2009. október 18., vasárnap

Az overál meg a posta

Vettem Hannának egy overált.
Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.

A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.

Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.

Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.

Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.

Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...

És hamár a Ligetnél jártunk, elmentünk megnézni a kacsákat a tavon, meg a Vajdahunyad várat is. A lányok lelkesen etették a madarakat, Hanna pedig el volt bűvölve a "kastélytól". :)

2009. október 16., péntek

Tesós még

Egyszerűen nem tudok betelni velük.
Volt egy nehezebb időszak, amikor Mikolt egy kicsit mocorgibbá lett, és Hanna nem tűrte jól a társaságát. Persze, mert rombolt, elvett és láb alatt volt mindig. Mára ez gyakorlatilag a múlté, vannak ugyan nagy veszekedések és hangos szóváltás is előfordul, de egyre gyakrabban hallom, hogy csiripelnek, dolgoznak, vagy olvasgatnak együtt.

Hanna tegnap mesét mesélt, Mikolt közben lepakolta az összes könyvet a polcról. Aztán együtt elpakoltak. A babakocsi tologatás is megy már együtt, ehhez az is kellett, hogy Mikolt megértse, ne vegye el azt amivel Hanna játszik éppen. Pláne ha van másik is. Együtt hintáznak, Hanna eteti Mikoltot. A legédesebb amikor együtt kacarásznak, vagy amikor Hanna vigasztal.

Ma építettek, Mikolt koncentrált és kommentált, míg Hanna a lépcsővel bajlódott.

2009. október 15., csütörtök

Itt a tél...

Kicsit előreszaladtunk az időben, legalábbis érzésre. Kimaradt az ősz, ma reggel nálunk +2 fok volt és esett a hó. Vagyis a havas eső... Nem mondhatnám, hogy feldobott, szebb lett volna ha fehérbe borul minden, így csak a hideg, meg a borongás jutott.

Elő is kerestem gyorsan a nyári képeket, az ment a képernyőn, meg jól befűtöttünk, ha Dani itthon lett volna talán a kemencében is ropogott volna a tűz. Így már viselhető... Azért ha marad a tél igyekszem megtalálni megfelelő hangulatot is hozzá, de most egy kicsit váratlanul ért, pláne, hogy a múlt héten még a harminc fokban hunyorogtunk.

Mindenesetre előkerült egy ilyen :) Pisa 2005, ketten.

Meg egy ilyen... ugyanott 2009, öten.

A nyakláncomat pedig nem találom...

2009. október 13., kedd

Testvéres

Ma reggel Hanna haját fésültem a fürdőszobában. Hanna a térdeim között álldigált, nekem háttal, támaszkodott, én meg ültem. Mikolt odagyalogolt hozzá, megölelte, és szorosan hozzábújt. Hanna megsimogatta a buksiját és ezt mondta:
- Jól van, jól van, látlak, nagyon nagyon szeretlek kis Mikolt...

Tegnap odaszaladt hozzám, megsimogatta a pocakomat, aztán távozóban még odavetette:
- Mama, figyelsz Áronra ha mocorog?

... és akkor még magyarázzam, hogy miért is jó, hogy még mindig velünk van idehaza?

Szép kerek számok... (30.hét)

Azt hiszem ez lesz az a hét, amit túl kell élni valahogy. Dani a hét napból ötször nincs, ma épp lesz... Mikolt taknyos, mára köhög, Hannának épp hogy csak folydogál az orra. Ennyi elég ahhoz, hogy ne vigyem őket társaságba és ne is hívjak senkit. Legalábbis gyerekeseket ne nagyon. Meg pocakosokat. Nekem egyelőre csak a fejem fáj és roppant nyűgös vagyok. Fogjuk az időre. Éjjel azt hittem lerepül a tető fölülünk.

Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...

Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...

A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)


Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".

Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.

A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.

2009. október 9., péntek

GyalogMimi

És csak gyakorol és gyakorol és gyakorol. Körbe körbe a lakásban... Trappolnak a kis lábacskák, egyre ügyesebben. Még kapaszkodik a levegőbe, imbolyog is rendesen, irányváltoztatásnál édesen megtorpan, billen egyet az óhajtott irányba, de sétál. 14 hónapos és 12 napos korában. :)
Pár napja még nagyon kiborította, ha elesett, mára ez sem zavarja már annyira. Sőt egyre gyakrabban a popsijára huppan, ami Kornél szerint nagyon fontos.
Én pedig örömködöm, zene füleimnek a masírozása.

2009. október 8., csütörtök

Visszatért a hisztikor

Fel sem tűnt, hogy elmúlt. Pedig egy jó ideje nem volt nagyobb kiakadása Hannának, sőt két hete mondogatjuk, milyen nagyot változott. Figyel, kompromisszum kész és persze saját (meg az én) határait feszegeti így is, mégis valahogyan könnyebb volt vele.

Tegnap valószínűleg épp a nagy kontraszt miatt eléggé megviselt a dél. Hanna a babáját pelenkázta, a pelenka pedig félrecsúszott a babán. Annyit hallottam az egészből, hogy csapkod és fejhangon visít, majd üvölt, teljesen kikelve magából. Zokogott, hogy menjek és csináljam meg. Hogy pontosan mit, azt csak nagy sokára sikerült kiderítenem. Ültem, kértem jöjjön, hozza a babát, szívesen segítek. Üvöltés... Még egyszer kértem, változatlan hangszín és hangerő. Üvöltve zokogja, menjek én, de azonnal.

Természetesen már túl volt a holtponton, semmi sem nyugtatta meg, láttam rajta, hogy nem is érdekli már sem a pelenka, sem a baba, megközelíthetetlen, tompa a külvilágra. Ilyenkor merül fel bennem, hogy akkor most zuhany, vagy terasz, vagy milegyen. Tehetetlen vagyok ezekben a helyzetekben, ha megölelem kitépi magát, ha otthagyom rohan utánam és üvölt.

Fél órás huzavona után sikerült megnyugodnia, de szipogott még egy jó darabig, a vége az volt, hogy aludni mentünk.

Ma reggel folytatódott a kálváriája, azzal kelt, hogy"nem" és ezt gyakorolta egész nap. Felöltözni, reggelizni, pisilni, elindulni... Magára öntötte a vizet, mert táncolt ivás közben. Ettől dühös lett és eljutottunk odáig, hogy fél tízkor újra üvöltés fültanui lehettünk...

Rágódom, mit tegyek. Tudom, hogy lassabb, elmélázóbb, és sajnos türelmetlenebb is vagyok, mint lennék Áron nélkül. Ezt érzik mindketten, Hanna le is reagálja, emígyen. Engedek, figyelek, minden jelzést komolyan veszek. Lehet jönni hozzám, kérni, sírni, kiabálni, nem kérdezem, jogos-e vagy sem. Délután mellette alszom én is, és fogom a kezét, este két napja, hogy éjfél, mire elpihen. Nem kerül korán ágyba, mert nincs erőm, erőnk, hogy kilencre lenyomjuk az etetés-fürdetés-mesélés-altatás kombót. De ennyire nem fekszik le későn sem... Fél, ez is rendben van. Mellettem alszik el, vagy Áron ágyában, ez is rendben van. Vagyis volt... Eddig. Mert szerintem hulla fáradtan ébred, látom a begyógyult szemein. Egész nap kóvályog, cumizna, nyűgös. Jön a foga is, ezt is értem...

De akkor most mi a következő lépés? Ma délben újra összevesztünk, emelt hangon elmagyaráztam neki, hogy most lemegyek és teszem a dolgom, ő pedig egyedül, (vagyis Mikolttal együtt) aludjon. Mikolt szegény ilyenkor csak csendben figyel, és kiabálás ide vagy oda, becsukta a szemét és elaludt. Hanna persze felébresztette, mert elindult utánam, majd kiabált is egy sort... Nekem ez már sok volt... Nem vagyok rá büszke, de nagyon gyorsan került át a jelenleg használaton kívüli szobában felállított utazóágyba, onnan üvöltött, hogy folyik az orra. Kifújtam neki. Most alszik. Én meg forrongok. Rendet raktam legalább, és pihennék, ha nem kattogna az agyam azon, hogyan kellene.

Tegnap este az jutott az eszembe, hogy jövőre érettségi találkozónk lesz. Mit fogok mondani, mi történt velem az elmúlt öt évben? Szültem három gyereket, mosom a ruháját a férjemnek és terelgetem a nyájamat. Elég unalmasnak hangzik, míg mások bejárták a fél világot, karriert építettek, és hosszasan tudnak mesélni az élményeikről. Pedig ma egészen biztosan tudtam, hogy ez a legnehezebb feladat, amit ember kaphat... Nem is akarok karriert építeni...

