2010. február 6., szombat

Aluszékony?

Kérdezte a bőrgyógyászunk majdnem két hete.
Mert sárgának látta.
Mittudomén? Sokat alszik, de melyik újszülött nem? Mondjuk Hanna... de ő kivétel, remélem.
Nézegettem a szeme fehérjét, hogy tisztul-e és örömmel konstatáltam minden nap, hogy egyre fehérebb.
A sok alvás pedig egyre kevesebb. Emlékeztet Hannára, de azért enyhébb a forma.
Ma délelőtt például egyáltalán nem aludt. A lányok játszottak körülötte, volt mit nézni. :) Aztán hallgatni... Pedig még gondosan be is takargatták.

Végül ebéd után, a lányokkal egyszerre aludt el.
Visszagondolva Mikolt egészen hamar (úgy négy hónapos korától) egyet aludt csak nap közben...

Nem eszik olyan forrón...

Mikolt éjfélkor felsírt, már épp lefeküdtünk volna... Melegnek éreztem, 38. Nehezen és persze nem szívesen nyelt, gyanítom valami toroknyavajaság. Adtam neki homeós dolgokat és nurophent is a gyulladáscsökkentés miatt.
Reggelre semmi melegség, de Hannánál ugyanez volt, várom a délutánt.
Orvost természetesen nem érek el, Dani pedig a hatodik munkanapját tölti ma.
Kicsit rossz a kedvem a bezártságtól, a sorozatos betegeskedéstől, a Danihiánytól, a múlni nem akaró téltől.
Úúúgy szeretnék tavaszt. Most. Meg huzamosabb ideig tartó betegségmentességet. Mondjuk jövő télig.

2010. február 5., péntek

Gyorsan elkiabálom...

22:03
És MIND alszik!!!!

Nem, nem fogok találgatni, hanem fél óra múlva felmegyek, és alszom én is.



Na jó... ma délután egy órával korábban tettem le őket. Hanna háromkor már fent volt, Mikoltot pedig ébresztenem kellett, mert néptáncra mentünk. Neki a mese sem kellett este, bekérte magát az ágyába és folytatta amit délután megzavartam. Hanna kidőlt az egy órás intenzív figyelés-tánc hatására. (tényleg nagyon koncentrált és nagyon ügyes is volt) Áron pedig hat körül ébredt és azóta fent volt, gyanítom ő is várta már, mikor kerülhet ágyba.

Ha nem volnék ennyire fáradt, még egy filmet is megnéznék...

Cím nélkül

Vacsorázunk.
Dani a vállamra teszi a fejét, gondolom elfáradt. :)
Hanna szemben vele somolyog:
- Papa, miért szereted a mamát?
- Jól néznénk ki, ha nem szeretném...
- Nem, úgy nézünk ki, mint a család!

Buksikérdés

A lányokat igyekeztem minél előbb és minél többet hasra tenni. Hanna három hetes korától, Mikolt két naposan hason aludt. Forgattam is őket, míg rajtam múlt, hogy minden irányban érje a fejecskéjüket a gravitáció, az a kényszerképzetem, hogy ettől lesz szép formás.
Hogy mennyiben múlt ezen, nem tudom, de végülis mindkettőnek csudaszép a buktája.

Áron nem akar hason aludni. A kórházban eleve az oldalukra fektetik a babákat, és mert Áron így jól érezte magát, hát itthon is így tettem le. Őt viszont nem lehetett fogatni, az egyik oldalát sokkal jobban szerette, mint a másikat. Egy darabig.
A napokban jöttem rá arra, hogy háton a legjobb az alvás. Az oldalán fekve mocorgott, tekergett, de ahogy a hátára fordítottam, ellazult, és elszenderedett. Nesze nekem, meg az elképzeléseimnek. Gondoltam majd álmában hasra fordítom, de nem hagyta...

Ma reggel aztán mégiscsak hasra tettem, kell hogy ezt is megszokja, gondoltam, és láss csodát, nem ellenkezett. Támaszkodik, emeli a fejét, nézelődik. Én meg örömködöm. :):) Olyan más ebből a szögből az arca :):) A lányok is mellékucorodtak, figyelték, ahogy dolgozik.

Külön köszönet a szép ruhácskáért ;)

2010. február 4., csütörtök

Duálúnió meg szimbiózis

106 darab képet sikerült készítenem a mai nap során. A téma nagyjából állandó. A csíkos rugija is vagány, a hurkáit meg a szemeit is imádom, de ez ennél több kell legyen...
Juditok van erre szakszó? :)

Van egy hintánk

Illetve kettő.
Az egyik Mikoltté, babahinta, dudával, a másik Hannáé, amolyan tündéres, nagylányos.
Hannának volt egy ikeás fa, nagyon mutatós darab, de miután a földszinten körbe-körbe lehet rohangálni és ez az egyik legjobb játékuk, és mert a hinta útban volt, és Hanna rendszerint lökött rajta egyet, mikor elszaladt mellette, és mert Mikolt lassabb és azért ütötte fejen a szép hinta csak egyszer, mert résen voltam, gondoltam lecserélem.
És vettem egy olyat, aminek babzsákos az ülése.
Gondoltam ezzel kivédtem a baleseteket.
Csakhogy Hanna nemcsak rendeltetésszerűen lengedezik rajta, hanem bepörgeti magát.
Én is szerettem, emlékszem még és tényleg szuper egyre gyorsabban forogni.
A fal viszont közel van. És ha ovális az ív, amin Hanna pörög, akkor az történik, ami ma.
A szemem láttára csapódott arccal a falnak...
Nem tudtam elkapni, pedig láttam, hogy ez lesz a vége.
Most van egy nagy kerek folt a homlokán, egy kisebb az orrán és egy még kisebb a szája fölött.

