt, és a körülményekhez (a mozgáskorlátozottságom, a két örökmozgóm...) képest a végeredmény nagyszerű volt.

Hanna a legjobban az Annakönyvnek örült, majdnem az összes mesét el kellett olvasnunk neki még az este, aztán az új benti hintájának, (ezzel reményeim szerint elkerüljük a nagy baleseteket, eddig egy fa hintája volt idebent, aminek ha csak nekimentek ütött...) de kapott egy nagyszerű hálózsákot is, amit majd az összes gyerekünk örökölni fog... Egyelőre úgy tűnik egészen megkímélt állapotban. A babás dolgok elmaradtak most, csak egy babaruhát kapott, de azt is lelkesen adta rá a nagy babájára.

Várta a tortát is nagyon, csillogott a szeme, amikor előkerült. Volt gyertyafújás, kis Mikolt is közreműködött benne. :)
Folyt. köv. szombaton, a nagycsaláddal.

Hanna 3 éves

Édes Hanna!

Olyan régóta várod ezt a napot, hogy ma reggel, amikor elénekeltük Neked a nótát, nem is hitted, Neked szól. A születésnapod az óvodát, a szabad bejárást a golyókhoz, valamiféle új korszakot jelent, pedig az, hogy ilyen lehetőségeid lettek, nem ezen az egy napon múlik.

Szép lassan lettél ilyen nagylány, hagytad el a dackorszak legnehezebb pillanatait, kezdtél el egyre egyre önállóbban jelen lenni köztünk. Egy éve még nem beszéltél. Mára olyan mondatokat mondasz, hogy a papával nem győzünk csodálkozni. Nyolc soros dalokat énekelsz egyre tisztábban, mesekönyvből mesélsz hosszú történeteket, vagy kitalálsz saját világról szóló meséket.

Ma egyedül kötötted be a cipődet, ügyesen megmosod a kezed, a fogad, ha kérünk megfürdesz. Gyönyörűen eszel, és egyre szebben rajzolsz, hogy ezt nem teszed gyakrabban, az az én bénaságom.

Igazi anyukája vagy a babáidnak, olyan gyengédséggel veszed őket körül, amit néha könnyes szemmel nézek. Ránk szólsz, ha elaludtak, beszéljünk csendesebben. Mikolttal is ilyen gondoskodó vagy, ritka köztetek a veszekedés, és a kicsi is érzi, nálad, veled jó helyen van. Ez a testvér kapocs a legmeghatóbb a számunkra, ez az, ami már nem rajtunk múlt, amit Ti ketten alakítottatok, és bízom benne, hogy ilyen is marad.

Valaha, amikor elkezdtem írni neked, rólad, a havi összefoglalókban a mozgás volt az, amiről a legtöbbet tudtam mondani. Most is egy örökmozgó, ügyes kismacska vagy, vízben karúszó nélkül is biztonsággal vagy, szárazon pedig egy mindig talpra eső, mindenhová felmászó, mindent kipróbáló bátor kisvagány.

Szeretem a kitartásodat, az akaratodat, szeretem ahogy suttogni tudsz, ha kérlek, hogy finom vagy és bájos, és egyben egy szélvész is. Barátságos, kapcsolódni, gondoskodni vágyó kislány vagy. A papa szokta mondani, hogy olyan vagy, aki inkább vállalja a fájdalmat is, csak megismerhessen.

Ajándék vagy nekem, még mindig a legszebb tükröm, a legnehezebb és legédesebb feladatom.
Isten éltessen sokáig.
Nagyon szeretlek.
Mami

2009. október 26., hétfő

...gondoltam...

...még írok... Hannáról, meg a születésnapjáról.
De mire elkészültem az "elemetes" tortával, elfáradtam.

Két napja Dani fekteti a lányokat, és tessék, alszik mind a kettő (22:55). Így volt némi esélyem arra, hogy nagyjából összeálljon a holnapi napunk. Az ajándékok még a csomagolásra várnak, és a ház is rendetlen, de a lényeg kész. :)
Lélekben pedig már ünnepelem Hannát, három éve, hogy ilyen tájban elindult a pocakomból... Nézem és fogalmam sincs, hogy lett ilyen nagylány, csak hálás vagyok. Daninak, Neki, a Jóistennek.

Na de majd holnap...

Beteg a fényképezőgép

:(:(:(
Szeptemberben annyi kép készült a két lányról összesen, mint anno egy hét alatt egyről. Az ok nagyon prózai és bosszant is.
Hanna mostanában rákapott a kattogtatásra, ezzel nem is lenne baj, ha lenne neki saját kis gépe, és azt nyúzhatná. De nincs, így marad a miénk. Nagyon ügyes és figyel is, de ez nem lehet elvárás egy majdháromévestől. Elejtette... Nagy baja nem történt, csak annyi, hogy az elemtartó fedele elrepedt, ettől nem lehet rendesen bezárni. Kiugrik, és emiatt nem működik. Egyelőre vissza tudom még varázsolni, de minél többször feszítem, annál kevésbé fog sikerülni. Megjavítani nem nagyon lehet... Krisz, sokszor vagytok a fejemben, lehet hogy a tépőzár jó megoldás...

A másik ok... Az elemtöltő kábele elfáradt és eltörött. Vagyis nem tudom tölteni az elemeket, így azzal helyettesítettem eddig, amit itthon találtam, nem túl jó minőségű és nem tartós elemekkel. Nagyjából ötven képet lehet egy szettel készíteni. Nem sok. :) Emiatt sem Győrben sem Pannonhalmán nem sikerült emléket állítani a kirándulásnak.

Csak reménykedem, hogy sikerül beszerezni egy töltőt, különben itt állunk áppárát nélkül Hanna születésnapján...

2009. október 25., vasárnap

Erdő is van, makk is van...

Átállítottuk az órát. Azon kívül, hogy nem tudom mi lesz velünk amikor majd már négykor sötétben ébredünk és esni is fog, meg hideg is lesz, a mai nap nem volt rossz.

Egyfelől a gyerekek már nagyjából reggel átálltak, új idő szerint negyed kilenckor, mondhatjuk, hogy emberi időben ébredtek. Másrészt végre megérkezett a beígért jóidő, napsütéssel, melegebbel. Sokat számít, ha ki lehet menni...

Kirándulást terveztünk, séta, meg szordínós pihengetés lett belőle, almázással, farakáson ugrabugrálással, makkgyűjtéssel, templomozással.
Eredetileg a Normafához gondoltam hogy felsétálunk, de elrontottam az irányt és nem találtuk meg, honnan is kellene indulnunk. Így végül a Makkosmáriához döcögtünk csak fel, és a templom melletti réten sétálgattunk.

A gyerekek találtak egy kivágott és részben feldarabolt nagy fát, Hanna rohangált, mászkált rajta, Mikolt pedig leült az egyik rönkre és almát evett, közben pedig Hannát nézte. Szerintem a látványban is eléggé elfáradt.