Csak aludna el végre este normálisan (lásd időben, az ágyában...) és lehetne egy fél órám nélküle...

2009. október 6., kedd

Béla... és lőn világosság

Az is jó a ház elhúzódó befejezésében, hogy mindig van minek örülni.

Ma a villanyszerelő Béla társaságát élveztük reggeltől délutánig. Nem mintha ne lenne jó ember, sőt a távoztakor rengeteget javult a komfortszintünk is.

Lett lámpa a gardróbban, így már nem kell este hatkor zseblámpával inget keresni.
Lett világítás a fürdőszobatükör fölött, ezzel kapcsolatban vannak még fenntartásaim, de kétségtelenül jobban lehet látni az apróságokat is ha fel van kapcsolva...
Lett lámpa a teraszon, a konyhapultok alatt, és a lányok játszósarkának polca alatt is.
Eltűntek a kábelek, amik eddig olyan otthonosan kígyóztak a nappalin keresztül lépcső előtt a dolgozóig, sokszor emlékeztetve Béla hiányára.
Eltűntek a lukak a falakon is, amikben sötét zsinórok, kábelek tekeregtek eddig.

Egészen lakályos, otthonformájú kezd lenni a ház. Azért a befejezéstől még messze vagyunk, de alakul...

77 nap avagy Áronnal a 29. héten

Nehéz... Lehajolni, emelgetni, szaladni, aludni és még sorolhatnám. Azt mondtam a napokban, hogy a várandósságban van nyolc hét amikor irigylésre méltó az állapot, a többit nem nevezném áldottnak. :) Csak utólag... :)

Sok a 77, és remélem, hogy lesz is ennyi. Keményedik a pocakom sokat, de nem tudom, hogyan lehet Mikoltot nem felvenni, amikor nem tud még egyedül gyalogolni. Nyilván nem én cipelem a hatos vizet, vagy a nagy dinnyét... A terheléses cukor eredmény rendben, a vas egy kicsit kevés, de nem vészes, a tsh rendben. Áron egészen lent mocorog, ahogy a lányok is annak idején. Emiatt nyom az összes nadrág. :) Igyekszem mindent elintézni, ne maradjon semmi az utolsó pillanatra. Emiatt a gyerekek karácsonyi meglepetései nagyjából megvannak már, Áronnak készen van a kiságy az összes tartozékkal, már csak egy komód hiányzik.

Várok, várjuk. Mindannyian, Mikoltot is beleértve. Sokat fogja a pocakomat, reggelente kicsomagolja, nézegeti, mintha elkezdett volna felfogni valamit a nagy labda tartalmáról is.

75kg és 103cm...

Okosságos:

A baba a születésére készül. Bőre már kevésbé tűnik ráncosnak és a fejecskéjét haj borítja. A pici igencsak hízásnak indult, súlya nagyjából 1,2kg és valamivel több, mint 38 cm. Több és több energiát raktározó, fehér zsírszövetet halmoz fel, ez szülés után is megmarad.
Ha ébren van, akkor nyitja és csukja a szemét, és ha a pocakon keresztül folyamatos fény áramlik be hozzá, akkor a fény felé fordítja a kis fejét.
Vizeletürítése fél liter naponta, a csontvelő pedig termeli a vörösvérsejteket. Agya már tudja szabályozni a légzést és a testhőmérsékletet. Már tud köhögni és szopni is tökéletesen tud.
A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése.
Kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, néha egy könyök, vagy egy térd érezhető.

2009. október 4., vasárnap

Mikolt első szavai

Már egy ideje túljutott Mimi az első bilabiális szavain, vagyis a mama, papa, baba nem jelent kihívást. Az, hogy ennyi idősen igyekszik mindent utánozni, amit hall, nagyon lenyűgöz, Hanna ekkorka korában még nem érdeklődött a szép magyar szó iránt.

Amitől még izgalmasabb minden új szó, az a váratlanság. Napról napra formálódnak, csiszolódnak a szájában, és rendületlenül gyakorol, mondja megállás nélkül.
A tessék volt az első igazi bonyolult szava, ma pedig a szőlővel próbálkozott. Sokkal jobban hasonlít persze ez még két hosszan elnyújtott őőre, de felismerhető benne az "l" is. :) Édes, ahogy csücsörít, alakítja a száját hozzá.

Ma délután a konyhapultnál nyújtózkodott Dani felé, és hangosan kiabálta: anna, anna. Először azt gondoltuk, Hannát emlegeti, aztán kiderült, azt szerette volna mondani: inni. :):) Azóta néha sikerül neki "i"-t is mondani, de legtöbbször inkább az "a" sikerül. Viszont teljesen tudatosan használja.

2009. szeptember 29., kedd

Mikolt 14 hónapos





Képek helyett...

A 28. hét Áronnal

Minden jel arra utal, hogy ez már a harmadik trimeszter. Fáradtabb, lassúbb vagyok, nehezebben mozgok és ég a gyomrom. Egyre többször. Minden kiesik a kezemből, bármit elfelejtek és állandóak a foltos ruhák is. .)

Áron növöget, a pocak most 101cm, a súlyom pedig 74.5kg (+10.5). Van benne valami, hogy a kisfiúkkal az arc nem lesz olyan holdvilág, mint a lányokkal, ha a nagy hasamat nem nézem, nem is látom, hogy babát várok. Lehet hogy csak megszoktam? :):) Odabenn egyébként finom mocorgás van, ha a lányok sírnak, Áron reagál. Éjjel is, bár olyankor hamar visszaalszik, de ébreszt, hogy menni kell, mert hív valaki. Úgy érzem, hogy egyelőre keresztben fekszik, néha fejjel lefelé fordul, és még mindig tudok hason aludni, bár jelenleg a jobb oldalamon kényelmesebb.

Néha keményedik a hasam, főleg ha sietünk, vagy ha emelek. A magneB6 segít, ha épp nem felejtem el hogy ez a megoldás.
Ma voltunk orvosnál, azt mondta, hogy túl tökéletesek vagyunk, méret, vérnyomás, szívhang tekintetében. Erzsike alulról felfelé méri a pocakot, úgy 28cm-nél tartunk. Dani nem jött, így sajnos lemaradt az uhról. Nekem mindig nagyon jó látni, milyen a jelen, egészen kisbaba formája van már. Belém bújt arccal, de megmutatta, hogy kisfiú. Az amnion szalagnak nem láttuk nyomát sem, valószínűleg kifeszült, ahogy a másik doktornő jósolta. Megnyugodtam.

Október 19-én megyünk újabb ultrahang vizsgálatra, az utolsó nézelődős találkozásra, mielőtt teljes valójában a kezünkben fogjuk majd. Nagyon szalad az idő, nagyon furcsa, hogy már csak kétjegyű a napok száma, amennyit várnunk kell rá.

Okosság:
Ezen a héten a gyereked már egy kilót nyom, és mintegy 37 centi hosszú talptól fejtetőig. A bőre alá fokozatosan zsírszövet rakódik le, így egyre inkább kisbaba formája lesz. Most már teljesen kifejlődött a szeme, még csinos szempillái is vannak. A tüdeje már képes oxigént belélegezni, de önállóan még nem tudna normálisan lélegezni, ha most megszületne. A koraszülöttosztályon azonban jó esélye (90%) van a túlélésre.

Bőre vörös és ráncos. Az agy egyre fejlettebb, mérete jelentősen megnövekszik, és egyre összetettebb. Ilyenkor a baba már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még. Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is láthatóak. (és tényleg, néha már kivehető Áron könyöke, combja is :):))

2009. szeptember 27., vasárnap

Lépegetős

A délutáni szieszta mindannyiunknak nagyon jót tett, bár Dani még aludt volna, ha Hanna hagyja. De nem hagyta, így csak a kanapén próbált magához térni, miközben Mikolt úgy döntött, sétálni fog. A szőnyegen ültem, Mikolt az ölemben, feltápászkodott, majd vagy hat lépéssel elsétált az apjához. Onnan pedig visszasétált.

Annyira tetszett neki, hogy jó párszor megtette a távot, közben dülöngélt, vigyorgott, nagyon örült a szabadságának. Aztán gondolt egyet és magától is megpróbált felállni, sikerrel, és újra nekiindult. Hanna is beszállt a mulatságba, elkapta, amikor a kicsi elbillent, ezen aztán jókat kacarásztak. Persze a kicsi idővel elfáradt, és négykézláb folytatta a mókázást. :)

Lassan lesz két szaladgáló gyerekünk, csak azt nem tudom, hogy fogom őket utolérni... :):)

Majdnem három

Hanna egy hónap múlva három éves lesz. Nézegetem, és már nem is emlékszem, milyen volt picinek. Sokszor kéri, nézzünk képeket, olyankor elmerengek mennyire gyorsan elmúlt ez a három év, és milyen jó, hogy még itthon van. Mehetne óvodába, érett is rá, mégsem bánom, hogy marad még.