2010. február 3., szerda

A türelemről meg a nyugodtságomról, vagy leginkább arról, ahogy élünk

Nem mindig vagyok türelmes. Sőt. És nem mindig tudok nyugodt maradni, sőt. Van bennem némi olaszos temperamentum, és nem fojtom magamba sem az örömöt, sem a bánatot.
És ráadásul van bennem némi kényszeresség is. Hogy ne legyen körülöttünk kezelhetetlen rendetlenség, és kosz. Az igényeimet a gyerekek sorozatos érkezésével egyre lejjebb adtam, ennek ellenére maradt még épp elég. Azt hiszem ennél lejjebb már nem vagyok képes, így aztán van tennivaló bőven.

Dani reggel elmegy és este jön, ahogy az apák zöme teszi. Neki három műszak a velünk való lét, mert reggel reggelit készít, és befűti a kemencét, este pedig játszik, vacsoráztat, fürdet, altat. És ha kell, éjjel is kel a gyerekekhez. Nekem mindez 24 órás műszak, három gyerek mellett mindkettőnknek van feladata bőven.

Enni kell, ezt a nagyszülők hihetetlenül megkönnyítik az elmúlt hetekben. Azért jólesik főzni, a saját ízeinket enni is. Ruhát kell mosni, teregetni is, és havat is kell lapátolni, amikor van. Nincs se kertészünk, se takarítónőnk, de erről már írtam egyszer... Amúgy pedig olyanba nem is érdemes belefognom, ami több mint tíz perc folyamatos elfoglaltságot jelent, mert nem tudom befejezni. Vagyis vagy sok részletben csinálok meg bármit, vagy nem tudom megcsinálni. Eleinte bosszankodtam emiatt, mára már megszoktam.

A kialakított rutinok megkönnyítik a hétköznapokat, de ettől, ha nem szakadhatok ki belőle olykor, mókuskerékben érzem magam. Emellett pedig örök a lelkiismeret furdalás is, hogy nem játszom eleget, nem fejlesztem őket eleget, nem babusgatom őket eleget. Csak nekem nem fér bele az ébren töltött 12-14 órába minden? A nap elég jelentős része megy el evéssel, öltözködéssel, egyezkedéssel. És bármennyire is szeretem őket, ha objektíven nézem, egyáltalán nem egyszerű három különböző korú gyerek igényeit egyszerre kielégíteni, mégha nagyon ügyesen is szoptatok mesélés közben. Vagy fordítva.

Mikolt a dackorszak elején tart éppen. Elképesztően hangos és egyáltalán nem képes még kompromisszumot kötni. Ha kérek, vagy nem hallgatja meg, vagy nem érdekli, vagy nem érti. Hanna igazi kóstolgatós, befeszülős, harcolós fából van. Addig küzd, míg nyer... mégha közben bele is hal. Meg kell találnom a hozzá vezető utat, ha azt szeretném, békében legyünk. Hasonlít rám, emiatt még nehezebb. Ami nekem magamban is gondot okoz, azt sokszor benne sem tudom jól kezelni. Ha megvan az eszköz, már könnyű. Csak legyen elég figyelmem hozzá, rá.
Áron pedig nagyon csöpp még. Ha baja van, akkor az egész lényével jelez, legjobb ha ilyenkor csak neki vagyok. Hogyan?...
A háromból kettő még nem beszél, az egyikkel pedig épp ismerkedős fázisban vagyunk. Ha egyáltalán megengedhetem magamnak azt a nagyvonalú gondolatot, hogy a többieket valamennyire ismerem...

És persze abban a pillanatban, ha én nem vagyok rendben, ha nekem kell sietnem, ha dolgom lenne, veszik a kis antennák, és megkóstolnak. Csak úgy tudok elég kreatív, elég türelmes és elég humoros maradni, ha valamennyire kipihent vagyok. Kivédendő az ürességet, ami a fáradtságból fakad, lefekszem velük aludni délutánonként. Akkor viszont nincs főzés, rendcsinálás, és magamra fordított idő, amivel kiszakadnék a mókuskerékből. Mindezeket a játékidőből veszem el... Ördögi kör...

Visszatérve az elejéhez... A türelem elfogy. Hogy mit kezdek ezzel, változó. A leghatékonyabb, ha a figyelmem egy részét arra fordítom, hogy kontrollt gyakoroljon. Nagyon érdekes ezt belülről megélni. Egy részem forrong, a másik pedig folyamatosan instruál. "Nem kiabál, nem morog, nem forrong. Kicsi, és kiszolgáltatott és baja van." Nehéz... El is fáradok benne. És ha nem sikerül, akkor sajnos kiabálok és undok vagyok és csúnyákat gondolok.