Nem bántam, hogy nem gyalogoltunk kilométereket, felfelé, jól esett a jóidő, a napsütés, az ücsörgés is, a gyerekek pedig láthatóan nagyon jól érezték magukat.

Mikolt végül a turisták tüzetes elemzése után úgy döntött, mit sem ér a séta bot nélkül, keresett egy megfelelőt magának is, azzal gyalogolt lelkesen. Egyre jobb a technikája. :):)

2009. október 24., szombat

A virág meg az illata

Az utcánkban egy helyen mézvirágot ültettek. Hanna, ahányszor elmegyünk mellettük, szed belőle. Mindenkinek egy szálat.
Ma is így történt, megszagolgatta a kis csokrot, és elgondolkodott:
- Mama ez a virág nagyon illatos. Kimosták.

Szabadságon

Fele hétvégére szabadságoltuk magunkat. Dani ötlete volt az egész, részemről ártatlannak mondanám magam, annyit azért vállalok, hogy egy elég fáradt pillanatomban, úgy két hónapja azt találtam mondani, ha megszervezi ki lesz a gyerekekkel, mehetünk.

Megszervezte... Én meg szorongtam. A nappallal nem is volt semmi bajom, inkább az aggasztott, hogy milyen lesz az éjszaka nélkülünk. Hanna miatt kevésbé izgultam, ő már elég nagy ahhoz, hogy értse, ha elmegyünk is, visszajövünk, sőt, amikor elkezdtem bevezetni a témát, még örömködött is azon, hogy a "Jutta Nagymamával" fognak bohóckodni alvásidőben... Mikolt viszont még kicsi. Sosem töltött még nélkülem három óránál több időt...

Volt két hónapom felkészülni, ezalatt elég sokszor billent a mérleg innen oda és viszont is. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy hónapban sokszor éreztem elemi vágyat arra, hogy kiszakadjak a mókuskerékből, újra legyen párom, beszélhessek három értelmes mondatot Danival anélkül, hogy a gyerekek, vagy a munka, vagy az egyéb teendők közben egyfolytában kiabálnak mellettünk, még a múlt hét közepén is nagyon távolinak és meseszerűnek tűnt, hogy eljussunk kettesben bárhova.

Mindent leírtam, amiről azt gondoltam szükséges tudnia annak, aki épp a lányokat terelgeti, kikészítettem minden ruhát, kelléket, gyógyszert, és szombat reggel nagyon nehéz szívvel ültettem be őket a kocsiba, hogy a nagyszülőkkel elmenjenek játszóházba mulatni. Hannának még egyszer elmeséltem a két nap forgatókönyvét, okosan figyelt, bólogatott, és elengedett. Mikolttal nehezebben jutottunk el a búcsúzásig, sírt... Nem örültem... Fájt...

Aztán összepakoltunk egy kisbőrödnyi holmit, és nekiindultunk. Győrbe mentünk, mert onnan nagyon hamar haza tudtunk volna érni, ha úgy adódik.
A kezdeti lelkiismeret furdaláson, és az állandó aggódáson, na meg persze a vissza-visszatérő témán (gyerekek) túl nagyon örülök, hogy sikerült Daninak elrángatnia. Olyan dolgokat csináltunk, amit gyerekekkel nem lehet, vagy legalábbis nem úgy. Ebédeltünk, egyszer sem álltunk fel közben, mind a kettőnknek saját tányérja volt... Voltunk moziban, vacsoráztunk amikor megéheztünk, sétáltunk hátizsák, plusz pelenka, babakocsi nélkül.

Délután kádban fürödtünk, este sósmogyorót ettünk, filmet néztünk, és úgy aludtunk el, hogy nem rugdosott senki. Azt azért hozzáteszem, hogy reggel nem éreztem különbséget a gyerekekkel töltött éjjeleink és a kettesben töltött között, kivéve, hogy csak egymásnak kívántunk jóreggelt... Az ágy kénylemetlen volt, és amúgy is felébredtem hajnalban, Áron nem hagyott. :) Sőt, már a lefekvésnél fizikai hiányérzetem volt, hogy a kis testeket megölelgethessem és nagyon irigyeltem az anyukámat, aki viszont mindent megtett, hogy megfürdesse, elaltassa a lányokat.

Hogy nem csörgött a telefonom éjjel, és reggel sem, jó jelnek véltem...

Szombaton délelőtt egy kényeztető reggelt követően Pannonhalmán jártunk, először életünkben, és végighallgattunk egy hatvan perces idegenvezetést. Ezt biztosan nem lehetett volna gyerekekkel... Ebédeltünk, aztán hazajöttünk. Fél ötkor már itthon voltunk, a lányok már fent voltak.

A lányok oldaláról:
A pénteki játszóházban barátokkal pörögtek, és annak ellenére, hogy Hanna elharapta a nyelvét, nem volt semmi attrocitás. Ebédeltek idehaza, Mari és Pali lefektették őket, délután pihengettek, aztán a mamámmal meg Csillával töltötték a délutánt. Este még sétáltak egyet, meglátogatták a dédit, mi akkor beszéltünk velük először. Nem voltak lelkesek a beszélgetéstől, de nem is éreztük rajtuk, hogy panaszkodnának.

Az éjjel kicsit kalandosabbra sikerült, mint vártam, Mikolt egy körül megébredt, és keresett engem. Sírt, nem lehetett megvigasztalni. Fél négy volt, mire elpihent, addig mindennel próbálkoztak a felnőttek, és csak Hannának sikerült őt megnyugtatnia. Amikor Hannát látta, odabújt hozzá, és elhallgatott. Időre...

Reggel, amikor beszéltem velük, megbántottak voltak, Hanna csak tőmondatokban nyilatkozott, Mikolt bele sem szólt a telefonba. Latolgattam, mennyi esélyem van kibékíteni őket...Vagy hogy mennyi időbe fog kerülni, mire visszanyerik a bizalmam. És hogy vajon megérte-e elmenni.

Mikor hazaértünk, almáztak az asztalnál, amikor megláttak bennünket, hangosan kiabáltak, visítottak örömükben, nagyon jó volt újra megölelni őket és látni az örömüket. Amit hoztunk nekik, az nem érdekelte egyiket sem... :)

Mikolt ma éjjel is két órát volt fenn, végig kellett vele járnom a lakást, megmutatni, hogy a nagymama nincs nálunk, ennyi idő kellett neki, hogy elhiggye, nem megyek el, én vagyok, maradok. Hanna aludt közben. Sajnálom a kicsit, és igyekszem mindent megtenni, hogy újra helyreálljon a rend. Ez azzal jár, hogy egész nap ölelgetni, szeretgetni, cipelni kell. Ma már (vasárnap) egyébként sokkal jobb, aminek szívből örülök. Mert azt hiszem mindennek ellenére megérte elmennünk...

Most Danit kell elengednem, és ez legalább olyan nehezemre esik, mint pénteken a lányokat...

2009. október 21., szerda

Ahogy vagyok...

Egy vers jár a fejemben egész nap...