A dédi ma mesélte, hogy meglepődött a héten, hogy mekkora lett Hanna. Az öcsém pedig hitetlenkedett, amikor a barátnőjével azt számolgatták, mennyi idős is az idén. Három. Várja, emlegeti, minden nap elmondja, milyen tortát, azon milyen marcipánt szeretne. Tudja, hogy a születésnapja után majd egyszer óvodás lesz, öccse születik, jön a Mikulás.

Érzékeny, okos, szép. Öntörvényű, nagyon. Kis skorpiónk, aki felvállalja az összes felelősséget, amit talál, néha fáj a szívem mennyire. A minap azt mondta:
- Mama, ha majd Áron kibújik a pocakodból, felveszem a nyakamba, hogy tudjad fogni a Mikoltot.

Szeretném ha sokáig gyerek maradna, ha önfeledten tudna játszani, ha gondtalanul tudna ráhagyatkozni, vagy ránkhagyatkozni. Örülök, hogy ő az első és örülök, hogy van testvére.

2009. szeptember 25., péntek

Kis Mikolt névnapja


Tavaly teljesen, idén majdnem megfeledkeztünk róla. Nem mentség, de a naptárban ugye benne sincs, nem mintha lenne nálunk bárhol naptár...

Lényeg, hogy ma volt, és sikerült kellőképpen ünnepélyessé varázsolni. Dani időben hazaért, kicsit homokozott a lányokkal, aztán elsétáltunk a kertészetbe és vettünk cserepes virágokat. Hanna hozta haza az ölében a legnagyobbat, Mikolt Dani nyakában nézelődött.

Aztán autóba ültünk és ajándék után indultunk. Mikolt ahogy a babákért, (amikből elég sok van már idehaza...) úgy rajong az autókért is (ezekből jelenleg elég szűkösen állunk). Így esett a választás egy fa tűzoltóra, aminek igazán itthon volt csak sikere, de itthon aztán annál lelkesebben tologatta.

Vacsora után pedig a meglepetés sütemények is előkerültek, a szedres sarlott volt Mikolt kedvence... miért is nem csodálkozom...

Elfáradtam...

Valami azt súgja, volt már ilyen bejegyzés...

A héten háromszor voltam egyedül a gyerekekkel este nyolcig. Háromszor csináltam végig az öt etetést egyedül. A hét vasárnap kezdődött, amikor egész nap papa nélkül voltunk... Elfáradtam.

Hannát etetni, altatni kell, éjjel is ébred, mellém illetve rám fekszik. Jön a 18. foga, mindent egyedül akar csinálni, többek között a biliből a wcbe önteni a pisit... Amit viszont jó lenne ha egyedül csinálna, azt nem szeretné. Például reggel felöltözni, megreggelizni, délben ebédelni, a kiskendőt meg a cumit letenni, méghozzá olyan helyre, ahol meg is találja...

Mikolt is mindent egyedül szeretne csinálni, egész nap pakol, leginkább ki és szét. A földre... Ahova nem könnyen jutok el, hogy összepakoljak... Meg mászik. Felfelé. Az asztal teteje a legjobb hely, nyilván onnan a legszebb a kilátás. Neki nem jön foga és csak kétnaponta ébreszt éjjel, de akkor hosszasan töltjük együtt az időt.

Ma reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Nem az alvás hiányzik, hanem az emelgetés, hajolgatás sok. Fáj a hátam, annyira, hogy moccani sem bírok. Aztán bírtam és minden ment úgy, ahogy szokott. Persze a hátam nem lett jobb... Sem a kedvem, amikor Mikolt előbb összemálnázta, majd összekrétázta, aztán összeszilvázta, végül pedig összaszedrezte magát. Amikor végre eldöntöttem, hogy levágdosom a szedret ebédfőzés helyett és bementem a házba az ollóért, bement a garázsba, és megkoronázta az utcagyerek fílinget egy kis olajjal meg kerékfogdosással...

Nem, nem szeretnék bejárónőt, sem kertészt, sem takarítónőt. Nem szeretném óvodába adni Hannát, és nem szeretném ha másmilyenek lennének a gyerekek. Nem szeretném ha nem lenne pocakom, és nem kellene négykézláb végigmásznom a lakáson ahhoz, hogy rendet rakjak.
Azt viszont szeretném, ha Dani többet lenne velünk, ha nem mindig azzal kellene szembesülnöm, hogy ez a hét kemény volt, na de majd a következő. Ha le lennének osztva a feladatok, és nem mindent egyedül kellene megoldanom. Ha mondjuk nem nekem kellene kicibálnom a kukát péntekenként...

Elfáradtam, de a fejemet olyan üresnek érzem, mint még soha. Tegnap az autóban felnőtt zenét hallgattunk. Nem tudom mikor volt ilyen utoljára, és nagyon jólesett. Olvasnék. Könyvet. Tanulnék. Bármit. Vagy csak megírnám végre a szakdolgozatomat. Egy hónapban egyszer elmennék, és magammal foglalkoznék, fejben, testben, okosodva. Nem tölt most semmi, mert nincs rá mód. Ha kapok, az csak szinten tart, és ez kevés. Ahhoz, hogy embernek és ne egy zombinak érezzem magam. Vagy anyukának... Nem tökéletes szeretnék lenni, csak jó...

Mondom hogy elfáradtam...

2009. szeptember 24., csütörtök

Az első kettő

Csiribirin voltunk ma.
Mikolt hat hetes kora óta tagja a csapatnak, kezdetben csak a zsuppolásban vett részt, aztán eljött a nyár és a nyári szünet miatt kimaradt vagy két hónap, de lehet hogy három. Mikolt közben kisgyerek lett, tisztán látni a különbséget az őszi és a nyár eleji babám között. Kinyílt, önálló, felfedez, énekel, táncol, és mutatja amit utánozni tud. Sokmindent. A zsuppolástól egyáltalán nem fél, sőt szeretne repetázni és sírdogál, hogy nem teheti. Az én kis mimózámból önálló, akarattal bíró, édes, mosolygós huncut lett, olyan öröm ezt látni...

Ma kézen fogva gyalogolt, majd amikor megállt, elengedtem a kezét. (már csak az egyik kezem kell, amit amúgy is csak fog, támasznak már nem nagyon használja) Ő pedig lépett. Kettőt. Háttal nekem, de egészen biztosan. Aztán lepottyant a popsijára, és az egésztől annyira megijedt, hogy elsírta magát. Megszeretgettem. :) Nem próbálta újra. :):)

2009. szeptember 23., szerda

Tiltott gyümölcs

Elsősorban azért, mert éretlen. Másodsorban pedig Mikoltnak szedret két éves koráig nem is szabadna ennie...
De persze melyik az a két gyümölcs, amit simán elérnek az apró kis kezek is? Természetesen a bogyósok, mint a ribizli, a málna, meg a szeder. Ja és a szilva, mert az meg lepotyog. Mikoltnak mindegy melyik, előszeretettel mászik be a bokrok közé, vállalva az összekaszabolódás kockázatát is. A szilva esetén pedig teljesen jó a kukacos vagy a hangyás verzió is.

Én pedig nagyon gyors kell hogy legyek, hogy meg tudjam állítani időben. Ha leszedem a szedret és a napra teszem beérik? ...

Viszont jó látni, hogy elvannak együtt, sőt, tettestársak is alkalomadtán...

2009. szeptember 21., hétfő

A kis gondoskodó

Mikoltnak ma rossz napja volt. Nekem úgy tűnt, hogy reggeltől estig csak nyűglődik, elég hangosan...
Hanna az emeleten tette a dolgát (összehajtogatta az összes pizsamát, amit a szekrényében talált...) amikor Mikolt ismét rázendített. Szalad a lépcső tetejéhez és kiabál:
- Valaki megvigasztalja?
Dani is, én is itthon voltunk, pukkadozva kiabáltunk a várakozónak:
- Persze...
- Akkor jó..
És ment a dolgára.

2009. szeptember 15., kedd

Amikor a sok sem elég

Mikolt sokat eszik. És leginkább egyedül.
A sok azt jelenti, hogy többnyire nem tudok annyit adni neki, amit ő ne tudna vagy akarna elfogyasztani. Ha nem ízlik, ami ritka, akkor egy iszonyú fintorral fordítja el a fejét. Kár is erőlködni. De nincs is miért, és bár látszani nem látszik rajta (még mindig alig kilenc kiló) eszik.