Próba ez, lelkileg, fizikailag és szellemileg is. A legszebb munka, a legnehezebb kihívás, amit eddigi életem során kaptam.
Mindez pedig nem panasz, csak egy kicsit elgondolkoztam, hogy ne csak a szépeket írjam ide, amikor van annyi színe a gyerekekkel töltött életemnek...

2010. február 2., kedd

Hogyvanaz hogy

Nappal még álmában is méltatlankodik, ha a szemébe csúszik a sapka, este pedig akkor alszik el legkönnyebben, ha letakarjuk?
Azt pedig végképp nem akarom tudomásul venni, hogy amennyiben Áron messze a szintidő előtt elalszik, és Hanna is szépen elenged és 11kor már mindenki alhatna, akkor a legeslegjobb alvó Mikolt kiabál torkaszakadtából... Értem én, hogy délután eltűntem három órára és még a papa sem volt idehaza közben, nade akkor is...

Ma hét hetes

És nem készült róla kép :):)
Viszont megvolt élete első villamosozása.
Buszoztunk is, de ebben már volt része korábban.
A hat hetes kontrollra mentünk be a városba, autóval indultam, tömegközlekedés lett belőle. Mert késésben voltunk, a Margit hídon amúgy sem tudtam volna átmenni, és mert Dani az orvosnál csatlakozott hozzánk (ő is autóval ment), és szerettem volna hazafelé váltani vele pár értelmes és egész mondatot. Az első busz, amit megelőztem olyan vonzerővel hívott, hogy bár kalandosan, hatalmasat sprintelve, de végül elértük. Az ölemben a hordozóval, a semmittevés mámorában, fél óra alatt beértünk a Nyugati térre.

A vizsgálat után könnyebbek lettünk egy zsák pénzzel, és a jóhírrel, miszerint lehet még gyerekünk... Nem mintha másra számítottam volna, azért jó tudni, hogy minden rendben odabenn.

Áronunk végig aludt, a rendelőben elgagyarászott, szopizott, hazafelé pedig pihengetett. Változatlan a gömbölyödés üteme, elhagyta az 5 kilót, mosolyog és dumálgat.

Képek a kékről



Jobb szeretem az életképeket, de Hannáról tényleg nem lehet. Legalábbis lakásban nem. Mire lencsevégre kapnám, már nincs is. Úgyhogy még jókedvében megkértem, üljön le, megtette... :)
Azért az is sokat számít, hogy mindez még a hajának szétzilálása előtt sikerült. :):)

... meg a felemásról

Persze Mikolt sem maradhatott ki, bár neki kevésbé volt jó kedve.

Mert elkiabáltam...

Hasra téve majdnem átfordult... na ez az, aminek nem örülök olyan nagyon. Látványosan ő sem lelkesedett a produkcióért...

Viszont annak ellenére, hogy csak az imént sikerült álomba sírnia magát (pedig mellette voltam és mindent megpróbáltam, épp csak fejjel lefelé nem tartottam, de semmi sem vált be ezúttal... végül az édösapja ment be, és elaludt...nem találgatom miért), még megosztom ezeket, mert annyira édes :):) persze én vagyok a végtelenül elfogult.

Holnap kizárólag Hannáról fogok képeket készíteni, mert róla készül a legkevesebb. Nem hagyja, hihetetlen arcokat vág, vagy egyszerűen csak állandóan mozog...

2010. február 1., hétfő

Áron egészség

... mert kimaradnak a délutáni alvások, mert az egyik épp elalszik, mire a másik ébred, van időm gondolkodni, és elég fáradt vagyok ahhoz, hogy minden más teendő helyett írjak...

Áron bőre száradásra hajlamos. Főleg az arcán. Pedig párásítunk. Meg fürdetőkrémmel mossuk. A homlokán annyira, hogy kipikkelyesedett. Aztán lettek rajta piros pöttyök, amit bekentem egy gyógyszertári semmikrémmel, mire sárgássá változott és jó csúnya lett. Úgyhogy elzarándokoltunk a bőrgyógyász doktronénihez, aki egy szintén semmitsem tartalmazó krémmel küldött haza, mondván, ez egy csecsemőkori bőrgyulladás, semmi komoly, minden második gyereknek van ilyenje. Este kell bekenni jól, hagyni picit, majd gézlappal letörölni.
Úgy lett. És a homloka szebb. Sokkal. A bőre száraz változatlanul, de nem vészes.
Szeretjük a doktornénit.

Sárga. Még mindig egy kicsit. A szemén látni a leginkább. És talán azon, hogy sokat alszik. Bár én is sokat aludnék, ha tehetném... Ha két hét múlva is ilyen marad, azt kérte a bőrgyógyász, vigyük vissza, megnézi. Remélem nem lesz rá szükség. Azt is mondta, szopizzon sokat. Ennél többet már nem tud szerintem... :) Látszik is. :)

Mikolt óta várom, hogy az újabb gyermek mivel fog küzdeni mozgásilag. És eddig olyan szépen fejlődik, ahogy kell, a kis kezeit is nyitogatja, amit nagy örömmel figyelünk. A fejecskéjét is tartja ügyesen, és már nem is feszít. Azért ha eljutok odáig, akkor felhívom Kornélt egy időpont egyeztetésre.