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

©Agócs Írisz

2009. október 20., kedd

Kis Áron Mór a 31. héten


Kis kiegészítés:
Tegnap jártunk ultrahangos vizsgálaton. Két dolog érdekelt azon kívül, hogy láthassam Áront kisemberként is. Az egyik az a bizonyos amnion szalag, a másik pedig, hogy befordult-e már, mert én sokszor nagyon keresztben érzem.

Nos az amnion szalagnak nincs nyoma a doktornő szerint sem, Áronunk pedig koponyavégű hosszfekvésben helyezkedik el, tökéletes. A mért adatok szerint az én számításom van a legközelebb a mostani becsült születési időponthoz, mert december 17-19 közé saccolta. Egy ideje van egy 18. érzés bennem...

Becsült súlya 1680 gramm, a buksija körben 29 cm, a combcsontja 6,1 cm, a pocakja pedig 25,8 cm. A tarkóján haja is van, és bár nehezen, mert aludt és bújt, de készült kép is, egészen fiús szerintem.

A pocak 104 cm, a súlyom pedig 75,6 kg(+11,6). Változatlanul ég a gyomrom, fáj a derekam, és nehezen megy a mozgás. Ha elalszom jó, ha ébresztenek a lányok már nem nagyon tudok visszaaludni.

...
A pici a hasadban másfél kilós már. Rohamosan hízik, amit te is megérzel a súlygyarapodásodon. Bőrének színe már közel olyan, mint születésekor lesz, szép rózsaszín, ami a bőr alatti zsírrétegek kialakulásának köszönhető. A lábadon kialakuló visszereknek és a lábduzzadásnak is a méh növekedése az oka. A hát, derék és a szeméremcsont is sajoghat a magzat nagy helyigénye miatt.

A baba pupillája reagál a fényre. Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben. A kiválasztás már teljes gőzzel működik: a magzat naponta mintegy fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapja meg, de már elkezdte nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik.

A szervezeted termeli már a relaxin nevű hormont, ami a medence elernyesztéséért felelős. Ez az a hormon, amiért kacsázósan járnak a kismamák. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni. Nem árt összepakolnod lassan a kórházi csomagodat, mivel az elkövetkezendő hetekben már nagy az esély a szülésre. Sokan már a nyolcadik hónap végén világra hozzák gyermeküket.

2009. október 18., vasárnap

Az overál meg a posta

Vettem Hannának egy overált.
Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.

A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.

Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.

Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.

Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.

Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...

És hamár a Ligetnél jártunk, elmentünk megnézni a kacsákat a tavon, meg a Vajdahunyad várat is. A lányok lelkesen etették a madarakat, Hanna pedig el volt bűvölve a "kastélytól". :)

2009. október 16., péntek

Tesós még

Egyszerűen nem tudok betelni velük.
Volt egy nehezebb időszak, amikor Mikolt egy kicsit mocorgibbá lett, és Hanna nem tűrte jól a társaságát. Persze, mert rombolt, elvett és láb alatt volt mindig. Mára ez gyakorlatilag a múlté, vannak ugyan nagy veszekedések és hangos szóváltás is előfordul, de egyre gyakrabban hallom, hogy csiripelnek, dolgoznak, vagy olvasgatnak együtt.

Hanna tegnap mesét mesélt, Mikolt közben lepakolta az összes könyvet a polcról. Aztán együtt elpakoltak. A babakocsi tologatás is megy már együtt, ehhez az is kellett, hogy Mikolt megértse, ne vegye el azt amivel Hanna játszik éppen. Pláne ha van másik is. Együtt hintáznak, Hanna eteti Mikoltot. A legédesebb amikor együtt kacarásznak, vagy amikor Hanna vigasztal.

Ma építettek, Mikolt koncentrált és kommentált, míg Hanna a lépcsővel bajlódott.

2009. október 15., csütörtök

Itt a tél...

Kicsit előreszaladtunk az időben, legalábbis érzésre. Kimaradt az ősz, ma reggel nálunk +2 fok volt és esett a hó. Vagyis a havas eső... Nem mondhatnám, hogy feldobott, szebb lett volna ha fehérbe borul minden, így csak a hideg, meg a borongás jutott.

Elő is kerestem gyorsan a nyári képeket, az ment a képernyőn, meg jól befűtöttünk, ha Dani itthon lett volna talán a kemencében is ropogott volna a tűz. Így már viselhető... Azért ha marad a tél igyekszem megtalálni megfelelő hangulatot is hozzá, de most egy kicsit váratlanul ért, pláne, hogy a múlt héten még a harminc fokban hunyorogtunk.

Mindenesetre előkerült egy ilyen :) Pisa 2005, ketten.

Meg egy ilyen... ugyanott 2009, öten.

A nyakláncomat pedig nem találom...

2009. október 13., kedd

Testvéres

Ma reggel Hanna haját fésültem a fürdőszobában. Hanna a térdeim között álldigált, nekem háttal, támaszkodott, én meg ültem. Mikolt odagyalogolt hozzá, megölelte, és szorosan hozzábújt. Hanna megsimogatta a buksiját és ezt mondta:
- Jól van, jól van, látlak, nagyon nagyon szeretlek kis Mikolt...

Tegnap odaszaladt hozzám, megsimogatta a pocakomat, aztán távozóban még odavetette:
- Mama, figyelsz Áronra ha mocorog?

... és akkor még magyarázzam, hogy miért is jó, hogy még mindig velünk van idehaza?

Szép kerek számok... (30.hét)

Azt hiszem ez lesz az a hét, amit túl kell élni valahogy. Dani a hét napból ötször nincs, ma épp lesz... Mikolt taknyos, mára köhög, Hannának épp hogy csak folydogál az orra. Ennyi elég ahhoz, hogy ne vigyem őket társaságba és ne is hívjak senkit. Legalábbis gyerekeseket ne nagyon. Meg pocakosokat. Nekem egyelőre csak a fejem fáj és roppant nyűgös vagyok. Fogjuk az időre. Éjjel azt hittem lerepül a tető fölülünk.

Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...

Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...

A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)


Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".

Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.

A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.

2009. október 9., péntek

GyalogMimi

És csak gyakorol és gyakorol és gyakorol. Körbe körbe a lakásban... Trappolnak a kis lábacskák, egyre ügyesebben. Még kapaszkodik a levegőbe, imbolyog is rendesen, irányváltoztatásnál édesen megtorpan, billen egyet az óhajtott irányba, de sétál. 14 hónapos és 12 napos korában. :)
Pár napja még nagyon kiborította, ha elesett, mára ez sem zavarja már annyira. Sőt egyre gyakrabban a popsijára huppan, ami Kornél szerint nagyon fontos.
Én pedig örömködöm, zene füleimnek a masírozása.

2009. október 8., csütörtök

Visszatért a hisztikor

Fel sem tűnt, hogy elmúlt. Pedig egy jó ideje nem volt nagyobb kiakadása Hannának, sőt két hete mondogatjuk, milyen nagyot változott. Figyel, kompromisszum kész és persze saját (meg az én) határait feszegeti így is, mégis valahogyan könnyebb volt vele.