Az egyedüli evészet pedig kedvelt szabadidős tevékenységgé nőtte ki magát. A székek meghódítása után Hanna tányérja lett a cél. Hanna nem eszik jól. Vagyis eleget, de csak ha odafigyelünk rá. Etetni kell, és a félig jóllakott állapotában szokott felkerekedni és valami egészen mással foglalkozni. Ebédnél már nem is töröm magam, hogy visszajöjjön, a maradék uzsonnára marad.

Ha a kicsi meghagyja. Mert ma, ebéd után ezt láttam...

Gombapaprikás volt ebédre, amiből ő egyébként csak a tésztát kapta a szaftjával, ennek megfelelően válogatta ki a neki való részt, a többit pedig otthagyta... :):)

Méghogy nem ügyes... :):)

2009. szeptember 14., hétfő

Az alvásról meg az érzékenységről

Ahogy Hanna egyre többet mesél arról, ami benne van, tudom, hogy tényleg iszonyú érzékeny. Nappal nem is látszik ez, nála inkább az éjjelekre korlátozódik a szeretetvágy.

Az alvással küzdöttünk hosszasan. Pici korában nekem voltak elvárásaim, azt gondoltam, aludni egyszerű, magától értetődő és jó. Hogy aki elfárad, az elalszik. A saját helyén, magától. Legfeljebb mellette kell lenni, vagy nem.
Ma már nem így gondolom. Vagyis azt, hogy aludni jó és kell egy biztos hely ahhoz, hogy valóban jó legyen, azt igen. De hogy kinek mi a jó és a biztos, biztonságos...

Mikolt szereti az ágyát, neki csak egy puha dolog kell, amihez hozzábújhat és kész. Elalszik, pillanatok alatt, nem foglalkozik a külvilággal, kikapcsol, ellazul és szuszog. Csinálhatunk mellette bármit, ő máshol jár. Hajnalban természetesen, amikor már kicsit kipihente magát, eszmél, és keres. Olyankor vagy átjön, vagy én megyek. Mostanában rendszerint egy kis víz, cumi, simogatás és már alszik is. Pár napja nem elég ennyi, kell egy kis ölbenszeretgetés, vagy lakásfelfedezés, és van, hogy egy órát is fent vagyunk, de aztán visszaalszik, és reggelig ugyanolyan békében, a buksiját a paplanjába fúrva szuszog, ahogy este.
Mikoltot nappal kell nagyon szeretni, fizikailag is ekkor igényli a közelségemet. Az éjjel neki az alvásé, a pihenésé, csak kicsit kellek én.

Hanna egészen más. És lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ebben nem voltam partnere sokáig. Hogy azt szerettem volna, ha éjjel nem engem rugdos, ha megmarad a saját ágyában, ha nyugodtan elalszik. Egy perces kora óta nehezen alszik el, nem tud megnyugodni, ha elbóbiskol erővel kinyitja a szemét. Iszonyú sokáig sírva aludt el és sírva is ébredt. Nem értettem. Nem vettem észre, hogy nappal ő felfedez, nem ér rá tankolni, és mindent, ami kimaradt a velem való érintkezésből, azt az alvásidő alatt akarja pótolni. Kellek ahhoz, hogy be tudja csukni végre a szemeit, hogy biztonságban érezze magát. Az elalvás nála rendszerint legalább egy óra, és a legjobb, ha szorosan maga mellett tud.
Nem egyszerű feladni azt az elképzelést, hogy van napközben időm magamra és este tudok felnőtt életet élni. De bármit tehetek, akkor sem tudom megváltoztatni Hannának azt az igényét, hogy mellette maradjak, míg el nem alszik. Meg lehetne tanítani, rá lehetne kényszeríteni olyat, amitől fél, amit nem tud még, vagy nem képes... Nem gondolom, hogy megéri.
Mióta beszél, el is mondja:
- Mama szoríts erősebben, mert jön valaki és elvisz.
- Mama, nem szeretnék a saját ágyamban aludni, mert ott egyedül vagyok.

Vannak napok, amikor egyszerűen nekem nem megy, nem bírok maradni, várni. Olyankor ő is lejön utánam, én pedig bosszankodom, hogy miért. A legutóbb azt találtam mondani neki, hogy azt csinál, amit akar, de nem szeretném észrevenni, hogy utánam jött. Leült a nappaliban a kanapéra, és szó nélkül végiglapozgatta az összes újságot és könyvet, amit talált. Néztem, mérgelődtem és közben valami mély szomorúságot éreztem. Érti ő, hogy mit szeretnék, de nem tudja még...

És akkor elgondolkodtam... most, hogy újabb kistesó érkezik, most kezdjem el rendre szoktatni, De milyen rendre? Nem az a legfontosabb, hogy mindenki kipihenje magát? Miért is zavar, ha ott szuszog mellettem? Mert megrúg? Egyszer egy éjjel? Vagy mert néha arra ébredek, hogy a szemembe csap? És mi lesz akkor, amikor azt sem tudom hajnali kettőkor, hogy hol jár? Hova szeretnék én menni este? Moziba? Hihi. Legfeljebb jól esne egy kicsit Danival lennem. Amúgy pedig hulla fáradt vagyok, mire Hanna ágyba kerül és igazából akár el is alhatunk együtt.
Ma délután szopzini akart. Meglepődtem, nem téma ez mostanában, Mikolt sem szopizik egy ideje. Elmondta háromszor, megértettem, valamiért ez most fontos. Engedtem, szopizott, és megnyugodott.

Ilyen az alvás is. Ha engedem, nyugodtan elalszik, a maga tempójában, de békésen. Ha harcolok, úgysem alszik... Úgyhogy engedem. És már nem is gondolom, hogy ez harc. Azt gondolom, hogy így van, mert neki így megy.

2009. szeptember 12., szombat

Pisi

Most Mikolt oldaláról, és egy cseppet sem a szó jelentésével releváns módon.
Mikoltunk ugyanis elkezdett magyarul társalogni. Már egy ideje mondogat mindenfélét, Hannától eltanulta a rikoltozós "pappppa" csatakiáltást, amit akkor szokott a nagy hallatni, amikor Dani hétköznap esténként betolat a kertbe. A kicsi ezt akkor is utánozza, (teljesen Hannaszerű intonációval) ha valamit szeretne édesapjától. Amúgy sem egy halkszavú csemete ő, kiválképp ha még rá is erősít, viszont iszonyú édes.

Aztán megy a mama is persze, de ezt csak vész esetén alkalmazza, korábban volt "Anna" szerű is a repertoárban, van "pa", ami lámpa, és "hamm", amikor eszünk. Édes kis bohóc, ahogy a villájával ügyeskedik és minden falatot kommentál. Aztán itt a "nem" és a "ja" vagy csak egy hümmögés az igen helyett, és az "ez ezt" amikor valami kellene. Ki ne maradjon az egyik első és legtöbbet ismételt a "baaabbba", az igazi lányos repertoárból.

És jött a "pisi". Játékból, magától, suttogva. Előbb inkább csak "pszt" volt, aztán formálódott szép magyar szóvá. Hannával igyekeztünk jelentést is adni hozzá, de eddig nem sikerült, vagy csak nagyon kis időre. Viszont annál nagyobb kitartással és lelkesedéssel suttogja azóta is, és természetesen mindenki aki hallja felismeri és megmosolyogja...

Itt pedig az elmúlt idők egyik legnagyobb lépése, Mikolt eddig ugyanis összezárt ököllel, hüvelykujjal mutatott csak. Pár hete kinyitotta a ki mutatóját, és rendesen bök vele. Madárra, repülőre, lámpára. :) Imádom ezt a kis görbeséget az uijjacskájában, és annyira jó érzés látni, ahoyg ügyesedik a keze...

2009. szeptember 8., kedd

Áronbabóc a 25. héten

Nagyon nagyot nőtt. Érzésre legalábbis kitölti már a pocakomat. Amikor keresztben fekszik, érzem a hátát, a buksiját, és a kis kezeket-lábakat is. :)
Mocorog, egyre többet, de még mindig nagyon finoman. Engedi, hogy hason, vagyis félhason aludjak, csak néha szól, hogy inkább más pózban aludjunk.
A héten többször keményedett a hasam, de általában az összes izmom egyre feszesebb, elkezdtem szedni a magneB6-ot. A gyomrom ég, főleg éjjel...
Nehezen hajolok, guggolok már, ami leesik, az zömmel estig a földön marad, kivéve, ha Hanna segít és felveszi. :) Este aztán négykézláb végigmegyek a lakáson és szedegetem a maradékot. :) Ennek ellenére természetesen emelem mindkettejüket, estére már nehezen csak.