Pénteken csípőszűrésre megyünk, 15-én pedig oltást kap. Kettőt.

Fürdés után

Kialakítottunk egy mindenkinek nagyjából optimális rendet az esti vacsora-fürdés-lefekvés rituáléra.
Mióta a lányok betegek lettek (már gyógyultnak minősítettem őket), mindenki a kiskádban fürdik, egymaga, a legfiatalabb kezdi és a legidősebb az utolsó. Aki épp nem a kádban csücsül, az a korának megfelelő elfoglaltságok közül választhat.
Áron például szopizni szokott, míg Mikolt pancsol, Hanna pedig könyvet nézeget.
Ha több a pakolni való lent, és nem végzek vele mire Áron elkészül, azt hallani.
Tegnap annyira sok volt a minden, hogy már majdnem mind készen voltak, mire végre feljutottam én is. Áron pedig végig csendben volt. Elképzelni sem tudtam, hogy lehetséges.
A fürdőben aztán a következő látvány fogadott:
Hanna, a "nekem való játékok" kategóriába sorolta Áronbébit is, aki a babzsákban feküdt és iszonyúan koncentrált a feladatára. Vagyis arra, hogy Hanna kezét meg kellett fognia, mert a kertben sátoroztak épp, és jöttek a farkasok is, meg hideg lett, így Hanna kerített törölközőtakarókat is, amivel gondosan betakargatta magukat.
Legalább negyed órán át játszották ezt, Áron Hanna bűvkörében, amerre a nagy indult, arra fordítva a fejét.
Aztán rádöbbent, hogy még nem evett és véget vetett a mókának... Hanna pedig becsobbant a kádba.

Január, február itt a nyár...

Ígértek a hétre nagyon hideget meg nagyon sok havat. Ebből ma napsütés és nulla körüli csúcs volt igaz délelőtt, úgyhogy miután mindenkit megreggeliztettem (három felvonásban, így hosszú, de kevésbé erőpróbáló volt a dolog, amit hétfő lévén nem is bántam) és a legszükségesebbeket elvégeztem (pl. gondosan bepakoltam a hátihogyishívjákba almát, kekszet, innit és szendvicset), felöltöztünk (ebbe is kezd mindenki belejönni, Hanna például egész készségesen öltözik egyedül, ha kellő kedvet csinálok az utánakövetkezőkhöz, én pedig a háromnegyed órás készülődést (pedig akkor se vakaróztam...) sikerrel leszorítottam húsz percre) és kikocsikáztunk az erdőbe, Lujzanézőbe.

A Vadaspark gyönyörű. Hó és hó és hó. És napsütés. (ettől a kedvem is olyan jóóó ) És az út letakarítva, de fehér. Csak a parkolóban, meg a fák között ér derékig, az út mentén viszont nem lehet megállni. Arra készülnek tán, hogy emberfia nem teszi be a kerekeit ide, míg tart a tél? Igyekeztem úgy megállni, hogy valamennyi esélyünk legyen haza is jutni, és mellettünk is elférjenek.

A kiszállás után nem sokkal Mikolt a kezembe kéreckedett, pedig hoztam neki játékbabakocsit, amivel úgy hittem, jól elsétálgat majd és elfelejti, hogy hideg van és lábon kell megtenni a csacsikhoz vezető, legalább száz métert. Tévedtem. Viszont Hanna annál lelkesebben jött mellettünk, a nagy hóban még fel is emelte a babakocsiját. Áront egy kézzel toltam, vele a legegyszerűbb (most még), mert ahogy levegő éri, alszik. (kár, hogy mindezen sportok egyike sem a hasizmokat fejleszti...)

Megnéztük a háziállatokat, aztán elsétáltunk a gombaházig, itt Mikolt is a lábára állt, almáztunk, Hanna rohangált egy nagyot, aztán elindultunk vissza. Ahogy kiértünk a szélvédett, hómentes övezetből, Mikolt rázendített. Mostmár biztos, hogy a hideg-havas kombinációt nem bírja... Kértem, hogy legalább ne kiabáljon, hamár cipelem, édes volt, ahogy igyekezett összeszorítani a száját, ami időről időre csak nem engedelmeskedett az akaratának.

De legalább megértettük egymást. Ő fél órára jó hidegben, én pedig nem viselem jól, ha üvölt a kezemben. Lassan itt a nyár, de legalábbis a tavasz, és könnyebb lesz. Mindenkinek. Azért ezt a mai napsütést bespejzolnám.

2010. január 31., vasárnap

Gomba

Így jár az, akinek az édesanyja nem teszi külön fiókba a különböző méretű kissapkákat.
Dani meg válogatás nélkül kiveszi, ráadja, aztán meg nevetgél, hogy hogy néz ki a kisfia. Aztán még le is gombázza...
Szerintem vagány... Azért végül szólt a kisember, hogy nem tud a nap a szemébe sütni.

Ez a görbe kisujj tagadhatatlanul az apjáé... :):)

A legfontosabbak

Az ébredés utáni mamázást azonnal a Hannakeresés követi. Elnyújtott á és h.
A legnagyobb öröm, ha Hanna feje megjelenik az ágya végében.