Tegnap valószínűleg épp a nagy kontraszt miatt eléggé megviselt a dél. Hanna a babáját pelenkázta, a pelenka pedig félrecsúszott a babán. Annyit hallottam az egészből, hogy csapkod és fejhangon visít, majd üvölt, teljesen kikelve magából. Zokogott, hogy menjek és csináljam meg. Hogy pontosan mit, azt csak nagy sokára sikerült kiderítenem. Ültem, kértem jöjjön, hozza a babát, szívesen segítek. Üvöltés... Még egyszer kértem, változatlan hangszín és hangerő. Üvöltve zokogja, menjek én, de azonnal.

Természetesen már túl volt a holtponton, semmi sem nyugtatta meg, láttam rajta, hogy nem is érdekli már sem a pelenka, sem a baba, megközelíthetetlen, tompa a külvilágra. Ilyenkor merül fel bennem, hogy akkor most zuhany, vagy terasz, vagy milegyen. Tehetetlen vagyok ezekben a helyzetekben, ha megölelem kitépi magát, ha otthagyom rohan utánam és üvölt.

Fél órás huzavona után sikerült megnyugodnia, de szipogott még egy jó darabig, a vége az volt, hogy aludni mentünk.

Ma reggel folytatódott a kálváriája, azzal kelt, hogy"nem" és ezt gyakorolta egész nap. Felöltözni, reggelizni, pisilni, elindulni... Magára öntötte a vizet, mert táncolt ivás közben. Ettől dühös lett és eljutottunk odáig, hogy fél tízkor újra üvöltés fültanui lehettünk...

Rágódom, mit tegyek. Tudom, hogy lassabb, elmélázóbb, és sajnos türelmetlenebb is vagyok, mint lennék Áron nélkül. Ezt érzik mindketten, Hanna le is reagálja, emígyen. Engedek, figyelek, minden jelzést komolyan veszek. Lehet jönni hozzám, kérni, sírni, kiabálni, nem kérdezem, jogos-e vagy sem. Délután mellette alszom én is, és fogom a kezét, este két napja, hogy éjfél, mire elpihen. Nem kerül korán ágyba, mert nincs erőm, erőnk, hogy kilencre lenyomjuk az etetés-fürdetés-mesélés-altatás kombót. De ennyire nem fekszik le későn sem... Fél, ez is rendben van. Mellettem alszik el, vagy Áron ágyában, ez is rendben van. Vagyis volt... Eddig. Mert szerintem hulla fáradtan ébred, látom a begyógyult szemein. Egész nap kóvályog, cumizna, nyűgös. Jön a foga is, ezt is értem...

De akkor most mi a következő lépés? Ma délben újra összevesztünk, emelt hangon elmagyaráztam neki, hogy most lemegyek és teszem a dolgom, ő pedig egyedül, (vagyis Mikolttal együtt) aludjon. Mikolt szegény ilyenkor csak csendben figyel, és kiabálás ide vagy oda, becsukta a szemét és elaludt. Hanna persze felébresztette, mert elindult utánam, majd kiabált is egy sort... Nekem ez már sok volt... Nem vagyok rá büszke, de nagyon gyorsan került át a jelenleg használaton kívüli szobában felállított utazóágyba, onnan üvöltött, hogy folyik az orra. Kifújtam neki. Most alszik. Én meg forrongok. Rendet raktam legalább, és pihennék, ha nem kattogna az agyam azon, hogyan kellene.

Tegnap este az jutott az eszembe, hogy jövőre érettségi találkozónk lesz. Mit fogok mondani, mi történt velem az elmúlt öt évben? Szültem három gyereket, mosom a ruháját a férjemnek és terelgetem a nyájamat. Elég unalmasnak hangzik, míg mások bejárták a fél világot, karriert építettek, és hosszasan tudnak mesélni az élményeikről. Pedig ma egészen biztosan tudtam, hogy ez a legnehezebb feladat, amit ember kaphat... Nem is akarok karriert építeni...

Csak aludna el végre este normálisan (lásd időben, az ágyában...) és lehetne egy fél órám nélküle...

2009. október 6., kedd

Béla... és lőn világosság

Az is jó a ház elhúzódó befejezésében, hogy mindig van minek örülni.

Ma a villanyszerelő Béla társaságát élveztük reggeltől délutánig. Nem mintha ne lenne jó ember, sőt a távoztakor rengeteget javult a komfortszintünk is.

Lett lámpa a gardróbban, így már nem kell este hatkor zseblámpával inget keresni.
Lett világítás a fürdőszobatükör fölött, ezzel kapcsolatban vannak még fenntartásaim, de kétségtelenül jobban lehet látni az apróságokat is ha fel van kapcsolva...
Lett lámpa a teraszon, a konyhapultok alatt, és a lányok játszósarkának polca alatt is.
Eltűntek a kábelek, amik eddig olyan otthonosan kígyóztak a nappalin keresztül lépcső előtt a dolgozóig, sokszor emlékeztetve Béla hiányára.
Eltűntek a lukak a falakon is, amikben sötét zsinórok, kábelek tekeregtek eddig.

Egészen lakályos, otthonformájú kezd lenni a ház. Azért a befejezéstől még messze vagyunk, de alakul...

77 nap avagy Áronnal a 29. héten

Nehéz... Lehajolni, emelgetni, szaladni, aludni és még sorolhatnám. Azt mondtam a napokban, hogy a várandósságban van nyolc hét amikor irigylésre méltó az állapot, a többit nem nevezném áldottnak. :) Csak utólag... :)

Sok a 77, és remélem, hogy lesz is ennyi. Keményedik a pocakom sokat, de nem tudom, hogyan lehet Mikoltot nem felvenni, amikor nem tud még egyedül gyalogolni. Nyilván nem én cipelem a hatos vizet, vagy a nagy dinnyét... A terheléses cukor eredmény rendben, a vas egy kicsit kevés, de nem vészes, a tsh rendben. Áron egészen lent mocorog, ahogy a lányok is annak idején. Emiatt nyom az összes nadrág. :) Igyekszem mindent elintézni, ne maradjon semmi az utolsó pillanatra. Emiatt a gyerekek karácsonyi meglepetései nagyjából megvannak már, Áronnak készen van a kiságy az összes tartozékkal, már csak egy komód hiányzik.

Várok, várjuk. Mindannyian, Mikoltot is beleértve. Sokat fogja a pocakomat, reggelente kicsomagolja, nézegeti, mintha elkezdett volna felfogni valamit a nagy labda tartalmáról is.

75kg és 103cm...

Okosságos:

A baba a születésére készül. Bőre már kevésbé tűnik ráncosnak és a fejecskéjét haj borítja. A pici igencsak hízásnak indult, súlya nagyjából 1,2kg és valamivel több, mint 38 cm. Több és több energiát raktározó, fehér zsírszövetet halmoz fel, ez szülés után is megmarad.
Ha ébren van, akkor nyitja és csukja a szemét, és ha a pocakon keresztül folyamatos fény áramlik be hozzá, akkor a fény felé fordítja a kis fejét.
Vizeletürítése fél liter naponta, a csontvelő pedig termeli a vörösvérsejteket. Agya már tudja szabályozni a légzést és a testhőmérsékletet. Már tud köhögni és szopni is tökéletesen tud.
A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése.
Kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, néha egy könyök, vagy egy térd érezhető.