A pocak most 99cm, a súlyom pedig 73 kiló, vagyis +9. Megnéztem Mikoltnál, ugyanekkora volt ő is, csak a súlyom volt kicsivel kevesebb.

Érdekes, ahogy hatványozódik az érzés mindhármójuk felé, érdekes megélni Hanna regresszióit, látni, hogy nem csak én készülök. Figyelek befelé, amennyire engednek a lányok, és próbálok felkészülni a háromgyerekes létre. A déli időszakot még nem tudom elképzelni, és a nagy hideget meg az overálozást sem.

Lassan készen vagyok a készülődéssel, nem is bánom, mert még három hét és már a harmadik trimesztert kezdjük. Jó hogy nem kell már a beszerzéssel foglalkozni... A nagy mehetnékem is elmúlt, lehet hogy Olaszországban hagytam, inkább sétálunk csak, vagy buszozunk falun belül, autózni nem gyakran szoktunk mostanában. A héten kezdődnek a gyerekprogramok, még nem látom, hogyan veszem rá magam, hogy eljussunk.

Ezt írják:
A magzat a 25. héten már közel 700 grammot nyom, és nagyjából 31 cm. Az orrnyílások elkezdenek kinyílni, a magzati tüdőben kifejlődtek az erek, és a baba légzőmozgásokat végez. A gerinc szerkezete - 33 csigolya, 150 ízület és mintegy 1000 szalag - erőteljes fejlődésnek indul. A csontok egyre erősebbek, és a kézügyesség is fejlődik: kis ujjait már ökölbe tudja hajlítani. A bőr kezdi elveszíteni átlátszóságát, de még mindig olyan gyűrött, mint egy kölyökkutya bundája.

2009. szeptember 7., hétfő

Mint egy rendes kisgyerek

Azt gondoltam, hogy Hanna már olyan ügyes nagylány... Hiszen szépen eszik egyesül, egyévesen már villával, szabályosan tartva falatozott. Szobatiszta, délutánra és estére adok rá pelust, mert annyit iszik, mint egy kis kefekötő, emiatt rengeteget is pisil... Egyedül öltözik legalábbis az alapdarabokat simán felveszi. Érti amit mondok, hallja is, figyel is. Szóval okos, szép és szófogadó, mint minden velekorú kislány...

Gondoltam én... Egészen eddig, de kiderült, hogy ő is ugyanolyan normális, mint minden velekorú kisgyerek.
Érzi, hogy gyarapszik a család. Biztos, mert:
1. Áron ágyában alszik, de legalábbis minden este befekszik. Egyszer már sikerült az éjszakát is ott töltenie, reggel pedig arra a kérdésre, hogy hogy aludt, ezt felelte:
- Mama nekem ez az ágy kicsit kicsi. Áronnak és a Mikoltnak jó, de nekem kicsi.
Azért próbálkozik.
2. Cumisüvegből issza a vizet. Öt hónaposan ivott ilyenből legutóbb.
3. Gyakorlatilag nincs száraz bugyija, egy csepp után viszont szól:
- Bepisiltem.
4. Etetjük. Mikolt egyedül eszik, ettől az egész étkező egy kismalac óljára hasonlít. Hanna viszont nem maszatol, mert mi ügyesek vagyunk.
5. Egyfolytában kérdezi:
- Nagyon nagyon szeretsz?
És persze ezerszer megerősítjük, hogy nagyon nagyon nagyon.

És akkor ma elkérte a kisollóját, amiről tudja, mire való. Nagy volt a csend én pedig elfelejtettem, mennyi időm van ilyenkor kideríteni mi történik... Lukat vágott a zoknijába, és a nadrágjába, miután gondosan kivágta egy kiscipő belsejéből a címkét. Az nem hiányzik...

Mióta van kertünk

- Alig veszünk gyümölcsöt. És mégis többet eszünk, mint valaha.
- A gyerekek is. Mikoltot pl. nem lehet leszoktatni a szederről meg a málnáról, pedig azt még nem ehet. Ha szilvát talál, megeszi, legyen az kukacos, vagy hangyás. Én már csak utólag tudom, hogy evett...

- Nem kell felöltözni reggel ahhoz, hogy a gyerekek levegőn lehessenek.
- Sőt, ebédet is lehet nyugodtan főzni, harminc méteren még elég jó vagyok, ha a leves megkeveréséről van szó.
- Így aztán fáradtan, de főzök. Majdnem minden nap.

- Tudom már, mennyire relaxáló összegereblyézni a lehullott faleveleket.
- Sokkal többet vagyunk levegőn.
- Hanna ismeri a virágokat, a gyümölcsöket és a bogarakat is.

- Beláttam, hogy vagy kint van rend, vagy bent, egyszerre két helyen soha.
- Megtanultam, hogy ha nem locsoljuk, a fű nem marad zöld.

- Szeretnék jövőre több saját zöldséget, és elképzelésem sincs, hogy három baba mellett hogyan lesz. :)

Balesetek...

Kis Mikolt sem kerüli el az eséseket. Kivédhetetlen persze, mert ahogy egyre többet és ügyesebben mozog, olyan helyekre is el-, illetve feljut, ahova eddig nem. Az egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy mindenre felmászik, leginkább a székek tetszenek neki, felül és diadalmasan szemlélődik.

Szombat délelőtt Hanna a teraszon motorozott, Mikolt pedig megtalálta a gyerekszékeket, (műanyag, egyáltalán nem biztonságos darabok) és természetesen felmászott az egyikre. Onnan nézte a motorversenyt, nagyokat kurjantgatott Hannának meg tapsolt is, amikor a szélvész elhajtott mellette.

Aztán amikor vége lett a mókának, és mindenki bejött a házba, megpróbált lejönni. Egyedül, mivel se Hanna, se Dani nem voltak már vele. És a szék billent, ő meg arcra esett...

Hideg borogatás, már amennyire egy kétségbeesett kisember azt engedi, Arnica, Traumel és vasárnapra egészen minimális nyomai látszottak csak a dolognak.

Ma délelőtt Hanna a medencéből locsolgatta a virágokat, épp indulni készültünk, mindenki felöltöztetve, kivéve engem... Mikolt igyekezett volna le a teraszról Hannához, de arccal előre indult, és a termésköveken megbillent. És mert általában ugyanott üti meg magát az ember, ő is ugyanazt az arcfelét zúzta le ismét, csak egy kicsit feljebb. Elég rossz volt látni a kövek közé szorult kisgyereket...

Újra arnica és marad a traumel. Hiába történik véletlenül, magamat okolom. És hiába történik meg többször, akkor sem viselem jobban. Az első gondolatom mindig, hogy nem figyeltem eléggé, a következő pedig, míg nem látom mi a végeredmény, hogy minden rendben legyen... Na most úgy néz ki Mikolt, mint aki kapott egy masszív jobbost. Remélem hamar gyógyul...

2009. szeptember 3., csütörtök

Áronbirodalom

Erősödő hiányérzetem megszüntetése végett a múlt hét elején addig kutattam, míg találtam egy olyan kiságyat, amilyen Mikoltnak is van. Megnyugodtam ebben a megoldásban, ráadásul ha egy szobába kerülnek majd, ahogyan tervezem, egy ideig még mindenki maradhat a sajátjában, és az összkép is egységes lesz.

Használtan vettük, Dani és Hanna tegnap este Székesfehérvárról haza is hozták, kaptunk hozzá matracot, (rugós, ezt jó lenne kókuszra cserélni...) lepedőket, fejvédőt és egy baldachint, épp olyat, amilyenre Hanna régóta vágyott. Így a lányok is kaptak, Áronnak is van helye végre, és én is kicsit jobban érzem magam a változástól. Dani pedig elfáradt...

Ma reggel össze is szereltem, Hanna a kopácsolásra ébredt, szaladt, és csillogó szemmel kérdezte:
- Kibújt az Áron? :):):)
Itt kellene még két felnőttnek elférnie... :)

A szép, rendezett hálószobánk újra gyerekparadicsommá változott, az éjjeliszekrényem pedig kiköltözött az előtérbe a mesélős-ücsörgős kiskanapé mellé. Összességében szuper, két dolog nem tökéletes csak, az egyik, hogy a kiságynak egyik hosszú oldalához sem lehet hozzáférni, ami miatt kicsit macerás a ki és behelyezés, illetve nincs semmi tárolóhely kéznél, kell egy polc az ágyunk fölé.