Befagyott a tó

Gondoltuk megnézzük. A Velencei tónál amúgy is régen voltunk, hát még ilyen nagy hóban, hidegben. Szombatra terveztük, de akkor ugye inkább havat lapátoltunk az utca leghosszabb járdáján...

Hanna viszont fejben tartotta az ígéretünket, és ma úgy ébredt, menjünk. Szállingózott csak, úgyhogy gyorsan összepakoltunk, felöltöztünk (tegnap előkerült a sínadrágom, amit vagy hat éve hordtam utoljára... és jó rám, micsoda örömhír!!! ma pedig a bakancsom is) és fél óra múlva már csodáltuk is a tavat.

Vagyis csak mi felnőttek, mert Hanna azért nyafogott mert éhes, mert fúj a szél, mert fázik, Mikolt pedig azért, mert megpróbáltuk ráültetni a szánkóra. Áron rajtam aludt. Aztán lett hotdog, meg traktor, meg szélsízők és még egy hatalmas hóember is és Hanna már csak azt bánta, hogy hideg van.

Egy órát voltunk a szabadban, de ez a mi kis nyári gyerekünknek úgy tűnik több volt, mint amennyit a télből képes befogadni, mert bár lángossal meg meleg levessel próbáltuk levenni a lábáról, ő csak sírt, elég hangosan ahhoz, hogy a büféből egy idő után kinézzék és elég keservesen és vígasztalhatatlanul ahhoz, hogy mi is jobbnak lássuk hamar bekapni az első és az utolsó falatokat is és autóba ülni.
Nem biztos, hogy Mikolttal lesz a legfelemelőbb élmény a sízés...

Köszi Áron

A történet még decemberben kezdődött. Vakuért mentünk az egyik plázába.
Ritkán járunk ilyen helyre, mióta gyerekeink vannak. Annyira elszoktam az emberek sokszínűségétől, hogy egyfolytában azon kapom magam, hogy minden szembejövő arcnak külön figyelmet szentelek, és néha már magam számára is kínos ez.
Viszont annál nagyobb az öröm, ha ismerősbe botlik a tekintetem. Jelen esetben Matyi öcsém volt az, akit rajtakaptam a liftben lefelé haladni, és rátelefonáltam, merre járt. Moziban, volt a válasz, majd rövid csevej arról, mit látott, milyen volt.
Aztán persze sajnálkozás, mikor fogok én legközelebb moziba jutni. Akkor felajánlotta, ha egyszer úgy adódik, szívesen tologatja Áront, míg mi filmet nézünk.
Hannánál szóba sem jöhetett volna ilyesmi, Mikoltnál már lazábban álltam a kérdéshez, Áron után pedig komolyan elgondolkodtam a lehetőségen.

Dani péntek óta itthon van. Péntek délután szóba került hogy amennyiben szombat délután a nagyszülők a lányokat szívesen pesztrálják, akkor mi Áronnal elmegyünk valahová. Mondjuk moziba. A nagyszülők vállalták, és Matyinak sem volt kifogása egy kis Árontologatás ellen.

Így aztán miután a lányokat letettem, Áron megetettem, elindultunk. Áron az autóban elaludt, ahogy reméltem. Fél négyre mentünk, az előzetesről lecsúszva pont a film elejére érkeztünk. Popcorn, üdítő, kettesben... A telefon az ölemben, Matyi ellátva használati utasítással, kis drukkal a hasamban, de bízva Áron jó alvókájában átadtam magam a kikapcsolódásnak. És mivel Áron még akkor is az igazak álmát aludta, mikor visszakaptuk, minden lelkifurdalás nélkül érezhettem jól magam. Nagyon jólesett.

Köszönjük Matyinak, Marinak, Palinak, a lányoknak, és a kis Áronnak. Aki még azzal is elkápráztatott bennünket, hogy miután felébredt, mindkettőnknek osztott egy csomó mosolyt, olyan igazi embernek szólót, és teszi ezt azóta is folyamatosan.

2010. január 30., szombat

Van egy rigónk

Úgy egy hónapja Dani kitett Hannával egy tál magot. Arra számítottak, hogy hamarosan egész madárarzenál fog felvonulni a bőség táljánál. Nem így lett. A tál lustaságból maradt a teraszon, mi pedig örültünk, ha a meggyfán néhanapján megült egy egy cinke, vagy rigó.

Aztán a héten megérkezett egy sárga csőrű, feketerigó. Azóta minden nap jön, elücsörög a kerítésen, aztán leszáll a padra, eszeget, majd visszarepül a fára, nézelődik felfújt tollai közül, és ha végzett, elrepül.

A lányok várják, Mikolt hangos üdvrivalgásban tör ki, ha meglátja.
Ma még nem járt errefelé. Talán elakadt a majd fél méteres hóban valahol... Ez pedig eszembe juttatta a Nemes Nagy Ágnes örökérvényűt. Csak abban veréb a főhős.