2009. október 4., vasárnap

Mikolt első szavai

Már egy ideje túljutott Mimi az első bilabiális szavain, vagyis a mama, papa, baba nem jelent kihívást. Az, hogy ennyi idősen igyekszik mindent utánozni, amit hall, nagyon lenyűgöz, Hanna ekkorka korában még nem érdeklődött a szép magyar szó iránt.

Amitől még izgalmasabb minden új szó, az a váratlanság. Napról napra formálódnak, csiszolódnak a szájában, és rendületlenül gyakorol, mondja megállás nélkül.
A tessék volt az első igazi bonyolult szava, ma pedig a szőlővel próbálkozott. Sokkal jobban hasonlít persze ez még két hosszan elnyújtott őőre, de felismerhető benne az "l" is. :) Édes, ahogy csücsörít, alakítja a száját hozzá.

Ma délután a konyhapultnál nyújtózkodott Dani felé, és hangosan kiabálta: anna, anna. Először azt gondoltuk, Hannát emlegeti, aztán kiderült, azt szerette volna mondani: inni. :):) Azóta néha sikerül neki "i"-t is mondani, de legtöbbször inkább az "a" sikerül. Viszont teljesen tudatosan használja.

2009. szeptember 29., kedd

Mikolt 14 hónapos





Képek helyett...

A 28. hét Áronnal

Minden jel arra utal, hogy ez már a harmadik trimeszter. Fáradtabb, lassúbb vagyok, nehezebben mozgok és ég a gyomrom. Egyre többször. Minden kiesik a kezemből, bármit elfelejtek és állandóak a foltos ruhák is. .)

Áron növöget, a pocak most 101cm, a súlyom pedig 74.5kg (+10.5). Van benne valami, hogy a kisfiúkkal az arc nem lesz olyan holdvilág, mint a lányokkal, ha a nagy hasamat nem nézem, nem is látom, hogy babát várok. Lehet hogy csak megszoktam? :):) Odabenn egyébként finom mocorgás van, ha a lányok sírnak, Áron reagál. Éjjel is, bár olyankor hamar visszaalszik, de ébreszt, hogy menni kell, mert hív valaki. Úgy érzem, hogy egyelőre keresztben fekszik, néha fejjel lefelé fordul, és még mindig tudok hason aludni, bár jelenleg a jobb oldalamon kényelmesebb.

Néha keményedik a hasam, főleg ha sietünk, vagy ha emelek. A magneB6 segít, ha épp nem felejtem el hogy ez a megoldás.
Ma voltunk orvosnál, azt mondta, hogy túl tökéletesek vagyunk, méret, vérnyomás, szívhang tekintetében. Erzsike alulról felfelé méri a pocakot, úgy 28cm-nél tartunk. Dani nem jött, így sajnos lemaradt az uhról. Nekem mindig nagyon jó látni, milyen a jelen, egészen kisbaba formája van már. Belém bújt arccal, de megmutatta, hogy kisfiú. Az amnion szalagnak nem láttuk nyomát sem, valószínűleg kifeszült, ahogy a másik doktornő jósolta. Megnyugodtam.

Október 19-én megyünk újabb ultrahang vizsgálatra, az utolsó nézelődős találkozásra, mielőtt teljes valójában a kezünkben fogjuk majd. Nagyon szalad az idő, nagyon furcsa, hogy már csak kétjegyű a napok száma, amennyit várnunk kell rá.

Okosság:
Ezen a héten a gyereked már egy kilót nyom, és mintegy 37 centi hosszú talptól fejtetőig. A bőre alá fokozatosan zsírszövet rakódik le, így egyre inkább kisbaba formája lesz. Most már teljesen kifejlődött a szeme, még csinos szempillái is vannak. A tüdeje már képes oxigént belélegezni, de önállóan még nem tudna normálisan lélegezni, ha most megszületne. A koraszülöttosztályon azonban jó esélye (90%) van a túlélésre.

Bőre vörös és ráncos. Az agy egyre fejlettebb, mérete jelentősen megnövekszik, és egyre összetettebb. Ilyenkor a baba már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még. Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is láthatóak. (és tényleg, néha már kivehető Áron könyöke, combja is :):))

2009. szeptember 27., vasárnap

Lépegetős

A délutáni szieszta mindannyiunknak nagyon jót tett, bár Dani még aludt volna, ha Hanna hagyja. De nem hagyta, így csak a kanapén próbált magához térni, miközben Mikolt úgy döntött, sétálni fog. A szőnyegen ültem, Mikolt az ölemben, feltápászkodott, majd vagy hat lépéssel elsétált az apjához. Onnan pedig visszasétált.

Annyira tetszett neki, hogy jó párszor megtette a távot, közben dülöngélt, vigyorgott, nagyon örült a szabadságának. Aztán gondolt egyet és magától is megpróbált felállni, sikerrel, és újra nekiindult. Hanna is beszállt a mulatságba, elkapta, amikor a kicsi elbillent, ezen aztán jókat kacarásztak. Persze a kicsi idővel elfáradt, és négykézláb folytatta a mókázást. :)

Lassan lesz két szaladgáló gyerekünk, csak azt nem tudom, hogy fogom őket utolérni... :):)

Majdnem három

Hanna egy hónap múlva három éves lesz. Nézegetem, és már nem is emlékszem, milyen volt picinek. Sokszor kéri, nézzünk képeket, olyankor elmerengek mennyire gyorsan elmúlt ez a három év, és milyen jó, hogy még itthon van. Mehetne óvodába, érett is rá, mégsem bánom, hogy marad még.

A dédi ma mesélte, hogy meglepődött a héten, hogy mekkora lett Hanna. Az öcsém pedig hitetlenkedett, amikor a barátnőjével azt számolgatták, mennyi idős is az idén. Három. Várja, emlegeti, minden nap elmondja, milyen tortát, azon milyen marcipánt szeretne. Tudja, hogy a születésnapja után majd egyszer óvodás lesz, öccse születik, jön a Mikulás.

Érzékeny, okos, szép. Öntörvényű, nagyon. Kis skorpiónk, aki felvállalja az összes felelősséget, amit talál, néha fáj a szívem mennyire. A minap azt mondta:
- Mama, ha majd Áron kibújik a pocakodból, felveszem a nyakamba, hogy tudjad fogni a Mikoltot.

Szeretném ha sokáig gyerek maradna, ha önfeledten tudna játszani, ha gondtalanul tudna ráhagyatkozni, vagy ránkhagyatkozni. Örülök, hogy ő az első és örülök, hogy van testvére.