És hamár, akkor édesanyám kedvéért erről is...
Gyűlnek a kisruhák, Hanna minden újabb csomagból előkerülő darabot felad a babáira, aztán eltesszük a helyére. Igazi Áronszekrény híjján egy megmaradt nyitott könyvespolcon sorakoznak a ruhácskák, én pedig örülök, valahányszor látom őket. :) Olyan más az összkép, mint a lányoknál. :)
És van már újszülött kissapija is, ha valaki még emlékszik rá, hogy ez nekem mekkora ügy szokott lenni.

Idill


Vannak a napban idilli pillanatok. Azt hiszem, mióta kétgyerekesek vagyunk, Dani is és én is vágytunk arra, hogy a lányok együtt játszanak, lássuk, ahogy elindul köztük a kapcsolat, kommunikálnak majd és igazán testvérekké válnak.

Mostanában egyre több ilyen mozzanatnak vagyok szem és fültanúja, nagyon élvezem, hogy kacarásznak, szövetkeznek, csereberélnek, vagy éppen kiállnak magukért.

Ennek folyománya az is, hogy egyre több az olyan pillanat, amikor rám nincs szükség. Tegnap, talán Mikolt életében először azon kaptam magam, hogy fekszem a kanapén egy újság van a kezemben, a gyerekeim pedig csendben(...és tényleg, jól megnéztem...) elvannak. Negyed óráig tartott ez, és közben pihentem. A lányok mellett csak magamra figyelhettem, no meg a legkisebbre is egy icipicit. Nagyon feltöltött. Köszönöm. :)

2009. augusztus 31., hétfő

Strand

A nyaralás alatt egyértelművé vált, hogy az ugráló mellett, ami télen életmentő volt Hanna mozgásigényének kielégítésében, a következő, ennél kicsit nagyobb előkészületet igénylő beruházás egy medence volna.
Törjük a fejünket azóta is, hogy hol férne el agy akkorka, amiben Hanna akár picikét úszni is tudna. Arról természetesen nem is beszélve, hogy anyagilag is fel kellene készülni egy ilyen kiadásra, úgyhogy a következő 5 éves tervben van csak szó ilyesmiről. (és persze ezért is hatalmas dolog, hogy van kertünk...)

Aztán történt, hogy a cipőink már nem fértek el az előszobában. (és hol van még a kabátszezon...) A maradék praktiker utalványt zsebre téve, a gyerekeket a székükbe csatolva kánikulában indultunk el, hogy vegyünk egy rudat, meg két hozzá való valamit, amivel az egészet fel lehet tenni a villanyóra elé (erre kerülhetne pár fogas, meg egy felakasztható cipőtároló). Bárminek, ami odakerül, mobilnak kell lennie, hogy alkalomadtán ki lehessen nyitni a szekrényt. Hogy miért ide és így került fel a villanyóránk, azt nem teljesen látom át, de ez most nem is érdekes.

Nos a praktikerben beszereztük a hozzávalókat, majd a teknősbékák felé vettük az irányt. Hanna talált rá a leértékelt dolgokra, köztük egy halom medencére, a felfújhatós, vízforgatós, ponyvás, medencétmindenkinek típusúra. És mert elég volt az utalvány, és mert tudom, hogy ennél jobb időtöltés nincs nekik, haza is jött velünk egy. A mérete tekintetében nem lehet panasz, csak győzze az ember feltölteni vízzel...

A kertben felállítottam, és persze egy csomó hiányossággal kellett megküzdeni, hiszen az előkészületek nem voltak egészen precízek, pl. hiányzott egy ponyva a medence alá, pumpa, amivel a peremet kellett volna felfújni, és adapter a slag csatlakoztatásához a fürdőszobai csappal, mert hideg vízbe csak nem ültethetem a gyerekeket, akik viszont nem várják meg mire felmelegszik a nagyjából 1000 liter víz napon... de végül minden akadály ellenére lett elég meleg víz, és beüzemeltük a vízforgatót is, a lányok pedig nagy örömmel vették birtokba. Mikoltnak négykézláb viccesen ki kellett tartania a fejét, de ő is jött-ment benne, Hanna pedig lubickolt. Természetesen.

Este még kipróbáltuk mi is, inkább fürdővíz hőmérsékletű volt akkor. Másnapra lehűlt, pótolni kellett bele a meleget, de Hannát nem zavarta különösen. Mikolt már csak a partról volt hajlandó drukkolni.

Valószínűleg minden csoda három napig tart, és az időjárás sem kedvez már a nyári sportok maradéktalan élvezetéhez, jelenleg letakarva áll a kertben, várja, hátha lesz még elég meleg. Én meg kíváncsian várom, milyen lesz a fű, már ha lesz még, ami a medence alatt volt. Hanna meg azt, hogy ne folyjon az orra, mert ő meg a nagy lehűlésben valszeg megfázott...

Jövőre legalább már fogjuk tudni, mi hiányzik, és előbb kezdődhet a strandszezon. :)

2009. augusztus 25., kedd

Kis Áron Mór 23 hetes

Hanna hívja így, lassan beépül a családképébe a legkisebb is. Gyakran tart névsorolvasást, ha megyünk, vagy csinálunk valamit, ilyenkor mindenki többször is szerepel a mondatban, és néha már Áron is szerves része a mindennapjainknak számára.
Mikolt mondjuk semmit nem fog fel a helyzetből, de érezni biztosan érzi. A minap tettem a próbát, a kanapén ülve épp Hanna mesélt Áronról mag a pocakról, én pedig kapva az alkalmon, megmutattam Mikoltnak, hogy a nagy gömbölyű formában a hasamon egy kisbaba lakik. Mikolt megsimogatta, és egyetértően bólogatva mondta baba. Valami :):)

Áron mocorog, jó volna látni újra, megnyugodni, hogy az amnionszalaggal minden rendben van. A legaktívabb időszak este 11 órakor van, aztán csend. Nap közben evések után nagyobb a jövés menés odabenn, hajnalban pedig amikor valamelyik lányhoz kelek. Sokat csuklik, és nagyon bújós, türelmes, finom még mindig. Elképzelem, hogy lesz egy kisfiunk, és egyáltalán nem tudom, milyen is az. A fiúruhák gyűlnek, érdekes látni a rózsaszín mentességet a polcokon. :)

A pocakom nő, egyre nehezebben tudok lehajolni, emelni, ami leesik gyakran megvárja azt, akit zavar. Aludni még mindig félhason szeretek, Áron olyankor odébbmegy, enged, ezért külön is hálás vagyok neki. Híztam is, lassan 73 kilónál tartok, ami 9 plusz... A bűvös nyolcvanat biztosan elérjük, és hol van még a vége :)
Egyébként minden rendben kettőnkkel érzésre, a gyomrom ég éjjelente, amit renievel szépen elhallgattatok. Ha eszembe jut, hogy van kéznél.

A második trimeszter hatására elindult bennem a fészekrakás vágya, tervezem hova tegyem, miben aludjon, ami nem lenne kérdés, ha nem mellettem ébredne az összes családtagom reggelente. Mikolt szereti a kiságyát, nincs szívem elvenni tőle, Hanna pedig szeretne galériás ágyat, de lent szeretne benne aludni, így ezzel sem jutottam előbbre. Most az a tervem, hogy veszek egy kiságyat Áronnak, (ezt szerettem volna elkerülni...) ahol akkor alszik, ha más nem kívánja a testem melegébe bújást, és azt odateszem a "miágyunk" mellé. A többiek pedig maradnak ahol és ahogy voltak, és folytatódik a táncelőadás, a maga rendezetlenségében. (vagy csináltatok egy pótágyat matraccal, és lesz egy 270-es ágyunk...)

Ügyesednek

Hanna beszédben, Mikolt mozgásban és az önállósodás terén.

Hanna egész történeteket mesél, összefüggéseket lát meg, ezeket teljesen érthetően magyarázza. Danival azon kaptuk magunkat, hogy már nem kell koncentrált figyelem ahhoz, hogy kihámozzuk a lényeget a mondandóból, sőt a nagyszülőkkel folytatott telefonbeszélgetésekhez sem kellünk tolmácsnak.
A két kedvencem az elmúlt időkből:
- Mama, én nem megyek be a nagy medencébe (tenger), mert valaki nagyon megsózta.
A hazaérkezés utáni kis szösszenet:
- Olyan jó, hogy itthon vagyunk a NS utcában.
- Miért Hanna, nem volt jó a Silenában?
- De eddig jó volt, most kicsit jó itthon.

Új szavakat talál ki, ha megkérdezzük mi mit jelent, magyaráz. Ezeket sajnos nem tudom reprodukálni, de néhányat majd igyekszem lejegyezni, ha lesz kéznél mire :):)

Mikolt elképesztő erővel lett kisgyerek babából. A két hét alatt nem is vettük észre, csak a belsőjében, aztán amikor idehaza a hintájába ültettem, láttam a külsőjén is, nagyon sokat változott. Rengeteget dumál, mindent ért. Sokmindent egyedül szeretne, Dani csak nehezen jött rá, hogy az eddigi tátogó fióka miért kiabál az etetőszékben. Kanalat, villát szeretne, és azzal persze enni is.