Nemes Nagy Ágnes:
Hóesésben

Szakad a hó nagy csomóban,
Veréb mászkál lenn a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz.
Hóesésben vacakolsz.
Felfújtad a tolladat,
Ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked, fatető, fatető?
Deszka madáretető


2010. január 29., péntek

Egy ágyban

Hanna az elmúlt pár éjszakát a miágyunkban töltötte. Amikor beteg, főleg ha lázas is, szeretem magam mellett tudni, így egyszerűbb gyakran itatni és bogyókat adagolni, mamakímélő és ő is sokkal nyugodtabban alszik így.

Persze a lehetőség izgalma nem hagyja nyugton feküdni az örökmozgót, ficereg, tekereg, kendőt keres, kitakarózik, papapárnát aztán mamapárnát kér:
- Csak egy kicsit ide teszem a buksimat, míg neked nem kell.
Eleinte csak mosolygok magamban, aztán szépen kérem, legalább ne ugráljon, hadd aludjon el Áron is. Aztán csak csendben várom, hogy ő is elcsendesedjen. Az utolsó forgolódások egyikénél azt mondja, hogy:
- Fiúk, lányok, mostmár alvás.

És elalszik. Tényleg...

Másfél éves kis Mikolt

A legnagyobb zsivány, a legjobb alvó és a legmosolygósabb. 80 centi és majdnem 10 kiló, 15 foggal. Másfél év telt el, mióta először találkoztunk szemtől szembe. Általa tapasztaltam meg, milyen örömökkel jár kétgyerekesnek, nyugodt édesanyának, két kislány mamájának lenni. Ő tanított meg arra is, hogy minden úgy van jól, ahogy éppen van. Mellette értettem meg, bármit is csináljak, a legfontosabb engedni.

Épp olyan, mint az első pillanatban, erős akaratú, öntörvényű, bájos, nyugodt, hangos szavú, picike. Édes, érzékeny, huncut.
Imádom a humorát, a felemás gombszemeit, a görbe lábacskáit, a Jar Jar Binkses masírozását, a göndörödő, állandóan kócos selyemhaját. Ahogy odavan a buszokért, a traktorért, a labdáért. Ahogy beleszeret, majd pár perc múlva teljesen érdektelennek nyilvánít játékot. Hogy az apját is mamának hívja. Hogy keresi, szólítja Hannát. Hogy Áront Ájának, magát pedig Jejének hívja.

Hogy egyedül eszik és a kanál legvégét fogja, hogy még mindig magára önti a pohárból az innivalót. Hogy látom, ahogy megérik dolgokra, ahogy rácsodálkozik a világra: jé, ezt így is lehet? Hogy utálja, ha piszkos a pelusa, hogy az evés végén a popsitörlővel a nyelvét is gondosan megtörölgeti.

Hogy szeret rendet csinálni velem, de a legnagyobb természetességgel szórja szanaszét a játékokat. Hogy összeszorítja a száját és hátat fordít, ha nem akarja azt, amit én. Hogy utálja a telet és imádja a 4 évesekre való kesztyűt. Hogy állva motorozik, nem tud kormányozni, és csigatempóban billeg vele. Hogy Hanna nagyos hintáján hintázik, a lehető legtermészetesebben.

És úgy egyáltalán...

2010. január 28., csütörtök

Mikolt mesél

A maga csendes, visszafogott módján. :)



És közben tudja, hogy iszonyú édes és imádjuk... :):)

Aki beteg, egyedül fürdik

Meg aki picike.
Kiskádban.
Nem bánták, sőt... nekem pedig volt témám. :)

2010. január 27., szerda

Csak az a láz, az múlna

A hajnali majd' 40 fokos láz után Hanna 11 körül vidáman, 37 fokos hőemelkedéssel ébredt. Mikolt hatalmas alvás után lekérte magát a nappaliba. Felöltöztettem, és nagyon örültem neki, hogy végre látom nevetni, grimaszolni, dumálni, sőt még a lábára is ráállt. Délelőtt Pali újra elmesélte az összes mesét, amit tegnap Peti. Közben almát ettek, meg kölesgolyót, ittak is, egyszóval úgy telt a nap eleje, mintha nem is volna semmi nyavajaság, kivéve, hogy figyeltem őket, melyik hogyan reagál az innivalóra.



Mikolt angolos "busz"-a:



Minimális ebéd után lefektettem a lányokat, Áron a nappaliban aludt. Hanna egy óra múlva újra magas (39.8) lázzal ébredt.
Dani reggel beszélt a doktornénivel, aki délután kijött hozzánk. Hannának tüszős mandulagyulladása van, tüdeje tiszta. Áront is megvizsgálta, őt rendben találta, hurrá. Mikolt még aludt, kicsit váratlanul érte az inzultus. Az ő torka rendben, és alakul a hasmenése is. Vagyis a két gyereknek nem ugyanaz a baja, reméljük nem adják át egymásnak.
Egyelőre a nurophen mellé homeopátiát adok, meglátjuk holnap hogy lesznek.

2010. január 26., kedd

Áron csecsemő lett

Búcsút intettünk legkisebbünk újszülött korának. A betegeskedések aggodalmában picit megállítva a gondolataimat, elidőztem Áron első hat hetének felidézésében, és olyan nagyon jó...
Jó, hogy van egy ilyen apró csomagunk. (már nem is olyan apró...)
Jó, hogy megint szoptatok.
Jó beszívni az édes babaillatot. Még a teli pelus illatát is szeretem. :)
Jó nézni, ahogy alszik, ahogy keresi a tejforrást, ahogy figyel.