2009. szeptember 25., péntek

Kis Mikolt névnapja


Tavaly teljesen, idén majdnem megfeledkeztünk róla. Nem mentség, de a naptárban ugye benne sincs, nem mintha lenne nálunk bárhol naptár...

Lényeg, hogy ma volt, és sikerült kellőképpen ünnepélyessé varázsolni. Dani időben hazaért, kicsit homokozott a lányokkal, aztán elsétáltunk a kertészetbe és vettünk cserepes virágokat. Hanna hozta haza az ölében a legnagyobbat, Mikolt Dani nyakában nézelődött.

Aztán autóba ültünk és ajándék után indultunk. Mikolt ahogy a babákért, (amikből elég sok van már idehaza...) úgy rajong az autókért is (ezekből jelenleg elég szűkösen állunk). Így esett a választás egy fa tűzoltóra, aminek igazán itthon volt csak sikere, de itthon aztán annál lelkesebben tologatta.

Vacsora után pedig a meglepetés sütemények is előkerültek, a szedres sarlott volt Mikolt kedvence... miért is nem csodálkozom...

Elfáradtam...

Valami azt súgja, volt már ilyen bejegyzés...

A héten háromszor voltam egyedül a gyerekekkel este nyolcig. Háromszor csináltam végig az öt etetést egyedül. A hét vasárnap kezdődött, amikor egész nap papa nélkül voltunk... Elfáradtam.

Hannát etetni, altatni kell, éjjel is ébred, mellém illetve rám fekszik. Jön a 18. foga, mindent egyedül akar csinálni, többek között a biliből a wcbe önteni a pisit... Amit viszont jó lenne ha egyedül csinálna, azt nem szeretné. Például reggel felöltözni, megreggelizni, délben ebédelni, a kiskendőt meg a cumit letenni, méghozzá olyan helyre, ahol meg is találja...

Mikolt is mindent egyedül szeretne csinálni, egész nap pakol, leginkább ki és szét. A földre... Ahova nem könnyen jutok el, hogy összepakoljak... Meg mászik. Felfelé. Az asztal teteje a legjobb hely, nyilván onnan a legszebb a kilátás. Neki nem jön foga és csak kétnaponta ébreszt éjjel, de akkor hosszasan töltjük együtt az időt.

Ma reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Nem az alvás hiányzik, hanem az emelgetés, hajolgatás sok. Fáj a hátam, annyira, hogy moccani sem bírok. Aztán bírtam és minden ment úgy, ahogy szokott. Persze a hátam nem lett jobb... Sem a kedvem, amikor Mikolt előbb összemálnázta, majd összekrétázta, aztán összeszilvázta, végül pedig összaszedrezte magát. Amikor végre eldöntöttem, hogy levágdosom a szedret ebédfőzés helyett és bementem a házba az ollóért, bement a garázsba, és megkoronázta az utcagyerek fílinget egy kis olajjal meg kerékfogdosással...

Nem, nem szeretnék bejárónőt, sem kertészt, sem takarítónőt. Nem szeretném óvodába adni Hannát, és nem szeretném ha másmilyenek lennének a gyerekek. Nem szeretném ha nem lenne pocakom, és nem kellene négykézláb végigmásznom a lakáson ahhoz, hogy rendet rakjak.
Azt viszont szeretném, ha Dani többet lenne velünk, ha nem mindig azzal kellene szembesülnöm, hogy ez a hét kemény volt, na de majd a következő. Ha le lennének osztva a feladatok, és nem mindent egyedül kellene megoldanom. Ha mondjuk nem nekem kellene kicibálnom a kukát péntekenként...

Elfáradtam, de a fejemet olyan üresnek érzem, mint még soha. Tegnap az autóban felnőtt zenét hallgattunk. Nem tudom mikor volt ilyen utoljára, és nagyon jólesett. Olvasnék. Könyvet. Tanulnék. Bármit. Vagy csak megírnám végre a szakdolgozatomat. Egy hónapban egyszer elmennék, és magammal foglalkoznék, fejben, testben, okosodva. Nem tölt most semmi, mert nincs rá mód. Ha kapok, az csak szinten tart, és ez kevés. Ahhoz, hogy embernek és ne egy zombinak érezzem magam. Vagy anyukának... Nem tökéletes szeretnék lenni, csak jó...

Mondom hogy elfáradtam...

2009. szeptember 24., csütörtök

Az első kettő

Csiribirin voltunk ma.
Mikolt hat hetes kora óta tagja a csapatnak, kezdetben csak a zsuppolásban vett részt, aztán eljött a nyár és a nyári szünet miatt kimaradt vagy két hónap, de lehet hogy három. Mikolt közben kisgyerek lett, tisztán látni a különbséget az őszi és a nyár eleji babám között. Kinyílt, önálló, felfedez, énekel, táncol, és mutatja amit utánozni tud. Sokmindent. A zsuppolástól egyáltalán nem fél, sőt szeretne repetázni és sírdogál, hogy nem teheti. Az én kis mimózámból önálló, akarattal bíró, édes, mosolygós huncut lett, olyan öröm ezt látni...

Ma kézen fogva gyalogolt, majd amikor megállt, elengedtem a kezét. (már csak az egyik kezem kell, amit amúgy is csak fog, támasznak már nem nagyon használja) Ő pedig lépett. Kettőt. Háttal nekem, de egészen biztosan. Aztán lepottyant a popsijára, és az egésztől annyira megijedt, hogy elsírta magát. Megszeretgettem. :) Nem próbálta újra. :):)

2009. szeptember 23., szerda

Tiltott gyümölcs

Elsősorban azért, mert éretlen. Másodsorban pedig Mikoltnak szedret két éves koráig nem is szabadna ennie...
De persze melyik az a két gyümölcs, amit simán elérnek az apró kis kezek is? Természetesen a bogyósok, mint a ribizli, a málna, meg a szeder. Ja és a szilva, mert az meg lepotyog. Mikoltnak mindegy melyik, előszeretettel mászik be a bokrok közé, vállalva az összekaszabolódás kockázatát is. A szilva esetén pedig teljesen jó a kukacos vagy a hangyás verzió is.

Én pedig nagyon gyors kell hogy legyek, hogy meg tudjam állítani időben. Ha leszedem a szedret és a napra teszem beérik? ...

Viszont jó látni, hogy elvannak együtt, sőt, tettestársak is alkalomadtán...

2009. szeptember 21., hétfő

A kis gondoskodó

Mikoltnak ma rossz napja volt. Nekem úgy tűnt, hogy reggeltől estig csak nyűglődik, elég hangosan...
Hanna az emeleten tette a dolgát (összehajtogatta az összes pizsamát, amit a szekrényében talált...) amikor Mikolt ismét rázendített. Szalad a lépcső tetejéhez és kiabál:
- Valaki megvigasztalja?
Dani is, én is itthon voltunk, pukkadozva kiabáltunk a várakozónak:
- Persze...
- Akkor jó..
És ment a dolgára.

