2009. szeptember 25., péntek

Kis Mikolt névnapja


Tavaly teljesen, idén majdnem megfeledkeztünk róla. Nem mentség, de a naptárban ugye benne sincs, nem mintha lenne nálunk bárhol naptár...

Lényeg, hogy ma volt, és sikerült kellőképpen ünnepélyessé varázsolni. Dani időben hazaért, kicsit homokozott a lányokkal, aztán elsétáltunk a kertészetbe és vettünk cserepes virágokat. Hanna hozta haza az ölében a legnagyobbat, Mikolt Dani nyakában nézelődött.

Aztán autóba ültünk és ajándék után indultunk. Mikolt ahogy a babákért, (amikből elég sok van már idehaza...) úgy rajong az autókért is (ezekből jelenleg elég szűkösen állunk). Így esett a választás egy fa tűzoltóra, aminek igazán itthon volt csak sikere, de itthon aztán annál lelkesebben tologatta.

Vacsora után pedig a meglepetés sütemények is előkerültek, a szedres sarlott volt Mikolt kedvence... miért is nem csodálkozom...

4 megjegyzés:

Vera írta...

Isten életesse a kicsi lányt, boldog névnapot neki! :)

neked, Kinga, pedig csak sok-sok kitartást kivánok, olvasván előző bejegyzésed is. Őszintén mondom, hogy átérzem minden porcikámmal, amiről írsz, tavaly ilyenkor pont ugyanígy éreztem, igaz, akkor már igencsak finisben a Zita-pocakossággal. Jani is későn ért haza, totál kipurcantam estére. A helyzet persze azóta csak romlott, az építkezés még rosszabb hatással van helyzetre, de ezt ki kell bírni.
nekem sokat segített, hogy Kinga tavaly 3 évesen ovis lett, igaz, nem volt nagy ovirajongó. Rengeteget számított az a néhány óra, amit közösségben töltött, kizökkentette, nem téptük egymás idegeit egész nap, és rájöttem, hogy egy csomó hiszitje, nyűgje csak nekem szól, az oviban természetesen nem csinált semmi rendkívülit. így tudtam néha délután aludni Csillával, Zitával első trimeszteres voltam, ami aranyat ért.
A feltöltődés, mint olyan, nekem is hiányzik az életemből. Egy éve, hogy teljes gázzal kiszolgáló személyzet vagyok, mármint 3gyerekes, és kezdek önző lenni. egyre többet gondolok arra, milyen jó lenne egy étkezést felállás nélkül végigcsinálni, egy könyvet olvasni, olykor gyerek nélkül vásárlást intézni. Nem lehet ezt végtelenségig csinálni, megérzi a gyerek is, ha kimerültem. mi is keressük a megoldást, jelenleg ott tartunk, hogy anyagiak ide vagy oda, egy munkanélkülivé vált barátnőmet kértük fel bébiszitternek, muszáj segítséget igénybe vennem. múlt héten ennek köszönhetően két és fél órara leléptem, igaz, szülőire, de nekem maga volt a felüdülés!
Remélem, nektek is sikerül valahgy túllenni ezen az időszakon, nagyon nehéz, az biztos.

Puszi,
Vera

Vera írta...

az előző hozzászólásomban az önző szót jó nagy idézőjelbe akartam tenni, csak lemaradt. Mert természetes igények azok, amikre én is vágyok vagy te vágysz, mármint, hogy olykor felnőtt dolgokat is tudj(unk) csinálni, feltöltődj(ünk). Zz önzőség nyilván teljesen máshol kezdődik. Én szoktam magam önzősséggel vádolni,alaptalanul persze, amikor pl.titokban már várom, hogy este csend legyen, aztán rájövök, hogy nincs ebben semmi rendkívüli. Persze, hoy elfáradok egész nap ébernek lenni, válaszolni, játszani, rendelkezésre állni. Olykor egész jól viselem ezt a sok lemondással, erőimet, határaimat maximálisan kihasználó időszakot, néha nem. De nyilván ez benne van az anyaságban, mint olyanban. Csak amikor mélyponton van éppen az ember, akkor olyan nehéz. nekem nagyon. Kijönni a gödörből, és továbblendülni. Mindig jön valami jó, ami átlendít a negatív időszakon, legyen az bármilyen apróság.

Én emelem kalapom, amiért olyan lelkiismeretesen teszed a dolgod, a lányaidon látszik, hogy törődő, gondoskodó kezekben vannak! :-)

Ja, és ugyan nem hiszem, hogy sokat segít, de valamiféle virtuális gyógymasszírozást küldök fájó hátadnak, valamiféle bíztatásképpen, hogy megéri a fáradozás, hiszen nem is olyan soká már 3 kis csodabogár körül foroghat az életed! :-))nekem sem volt még olyan mélypontom, amikor visszacsináltam volna bármit is :)

kata írta...

Boldog névnapot a nagylány Mikoltnak!
Emlékszem amikor először olvastam, hogy Mikolt lesz a neve, nagyon kikerekedett a szemem, sőt én is utánanéztem az iwiwen.
Azóta meg nagyon megszerettem a viselőjével együtt és arra néznék nagy szemekkel, aki nem érti milyen klassz kis név ez!

Jajj, Kinga.
Csodálkozom, hogy nem írsz gyakrabban elfáradós bejegyzéseket. Csodállak, de tényleg. Fantasztikus, ahogyan neveled a lányokat, amilyen család vagytok. Öröm olvasni a soraidat, mindenről.
Nagyon nehéz lehet egész nap kettővel, ráadásul pocakosan, segítség nélkül.
Alig vártam, hogy kezdődjön az iskola, mert végre megint hordjuk az ebédet a konyhájukról és micsoda megkönnyebbülés, hogy nem kell agyali, majd elkészíteni (már csak) egy láb alatt lévő alig 80 centissel. Sétálgatni meg imádok, úgyhogy nem teher elmenni érte.
Ezért aztán ajánlom neked is, mert nekem segítség, nem is kicsi.

Puszillak,
Kata

Krisz írta...

Boldog névnapot Kicsilány!

Puszil: Krisz, Soma és •