És bár még mindig nosztalgiával gondolok az első hat hétre :):) és még mindig szomorkodom azon, hogy ekkorka már soha sem lesz, szeretem nézni ahogy egyre erősebb, egyre fiúsabb, egyre jobban nyit kifelé.

Itthoni mérés eredménye: 4850 gramm és 59 cm.
A napokban "megszólalt", volt egy kis eőzés, amin kellőképpen meglepődött.
Kacag, még csak kevés hanggal, de nagyon édes. :)
Egyre hosszabbak a szempillái, amikor alszik, teljesen olyan, mint egy kis porcelánbaba.
Hirtelen átnőttük az 56os szetteket, 60as kisbodyt hord, és 62es ruhákat, mondjuk ezek még egy kicsit lógnak rajta. De ahogy nézem, már nem sokáig.
A szeme egyre határozottabban kékül, bár ez még ugye semmit nem jelent.
Szopizás közben fogja a ruhámat. :)
Sírás előtt legörbül a szája. :)

Gyors helyzetjelentés

Éjjel Hanna belázasodott... nem hányt, hasmenése sincs. Várok...
Áron reggel szörcsögött, nem érzem melegnek, iszonyúan drukkolok, hogy ő megússza...
Mikolt éjjel többször ébredt sírva, innivalóért könyörögve. Szívszorító. Valamelyik ivás után hányt újra, de reggel a két kiskanálnyi már bent maradt. Lázas ő is, de alszik. Most ivott legutóbb, az bennmaradt. Remélem a nappal jobbulást hoz.
Dani dolgozik.
Peti mesél Hannának.
Én kóválygok.

Köszönjük hogy gondoltok ránk... Eszter, ezt próbálom, hűűű, remélem azóta nálatok teljes egészségesség!

14.02 Mikolt eddig kétszer ébredt, sírós innikérés és minimális folyadékfogyasztás után visszaaludt. Nem érzem melegnek.
Hanna az idő közben hazaérkezett fülhőmérő tanusága szerint 38 fokos hőemelkedéssel játszik. Kis szörcsögés és jókedv jellemzi.

Este: Mikolt hat körül lejött egy kis társasági életet élni. Enyhe hőemelkedésen kívül már csak hasmenése volt, gyenge, viszont minden folyadék benne maradt.

Hanna estére 39 fokos lázzal zárta a napot, étvágya változatlan és azon kívül, hogy megült egyhelyben a kanapén és mesélni kellett neki, nem vágyott másra. Őt itattam, ami miatt Mikolt reklamált.

Mikolt este kilenckor egy rövid csutakolás után elaludt. Hanna a miágyunkba kérte magát.
Hajnalban majdnem 40 fokos lázzal ébredt, kapott egy nurophent itattam, visszaaludt. Mikolt reggel a cumiját kérte, és ő is visszafeküdt.
Reggelre Mikolt 37.2, Hanna 37.6.

Áron rendben, még mindig nagyon drukkolok, hogy maradjon is.

2010. január 25., hétfő

Mi a jó abban...?

... ha Mikolt előbb olyan hasmenést produkál, hogy még a pólóját is cserélni kell, majd egy kiadós alvásból ébredve összehányja az ágyát, iszik, megnyugodni látszik, majd az ölemben ülve öklendezni kezd, és míg kiérünk a mosdóig, az egész lakást végighányja?

Hiába itatom, minden kijön belőle, negyed óra alatt már harmadszor cserélek rajta ruhát (harisnya, body, póló), és közben egyfolytában azt hajtogatja: "enne, enne" vagyis inni... Áron ébredésével az eddigi kontroll kezd kicsúszni a kezemből. Áron kiabál, éhes, Mikolt is kiabál, szomjas, és mindkettőjükhöz én vagyok kulcs... Mikolt az ölemben ül, közben Áron szopizik. Igyekszem valamiféle forgatókönyvet kitalálni a szopi végeztével... Aztán leteszem Áront, nézelődik, hánytatom Mimit, sokadszorra, sír... majd amikor mindent elrendezni vélek, és le akarok végre indulni az emeletről, eszembe jut megnézni Áron pelusát, nyakig kakis... Rajtam már ruha is alig van, Mikolt újfent telibe talált.

A fürdőszobai pelenkázón sikerül úrrá lenni Áron nyakig*os formáján, csupaszra vetkőztetve mosom, közben Mikolt a földön a párnán piheg. Újabb ruhacsere neki, Hanna közben maximális segítőkészséget tanusítva próbálja bekapcsolgatni Áron bodyját. Periférián látom csak, ahogy a tákolmány ideiglenes pelenkázószekrényünk a tetején Áronnal dőlni kezd, a fiókok kinyílnak, vetődöm. Áront is, Hannát is és csodával határos módon a szekrényt is sikerül megmenteni, de már nem vagyok nyugis, mosolygós hangulatban. Próbálom hazaterelni a ház urát, tárgyal nyilván, mert nem válaszol. Anyukámat hívom, ő ígéri átjön... kitartás babákok.