Így hát igyekszem kielégíteni a vágyat, már levest is evett egyedül, jó, hogy nyár van :) A villával is egyre ügyesebben bánik, apró szilárd falatokat néhány próbálkozás után eltalál. A villa egyébként fésűnek is kiváló, ennek ellenkezőjéről még nem sikerült meggyőzni. Így többet mossuk a haját.

Kézen fogva akar menni, egy kéz is elég hogy elinduljon. Lépcsőn megy felfelé vezetve, Kornél gyakran jut eszembe, biztosan nem szeretné ha látná... Telefonon beszél, utánozza a kutyát, mély hangon dörmögi, hogy vouvou. Utánozza a szelet, buborékot fúj, letörli az asztalt ha maszatos, a kezét és a száját is ha kérjük.

Szőkül, kislányosodik.

Megérkeztünk

Igyekszem pótolni a lemaradást... Addig képek itt.

Szombaton reggel hazaértünk, azóta pakolok, mosok, és figyelem, ahogy a gyerekek újra birtokba vették az otthont. Jó látni, hogy jó nekik idehaza, minden reggel 10kor ébrednek, vagyis egészen biztosan ők is jól elfáradtak a nagy kirándulásban. Hanna sokkal nyugodtabb, a hétfői napunk olyan jó volt, mint az elmúlt két hónapban még soha...

Persze összekeverem még a napokat, így elmaradt a neurológia kontroll, és a prevenar oltás is. :) A nőgyógyászt én mondtam le, elég lesz a jövő héten bemennünk a városba.

Ma voltunk Hannával fogorvosnál, mert a bal felső egyes fogacskája a nyaralás alatt látványos szürkülésbe kezdett, de szerencsére semmi komoly, nem mozog, és mivel a fertőtlenítő csípte, érzékeny is, vagyis még él. Nem nyugtatott meg a doktornő, mert azt mondta ez így marad valószínűleg, sőt egészen feketéig is színeződhet... :(:(

Hármasban vagyunk nap közben, és tudom, hogy egyre nehezebb lesz, de most még egészen gördülékeny minden.

2009. augusztus 23., vasárnap

Toscana

Fiatal pár nyitott autóban az árnyas fákkal szegélyezett úton. A bőrük napbarnított, a ruhájuk frissen mosott. A dombok között már látszanak a kisváros tornyai, a zegzugos utcácskákban gelatéria, gyümölcsárus. Beszélgetnek, nevetnek. Az olajfás ligetből kabócák hallatszanak, nem messze egy kőház, zsalus ablakokkal, sudár, magas fákkal. Paradicsom, bor, tészta.
...

Minden évben eljön az ideje, hogy menjek. A család pedig tolerálja, méghozzá úgy, hogy elkísérnek. A gyerekeknek egyelőre a csendesebb résztvevők, Daninak a legtöbbször nem hiányzik a messzeség, neki elég volna egy hűvös sarok egy jó könyvvel. Megértem, nekem mégis mennem kell. Más ízekre, más nyelvre, más tájra vágyom. Ezekből az utakból táplálkozom aztán sokszor egy évig, még akkor is, ha az út során sokszor kívánom magunkat haza, a megszokottba, a nyugalmasabba.

Minél több gyerek, annál kevésbé pihentető a "nyaralás" ezen válfaja. Kit érdekel a torony, ha van medence is, és miért kell mást enni, ha lehet azt is, amit én főzök. És mégis kell. Vannak azért következmények, és megszívlelendő tanulságok is. (Ha rajtam és nem a pénzen múlt volna, akkor augusztus végén elrepülünk Spanyolországba, ami nagyjából otthonos már, ismerjük, nincs benne sok kihívás az úton kívül, viszont tudom, hogy nekünk is, a gyerekeknek is kiváló, csendes, szépséges, barátságos...) A levontak sorjában:
- Legközelebb elő vagy utószezonban megyünk. Kevesebb az ember, kisebb a hőség és ráadásul kétharmad az ár mindenből.
- Pici gyerekkel csak olyan helyre, ahol ismerjük nagyjából a helyi viszonyokat, mert az újhoz való alkalmazkodásban nekünk is sokkal több energiánk vész el, amit viszont jobb volna magunkra mint a térképezésre fordítani.
- Alvásidőben elindulunk, és ha lehet nem állunk meg, ez persze feltételezi, hogy mekkora lehet a távolság. 1050 km nem igazán gyerekbarát, bármennyire is flottul bírta mindannyiunk.
- Pocakkal és két kicsivel egyáltalán nem egyszerű... Itthon sem :)
- Amikor egy kisbaba még nem jár, egyfolytában le akar menni és négykézláb felfedezni, nem a legideálisabb program a városnézés... A múzeumokról nem is beszélve.

És akkor az utimorzsák...

Augusztus 8-án pénteken hajnalban háromnegyed kettőkor majdnem egy hét pakolászás (soha többet nem viszek két váltásnál több ruhát senkinek...) után elindultunk. Autóval, tíz órásra tervezett útra készültünk, a gyerekek aludtak már, úgy tettük át őket az autósülésbe.

Nagykanizsánál megálltunk tankolni, itt találkoztunk Sáráékkal. Ott aludtak a gyerekek, nálunk pedig felébredtek. Mikolt egy órát kiabált, Hanna pedig hat előtt nem tudott visszaaludni. Végül letettem neki egy paplant a földre, ahol végre nagy nehezen utolérte az álom... Innen már csak kétszer másfél percre mertünk megállni, tartva a hosszabb pihenők következményeitől. Kisebb kavargás után, valamivel délután egy után érkeztünk meg a Casa Silenaba, Lucca várostól tizenpár kilométerre, a dombok közé.

Meredeken kanyargott az út a házhoz, egysávos úton. A ház az utolsó az út végén, apró, de kellemes, leszámítva, hogy meleg odabenn, nincs mosógép, és nem működött a sütő sem...

Viszont tartozott hozzá egy saját nem is olyan picike medence is, Hanna legnagyobb örömére. A két hét alatt egyébként eljutott úszásban odáig, hogy karúszó nélkül úszik, lábtempóval, néha a fejét is ki tudja emelni már levegőért... Mikolt óvatosabb, ő pár perc vizezés után inkább a parton lapátolt.



Sáráék kicsit tovább kavarogtak, náluk a gyerekek az éjszaka után többször is igényelték a kiszállást, így ők valamikor három körül értek célba.

Az együtt nyaralásból végül jószomszédi viszony lett, mindenki önállóan intézte a neki épp testhezálló elképzeléseit. Részemről nem teljesen így képzeltem, de belátom, velünk talán nehezebb volt együtt létezni, ennek ellenére jó lett volna többet együtt lenni, menni, de legalábbis jó lett volna, ha legalább sikerül egyeztetni, kinek mi az elképzelése erről. Estére általában már mind nagyon fáradtak voltunk, én a gyerekekkel le is feküdtem, de biztosan találtunk volna rá alkalmat, hogy beszéljünk, mégha nem is az esti tücsökmuzsikálásban, bor mellett ücsörögve :)

Kirándulások erre-arra:

Viareggio

Siena

Torre di Lago Pucchini ház
Bolgheri
Vada, tenger

Pisa
Lucca

Vinci
San Gimignano

Tirrenia tenger

Firenze

Lucca bringázás, kavicsozás

La Spezia, Cinque Terre

Pisa ráadás, Lucca utoljára

2009. augusztus 7., péntek

Dinnye

A véges számú étel közül, amit megeszik, ez az egyik :):)

A nyárban, és a kertben az is jó, hogy amikor Hannának kézből támad kedve dinnyézni, egyszerűen le lehet csupaszítani, egy műanyag székkel a popsija alatt a fűre helyezni és már indulhat is a falás.

2009. augusztus 6., csütörtök

Hanna pösze lett

... én meg ezen kattogok...
Mert az rendben van, ha egy kisgyerek későn kezd el beszélni. Akkor természetesen azt gondoltam soha nem fog. Meg az is rendben van, hogy az első időben nem teljesen tiszta amit mond, sőt még az is teljesen rendben van, hogy csak mi értjük.
Nade Hanna tisztán bár jó későn kezdett el dumálni, nem volt sejpegés, sem pöszeség, az "r" betűt nyilván nem mondta ropogósan, de ettől még nem kattognék.
És akkor egy hete egyik napról a másikra egyszer csak mintha angolul kezdett volna el tanulni és elfelejtette volna a mi szép, magyar, erős "sz"-einket. És pösze. És nem érti, miért csodálkozom.
És néha a "z", a "c" és a "zs" sem megy. Pedig ment... Mondom, ha eddig nem lett volna tiszta, nem kattognék.