2009. szeptember 15., kedd

Amikor a sok sem elég

Mikolt sokat eszik. És leginkább egyedül.
A sok azt jelenti, hogy többnyire nem tudok annyit adni neki, amit ő ne tudna vagy akarna elfogyasztani. Ha nem ízlik, ami ritka, akkor egy iszonyú fintorral fordítja el a fejét. Kár is erőlködni. De nincs is miért, és bár látszani nem látszik rajta (még mindig alig kilenc kiló) eszik.

Az egyedüli evészet pedig kedvelt szabadidős tevékenységgé nőtte ki magát. A székek meghódítása után Hanna tányérja lett a cél. Hanna nem eszik jól. Vagyis eleget, de csak ha odafigyelünk rá. Etetni kell, és a félig jóllakott állapotában szokott felkerekedni és valami egészen mással foglalkozni. Ebédnél már nem is töröm magam, hogy visszajöjjön, a maradék uzsonnára marad.

Ha a kicsi meghagyja. Mert ma, ebéd után ezt láttam...

Gombapaprikás volt ebédre, amiből ő egyébként csak a tésztát kapta a szaftjával, ennek megfelelően válogatta ki a neki való részt, a többit pedig otthagyta... :):)

Méghogy nem ügyes... :):)

2009. szeptember 14., hétfő

Az alvásról meg az érzékenységről

Ahogy Hanna egyre többet mesél arról, ami benne van, tudom, hogy tényleg iszonyú érzékeny. Nappal nem is látszik ez, nála inkább az éjjelekre korlátozódik a szeretetvágy.

Az alvással küzdöttünk hosszasan. Pici korában nekem voltak elvárásaim, azt gondoltam, aludni egyszerű, magától értetődő és jó. Hogy aki elfárad, az elalszik. A saját helyén, magától. Legfeljebb mellette kell lenni, vagy nem.
Ma már nem így gondolom. Vagyis azt, hogy aludni jó és kell egy biztos hely ahhoz, hogy valóban jó legyen, azt igen. De hogy kinek mi a jó és a biztos, biztonságos...

Mikolt szereti az ágyát, neki csak egy puha dolog kell, amihez hozzábújhat és kész. Elalszik, pillanatok alatt, nem foglalkozik a külvilággal, kikapcsol, ellazul és szuszog. Csinálhatunk mellette bármit, ő máshol jár. Hajnalban természetesen, amikor már kicsit kipihente magát, eszmél, és keres. Olyankor vagy átjön, vagy én megyek. Mostanában rendszerint egy kis víz, cumi, simogatás és már alszik is. Pár napja nem elég ennyi, kell egy kis ölbenszeretgetés, vagy lakásfelfedezés, és van, hogy egy órát is fent vagyunk, de aztán visszaalszik, és reggelig ugyanolyan békében, a buksiját a paplanjába fúrva szuszog, ahogy este.
Mikoltot nappal kell nagyon szeretni, fizikailag is ekkor igényli a közelségemet. Az éjjel neki az alvásé, a pihenésé, csak kicsit kellek én.

Hanna egészen más. És lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ebben nem voltam partnere sokáig. Hogy azt szerettem volna, ha éjjel nem engem rugdos, ha megmarad a saját ágyában, ha nyugodtan elalszik. Egy perces kora óta nehezen alszik el, nem tud megnyugodni, ha elbóbiskol erővel kinyitja a szemét. Iszonyú sokáig sírva aludt el és sírva is ébredt. Nem értettem. Nem vettem észre, hogy nappal ő felfedez, nem ér rá tankolni, és mindent, ami kimaradt a velem való érintkezésből, azt az alvásidő alatt akarja pótolni. Kellek ahhoz, hogy be tudja csukni végre a szemeit, hogy biztonságban érezze magát. Az elalvás nála rendszerint legalább egy óra, és a legjobb, ha szorosan maga mellett tud.
Nem egyszerű feladni azt az elképzelést, hogy van napközben időm magamra és este tudok felnőtt életet élni. De bármit tehetek, akkor sem tudom megváltoztatni Hannának azt az igényét, hogy mellette maradjak, míg el nem alszik. Meg lehetne tanítani, rá lehetne kényszeríteni olyat, amitől fél, amit nem tud még, vagy nem képes... Nem gondolom, hogy megéri.
Mióta beszél, el is mondja:
- Mama szoríts erősebben, mert jön valaki és elvisz.
- Mama, nem szeretnék a saját ágyamban aludni, mert ott egyedül vagyok.

Vannak napok, amikor egyszerűen nekem nem megy, nem bírok maradni, várni. Olyankor ő is lejön utánam, én pedig bosszankodom, hogy miért. A legutóbb azt találtam mondani neki, hogy azt csinál, amit akar, de nem szeretném észrevenni, hogy utánam jött. Leült a nappaliban a kanapéra, és szó nélkül végiglapozgatta az összes újságot és könyvet, amit talált. Néztem, mérgelődtem és közben valami mély szomorúságot éreztem. Érti ő, hogy mit szeretnék, de nem tudja még...

És akkor elgondolkodtam... most, hogy újabb kistesó érkezik, most kezdjem el rendre szoktatni, De milyen rendre? Nem az a legfontosabb, hogy mindenki kipihenje magát? Miért is zavar, ha ott szuszog mellettem? Mert megrúg? Egyszer egy éjjel? Vagy mert néha arra ébredek, hogy a szemembe csap? És mi lesz akkor, amikor azt sem tudom hajnali kettőkor, hogy hol jár? Hova szeretnék én menni este? Moziba? Hihi. Legfeljebb jól esne egy kicsit Danival lennem. Amúgy pedig hulla fáradt vagyok, mire Hanna ágyba kerül és igazából akár el is alhatunk együtt.
Ma délután szopzini akart. Meglepődtem, nem téma ez mostanában, Mikolt sem szopizik egy ideje. Elmondta háromszor, megértettem, valamiért ez most fontos. Engedtem, szopizott, és megnyugodott.

Ilyen az alvás is. Ha engedem, nyugodtan elalszik, a maga tempójában, de békésen. Ha harcolok, úgysem alszik... Úgyhogy engedem. És már nem is gondolom, hogy ez harc. Azt gondolom, hogy így van, mert neki így megy.

2009. szeptember 12., szombat

Pisi

Most Mikolt oldaláról, és egy cseppet sem a szó jelentésével releváns módon.
Mikoltunk ugyanis elkezdett magyarul társalogni. Már egy ideje mondogat mindenfélét, Hannától eltanulta a rikoltozós "pappppa" csatakiáltást, amit akkor szokott a nagy hallatni, amikor Dani hétköznap esténként betolat a kertbe. A kicsi ezt akkor is utánozza, (teljesen Hannaszerű intonációval) ha valamit szeretne édesapjától. Amúgy sem egy halkszavú csemete ő, kiválképp ha még rá is erősít, viszont iszonyú édes.