Dani hat után végre felveszi a telefonját, Hanna beszél vele, miközben én romeltakarítok, tolmácsolja, a papa lassan hazaér. És lőn... Ő is próbálja itatni Mikoltot, ugyanazzal az eredménnyel. Idő közben megérkezik a mamám is, ő legalább tud figyelni Hannára. Áron a kezemben, Mikolt Daniéban, néha csere.

Délután öt az első hányás, nyolckor felhívjuk a doktornénit, aki dedalonettát és folyamatos itatást javasol, majd kórházat, ha kilencig nem hagy alább a tendencia. Remegek. A fáradtságtól, az aggódástól, a jövőtől, ami a szemem előtt lebeg, és nagyon szorítok a kicsinek, hogy győzzön... Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Mikolt az erősebb.
Dani indulna is, maradna is, Áron a mamám kezében reklamálja a szopiját, Mikolt az ölemben ülve felváltva iszik-hány, piheg. Már fel sem öltözöm, ruha sincs már tiszta és feleslegesnek is érzem. Hanna közben megfürdik a zuhanyzóban, ahova bevackolom magunkat, itt van a legmelegebb. Mikolt pilled, ijesztő...

Pali és Mari mennek el a gyógyszerért, vényköteles. Az orvos ezt miért nem tudja? Hoznak azért pro gastrolt meg stodi akármit. Tízre érnek hozzánk, Mimi nem hagyja abban a hányást.
Hannát felkészítem, (magamat lélekben...) Áront és Mikoltot felöltöztetjük és indulás. Budai gyerekkórház, orvosi ügyelet.

Na itt jön a jó rész... Végtelenül kedves, segítőkész orvos, éééés megnyugtat. Szó sincs még kiszáradásról, és nem szabad itatni hányó gyereket!!! Két órát minimum várni kell, mert feleslegesen kínozzuk, kijön úgyis a folyadék... hiába kántálja az én kis beszélő babám: enne...
Vizsgál, ír, magyaráz. Vírus. Hazaenged. Ez a legeslegjobb az egészben. Azon kívül, hogy a többiek eddig állják az ostromot. Ha rosszabbra fordulna a dolog, akkor a hasmenés miatt csak a Lászlóban fogadnának, a Budaiban megszűnt a kórház rész... Örülök, hogy nem a Jánosba mentünk... És teljesen jó irány a progastrol meg a stodicucc, legalább nem eztán kell gyógyszertáraznunk.

Éjfélre itthon vagyunk, csatatér, de kit érdekel. Mikolt egy rövidebb harc után, amit az innivalóért küzdött, elalszik. Aggódom, de már nem jelentős.
Hanna a mi ágyunkban Áronnal, valami hihetetlen harmónia van köztük. Áron nyekereg, Hanna simogat, Áron csendben marad. Lassan mindenki elcsitul. Várom az éjszakát. Meg a holnapot.

Dani orvost váltana: miért nem mondta, hogy receptköteles, miért küldött a Jánosba, amikor ott sem fogadtak volna, miért nem kérdezte végig, mit tapasztalunk, és leginkább miért nem tudta, hogy nem szabadna itatni.

1:12 ideje lenne aludnunk nekünk felnőtteknek is ...

2010. január 24., vasárnap

Mimi és a beszélője

Mikolt elkezdett beszélni.
Meglepődtem.

A múlt héten az öltöztetés hevében fel sem tűnt, hogy lehajol a kosárhoz, amiben a sapkák, sálak, kesztyűk vannak, kiveszi belőle azt a ciklámen rendesen laza darabot, azt az egyetlent, amit szívesen vesz magára és megnevezi: Tessztye...
Csak mikor már az udvaron voltunk, akkor esett le, hogy magától mondott valamit, nem utánam, helyesen használta, és majdnem érthetően.

Aztán kint talált valamit, mutatta, elsőre nem értettem: Tijja. Hanna elhagyott egy matricát csiribiriről hazafelé, az volt a földön. Egy csillag :):)

Azóta fülelek, figyelek, de ezek a gyöngyszemek természetesen akkor teremtődnek, amikor épp másra koncentrálok.

Valamire mindig fogni kell...

A tegnapi non-stop nyűgösködést, nemalvást követően a mai nap ismét a jól ismert, még talán az újszülöttkorhoz asszociálható eszem-alszom-kicsitnézelődöm jegyében telt.
A hidegfrontra gyanakszom... mert a foga még nem jöhet ;)

Hogy mit jelent a maratoni szunya?
Áttoltuk a babakocsiban anyukámékhoz nagyjából délben, ott mózesestül betettük a nappaliba, megebédeltük, hazakocsikáztunk, itthon a lányokkal aludtunk kétésfél órát, ő pedig közben szintén a mózesben a ruháit kicsit meglazítva aludt tovább.
Majdnem öt óra van, a tejtározó szétdurranni készül, úgy hallom lassan ébredezik.

2010. január 23., szombat

És akkor szombat lett...

Mikolt újabb szemfognövesztésben szenved. Sírdogál, nem eszik, nyűgösködik.
Áron annyit volt ébren, mint egész eddigi élete során összesen. Valami zavarhatja, mert sírdogál...
Hanna rendben.

Hát akkor kezdődjön a hétvége. :)