Most akkor mi van? Javítsam, vagy ne javítsam? Baba, vagy csak fejlődik. A dadogás is egy más dolog, értem én, hogy gyorsabb a feje mint a nyelve, de nem dadog. Csak pösze.

2009. augusztus 3., hétfő

Születésnap nagycsaláddal

Szombat délutánra hívtuk meg a nagyobb családot Mikoltünneplésre. Kerti sütögetést terveztünk, amihez a nagymamák salátákat készítettek, a dédi pogácsát sütött, Csilla pedig tortát csinált. Sanyiék hozták az elektromos grillezőt, miután a bográcsozást eszközök hiányában lemondtuk.

Hagyomány lassan, hogy a lányok neves napjaira nálunk gyűlünk össze, jó látni egészben azokat, akiknek a mieink fontosak. (Csak apám és a másik dédi hiányzott, de erről majd egy másik bejegyzésben egyszer...hogy egy táviratot sem küldenek, azt már szívemre sem veszem, csak egyszerűen nem értem...) Jó látni, ahogy a lányok mindenkinek szaladva, ujjongva örülnek, hogy csillognak a szemek, és egyszerűen jó együtt.

A nyári gyerekségnek és a kert meglétének köszönhetően természetesen az udvaron köszöntöttünk, bár elég meleg volt mikor a többség érkezett, idővel kellemesebb lett odakinn ücsörögni. A fűben rejtettük el az ajándékokat, ma Hanna is kapott meglepetést, amin kívül Mikolt ajándékaira is ő volt inkább kíváncsi.

Családi összefogással Mimi egy babakocsit kapott, masszív, erős darabot, amibe bele tud kapaszkodni úgy, hogy az nem borul fel. Kapott egy rongybabát, aminek látványosan örült, ez volt az első amivel igazán játszott. Kaptak könyveket, fürdős játékot, és egy zenélő, beszélő sütifalót is, Hanna életéből ezek a típusok kimaradtak minket kímélve, de beláttam, ezek nélkül nem teljes a készlet.Hanna nagylányos hintát kapott, és egy udvari tologatós bevásárlókocsit, de legszívesebben persze Mikolt babájával és az új babakocsival játszott.
A bontogatás közben Dani nekilátott a sütögetésnek, az illatok hamarosan mindenkit az asztal köré csaltak. Nagyon jól sikerült a vacsora, csak a kis ünnepelt türelmetlenkedett az etetőszékében, így amikor végre tortabontásra került a sor, a legtöbben már annyira jóllaktunk, hogy alig bírtunk a három süteménnyel. A mamám gyümölcsrizséből a végén már alig fogyott :)

Volt gyertya, tűzijáték, és Mikolt is egyre ügyesebben fújta már. A lányok segítettek a torta feldarabolásában is, jövőre már ehhez sem kellek:). Aztán volt szomszédolás, a dédi egy régi ismerősét látogatta meg egy házzal felettünk. (kicsi a világ persze...) Besötétedett, mire asztalt bontottunk, a szúnyogok is kergettek egy kicsit bennünket, és majdnem 10 óra volt, mire a lányok a kádba kerültek.

Örülök, hogy itt élünk, hogy ilyen családunk van, és hogy ilyen gyerekeket kaptunk.

Félidő

Eltelt húsz hét.Merengek, elképzelem milyen lesz húsz hét múlva. Annyira megszoktam, hogy pocakos vagyok, hogy lassan nem is emlékszem, milyen amikor elférek keresztben ott, ahol hosszában nem. És még mindig meglepődöm, ha valaki észreveszi a várandósságomat.

Pedig már csak mégegyszer ennyi és egy újszülöttel leszünk többen. Kis csomaggal, babaillattal, tejszaggal, sírással, még több éjszakázással, és még több mosolygással. Remélem. Féltem a lányokat, Hannát megviseli a jelen is. Mikolt baba még, szeretném hinni, hogy ketten is elférnek a kezemben, úgy hogy Hanna sem marad ki.

Még mindig félek a feladattól, bármennyire nagyszerű is. Szeretnék sokkal több türelmet, a mostaninál több erőt. Nem az bánt ha alakulunk, hanem ha szomorúak körülöttem. Ha érzem, fáj és nem tudok mit tenni. Ha kénytelen vagyok azt mondani, várj egy kicsit, és ők nem képesek még rá. Pedig nem megy minden egyszerre... Mégha tudok is állva szoptatni, mesélés közben főzni, vagy félkómában végigcsinálni napokat...

Nem változtatnék azon amit kaptunk, csak magamon. És nem tudom megy-e, nem tudom sikerül-e...

Húsz hetem van, hogy felkészüljek, elfogadjam, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Várom Áront, szeretem hogy mocorog odabent, szeretem, hogy nem féltem őt a lányoktól. Hanna sokszor mondja, ha hozzám bújik:
- Jaj mama, nyomom a pici babát.
Áron türelmes, finom, csendes. Tudom, hogy megkap mindent, amire szüksége van. De miatta is fáj a szívem néha, az állandó lelkiismeret furdalás pedig Mikolt óta ismerős.

Az hogy fizikailag hogy vagyok, csak ritkán jut eszembe, elkezdett égni a gyomrom, néha fáj a derekam, de nem veszem észre egyiket sem, csak ha nagyon erős. Különben pedig emelek, hajolok, guggolok, csak sétálni nem szeretek hosszan. Jó volna többet aludni, de jó volna többet simogatni, babusgatni, puszilgatni a nagyobbakat is.

Három gyerekem van. Mindet egyformán erősen szeretem, és egészen hihetetlen, ahogy erősödik az érzés mindhármójuk felé nap mint nap.

Hőség

Lent épp kellemes, de csak ha kintről érkezik az ember. Fent napok óta majdnem harminc fok van, éjjelre sikerül 27, de van, hogy 25 fokig is letornászni a meleget, Dani este locsol, hátha az enyhet ad, és nem növeli a szúnyogok számát.
Nappal csak aludni megyünk fel, és minden redőnyt leengedve hagyok, de még így is csak az tud pihenni, aki hulla fáradt. Pl. én. Na jó, ők is alszanak, legalábbis valamennyit.

Éjjel is költözködés van, Hanna rendszerint nálunk kezd, (a héten volt hajnali 5ös... elalvás, de 11 előtt még nem sikerült eddig...) aztán van hogy elidőzik egy keveset a sajátjában, majd visszatér. Előkerült a szivacs újra, hogy legalább a pocakot megkímélje a rugdalózástól.

Mikolt elalszik rendesen, de egy körül ébred, iszik, aztán vagy jön, vagy marad. Vagy sokszor kelek hozzá a továbbiakban, vagy kevésszer, de hajnali 6 körül ő is nálunk landol.

Nehéz így pihenni. Hanna miatt be kell csukni mindent, különben egy örök kérdés az éjszaka:
- Mama mi volt ez a zaj?

És természetesen mindezek eredményeképpen van egy zombi mama, egy matricák legmatricábbika kisebb és egy vinnyogó, nyűglődő nagyobb.

Szeretem a nyarat, azt igazán, amikor estére 23 fokra lehűl, kellemesen hűs szellő fújdogál, nappal pedig maximum 30 fok van és egy picit jár a levegő.

2009. augusztus 1., szombat

A házról

Annyiszor szerettem volna írni a házunkról, mert olyan sokan kérdezik, milyen, megszoktuk-e már... és mindig elmaradt.
Most sem írok hosszan, majd kiegészítem ezt, csak annyi jutott eszembe, hogy nagyjából egy hete Hanna újra zsippzsuppolja a babáit, amit még a lakásban kezdett el játszani, akkoriban olyan szenvedélye volt, hogy nem múlt el nap, hogy ne kért volna, segítsek, vagy ne játszotta volna egyedül is százezerszer egymás után.

Azt hiszem, amikor először hallottam a nappaliból az ismerős nótázást, akkor éreztem, hogy igazán megérkeztünk. Kellett majdnem két hónap, hogy megszokjuk, itthon legyünk. Hanna emlegeti a régi lakást, de nem vágyakozik, csak szóba hozza néha. De amikor az utcában meglátja a kerítést, mindig mondogatja:
- Én már látom a házunkat!

Képeket tettem fel, az oldalsó linkek között Kinga néven kell keresni. Az eredeti, és az átalakítás közben készült képeket is igyekszem majd lassan feltölteni.