Aztán megy a mama is persze, de ezt csak vész esetén alkalmazza, korábban volt "Anna" szerű is a repertoárban, van "pa", ami lámpa, és "hamm", amikor eszünk. Édes kis bohóc, ahogy a villájával ügyeskedik és minden falatot kommentál. Aztán itt a "nem" és a "ja" vagy csak egy hümmögés az igen helyett, és az "ez ezt" amikor valami kellene. Ki ne maradjon az egyik első és legtöbbet ismételt a "baaabbba", az igazi lányos repertoárból.

És jött a "pisi". Játékból, magától, suttogva. Előbb inkább csak "pszt" volt, aztán formálódott szép magyar szóvá. Hannával igyekeztünk jelentést is adni hozzá, de eddig nem sikerült, vagy csak nagyon kis időre. Viszont annál nagyobb kitartással és lelkesedéssel suttogja azóta is, és természetesen mindenki aki hallja felismeri és megmosolyogja...

Itt pedig az elmúlt idők egyik legnagyobb lépése, Mikolt eddig ugyanis összezárt ököllel, hüvelykujjal mutatott csak. Pár hete kinyitotta a ki mutatóját, és rendesen bök vele. Madárra, repülőre, lámpára. :) Imádom ezt a kis görbeséget az uijjacskájában, és annyira jó érzés látni, ahoyg ügyesedik a keze...

2009. szeptember 8., kedd

Áronbabóc a 25. héten

Nagyon nagyot nőtt. Érzésre legalábbis kitölti már a pocakomat. Amikor keresztben fekszik, érzem a hátát, a buksiját, és a kis kezeket-lábakat is. :)
Mocorog, egyre többet, de még mindig nagyon finoman. Engedi, hogy hason, vagyis félhason aludjak, csak néha szól, hogy inkább más pózban aludjunk.
A héten többször keményedett a hasam, de általában az összes izmom egyre feszesebb, elkezdtem szedni a magneB6-ot. A gyomrom ég, főleg éjjel...
Nehezen hajolok, guggolok már, ami leesik, az zömmel estig a földön marad, kivéve, ha Hanna segít és felveszi. :) Este aztán négykézláb végigmegyek a lakáson és szedegetem a maradékot. :) Ennek ellenére természetesen emelem mindkettejüket, estére már nehezen csak.

A pocak most 99cm, a súlyom pedig 73 kiló, vagyis +9. Megnéztem Mikoltnál, ugyanekkora volt ő is, csak a súlyom volt kicsivel kevesebb.

Érdekes, ahogy hatványozódik az érzés mindhármójuk felé, érdekes megélni Hanna regresszióit, látni, hogy nem csak én készülök. Figyelek befelé, amennyire engednek a lányok, és próbálok felkészülni a háromgyerekes létre. A déli időszakot még nem tudom elképzelni, és a nagy hideget meg az overálozást sem.

Lassan készen vagyok a készülődéssel, nem is bánom, mert még három hét és már a harmadik trimesztert kezdjük. Jó hogy nem kell már a beszerzéssel foglalkozni... A nagy mehetnékem is elmúlt, lehet hogy Olaszországban hagytam, inkább sétálunk csak, vagy buszozunk falun belül, autózni nem gyakran szoktunk mostanában. A héten kezdődnek a gyerekprogramok, még nem látom, hogyan veszem rá magam, hogy eljussunk.

Ezt írják:
A magzat a 25. héten már közel 700 grammot nyom, és nagyjából 31 cm. Az orrnyílások elkezdenek kinyílni, a magzati tüdőben kifejlődtek az erek, és a baba légzőmozgásokat végez. A gerinc szerkezete - 33 csigolya, 150 ízület és mintegy 1000 szalag - erőteljes fejlődésnek indul. A csontok egyre erősebbek, és a kézügyesség is fejlődik: kis ujjait már ökölbe tudja hajlítani. A bőr kezdi elveszíteni átlátszóságát, de még mindig olyan gyűrött, mint egy kölyökkutya bundája.

2009. szeptember 7., hétfő

Mint egy rendes kisgyerek

Azt gondoltam, hogy Hanna már olyan ügyes nagylány... Hiszen szépen eszik egyesül, egyévesen már villával, szabályosan tartva falatozott. Szobatiszta, délutánra és estére adok rá pelust, mert annyit iszik, mint egy kis kefekötő, emiatt rengeteget is pisil... Egyedül öltözik legalábbis az alapdarabokat simán felveszi. Érti amit mondok, hallja is, figyel is. Szóval okos, szép és szófogadó, mint minden velekorú kislány...

Gondoltam én... Egészen eddig, de kiderült, hogy ő is ugyanolyan normális, mint minden velekorú kisgyerek.
Érzi, hogy gyarapszik a család. Biztos, mert:
1. Áron ágyában alszik, de legalábbis minden este befekszik. Egyszer már sikerült az éjszakát is ott töltenie, reggel pedig arra a kérdésre, hogy hogy aludt, ezt felelte:
- Mama nekem ez az ágy kicsit kicsi. Áronnak és a Mikoltnak jó, de nekem kicsi.
Azért próbálkozik.
2. Cumisüvegből issza a vizet. Öt hónaposan ivott ilyenből legutóbb.
3. Gyakorlatilag nincs száraz bugyija, egy csepp után viszont szól:
- Bepisiltem.
4. Etetjük. Mikolt egyedül eszik, ettől az egész étkező egy kismalac óljára hasonlít. Hanna viszont nem maszatol, mert mi ügyesek vagyunk.
5. Egyfolytában kérdezi:
- Nagyon nagyon szeretsz?
És persze ezerszer megerősítjük, hogy nagyon nagyon nagyon.

És akkor ma elkérte a kisollóját, amiről tudja, mire való. Nagy volt a csend én pedig elfelejtettem, mennyi időm van ilyenkor kideríteni mi történik... Lukat vágott a zoknijába, és a nadrágjába, miután gondosan kivágta egy kiscipő belsejéből a címkét. Az nem hiányzik...

Mióta van kertünk

- Alig veszünk gyümölcsöt. És mégis többet eszünk, mint valaha.
- A gyerekek is. Mikoltot pl. nem lehet leszoktatni a szederről meg a málnáról, pedig azt még nem ehet. Ha szilvát talál, megeszi, legyen az kukacos, vagy hangyás. Én már csak utólag tudom, hogy evett...

- Nem kell felöltözni reggel ahhoz, hogy a gyerekek levegőn lehessenek.
- Sőt, ebédet is lehet nyugodtan főzni, harminc méteren még elég jó vagyok, ha a leves megkeveréséről van szó.
- Így aztán fáradtan, de főzök. Majdnem minden nap.

- Tudom már, mennyire relaxáló összegereblyézni a lehullott faleveleket.
- Sokkal többet vagyunk levegőn.
- Hanna ismeri a virágokat, a gyümölcsöket és a bogarakat is.

- Beláttam, hogy vagy kint van rend, vagy bent, egyszerre két helyen soha.
- Megtanultam, hogy ha nem locsoljuk, a fű nem marad zöld.

- Szeretnék jövőre több saját zöldséget, és elképzelésem sincs, hogy három baba mellett hogyan lesz. :)